ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-04-22 / 16. szám
ginéi hatványozottabb demokratizáló belső átalakulás elé viszi. Nálunk a porosz példa nyomán a demokrácia mozgató kereke most főképpen a választójog körül forog, aminthogy Poroszországban is ez van, de már elintézetten, napirenden. A közhangulat háromféle irányra oszlik: 1. A választójog kiterjesztését sokan csak fokozatosan s részlegesen, bizonyos feltételekhez, pl. magyar irva-olvasás, harctéri szolgálat, 24 éves korhatár, stb., kötve akarják. 2. Egy nagy tábor az általános egyenlő titkos választójog mellett van. 3. A kormány, első sorban Tisza pedig semmiféle kiterjesztésbe nem akar menni. Sokan az általános választójogtól nemzetiségeink miatt félnek. Ha az Apponyi-féle iskolai törvényt egy szerencsétlen s mint az erdélyi oláh példák mutatják, csütörtököt mondó kormányrendeletben vissza nem csinálták volna, a nemzetiségi szempont aggodalma vesztett volna élességéből. Aminthogy a nemzetiségi politikánknak a háború után az eddig követett rendszer helyett más, a nemzetiségek nyelvét tisztelő, de egyebekben: iskolában s közigazgatásban, magyar nemzeti tekintetben, erős s önérzetes irányban kell haladnia, ugy viszont Ausztria is tanulhatott, ha ugyan tanult, hogy a magyarság ellen a nemzetiségi politikát gyöngíteni, az egész monarchia kárával jár. A mi viszonyainkhoz mérten, legalább átmenetileg az első helyen emiitett választói jog felelne meg. Semmit se tenni a választójogért, Tisza álláspontját követni, nem reális nemzeti politika s kárhozatosan fogja magát megbőszülni akkor, amikor a játszmát ott kell majd kezdeni, ahol most félbeszakították. A történelmi idők parancsoló szüksége ellen nem okos dolog fordulni, a kor politikai intelmeit pedig félrevetni, ínséges politika. Egy nemzeti reform követelése elől lehet kitérni, de nem lehet az elől megfutni. A parlamentet lehet elnapolni, de a lelkek indulatának erejét nem lehet lecsapolni. A történelmi megértésnek, még a hatalom feláldozatával is létre kell jönni. A szembeszállás a népek és országok fejlődési élettörvényeivel, mint a történelem igazolja, csak katasztrófákat szülhet. A mikor a demokrácia radikálisabb hajtása, a szociokrácia háborús berendezkedésünkben már eddig nyomósán halad előre, ugyanakkor a választójog kiterjesztése ellen megrögzöttséget tanusitani, elszigetelő és rágcsálódó egérpraxis. Minden hasznos idegen eszmét nemzeti talajba kell átültetni, bele kell helyezkedni a kor szükségleteibe, sőt le kell azok vívmányait a keresztény világnézet számára foglalnunk, hogy hitet élesztve, beállitsuk az eszme tartalmát a keresztény érdekErre mintegy „Salve" ugy tör ki a legénységből egymásután háromszor, hogy: „éljen!" Azóta már tiz előadást tartottunk kabarett jelleggel a hadi özvegyek és árvák javára. Színpadi nyelven igy lehetne róla referálni: „telt ház számottevő anyagi sikerrel." Bár ez utóbbit nem a szegény baka-család, hanem inkább a hadosztály előkelő katonai méltóságainak a rovására Írhatjuk. Ott pedig egy kis jótékonycélu „érvágás" sohasem árt meg. Az, hogy az Otthon környékét néha egy-egy gránát kerülgeti, a bakát a legkevésbbé se hozza ki a sodrából. A fő, hogy legyen buffet, zene és „komédia." Vagy amint a bakák már elnevezték: „mozi." A darabok összeállításánál és a rendezésnél Fritz Imre tart. főhadnagy és Thoszt esztergomi karmester fáradságot nem ismerő ügybuzgósággal dolgoznak. Van itt klasszikus zene, népzene, némajáték, vig kuplék, zenebohózat. A munkát nagyban megkönnyíti az a körülmény, hogy a szereplök közül többen a civil életben is a színpadnak élnek. Különösen sok tapsot aratott Szemerédi hadnagy és Moravecz őrmester a zenekar tagja. Az előbbi kupiéival, az utóbbi a kubista művészetnek zenei paródizálásával. Élvezet volt nézni, amikor a függöny felgördült. „Te egészen olyan, mint otthon!" mondta az egyik a másiknak. S szélesre nyilt arccal