ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-01-06 / 1. szám
„Aki nagyobb közöttetek, legyen, mint a kisebb; és aki elöljáró, mint a szolga." Már most, ha mi ezt a szellemet látni nem akarván, erőnek erejével demokratikus berendezéseket kívánnánk az egyházra erőltetni, könnyen veszedelembe sodornók főerősségünket, a szigorú fegyelmet és tekintély-tiszteletet. Itt nem lehet hangoztatni, amit politikai téren oly sokszor hallunk, hogy a nép érettebb lett. Sajnos, vallási téren ellenkezője áll. Azért ne tessék az ösegyházra sem hivatkozni. És ha szivünkre vesszük demokratikus berendezésű protestáns testvéreink föltörő panaszait a választási korteskedések és a-bivek zsarnokoskodása miatt, az autonómia körül is kellő óvatossággal fogunk eljárni. Sokan voltak minden korban, kik az egyház sziklatalajáról belevetették magukat a szellemáramlatok sodrába, de rosszul jártak. Az egyház maga, mint messze mutató világitótorony, szilárdan állott a zajgó hullámok között. Most is az a feladata, hogy ősi szilárdságában bizva irányt mutasson, hogy a kor szellemét megóvja az elfajulástól. Mert lehet a demokrácia vásártér, ahol a jogot áruba bocsájtják, mint Madách szavazó polgára: „Ma reggel óta járom e helyet, S szavazatomra nem akad vevő." (5 szin.) Lehet hitvány demagógok érvényesülési tere. Lehet egyesek vagy pártok zsarnoki uralma, mint az egyháztiprő Franciaországban, vagy ujabban a demokratikus Amerikában, hol a töke kikényszeritette a háborút, hogy a tengeralattjárók harca következtében kikötőkben rekedt entente-municiót otthon értékesilhesse. A demokráciához való alkalmazkodás tehát abban fog állani, ha saját kereteinek feszegetése helyett az egyház mélyíti a felelősségérzetet a hatalmon levők lelkében épugy, mint a legkisebb szavazóéban. Ha ápolja a testvériesség és egymásra utaltság tudatát. Ha a lelkekbe a csillagsugaras, angyalszárnyaktól suhogó betlehemi éjszaka hangulatát viszi. Ezen az éjszakán jelent kokat ugrattál, folyókat átúsztál lovaddal, hogy merésznek s bátornak lássalak, hogy üres vágyaimat kielégítsed. — Bocsásd meg nekem, hisz sokat szenvedtem azóta, férjhez mentem, de hideg báb volt hozzád képest a férjem. Ha megcsókoltam, rád gondoltam s ha betegségében ápoltam, azt hittem, te fekszel ott véresen, halvány ajakkal, mint-azon a hűvös hajnalon, mikor ott feküdtél a határi árok kőrakásán, halálos sebekkel. Férjem boldog volt, hogy oly szeretettel forogtam körülötte, s csak azt nem értette, hogy néha, mikor hideg borogatást tettem a fejére, mért neveztem őt Szilárdnak, mikor János volt a neve. Előttem volt lóról leesett, szétroncsolt tested, törött kezed s véres, halvány arcod, s azt akartam gyógyítani, azt szerettem volna újra életre kelteni. — Szilárd, mondd, hiszed, hogy szeretlek, hiszed, hogy nem felejtettelek azóta? Sokat sírtam, főleg mikor az uram nem volt otthon, s azóta a hosszú végnélküli délutánok nem akartak befejeződni. Hányszor szerettem volna kitépni a hajamat, mert olyan együgyű voltam, s kihasítani a szivemet, hogy ne kínozzon s ne fájjon tovább, mikor már úgysem tudok segíteni. S egyiket sem tudtam megtenni. Aztán teljesen egyedül maradtam, férjem meghalt s én gyámolító nélkül álltam. Próbáltam mulatni, utazni, de nem izlett; mindennek csak a teteje volt édes, a többi része émelygős keserűség. Az évek elrepültek, hajam fehér lett, beeste a hó, de szivem, mikor rád gondolok Szilárd, még mindig él, még mindig oly élénk, mint akkor volt. — Mondd, megbocsátasz nekem? Szilárd halkan, nesztelenül ráhajolt az alvó nőre, ajkán csókolta őt s eltűnt. Karánszeghy Kamilla felijedt, hosszan, boldogan sóhajtott s az óra lassan verte az éjfélt. ~y.