ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-01-28 / 4. szám
* A király köszönete. I. Ferenc'József királyunk halála alkalmából Esztergom sz. kir. város közönsége a miniszterelnök útján juttatta őszinte részvétét a trón zsámolyához. A távirati részvétnyilvánitásra a következő válasz érkezett a polgármesterhez : „Ő császári és apostoli királyi Felsége, I. Ferenc József ö Felsége elhunyta alkalmából felterjesztettrészvétnyilatkozatokat legkegyelmesebben tudomásul venni és meghagyni méltóztatott, hogy küldőiknek legfelső szives köszönete tudtul adassék. Erről Polgármester urat, hivatkozással mult évi november hó 22.-én kelt táviratára azzal értesítem, hogy fentieket Esztergom sz. kir. város közönségének tudomására hozni szíveskedjék. Budapest, 1917. évi január hó 16.-án. Tisza s. k." * Jedlicska Pál prelátus kitüntetése. Az egyházi és közéleti téren kifejtett kiváló munkásságáért a király a Ferenc-József-rend középkeresztjét a csillaggal adományozta Jedlicska Pál prelátus-kanonoknak. A magas kitüntetés a napokban megérkezett a bibornok-hercegprimáshoz s a rendjelet már át is adták a kitüntetett főpapnak. A királyi kitüntetés nagy örömet keltett a prelátus tisztelőinek körében s a főkáptalan tagjai is lelkesen ünnepelték őt ezen alkalomból. * Machovich Gyula adománya. Az esztergom-vizivárosi és szenttamási kath. polgári olvasókör házavatásán a megáldást végző Machovich Gyula prelátus-kanonok a körhöz intézett buzdító szavak kíséretében 1000 koronát adott át Keményfy K. Dániel plébánosnak, a kör diszelnökének. A kör házvételét kiválóan előmozdító, fejedelmi adományért ezúton is mélyen érzett hálás köszönetét nyilvánítja az elnökség. * Főegyházmegyei hirek. Holczinger Ignác szölgyéni káplán Bartra helyeztetett át subsidiáriusi minőségben; helyére Sajgó Rezső szabadságolt katonalelkész került. — Leiner Mihály zuglói lelkész ezen állástól felmentetett s most mint hitoktató működik. — Hoffbauer György volt tábori lelkész hitoktató lett Budapesten. * A Keresztény Gyermekvédelem közgyűlése. A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve f. hó 30.-án, d. u. 5 órakor Esztergomban, a városház nagytermében tartja VIII. közgyűlését Rajner Lajos püspök, egyesületi elnök vezetésével a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Mondja Rajner Lajos elnök. — 2. Titkári jelentés. Előadja Keményfy K. Dániel titkár. — 3. Számvizsgálók jelentése az egyesület vagyoni helyzetéről. Előterjesztik: László Dániel és dr. Major Ödön számvizsgálók. 4. Indítványok. * Örökös tagság. A „Kath. Kör" pénzügyi életében a közeli napokban több örvendetes esemény történt. A már említett nagy adomány után meg kell emlékeznünk dr. Horváth Ferenc praelatus kanonokról, aki 600 korona lefizetésével belépett a kör örökös tagjai közé. A Kör vezetősége, midőn örömét és köszönetét fejezi ki, reményének ad kifejezést, hogy ezen "szép példák másokat is vonzani és lelkesíteni fognak. * Plébánosi eskütétel. Tonhaiser Mihály nagysallói és Bocsák Gyula nagymanyai plébánosok január 24-én tették le a plébánosi esküt dr. Rajner Lajos püspök előtt, Dr. Drahos János érseki titkár segédkezett az eskütételnél. * A nagyszombati érseki helynök és az egyesületek. Báthy László praelatus, nagyszombati érseki helynököt szociális tevékenységének hire már megelőzte Nagyszombatban. Ennek tulajdonitható, hogy a „Felső Magyarországi Magyar Közművelődési Egyesület" mindjárt a legelső közgyűlésén sietett a praelátust beválasztani az igazgató választmány tagjai közé. * Királyi kitüntetés átadása. Néhány hét előtt hirt adtunk róla, hogy dr. Majer Imre pápai kamarás, párkányi plébánost, ki mint a Párkányban állomásozó gyalogezred katonai lelkésze rendkivül értékes szolgálatokat lett a katonaság lelki ügyének gondozásával, a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. E magas kitüntetés átadása f. hó 21.