szakadozott ki belőlük a már szinte elfelejtett jóizű nevetés. Csavargatták jobbra-balra fejüket s szekörbe s igy fejleszteni segítsük a XIII. Leó pápa keresztény demokráciáját. Keményfy K. D. Ä gör. szertartásuak szociális nő-ügye. Még a legrózsásabb szinben látó optimista se vitathatja el, hogy a gör. kath. nö-ügy, ugy nevelési, mint hitbuzgalmi téren s leginkább a szociális és karitatív munkásság terén igen hézagos s fölötte sok kívánnivalót hagy maga után. (Magam is gör. szertartású lévén egyfelől a tények ismeretével, másfelöl ritustestvéreim ódiuma nélkül szegezhetem le ezen kétségtelen tények igazságát.) Az élet részére tanul az ifjúság. „Non scolae, sed vitae discirnus" az ősrégi latin közmondás örökérvényű aranyigazsága s igy kétségtelen, hogy a bensőséges hitbuzgó, akaratképzö és munkagerjesztő katholikus nevelés hiánya, más szóval a krisztusi szellemben s a példa erejével ható zárdai nevelésnek hiánya szolgál alapul azon felületességnek és hiányoknak, melyek a görög szertartású női intelligencia körében a benső hitbuzgóságnak s még inkább az agilis, szociális és karitatív vallásosságnak terén, lehangoló mérvben mutatkoznak. Kétséget sem szenved, hogy ha siker koronázta volna b. e. Vályi János eperjesi gör. szert, püspöknek nemes és okos fáradozásait s a bazilissza apácáknak betelepítése Magyarországra valóra vált volna, ma egészen máskép festene a helyzet e téren s nem volna különösebb panaszolni és reparálni való. Optimista és a rítus iránt az összkatholikus érzés rovására elfogult gör. kath. soviniszták (kikkel h. J. elvből soka sem azonosítom magamat), avval ámítják magukat e kérdésben, hogy a gör. kath. papi családok nevelnek elég vallásos érzésű leányt s igy szinte azt állítják, hogy e téren a görög ügy még a latinnál is jobban áll. Fődolog a gör. kath. nőkérdés olyatén megoldása, mely egyfelől a vallásos nevelés csorbáit üsse helyre, másfelől teret és módot nyújtson a gör. szertartásuaknál is a szociális és karitatív női munkaerő érvényesülésének. Ez pedig elérhető volna olyképen, ha a gör. katholikusság és a — Prohászka püspök elnöklete és Farkas Edith alapitv. hölgy főnöksége alatt álló —• Szociális Missiótársulat összeköttetésbe lépnének. Ezen összeköttetés a Szoc. Missiótársulat hatáskörének nagy kibővülését s amellett a gör. katholikusságnak nagy belső és külső haladását és emelkedését vonná rnaga után. Távolról sem latinizalásról, nyugatiasitásról, sőt inkább a keleti katholikus rész nőügyének emeléséről s a skizmatikus propaganda ellen is védőbástyául szolgáló gör. szertartású katholikus dolgozó szervezet beállításáról van szó, miért is e téren nincs a görögöknek mit perhorreskálniok. A Szociális Missziótársulat a budapesti központon kivül tart fenn fiókokat, minő a Szikszó községben lévő Bethánia Szeretetház, azonkívül az műkről lerítt a szentencia: „a fene se hitte volna, hogy itt még ilyet is lehet csinálni!" Azon még most is vitatkoznak, hogy az a fránya „Schwindelmarie" dáma ruhába bujtatott baka volt-e, vagy, Uram bocsa', valami lembergi fehér személy. „Mert hát nagyon játzadta a szemit..." (Houba — Rgts-tambúr). Másnap meg egy jóképű öreg megszólítja Szemerédi hadnagyot, (aki magyar csikós ruhában szerepelt előző nap): — Hadnagy urnák jelentem alássan, maga volt tegnap a moziban az a nagy paraszt? — Én hát. Hát mért kérdezi? — Azért, követem alássan, mert azt hittem, h°gy ig az i volt . . . Aki ezeket a sorokat olvassa, azt gondolja, hogy mégis csak jó dolog lehet a fronton, ahol minden van. Igen van itt sok minden. Csakhogy ezt a „minden"-t egy nagy úr hordja zsákban. S ennek a nagy úrnak: Halál a neve. A Katonai Otthonok kétséget kizáróan nagy szociális horderővel rendelkeznek. Éter-injekciók, hogy elfelejtsünk gondolkozni és hazafelé érezni. Menedékhelyek, ahol néhány pillanatra ellökjük magunktól azt a tudatot, hogy — hol vagyunk .. . De tovább kár volna