ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-05-06 / 18. szám

nek tekintették. Budapesten három hónap alatt 272 (!) új cég lett bejegyezve, ami átlag véve naponkint három új üzleti alapitásnak felel meg. Az üzleti „önállósítás" között volt egyebek között: 1 sajtkereskedő 1 bankbizományos 3 szénkereskedő 3 élelmicikkek eladását közvetítő üzlet 6 rövid- és divatáru kereskedő 6 cipőkereskedő 9 füszerkereskedő 12 élelmiszer és gyarmatáru kereskedő 26 ügynök Ehhez nem kell kommentár! A jegyrendszer idejében és a hadiközpontok non plus ultra működése közepette igy szaporodnak a fővárosban a szabad kereskedelem képviselői. Ilyen arányban megy a fosztogatás természetesen az ország egész területén és ha arra a kérdésre várunk feleletet, kik lehettek azok, akik olyan jól tudtak beleilleszkedni és befészkelődni a háborús konjunktúra idejébe s kellő közepébe, akkor üssük fel a budapesti állami rendőrség elmúlt évi működéséről szóló jelentés 363-ik oldalát, ahol szórói-szóra a következőket olvassuk: „Különösen a galíciai menekültek éltek vissza a vendégjoggal, ugy hogy a typikus árdrágítókkal szemben a toloncoláshoz is kellett gyakran fordulni." Ezekre a „szegény menekültekre" igy azután ráillik az a mondás: „ubi bene, ibi patria", — ahol jó dolgom van, — ott van a hazám. Mi hisszük és reméljük azt, hogy a háború befejeztével egy emberiesebb, tisztességesebb alapokon nyugvó, de mindenekelőtt katholikus Magyarország ujjáébredésének ideje fog bekövetkezni. El lehetünk készülve arra is, hogy a nemzet nagy átalakulásokon fog végbe menni és az ilyen evolucionális idők elérkeztével minden emberre szükségünk van és szükségünk lesz. Értsük meg már egyszer egymást, hiszen azok a fekélyek, melyek a nemzet testére tapadnak mindnyájunk előtt ismeretesek, azokat onnan kiégetni nem volna nehéz, csak egységes munka és koncentrációs akaraterő kellene hozzá. Erre a munkára minékünk már most fel kell készülnünk, tudatára kell ébrednünk arra is, hogy itten soha többé semmiféle tessék-lássék politikával, injektiókkal egységes célt elérni nem lehet: hanem szigorúan körülhatároltan, de különösen minden idegen befolyástól menten kell kiépíteni az ország legbiztosabb alapját: a katholikus Magyarország katholikus gazjünk — folytatta és feltette széles tányérsapkáját. — Igen, igen, de tényleg nem tudsz az egerek ellen semmit sem tenni? — kérdezte ,Svinka mégegyszer aggodalmasan. — Fogdosd össze őket a farkuknál fogva, — felelte, az idősebb türelmetlenül — én nem tehetek semmit. Kit kell ezért elcsapni? Különben, van egy eszmém! — zsebrevágta kezeit és fütytyentett egyet. — Mondd csak Ivánovics Pável, hol lakik az a patikus, aki tegnap itt volt? — Abban a szép nagy házban a Péter-hidnál, a Gitsin Alexi-féle új patika, — felelte Svinka kelletlenül, — miért, mit akarsz tőle? Kovaleff titokzatosan mosolygott: Van egy ötletem, hogyan lehetne egyszerre segíteni a patikuson is, meg a generálison is. Mivel a patikus úgyis méregkeverő, tehát itt az egerek ellen mérget fog rakni és igy aztán meg lesz az a látszat, hogy a parancsnokság szolgálatában áll és ebből kifolyólag aztán nem katonaköteles. Svinka csodálkozva csapta össze kezeit. — Testvérkém, hogyan gondoltad ezt ki? — kiáltott fel lelkesedve, — te mégis csak ördöngös fickó vagy! Most rögtön menjek a patikushoz? — Nem, csak hagyd, — hárította el kollégáját, — te nem hoznál elég rubelkét onnan. Én feláldozom még az ebédemet is és szivesebben megyek el magam. Hogy hívják azt az embert? — Gitsin Szergejevics Alexej. — Na jó, most mindjárt el fogom intézni. Ha valamicskét megkésnék a hivatalból, mondd meg az Excellenciásnak, hogy az egerei ügyében járok... (Vége köv.) dasági és kereskedelmi