ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-31 / 13. szám

XXIII. évfolyam. Esztergom, 1918. március 31. 13. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. legjeienik mmáen vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Betelt az írási Felpattant a zár és lehullt a pecsét: Fény szegi ragyogón öt nagy sebét Alleluja ! Ember megint Ü, ember megint, Ámde ránk már más szemmel tekint Alleluja! Felemelt homlokkal nézhetünk Rája, Megváltott keresztje, kálváriája Alleluja! A töviskorona arannyá válott, Koldusból — lettünk büszke királyok Alleluja! Győztünk! A Bűnnek hadai vertek; Diadalérzet járja a lelket Alleluja! Nincs hosszas alku, fegyverszünet véle, Fellegek nélkül csillant fel a Béke Alleluja 1 Betelt az írás! A holt feltámadt; Hatalma elmúlt Bűnnek, Halálnak Alleluja! Két ellensége már tehetetlen S küzd most az ember önmaga ellen Alleluja! Homor Imre. Mire tanit a keresztények húsvéti ünnepe? Irta : Dr. Robitsek Ferene prelátus-kanonok. Esztergom, március 30. A húsvét a keresztény világ általános nagy örömünnepe, melynek fénye beleragyog szivünkbe, bár az a háború okozta szorongással van tele. Mégis mondjuk a z^oltárossal „ez a nap, melyet az Ur szerzett: Örvendezzünk és vigadjunk azon." A hivő lélek ezt annál könnyebben teheti, mert a nagy világégéssel járó szorongattatások közepette is szemlélve a feltámadt Üdvözitö dicsőségét, arra a meggyőződésre jut, hogy miként Krisztus feltámadása szenvedéseinek gyümölcse, ugy az ember természetfölötti és földi boldogságának utja is a szenvedésen át vezet. Az ellankadt, kishitű Emausba törekvő, reményüket vesztett tanítványoknak azt mondta az Ur: „Oh balgatagok és késedelmes szivüek mindazok elhivésére, miket a próféták szólottak. Nem kellett-e Krisztusnak mindezeket elszenvednie és ugy menni be az ö dicsőségébe?" (Luk. 24, 25, 26.) Ha Krisztus földi utja nem lett volna a szenvedések és megaláztatások utja, nem lett volna a próféták által megjövendölt Üdvözitö. Ugyan ezt a gondolatot fejezi ki szent Pál is: „Megalázta magát, engedelmes lévén mindhalálig és pedig a keresztnek haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalta öt és oly nevet ajándékozott neki, mely minden név fölött vagyon, hogy Jézus nevén minden térd meghajoljon." (Filip. 2, 8, 9—10.) A fájdalom és bánat embere ma isteni dicsőségben ragyog. Tövissel koszorúzott homlokát mennyei fény övezi. A halálban lezáródott szemeiből élet, szépség és fenség sugározik. Nagypénteken még a főpap és Pilátus Ítélőszéke előtt állott; egy közismert gonosztevőt helyeztek elébe, azt szabadon bocsátották, öt fogva tartották; királyi méltóságának kigunyolására jogar helyett nádat adtak kezébe és egy őrjöngő tömeg bántalmazásai közepette kellett súlyos keresztjét a kálváriára vinnie, ugy hogy elmondhatta magáról a zsoltárossal: „Én pedig féreg vagyok és nem ember; emberek gyalázata és a nép megvetése." (Zs. 21, 7.) Ma felmagasztaltatott a fejedelemségek és hatalmasságok, az angyalok és arkangyalok fölé; birája lett az eleveneknek és holtaknak ; kezében az igazság és hatalom jogarával ; az angyalok kara hozsannával fogadja és e hozsanna a hivek millióinak szivében talál visszhangra, kiknek ajkáról felhangzik a Titkos Jelenések könyvének magasztaló szózata : „Méltó a Bárány, ki megöletett, hogy eröt és Istenséget, bölcsességet és erősséget, tiszteletet, dicsőséget és áldást vegyen mindörökkön