— meg a földön a megtestesült szeretet s igazi demokratikus szellemben az égi származása dacára egyszerű pásztorok közé telepedett. Nem szavalás volt ez, de tett. És ezen múlik ... Dr. Hvs. A papság szociális szervezkedéséről. Egy igen hires tudós ós. nagy nevű szerzetes ajkáról hallottam körülbelül a következőket, amidőn az alsópapság szociális szervezkedését érintette: „Vigyázat kedves jó Uraim, a történelem igazolja állításomat, nem jöhet ilyen papi szervezkedésből jó . . ." A történelmet nem másíthatjuk meg. Lezárt valóság az és a tények beszélnek belőle. Azonban azért, mert eddig az alsópapság ilyesféle mozgalma igen furcsa dolgokat produkált és csak veszedelmet rejtett magában, nem következik az, hogy ez a szociális szervezkedés is olyas valami, tehát eleve elitélendő ós kimondható reá: anathema; átkozott legyen. Az előadó tudós nem így értette. Tudniillik a mindinkább tért hóditó demokrácia méhében számtalan igazsággal, erőszakos hatásával lidércnyomáskép fekszik reá a papság szivére, lelkére. Tagadhatatlan, lehetetlen most e hatás alól kimenekülni. Mert a háború szülte kiváltságosán nyomorúságos állapot is olyan, amely megrázó erővel kéri. kiáltozza a segítséget és a papot, akarva-nemakarva beállítja a szociális kérdések hullámzásaiba és pedig nem mint irányitót, hanem mint irányítottat, szóval, akinek szintén vannak sebei, kívánalmai, és panaszai. Ez a megértés utja ós a igazság bevilágítása e mozgalmak mélységeibe. Mindezek után az a főkérdós, a pap szervezkedhet-e szociális alapokon úgy, hogy ezzel magasztos hivatása, kegyelmi élete csorbát ne szenvedjen, hogy a szervezkedésben megfelelő eszközöket válasszon és velük célját elérje és a hívekben, az általa irányított lelkekben a harmóniát és a belé, személyébe ós működésébe helyezett bizalmat és fölényességet továbbra is megtarthassa. És itt fordul a kocka. Jön az érem másik oldala. Ezek, amik itt alább következnek, nem tagadják le a föntebb emiitett igazságokat. Csak okosságot ós komolyságot kölcsönöznek. Itt senkit sem rémítgetünk ós senkit sem akarunk meggyúrni a szócsavarás fegyvereivel. Dehogy! Dolgozzunk a N valósággal! Ha a szociális szervezkedés tisztán az alsópapság helyzete javitását ós jóléti intézményeit sürgeti, akkor fölösleges. Mert a papi Otthonba nyugdij-kérdés, a jövedelmi ügyek, a papi kórház, a papság üdülő telepei, olcsó papi szövetkezetek létesítése, az alsópapság segélyalapjai, bankkérdése, a papságon ejtett sérelmek orvoslása mind olyan ügyek és kérdések, amelyről a Főpásztor egy tollvonással intézkedhet és bármikor direktívákat nyújthat. Az alsópapság szegény és munkagyötrött. Önmagától semmire sem képes, mert ha százan, ezren is tömörülnek össze, továbbra is szegények ós jövedelemtöbblet nélküliek maradnak. A segítség csak onnan jöhet reájuk, ahol van pénz is, jóakarat is, szeretet is és szociális megértés is! De mindez együtt! Tehát felfelé nézzünk és onnan várjuk reménykedve a mielőbbi intézkedéseket. Tény az is, hogy a szent hivatással és a papi hatalommal nem födözhetjük be tagjainkat,de nem is alkothatunk magunknak szociális vívmányokat. A kegyelemeiét mellé kell kenyér is! De ha tisztán kenyér ós gyomorharcot, ha tisztán szociális harcot provokálunk, biztos-e, hogy nem veszélyeztetjük a kegyelmi életet ós megállunk-e a határoknál? Remélhetünk-e továbbra is ideális lelki munkásságról és kivédhetjük-e magunkat e vád alól: „Anyagi javakért dolgoznak, mint a proletár bérmunkások!" És mindez a nagy nyilvánosság előtt! És vájjon az alsópapság állandó valami a pap számára és nincs átlépés a felső papságba ? Avagy minden alsópap nyomorog és proletár sorsban él ? A kiegyenlítődés és az igazságos jutalom reménye, amire mindenki számithat, mintegy átsegítik a küzködő, dolgozó papot a nehézségeken. És az égi Istentől várható jutalom ? Hol a meggyőződés ós az önzetlen, áldozatos munka szépsége ? A szociális szervezkedés eszközöket kivan. Célravezető eszközöket. No, és itt is komoly gondolkodás kell, hogy vezessen bennünket! Minő eszközöket válasszunk