ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-05-19 / 20. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., féi évre 6 kor. Egyen szám ara 20 fillér. Pünkösd. Irta : Dr. Walter Gyula. Esztergom, május 18. A pünkösdi ünneplés csendje és zajtalansága nem áll összhangban a Szentlélek eljövetelének fenséges eseményével, világtörténeti jelentőségével, a társadalomra gyakorolt hatásával. Mentségül szolgálhatna, ha ismereteink nem emelkedtek volna még az efezusiak tájékozatlanságának szintája fölé. Amint azonban ök ártatlan nyíltsággal, mesterkéletlen őszinteséggel megvallottak a nemzetek Apostola előtt, hogy sejtelemmel sem bírnak a Szentlélek létezése felöl: akként erezi nagyságát, befolyását, hatalmát az egész emberiség. Élvezi azon áldások gyümölcseit, amelyekkel elárasztotta. Két évezred bizonyítékainak szakadatlan láncolata teszi kétségtelenné, hogy azon erkölcsi és szellemi javak, amelyek a társadalom kiváltságait, gyönyörét, büszkeségét képezik, a ma leszállott isteni Szellem sugallatainak visszhangjai, adományainak kisugárzásai. Eljövetelének külső körülményei mutatták már kegyelmeinek bőségét és azon szellemi értékek mérhetlen becsét, amelyekkel megváltoztatta a föld színezetét. Az a mennyei fény, amely az apostolok gyülhelyéül szolgáló terem falai között az első pünkösd napján felragyogott, elhoAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Piros vasárnapon. Majd egyszer csak virágos nász lesz, S fehér hozsannát nyit az ajkam, Ezer hozsannát zúgva, halkan, S jövendölök, mint fölkent vátesz. Majd egyszer csak selyem cipőkben, Fehéren, halott-halaványan Epednek értem forró vágyban, Kiket utamból félrelöktem. Majd egyszer mind utánam futnak, Hogy kiürítsék arany-kelyhem S ott hagyjanak koldus-üresen ; De zárja van ám a kapumnak ! Majd egyszer mind szavamra várnak, Kik nem szerettek soha engem, S akiket én mindig szerettem. Akkor lesz — hajh — piros vasárnap ! Mikor a viasz-gyertyák égnek, Kívánom is, hogy őket lássam! S áldás-osztón, selyem-ruhásan Neki-vágok a messzeségnek ! Lolly. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. mályositotta az óvilág műveltségének csillogását. Bevilágított az egész emberiség elméjébe. Oly igazságok sugarait lövélte, a melyek biztosan irányítanak a lét ezernemü viszonylatai között. A tüz, amelynek heve felperzselte a tanítványok félénkségét és bátorságra gyulasztotta keblét, lángokra lobbantotta az összes halandók lelkében a nemes elhatározások és izzó tettvágy szikráit. Az élénk zaj, amelynek kíséretében a fény megvillant, a közvélemény hangos megnyilatkozását jelezte. Nemcsak a régi hitrendszereket háttérbe szorító vallási társulást szemléli az az egyházban. Felfedezi benne azt a hatalmas intézményt is, amely az emberiség erkölcsi kincseinek gazdag tárháza. Minden nemesebb érdekének letéteményese, védő bástyája. A szélroham, amely megtörte az áhítatba merült várakozók szótlanságát, a megújhodás fuvalma volt, amely tisztító és éltető erővel vonult végig a legveszedelmesebb elemekkel fertőzött világon. Azon a gyászos tömkelegen, amelynek népei és nemzetei a bizonytalanság és elhagyatottság homályában irányító kéz, megbízható kalauz nélkül révedeztek. Azon a sivár társadalmon, amelynek alapjain a legkiáltóbb ellentétek pusztító férgei rágódtak. Igaz, hogy a műveltség a kiváltságos rétegek körében nagy hódításokkal dicsekedhetett. A tudományok és művészetek magas virágzásnak örvendtek. Az irodalom remek Ver sacrum. — Papszentelésre. — Jelige: Az Úr: Ha tudnák, mennyire szeretem Őket, meghalnának örömükben. (Lateau látomása.) Este volt — májusi este . . . S ő búcsúzott a gyermekálmok szépséges mesevilágától, a gondtalanság ezüstösen csilingelő virágos rétjeitől, az iskolai padoktól, a barátoktól, az emlékektől — búcsúzott. S mintha a körülötte bimbózó tavaszi élet, az ő nagyszerű nászdalát játszotta volna neki, úgy érezte. Benne sejtette, abban a dalban az elmúlt ifjúság kedves mesevilágát, benne