ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-16 / 24. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szám ara 20 jlllér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Okvetlenkedés. Esztergora, június 15. Prohászka „Pro inventute catholica" cimü cikkére felszisszent a zsidó sajtó, mint akinek a tyúkszemére hágtak. Az „Egyenlőség" meg épen ugrálni kezdett, mintha parazsat szórtak volna lába alá. Ahelyett, hogy meglapulnának a zsidó fajiság szóvivői, természetüknek megfelelően müfelháborodással zajongnak és mulatságos kapkodással keresnek szappant a szerecsenmosdatáshoz. A szappanért Debrecenbe szaladtak Balthazar úrhoz. Hogy pedig üres kézzel ne menjenek, gyűjtöttek 25.000 K-t református lelkészképző alapítványra — több is tellett volna tőlük — s a pénzt küldöttségileg elvivén, beszéd kíséretében átadták. „Az igazi keresztény szeretet hangja — szavalt az Ízléstelen jelenet szónoka — nem Székesfehérvárról jön, hanem a debreceni nagytemplomból.

u Álljunk meg itt egy pillanatra! Nem jellemzö-e e faji tolakodásra, hogy hivás nélkül versenybíróvá teszi magát katholikusok és protestánsok között ? Es ugyan micsoda bírálat telik ki a zsidóságtól? Debrecennek nyújtja a keresztény szeretet pálmáját Székesfehérvárral szemben ! Annak a Debrecennek, mely közelmúltban katholikus-gyülöletének annyi jelét adta — mig Székesfehérvárott mindig a keresztény szeretet mérséklő erejét tapasztaltuk, még a legutóbbi nevezetes, erővel sújtó cikkben is, melyben a keresztény magyarság őrálló prófétájának fájó aggodalma kitört. De az mellékes, hogy Debrecenből mily hangok hallatszanak a katholikus testvérek ellen. A fö az, hogy ott szeretik a zsidót és mindent elnéznek neki, azért övé a pálma, a keresztény szeretet győzedelmi pálmája. Óh, hogy az elfogult bírálókat ma már nem büntetik az istenek úgy, mint Midas király korában! El kell azonban ismerni, hogy a csapnivaló bírálat mellett, mely az ö részükön utóvégre érthető, a budapesti zsidók kiváló élelmesség jelét adták azzal a bizonyos 25000 K-ás adománnyal. Ök azt ref. lelkészképző célokra gyűjtötték. S a szekularizáló püspök át is vette az összeget „nézetei tovább plántálására." Ha a szekularizáció református segítséggel valaha sikerül, a 25000 K üzleti befektetés mesés kamatokat fog gyümölcsözni a zsidóságnak. Engedje meg az Egyenlőség, hogy ekkora élelmesség láttára meghajtsuk előtte ehogulatlan Ítéletünk zászlóját. Ami pedig a szerecsenmosdatást illeti, konstatáljuk, hogy nem sikerült. Azt megkaptuk, amit mindenki előre láthatott: egykét vágást a katholikus oldalba, — de Prohászka szavainak cáfolatát nem. Többi között dicsérte Balthazar a zsidóság gazdasági és művészeti kultúráját. Nagy merészség kellett ehhez épen most, mikor kitűnt, hogy a zsidóság u. n. gazdasági kultúrája az oka kereskedelmünk mellőzésének Ukrániában, mert a Szerbiát elözönlőit „magyar" kereskedők között csak kettő volt tisztességes, s igy elveszett országunk erkölcsi hitele ; most, amikor torkunkat még a Hatvani-féle pornografikus művészet fölött érzett undor fojtogatja. Azt is mondta a debreceni püspök, hogy az antiszemitizmusnak oka a tehetetlenség gyűlölködése és türelmetlensége más faj szellemi és anyagi tehetsége ellen, mely ezen fajnak a társadalom nemes versenyében előnyt ad. Sértő tévedés! Az antiszemitizmus oka az a merészség, mellyel a zsidóság egy része a tisztesség, becsület és erkölcs minden szabályát lábbal tiporva e versenyben magának előnyt szerezni törekszik. Ha a zsidók a háborúban hirtelen meggazdagodnak, és pl. a fővárosi virilisták sorában rohamlépésben törtetnek az első sorba, eme hirtelen meggazdagodás mögött nemde az