örökké." (Titk. Jel. 5, 12.) A nemzetek boldogulásának, az egyesek boldogulásának utja más nem lehet mint az Istenemberé, és az út a szenvedésen át vezet. Ez a húsvéti ünnep nagy AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Elvagyunk. Rútul vagyunk, alig vagyunk, de lám, csak mégis elvagyunk. Világunk szétdül . . . vérgőzbe szédül szivünk, agyunk . . . de elvagyunk. Föld ing alattunk, ég reng felettünk, saját hatalmunk koldusa lettünk; ide kapunk és oda kapunk, de csak hurokba akadunk . . . nagy tűz lobog . . . s majd megfagyunk. Es lám, csak elvagyunk. Itt a nagy semmi! Nincs már mit enni! Csupa nincs és nincs! Nincs hova lenni! Mégis mindennap jóllakunk, S nemcsak magunk, de itt-ott másnak is adhatunk. Lám, elvagyunk. Csüggedve járunk, butuló fővel csodára várunk halmozva bűnre ezernyi vétket! . . . Mialatt Krisztus közöttünk lépked és megbocsátja mi vétkeinket, csodával táplál látatlan minket: öt kis kenyérből — rosszakat, jókat — vendégel éhes milliókat, s a morzsával, mi megmarad, még tölthetsz néhány kosarat! . . . Azért ha többé nincs is mit enni, ha nincs és nincs, már nincs hova lenni, minden nap igy-flgy elvagyunk, mindnyájan mégis jóllakunk. (Merán.) Koronghi Lippich Elek. Ne féljetek !. . . Irta: Csite Károly. I. Mikál, a korán elhunyt Hosám bánatos szívű, 'könnyes szemű özvegye is ama galileai sokaság között való, öt apátlan gyermekével együtt, akik a köntösének szegélyébe fogózkodván, mellé kuporodának. A legkisebb pedig még csak ölbeli kicsiség volt s mindannyiát megáldotta Jézus. Vigasztalódott a bánatos özvegy, lelvén a Jézus ajakáról elhangzott szent igékből gyógyirt nagy szívfájdalmára, mely letörlé könyét és nyere erős hitet, hogy nem kell neki kétségbeesnie a neveletlen gyermekeinek sorsa miatt. A mennyei Atya, aki eltartja az égi madarakat s aki ruházza a mezei liliomokat, annál inkább gondjukat viseli azoknak, akiké a menyeknek országa, akik drágábbak néki mindazoknál. A nap már lealkonyodott a galileai hegyek mögött, mikor haza érkezett Mikál a házába. Legnagyobb meglepetésére otthon találta az elsőszülött fiát, a tizennyolcadik óvóben járó Jórimot, aki atyjának örökébe lépvén, eljárt nagybátyjával Damaszkuszba, Jeruzsálembe és Egyptomba teveháton szövött ruházatokat és más egyebeket árusítani. A kisebb testvérkék ujjongó örömmel fogták körül a messze földről haza érkezett bátyjukat, ámde Jórim nem tudott velük örvendezni az édes otthoni viszontlátásnak. Valami szokatlan rémület ós kínos szenvedés rítt le arcáról, mindazonáltal elővéve zsákjából a messze vidékről hozott ajándékait: többféle édes gyümölcsöket s elosztá testvérei között. — Mi bajod van, édes fiam ? ! —- kérdé az édesanya a szenvedő fiától, aggódó szivvel. Jórim úgy reszketett, hogy nem tudott lábán állni, leroskadt a gyermekek fekvő helyére. Arca meghalványult, sötét szeme pedig bágyadt fénytelen volt. S hangja gyengeségénél fogva alig volt hallható, ámde az édesanya megérté, leolvasá ajakáról a panaszos szavakat, mely ilyenkép hangzók : — A szivem fáj, reszket kimondhatatlanul a nagy rémülettől, ami a mult éjjel esett meg velünk . . . Nem háltunk meg tegnap éjjel sehol, hogy minél előbb Kapernaumba juthassunk, csakis tevéink hátán szunnyadoztunk egy kicsit az uton haladva, mikor egyszercsak borzalmas hang rázkódtatta meg sziveinket . . . oroszlán ordított teljes közelünkben. — Jó Istenem segits ! — kiálta fel Mikál rémülettel.