folytatni, mert a definíciók során végre oda lyukadnánk ki, hogy — siralomház, azzá pedig a „szeretet temploma" nem lehet soha ! Fronl i. ország több vidéki városában lévő nővédelmi hivatalok és patronázs szakosztályok. Ily fiókokat kellene a magyar-, ruthén- és román gör. katholikusság gócpontjaiban, vagyis Hajdúdorogon, Ungvárott (esetleg Eperjesen) és Balázsfalván felállítani, hogy ugyanezen nővédelmi-, patronázs- és hitterjesztő munkásságot lássák el a gör. szertartásuak közt, főleg a skizma által veszélyeztetett helyeken, hol a vallásos iratterjesztés és előadástartás leginkább szükséges. A társulatnak budapesti Krisztina-körúti szemináriumában rendesen nevelkedik egy-két gör. szertartásban született nővérjelölt, kiknek száma megszaporodnék, mihelyt a gör. szert, fiókok felállításáról volna szó, oly módon, hogy az illetők ezeknek ellátására küldessenek ki s görög szertartásukat ily módon megtarthassák. . Természetesen ezek a fővárosi központ alá rendelve s avval szerves együttműködésben élnének, de tehetnének fogadalmat a gör. ritus szerint szt. Vazul rendje értelmében (mig a lat. szert, missziónővérek szt. Benedek-rendi fogadalmat tesznek). Csakis ilyen, a nép nyelvét értő, nemzetiségükből és rítusukból való egyének nyerhetik meg a gör. katholikus nép bizalmát, melynek bírása a közöttük való sikeres munkálkodásnak legelső kelléke és feltétele. Ezen létesítmény útján, Isten segítségével rohamos haladás állna be a gör. katholikusság keresztényi szociális életében, erkölcsi és anyagi fellendülésében, főkép a nö-ügy terén, miért is a liturgikus formula szavaival fohászkodjunk, hogy az ige mihamarább öltsön testet: „Podáj Hoszpodi!" — Add meg Uram! Paris Lajos. HIREK. Kanonoki installációk. A kanonoki kinevezésekről szóló királyi oklevelek a mult hét folyamán megérkeztek a főegyházmegyei hivatalba, ennek folytán a főkáptalan elhatározta, hogy az installációk ünnepélyes szertartását szombaton délelőtt fogja megtartani. A jelzett időben Schißer Ferenc prelátus, nyitrai főesperes, dr. Lepold Antal prelátus mesterkanonok és Pokorny Emanuel c. kanonok megjelentek a föszékesegyház téli kápolnájában s dr. Rajner Lajos püspök előtt, mint a bibornok hercegprímás megbízottja előtt, a főkáptalan tagjainak jelenlétében letették a szokásos esküt. Majd a föszékesegyház szentélyébe vonultak az installálandók a főkáptalan kíséretében s kezdetét vette a beiktatási szertartás. Dr. Walter Gyula v. püspök, őrkanonok ékes latin nyelvű beszédben megemlékezett b. e. Jedlicska Pál prelatusról és az ujonan kinevezett kanonokok érdemeit méltatta meleg szavakkal. Eitner E. Ákos lovag, főszékesegyházi sekrestye-igazgató felolvasta a királyi okleveleket, dr. Walter Gyula v. püspök pedig az előirt szertartások között bevezette az új kanonokokat az őket megillető stallumokba. A főkáptalan jelenlevő tagjainak, a papságnak, a hercegprimási uradalmi és a főkáptalani tisztikar küldöttségének ajkán háromszor zúgott fel a lelkesült „vivát", amire a kóruson az énekkar szépen komponált „vivat"-ja felelt. Ezek után „Tedeum" volt, majd Pokorny Emanuel c. kanonok ünnepélyes nagymisét mondott a növendékpapok segédletével. R. Krónika. „ A föszékesegyház hatalmas falait egészséges városi élet hullámverése fogja csapkodni..." (A programmbeszédből.) Életrekel nálunk a városi élet, Ez a biztatás már reális igéret! A városi élet nálunk is feltámad, Sőt még a Dunánál jobban is megárad. Nemcsak a szigetben ömlik el az árja, De felcsap a legeslegmagasabb házra, A Szenttamás hegynek friss útjait mossa, A bazilikának falait csapdossa. Mostan bús polgárok, vígan fürdünk akkor, Ha városi élet zúg le a falakról; Kesereg-kavarog az utcákon minden, Pesten sincsen annyi, amennyi lesz itten. Meglesz minden vágyunk, megvalósul álmunk, Lesz lelket betöltő, lendülő világunk, Lesz vasút, csatorna, lesz víz, mit vezetnek, Ez ígérkezik majd ritka élvezetnek!