-én — mult vasárnap — történt meg bensőségteljes és megható ünnepség keretében. E napon Párkány község képviselőtestülete díszközgyűlést tartott, melyben a község képviselőtestületén és intelligenciáján kivül Esztergomból megjelentek dr. Lepold Antal hercegprimási irodaigazgató, lovag Eitner Elemér Ákos, Szilaveczky István őrnagy, De Pott Gusztáv százados s az ünnepeltnek számos esztergomi ismerőse. A díszközgyűlést Palkovich László főszolgabíró nyitotta meg s javasolta, hogy ünnepeltet és Meszleny Pál főispánt küldöttség hívja meg a díszközgyűlésre. A díszközgyűlésen megjelenő Meszleny Pál főispánt és dr. Majer Imre plébánost a főszolgabíró üdvözölvén, Meszleny Pál főispán lelkes és meleg szavakban méltatta az ünnepelt plébános kitűnő érdemeit, melyekért őt a királyi kitüntetés érte, majd átadván a lovagkeresztet Palkovich László főszolgabírónak, Palkovich a kitüntetést feltűzte az ünnepeltnek s lendületes beszédben üdvözölte őt Párkány és Nána községek nevében. Ivanits Gyula községi főjegyző az elöljáróság, dr. Frühauf Béla ügyvéd pedig a képviselő testület nevében üdvözölte az ünnepeltet. A község lakói, a párkányi egyesületek és testületek külön-külön csoportokban köszöntötték még szeretett plébánosukat, melyre az ünnepelt meghatottan mondott köszönetet. Szilaveczky István őrnagya 26. gyalogezred, Grósz Ferenc takarékpénztári igazgató pedig pénzintézete nevében nyilvánította jókivánatait. * Országgyűlési képviselőnk kitüntetése. Esztergom szab. kir. város országgyűlési képviselőjének, gr. Széchenyi Emil főpohárnok mesternek, a koronázás alkalmával a valóságos belső titkos tanácsosi cimmel történt kitüntetése alkalmával, a nemes grófot a helybeli munkapárt titkárának, dr. Berényi Zoltán jóhirü ügyvédünk tollából eredő következő levéllel üdvözölte: Nagyméltóságú gróf Széchenyi Emil v. b. titkos tanácsos, cs. és kir. kamarás, országgyűlési képviselő ur Öexcellenciájának, Budapest. Kegyelmes Urunk! „Igaz büszkeséggel és városunk szeretetéből fakadó nagy örömmel láttuk Őfelségéik koronázásánál az ország zászlósurai között kegyelmes Hercegérsekünkön kivül Nagyméltóságodat is, a ki a régi hagyományoknak megfelelő főpohárnokmesteri méltóságot töltötte be. Nemzetünk örömünnepén, ősi királyi székhelyet képező városunkra a régi dicsőségből legalább ez a fénysugár világított! A koronázás alkalmából megnyilatkozó királyi kegy nagyméltóságod érdemes személyét is, országunk kitűnőségei soraiban, a valóságos belső titkos tanácsosi cimmel tüntette ki! Pártunk, mely a régi meleg szeretettel és lelkesedéssel tömörül Excellentiád körül ezen alkalmakat is megragadja, hogy őszinte szerencsekivánatai kapcsán igaz érzelmének adjon kifejezést, kérve Kegyelmes Urunkat, hogy tartson meg bennünket továbbra is jóindulatában. Hazafias üdvözlettel vagyunk az esztergomi városi és várm. nemzeti munkapárt megbízásából Bogisich Mihály s. k. c. püspök, prelátus-kanonok, a párt diszelnöké. dr. Berényi Zoltán s. k. Bleszl Ferenc s. k. tb. t. főügyész, a párt titkára. kir. tanácsos, takarékptári igazgató,a párt b. elnöke." A meleghangú üdvözléshez városunk közönsége osztatlan örömmel csatlakozik. * Névnapi üdvözlet megváltása. Folyó hó 29-én lesz fögymnáziumunk jeles vezetőjének, Molnár Szulpicz igazgatónak névünnepe, mely alkalomból szives volt névnapi gratulációk megváltása cimén 40 koronát oly célból hozzám küldeni, hogy az a gondjainkra bizott és a napközi otthonokba járó hadiárvák javára fordittassék. — Talán nem sértem az adakozó ismert szerénységét, ha hálás üdvözletünk kíséretében nyilvánosan nyugtázom a kedves adományt. Bleszl Ferenc kir. tanácsos, a Segély-akció pénzkezelő elnöke. * A propeller beszütette járatait. A M. F. T. R. Kövesd nevű csavargőzöse, mely Esztergom város és a wien-budapesti vasúti fővonal esztergomi állomása közt a régi szokástól eltérőleg egész éven át közvetítette a személyforgalmat, a hideg idő folytán beállott jégzajlások miatt beszüntette járatait. Hálával kell elismernünk a M. F. T. R. előzékenységét, mellyel eme kellemes közlekedési alkalmatosságunk járatait egész éven át fenntartani igyekszik az utazóközönség kényelmére a mostani bérkocsi mizériák korában s épp azért örömmel vesszük a hirt, hogy a jégzajlás megszűnésekor majd ismét számithatunk a hajójáratok újbóli folytatólagos megkezdésére. * Adományok. A vízivárosi és szenttamási kath. polgári Kör házára ujabban a következők adakoztak: dr. Klinda Teofil prael.-kanonok 100, dr. Walter Gyula püspök, prael.-kanonok 100, dr. Kohl Medárd püspök, prael.-kanonok 50, Brühl József prael.