életét! Ezt kívánja 12 millió kath.ember létérdeke, boldogulása, jövője. A cselekvés órája ütött, — az offenzíva preludiumát már most megkezdhetjük. vándor Károly. Otthont a fővárosi hitoktatóknak! Sok szó esett már a fővárosi hitoktatók nehéz és mondhatni eröfeletti munkateljesítéséről, siralmas anyagi helyzetéről. Nem akarok a lamentálok sorába állni. Elnyűtt hangok, kitaposott utak és hiábavaló kesergések, ha visszhangra nem találnak. Itt Budapesten, az élet forrongó tüzében, a hol lelki értékek választódnak ki és lelki összeroppanások kisérik a nagy, rejtett küzdelmeket, a hol nemcsak állni kell a papnak, hanem megállni is a helyen és mert hivatása kegyelmi magaslatán, itt, ahol az a kötelességünk, hogy igazán finom és tiszta kézzel ültessük be a kis fejlődő, nyiladozó lelkekbe a hit és a lelkiismeretes, cselekvésben megnyilvánuló buzgó keresztény élet szeretetét, bizony fájó szívvel tapasztalom, hogy minden rendű és rangú egyénnek megvan a társadalmi köre, a maga meleg bensőséges Otthona, csak a fővárosi hitoktatóság van arra az elhagyatottságra kárhoztatva, — leszámítva azokat, akik édes családi otthonukban élnek, — hogy rideg, egymástól szétszórt silány albérleti életben, mások kénye-kedvének kiszolgáltatva, minden közös bátorítás, kioktatás és segítség nélkül tengessék le fáradt robotoló napjaikat. A hitoktatók fejedelmi munkát végeznek. Folyton gyermeki lelkeket vezetnek ad fontem vitae; scientiae et pietatis! A példaadás, ügybuzgóság és a mélységesen benső papi élet örömeivel és értékeivel kell fényeskedniük. Mint a főváros legelső kulturális munkásaira valóban a legmesszebbmenő önképzés, lelkiharmatos virágzás, és edzett,' erős, férfias jakaraterő kialakítása^ várakozik. Mily jól esne, ugy hiszem összes szenvedő hitoktató társaimmal együtt, ha egy kedves Otthonban (közös konyhán) közös ebédlőben egymásra találhatnánk a nap terhes órái után, megbeszélhetnénk a folyó ügyeket, kicserélhetnénk nézeteinket, leadhatnánk tapasztalatainkat, és egymást bátorítva, valóban felüdítenénk lelkivilágunkat. Mennyi öröm és boldogság fakadna ebből! Mindenki külön szobát nyerne! Az Otthon élén, mint a ház direktora egy érdemes, idős hitoktató állana, aki a házi fegyelemnek, rendnek és a financiális ügyeknek lenne az intézője. Lehetne több ilyen Otthonról is beszélni, az iskolák szerint és a kerületek nagyságát, alkalmas központiságát tekintve, a személyek ugy is mobilizálhatók, szóval a hitoktatói beosztás- nem okozna nehézséget. A „Mária Otthonban" fejlődő tanárnők nyernek havi 120 koronáért igazán kedves és családias ellátást olcsó és a kor igényeinek teljesen megfelelően (reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora). A hitoktatók anyagi sivár helyzetén ezzel egy csapásra segítve volna! Az Otthonban lehetne felállítani egy modern, kiváló theologiai és paedagogiai szakmunkákkal ellátott könyvtárt, a hol mindenki megtalálná lelkének a táplálékot, ott az aszketikai és a katehetikai művek is egymást ölelhetnék ! Az Otthon kápolnájában több oltár állana rendelkezésre, hogy a mindennapi szentmise-áldozat minden hitoktató számára lehetővé tétessék. És valódi kis hitoktatói „koronák" keletkeznének, amelyekben minden folyó ügy rögtön, melegében elintézést nyerne, a folytonos összeköttetés egyenlő munkamegosztást, kölcsönös szeretetet, tiszteletet és bizalmat hozna létre. A vita communis szép és tetszetősjférveit nem hozom elő. Az bizonyos, hogy van pro és kontra. Denique, ne a szemináriumi közös élet méreteivel mérjünk! Le ennél a homályos szemüveggel! Ott kiforratlan gondolatok és érzések ütköző-pontjai járhatják a tojástáncot és a kaszárnyabeosztás réme ijeszthet. Bár minden külsőség okos és céltudatos felhasználása