áruuzsora vérszopó ördöge vigyorog minden testvérével? És ha az egyetemek jövőt igérö padjait sötét tömegben ellepik, élvezvén a fölmentettek előnyeit, mig a ker. ifjúság a kötelességteljesítés mezején vérzik, ki fog itt a tehetségek nemes versenyéről beszélni ? Mily fölháborodással irtak a lapok a legutóbbi derby hamis versenyéről. És ha mi felháborodunk, ha mi a megcsalottak keserűségével tiltakozunk, ha az aggodalom hangja tör ajkunkra a ker. magyarság pusztulása miatt, melynek becsületes lelke az ily versenyhez nem ért, akkor mi antiszemiták vagyunk, kik a ker. szeretet tanából Prohászkástul zsidó leckére szorulunk. Ha minket ütnek, distingválnak : non homines, sed vitia! Ök csak a „klerikalizmust, az ultramontanizmust" bántják. Ha mi védekezünk, nem is contra homines, csak contra vitia, akkor országos csendháborítók ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az én boldogságom. Nincs egy arasznyi földem, A ruhám is csak ép hogy nem kopott S én mégse járok sirva, zokogva, Mint a vén, tört hajós szokott. Nekem nem is kell vagyon, Csak a lelkem : ez engő palota ; Sáppadt hitetlenek, a hol én lakom, Sohse léphetnek be oda. Az én lelkem tele van : Fénnyel s ezer csillogó vággyal; Az én lelkem sohse tapad röghöz, Mindig az egekben szárnyal. Enyém: az ég, az Isten, Hárfázva kis érnek a szentek ; Nem látott senki boldogabbat nálam : Én az égben himnuszokat zengek Patyi Gyula. Apró legendák. A Háború láng-szemű paripáján végignyargalta a földet. Mindenütt ember-hekatombák maradtak lovának tüzes patkói nyomában. A földet, mintha valami nagy ragályos betegségbe esett volna, ezerszámra verték ki a fekélyek: a hősök sirdombjai. Amint a Háború mendegélt, végre egy óriási barlang nyilashoz ért. Letörölte sötét-ráncos homlokát ós tűnődve igy beszólt magában: — Hm! Még nem teljes a gyilkolás ! Nem elég gyors a stratégia! Valami újabb, gyorsabb gyilkoló eszközről kell gondoskodnom ! Az ágyúk lomha hóhérok . . . Amint igy dörmögött magában, a barlang homlokzatán lángoló felírást vett észre. — Pokol! Megvan! Luczifer jó barátom, talán ad majd kis útbaigazítást! — s belovagolt a sötét barlang-torokba. — Luczifer őfelsége itthon van? — kérdezte a kapu mellett ődöngő görnyedt ördögtől. — Nincs! A Doberdón járkál! Hát mit volt mit tennie, várakoznia kellett. Luczifer nem sokáig váratott magára. — Szervusz pajtás! — , szólt, amint észrevette a Háborút lángszemű paripáján ülni. — Nagyszerű tervet dolgoztattam ki az alvilági fegyver-kovácsokkal! — Hol van? — kérdezte a Háború izgatottan. — Percenként négy-hatszázat lő és kattogva röpiti az apró golyókat, mint tűz-bimbócskákat! A Háború kezet fogott az alvilág fejedelmével. Luczifer intésére négy ördög előhozta a csodálatos gyilkoló eszközt és átadták a Háborúnak. Ez lovára tette és diadalittasan eltávozott. Végig-száguldott az egész világon . . . Nyomában kattogtak a gépfegyverek . . . 2. A Halál vállára vette véres kaszáját és elindult a Háború sárga palotája felé. Késő estére járt az idő. Az erdőben elhallgattak a madarak dalos ajkai, a smaragdos gyíkok, a hószínű nyulacskák mind elbújtak a fészkükbe ós szunyókálva álmodták meg a holnapi napot. A Halál lassan ment és éjfél felé ért a sárgára festett, dohos palota vaspántos kapujához. Kezei recsegve fogták meg a mintázott réz-kilincset és a lépcsőkön fölhaladva bekopogtatott. A Háború éppen aludni akart menni s unottan kiáltott . . . A Halál zörögve lépett a vérszínű szőnyegekre s mélyen meghajolt a Háború előtt. Künn sötét volt. Az ablakokon ijedten vibrált a kis piros-mécs, mely végelgyengülően percegett a Háború cirádás ébenfa ágya fölött. A Háború nagyon szívesen fogadta a Ha-