-kanonok 50, Fritz György 50, Polusin Mátyás 10 K. A nemeslelkü adakozóknak ez uton is meleg és hálás köszönetét nyilvánítja a Kör elnöksége. * Elhunyt paptanár. Csáka Károly esztergomfőegyházmegyei áldozópap, a zsolnai gimnázium volt igazgatója és tanára meghalt Vácott e hó 18-án, 74 éves korában. Már több év óta nyugdíjban volt. — R. i. p.! : Magánházakban is tilos a mulatozás. Eddig könnyen beszéltek azok, akik a záróra után is mindenáron folytatni akarták a mulatozást. Egyszerűen elmentek valamelyik magánlakásra s ott addig mulattak, amig épen jól esett. Jövőben ez is másként lesz. A kormány épen most egy ujabb rendeleten dolgozik, és az a magánháztartásokban folyó mulatozásokat fogja korlátozni. Értesülésünk szerint privátlakásokon se szabad társaságoknak tovább mulatni a záróránál s e rendelkezés alól a helyi hatóságok csak legkivételesebb esetekben (eljegyzés, lakodalom) adhatnak fölmentést. * A városház átalakítása. A városi adóés házipénztár, illetve az egész pénzügyi osztály egyesítésével a városházán már régen szükségessé vált átalakítási munkálatok befejezéshez közelednek. Bár a közélelmezési és az egyéb háborús teendők végzésével túlterhelt hivatalok munkájára némi hátráltató befolyással volt a hivatalok áthelyezése, mégis e munkálatokat csak most hajthatták végre, mert az egyesitett pénztárnak eme munkakörében január 1-től kellett kezdenie működését. A munkálatok végrehajtását dr. Antony Béla polgármester es Tiefenthal Gyula városi főmérnök ellenőrzése mellett hajtották végre s igy most már a hivatalok praktikus és ugy a közönség, mint a tisztviselők kényelmét szolgáló elhelyezése mindenképen jól sikerült. A városháza emeletén jobb oldalt nyert elhelyezést az elnöki osztály: polgármesteri, tanácsjegyzői és főjegyzői irodák, a bal szárnyon a tanácserem mögött a pénzügyi osztály: a pénztár és a számvevőség. A kisebb ügyosztályok részben az emeleten, részben a földszinten nyertek elhelyezést. A hivatalok teljes beosztása után tájékoztatni fogjuk a közönséget az összes hivatalok elhelyezéséről. * Közgyűlés. Esztergomi Kisdedóvó Társulat február hó 4.-én, — jövő vasárnap — a kisdedóvó intézetben közgyűlést fog tartani. * Házavatás. A katholikus egyesületek és szervezetek működésének intenzivebbé tétele s mélyítése fontos feladata a társadalmi jóindulatú szervezkedések ügyeit kezükben tartó személyiségeknek éppen most, mikor a világháború forgataga által szétzilált és megtépett társadalmi összetartozandóság komoly és nehéz próbákat kénytelen kiállani. Fokozott örömmel kell tehát fogadnunk minden olyan eseményt, mely az egyesületekbe tömörülő polgárság egyesületi életképességéről tesz bizonyságot. Az „Esztergom-Vízivárosi és Szenttamási Kath. Polgári Olvasókör", mely a cimben foglalt városrészek katholikus iparos- és hivatalnokosztályának tagjait foglalja magában, eddigi Ferenc-József-úti bérelt helyisége után, mely a kör céljaira szűknek s alkalmatlannak bizonyult, f. hó 21-én költözött át uj körhelyiségébe, melynek házavató aktusa szép és lélekemelő ünnepségek keretében folyt le. A ház megáldásának aktusát a vízivárosi plébánia-templomban vasárnap délelőtt ünnepélyes istentisztelet előzvén meg, a házavatásra egybegyűlt előkelőségek, kik soraiban dr. Antony Béla polgármester, Mátéffy Viktor pápai kamarás, plébános, Erőss Rezső főkáptalani jószágigazgató, dr. Drahos János p. kamarás, primási titkár, Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató, dr. Madarász István föszentszéki jegyző, dr. Molnár Szulpic főgim. igazgató s még sok egyházi és világi előkelőség, továbbá a kör tagjai igen nagy számban vettek részt, a kör helyiségében gyülekeztek össze. A házavató egyházi megáldást dr. Machovich Gyula prelátus-kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő végezte, mely után a kör diszelnöké Keményfy Kálmán szentszéki tanácsos, vízivárosi plébános mondott lendületes ünnepi beszédet, melyben az egyesület nemes és kulturális céljait ismertetvén, a katholikus összetartozandóság és szeretet ápolását tűzte ki a kör tagjainak feladatául. Lelkesítő beszéde után Szoleczky János igazgatótanitó, a kör lelkes és buzgó választmányi tagja ismertette élvezetes előadása keretében a ház vételének és berendezésének történetét s további munkás összetartásra buzdította a kör tagjait. Tartalmas és szép beszéde után Keményfy Kálmán diszelnök meleg szavakkal üdvözölte a jelenlevő s minden nemes és szép társadalmi mozgalom iránt lelkesen érdeklődő dr. Antony Béla