ügyeink és szociális bajaink elintézésére ós orvoslására ? Mert a csupasz tömörülés és tömörítés még nem elégséges. Tehát memorandumozzunk? Azt így is megtehetjük! Különleges papi jóléti intézményeket létesítsünk? Miből? Hogyan? Önadóztatásból, avagy saját pénzadományainkból? Megterheljük magunkat, amikor könnyitenünk kellene magunkon ? Az államhatalomnál ós a kormánynál kopogtassunk? Ugyan ki tartja ezt okosnak és ugyan ki akarja? Sztrájkba lépjünk ? Minő borzalmas gondolat!! Neveljünk szociális érzésű, lelkes, megértő és lelkiismeretes papokat, akikben legyen ( összetartásierő és kollegiális vonzó hűségesség? És ezt csak szervezkedéssel érhetnénk el ? Tehát mit akarunk a szervezkedés eszközeivel ? Kényszeríteni akarjuk a felsőbbségeket? Minő meggondolatlanság! Kérni akarjuk őket? Fel akarjuk tárni előttük sebeinket? Állandóan kórusban akarunk jajgatni, panaszkodni ós keseregni ? Szükséges ez feltétlenül ? Célravezető ? Talán. Mi nem követhetjük a tömegeket, ós nem használhatjuk a durva, kikényszerítő eszközöket ; a szeretetnek, a méltányosságnak s az igazságosságnak vagyunk a hirdetői ... És felülről folyton hangzik a főpásztori szózat: az édesatya hangjában ott csendül meg az alázatos, sokat szenvedő ós sokat eltűrő Jézus hangja is : Pax vobis... Ez a pax a mi paxunk. Ez lehet csak a mi bensőséges filialis lelkületűnk és hűségünk összekötő kapcsa a főpásztor jóságával és szeretetével. Es ha szervezkedünk, mi lesz a hívekkel ? Elpusztulnak, eldurvulnak? Talán jó példa lesz nekik? Megrendül bennünk a bizalmuk? Feleljünk a kérdésekre! Előáll a helyzet: a hivő ott látja maga mellett a szervezkedő papot. A hivő a, saját fejével gondolkozik és a saját világnézetében birál. A hivő és a pap elvtársakká válnak. Pedig a hivő mindig valami lelki nagyságot és eszményképet látott a papjában. Most a reverendát ott látja a szociális óletharcokban, nagy tömegek között és a „jogot és kenyeret a népnek!" cimű ismerős táblácska mellett ime ott szemlélheti a „jogot ós kenyeret az alsópapságnak" feliratú táblácskát is! Örülhet neki? Kezeljen a hozzá leereszkedő pappal, „lelkésszel"? Eddig mi irányitói voltunk a szociális ügyeknek. Ugyan a szervezkedéssel erre törekszünk ? Kiengedjük kezünkből a gyeplőt, az irányítást, abbahagyjuk a tanítást és lelépünk a kathedráról ? Mintegy zsebredugjuk a szent keresztet, és bezárjuk a szószéket! Csődbe jutottunk? ISÍem. Dehát minek akkor mindez ? Reformokat sürget a helyzet, az bizonyos és nagy, tetterős, felülről jövő, megértő, méltányos intóskedóseket. Az egyház ós a papság immár a második ezer év befejező állomásain áll. A feltornyosult, kiélezett szociális és kulturtörekvések és mozgalmak zűrzavaros áramlataiban. Az Egyház egyik kezével a megdönthetetlen, örök igazságok fényességét szórja, a másikkal pedig a fényben biztos utat jelez. Isten hatalmát ragyogtatja ós az Ö terveit valósítja. A népek Reá tekintenek és Tőle várják a segítséget. A pap is egyik kezével az igazság, a másik kezével az üdvösséges út, élet kiharcolója, példázója és irányitója. És a pap szive tüzes hid e kettő között. Oltár, gyémánttabernakulum. A pap e tüzes szive legyen a Pax hordozója! Ilyen értelemben már mi rég meg vagyunk szervezve! Meghivott ós megszervezett bennünket Krisztus! Csányi K. László, székesfővárosi hitoktató. HÍREK. Krónika. — A fegyvergúlák dala. — A fegyverek bús dalt énekelnek Összebújva a csatamezőn: „Kifáradtunk! A vértengereknek Mégis mindig uj viharja jön. Hajlokából hány lélek kiszállott! És átjártuk milliók szivét! Síró anyák, éhező családok . . . Nem elég ? Még mindig nem elég ?" „Nem lennék én ember — szól az egyik — Telhetetlen, vérszopó faj az! lm a csővünk szüntelen melegszik, Pedig itt a negyedik tavasz ! Öldöklésbe tigris belefárad És nem bántja az önnön faját: Itt a vérnek vízözönje támad, Míg csak ember embertársra lát!"