csorbitlanul hagyja a belsöséges élet egészséges fejlődését, a szeminárium is sok-sok boldog, nemes és ideális lelkű papnak volt és maradt is emlékében kedves, édes anyai Otthonnak, mennyivel inkább beszélhetnénk ideális állapotokról egy ügyesen beosztott hitoktatói Otthonban. Az eszme megvan, csak meg kellene még körülményesebben tárgyalni. A kivitel — probléma, amely megoldásra vár. Ugyhiszem csak befektetésről lenne szó, a mely később visszatérülne. Akik a papság helyzetéről és magas hivatása összes igényéről ex offo gondoskodni tartoznak, és akiknek megadta az Isten, ut divites superílue abundentes terrena despicere possent, azok álljanak elő a sziv és a lélek legmelegebb szeretetével és jóindulatával és alkossák meg ezt a mindenkép nagy és kihatásaiban sok szép gyümölcsre jogosító hitoktatói Otthont! Amig a fővárosi hitoktatóság igy, teljesen elkülönítve egymástól (alig látjuk egymást) a súlyos erkölcsi és szellemi munka fáradalmait cipeli, és az anyagi küzdelmek sokváltozatu kétséges zenéjét dalolja, fárad, panaszkodik, kesereg és újból kezdi, megpihenne, de nincs ideje (máshol lakik, máshol misézik, máshol étkezik, máshol tanit, talán két iskolája van egymástól távol) felüdülve, szórakozna, de négy fal közé szorul és önmagára van utalva, addig jogosan állithatom, a fővárosi hitoktatás mindig sinyleni fogja ezt a mostohaságot, mindig lesznek bajok, botrányok, és a hitoktatói kar is nélkülözni fogja az igazi kollegiális melegséget. Ecce quam bonum, et quam iucundum habitare fratres in unum Utinam haec omnia non frustra scripsissem. Csányi K. László, székesfővárosi hitoktató. HIREK. Krónika. Refleksziók Arany: „A tudós macskája* c. verséhez. Nagy lett volna a tudósnak Az ő tudománya, De neki is kevés volt a Szivarja, dohánya. Sorba állt a trafik előtt S haj na, Órákhosszat várt, amig lett Egy rövid szivarja. Alázatos szolgája volt Ő a tudománynak, Emiatt a jövedelmi Egyre csappanának. Mért nem állt be ilyen ésszel, Haj na, Hadsereghez szállítónak, Most nem volna bajba! Kendermagos kandúrmacska Élt a tudós mellett, Igy irta meg Arany János, Kit most ünnepelnek. Manapság e kandúrmacska Sorsa Még szomorúbb, mint ahogyan Ő azt megdalolta. Nem volna most a tudósnak Nagy a tudománya, Ha macskája kimúlását (3 szépen megvárja. Leöli, biz' ő a macskát Sajna És egy hétig és egy hétig Eléldegél rajta. (—) A közélelmezés nehézségei. Lapunk e helyén ismételten foglalkoztunk már a város közélelmezésének különböző kérdéseivel s minden alkalommal ama nézetünknek adtunk kifejezést, hogy Esztergom város lakosságának még nincs komoly oka aggódnia s panaszkodnia a közélelmezés terén itt-ott jelentkező zavarok miatt, mert bár ilyenek voltak, a város gondos és tevékeny polgármestere a közélelmezési bizottság támogatásával mindig iparkodott sürgősen segíteni a hiányokon s igy a város közélelmezésében eddig komolyabb zavarok alig jelentkeztek. Most azonban, mint legutóbbi számunkban is irtuk, elérkeztünk ahhoz a határhoz, hol a türelmes nélkülözés és a lemondás napjai következnek. A közraktárak és éléskamrák ősszel beszerzett készletei fogytán vannak, a falukról várható behozatal a tavaszi munka beáltával teljesen elmarad, a zöldségeskertek még nem produkálnak tömagélelmiszert s így csupán a még erősen megapadt készletű élelmiszer-központok és lisztraktárak anyagára volnánk utalva, ha ezeknek szétosztása éppen a fokozatosan jelentkező igénybevétel folytán nem volna oly nehéz s ha ezek a készletek elegendők volnának ahhoz, hogy a jelentkező igénynek csak bizonyos hányadát is ki tudják elégíteni. Sajnos azonban, ezek a készletek csupán akkor lesznek elegendők, ha a polgári lakosság a legteljesebb mértékben mérsékelni tudja igényeit