a jövő árnyalt zenéjét, — benne az élet szimfóniáját. Öröm volt e dalban, s bánatos búcsúzás. Mosoly és csillanó könnyek. S e két érzés küzdött egymással, halk tavaszesti csendességgel. Néha felhatalmasodott az öröm s kitört az allegro vivace pajzán szárnyain, majd hirtelen mintha szordino került volna a húrokra, az elmúlás képe, mint egy elkésett brácsás belekontrázott a felajzott sziybe — s lassúbb lett a menet, halkabb az ütem. S a függöny simán csúszott a képek felett, takarta a multat — s felfedezett egy másik, egy csodálatos világot, ahol mint valami varázsigére mennyei lakók szállnak e földre s rabolják el az ember szivét, lelkét s viszik az ő hazájukba, ahol örök a tavasz, örök az ébredés. A gyermekévek, melyeknek a sírjához került, halványan vonultak el egymás után. Az első verébfogás, az első iskolábamenés, az első cigaretta, az első áldozás s a sok-sok első, ami még következett, egymás után a sirba tünt Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. alkotásai mámorba ejtették a lelkeket. A földmüvelés, az ipar és kereskedelem roppant gazdagságot, páratlan jólétet terjesztett. Tagadhatlan azonban, hogy nem volt képes a társadalom a műveltség és hatalom, a tekintély és gazdagság, az izlés és előkelőség büszke magaslatain szilárdan megállani. Mintegy megszédülve, a zsarnoki önkény és szabadosság, az elaljasodás és tétlenség, az élvvágy és pazarlás lejtőin, a feloszlás mélységei, a végromlás örvényei felé siklott! A szervezetét emésztő súlyos bajok mentő gyógyszereit azok az eszmék és tanok, azok az elvek és igazságok nyújtották, amelyekkel azt a ma alakult egyház felvillanyozta. A bölcsőjében szendergő kereszténység áttetsző világossággal, kételyt nem türö határozottsággal oldotta meg az életfelfogások, a világnézetek, a létfeladatok azon rejtélyeit, amelyek Plato és Pithagoras, Solon és Lykurg nagy elméinek, Dodona és Delphi bölcseinek eredménytelen fejtöréseket okoztak. Az ég azúrján összetorlódó haragos felhők elborítják olykor tekintetünk elöl a nap ragyogó arcát, mindent bearanyozó sugarait. Nincs azonban a történetnek oly áthatolhatlan leple, nincs oly sünien szövött fátyola, amelyen keresztül ne csillámlanék egy sokszorosan tapasztalt igazság. Az, hogy a tudományok vívmányai, a művészetek remekei, az anyagiak előnyei csak becses diszei, ékességei a társadaloms csak az édes anyja maradt még állva a nyilas előtt, amint szerető, jóságos mosollyal int: — Vigyázz magadra édes gyermekem s fogadd meg, hogy jó fiam leszesz . . . S aztán tovább, a magasabb, szélesebb iskolai padok közé, vagy még tovább, egészen a máig, a ma estóig, amikor nem köd ül a hervadó világon s nem varjuk gubbasztanak tar jegenyéken, hanem pacsirták dalolnak az égen s apró tücskök cirpelnek a bársonyos fűben. A máig, amikor bezárul az elmúlt világ kapuja s kinyilik egy másiké, ahol a rózsák szebbek, ahol az illat bódítóbb, de ahol keményebb és hosszabb a tövis s ahol élesebb az országút köve. Oda, ahol vezetőnek neki kell lennie, ahol sokszor járatlan utakat kell járhatókká tennie. Ahol töviseket kell a mások lábaiból kiszednie, akkor amikor az övé is teli van s ahol könnyeket kell törölnie, amikor az övéi is hullanak. Egy új, egy csodálatos világ, ahol oly nagyon mély az öröm s oly nagyon mély a fájdalom. S szive összehúzódott, arcára kiült a vágyódás s szeme puhán csukódott össze, mint amikor valahonnan messziről oly édes hangú zene szól. Egy uj élet, egy gyönyörrel .teljes élet nyílik meg holnap, királyi hatalommal, isteni erővel. Amikor mennyei ékszereket rakhat az emberekre s halálos börtönökből szabadithat ki lelkeket, örök halálra sújtottakat. Nem értette meg teljesen. Hogy az ő kezében Istenné lesz a kis ostya, mennyei örökös a pogány, tisztává a bűnös, erőssé a gyenge s boldog a haldokló. — Nem értette s mégis tudta, hogy az az uj világ, mely most nyilik ki előtte, meg fogja neki adni ama varázsigéket, melyekkel mennyet hozhat a földre s a földet a mennyekbe