ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-08 / 49. szám

karának fabeszerzési kedvezményben való része­sítése iránti kérvényét sok csípős megjegyzés kíséretében szavazták meg, amire a tanári kar —• t. i. a csípős megjegyzésekre — igazán nem szolgált rá. A VII. hadikölcsönre 10,000 ko­ronát jegyzett még a város, hálásan tudomásul vette néhai Kollár Péternek az esztergomi iskolák javára hagyományozott 12,000 korona alapítvá­nyát s „a társaskocsi szabályrendeletben előirt eddigi viteldijakra vonatkozó paragrafusokat a viteldijaknak a mai viszonyok által kivánt mér­tékben való emelésével módosította", ami annyit jelent, hogy ezentúl drágább lesz az omnibusz­kocsi. Hogy mennyivel, azt másutt mondjuk el. Jövő számunkban emlékezünk meg a villanyvilágí­tást szolgáltató Ganz-cég túlkapásai fölött a városi közgyűlés által gyakorolt kemény kritikáról, alább pedig a városi könyvtár kilakoltatásával kapcsolatos, kultúraellenes és szánalmas javaslat elfogadásáról. A 12—69. pontok alatt felsorolt alapok zárszámadásait már sommásan s ríjvid nton: a zöld asztaltól az ajtóig hazafelé indulóban, de elismerésreméltó egyértelműséggel hagyták jóvá. A képviselők kezeiket dörzsölve — mondom, igen „hangos" volt a terem levegője, — mint kik jól végezték dolgukat, siettek haza. A villanyos csillárok ravaszul pislantottak még kettőt-hármat, — beszélhettek nekünk! — s a Bottyán palotára ráborult a decemberi éjszaka nyugodt csendje. * A városi könyvtár, melyről a közönség csak igy közgyűlési tárgyalás közben tudja meg, hogy egyáltalán létezik, a «város képviselőtes­tületének legutóbbi határozata alapján a Sziget­köz és a Széchenyi-tér sarkán lévő földszintes házacskában nyer legközelebb elhelyezést, ami igen okos dolog, legalább hozzáférhetővé tétetik a könyvtár a nagyközönség számára. A kétféle cimen megszavazott 1360 korona könyvtárosi tiszteletdíj ellen sincs semmi kifogásunk, de igenis komolyan tiltakoznunk kell a képviselő­testület ama határozata ellen, mely szerint a jövőben a könyvtárból könyveket csak kölcsön­dij ellenében lehet kapni. A tudomány ós a köz­művelődés forrásait az ismeretszerzés vágyai elől az üzleti haszon, illetve pénzszerzés korlátai közé juttatni kultúraellenes cselekedet s hibás felfogás. A könyvtár anyagát képező könyvek adományo­zói bizonyára nem ezzel a célzattal adományoz­ták könyveiket a városi könyvtárnak, hogy azo­kat a város közönsége csak kölcsöndij ellenében élvezhesse, hanem a kultúra terjesztése szem­pontjából. A könyvtár fönntartására más anyagi forrásokról kell a városnak gondoskodnia s e határozatot, mely föllebbenés tárgyát is fogja képezni, meg kell változtatnia. * Adakozások a napközi gyermekottho­nokra. A hadbavonult hőseink apró gyermekei ellátására szervezett és immár negyedik éve áldásosán működő napközi gyermekotthonok ja­vára az elmúlt negyedév alatt következő nagy­lelkű adományok érkeztek: dr. Klinda Teofil prel. kanonoktól a városi polgármesteri hivatal utján 1,000 K, az Esztergomi Főkáptalan 35—40. havi adománya per 150 K, összesen 900 K, dr. Walter Gyula püspök, prel. kanonok 200 K, Szecskay Kornél és neje Etter Lujza adományuk esküvőjük 50 éves évfordulója alkalmából 100 K, Bogisich Mihály püspök védszentje napján 50 K, Németh Gábor 50 K, (ez utóbbi két tétel az Esztergomi Friss Újság utján) Vimmer Imre és Havasi Jolán 20—20 K, (e két összeg pedig sir­kivilágitás megváltása cimén,) végre dr. Aldori Mór, Grósz Ferencné ós Leimdörfer Nándor 20—20 korona. A napközi gyermekotthonok vezetősége az elmúlt hosszú 40 hónap alatt 32,000 koronát fizett ki a hőseink itthon maradt apró gyermekei­nek nyújtott táplálékért, ezen tekintélyes összeg kivétel nélkül önként nyújtott nemesszivü ado­mányokból folyt be és a midőn városunk jó lelkű közönségének ezekért itt, a nyilvánosság előtt mondunk hálás köszönetet, egyben kérjük a nagy közönséget, hogy jótékony és hazafias intézmé­nyünket továbbra is támogatni szíveskedjék. A Segélyező Bizottság nevében Bleszl Ferenc kir. tanácsos, pénzkezelő elnök. * Jegyzések a VII. magyar hadikölcsönre. Az Esztergomi Takarékpénztárnál egy-egy ma­gyar hadikölcsönre átlag egy millió korona szo­kott befolyni. Jeleztük legutóbbi közlésünkben, hogy a most aláírásra került VII. hadikölcsönre az első 14 nap alatt ez összegnek már kétharmad része jegyeztetett, de egyben biztosan számítot­tunk arra, hogy az egy milió ez alkalommal is befolyik. Most utólag hazafias megnyugvással állapítjuk meg, hogy a szokásos összeg már az első időszak zártával együtt volt, amennyiben a befizetések e hó elsején, mult szombaton 1,008.550 koronára emelkedtek. Az utolsó kimutatásunk óta ez intézetnél nagyobb összeget jegyeztek: Hun­gária ±út. Biztositó Társaság 250,000 K-nát, Brutsy János szeszgyáros 100,000 K-nát, Schul­theisz Veronka 5,000 K-nát, Esztergom sz. kir. város és dr. Kubovics Ignác 4,000—4,000 K-nát, Kratochwil Vendel 2^000 K-nát, Reusz Ferenc 1,300 K-nát, és Számord Ignác 1,000 K-nát. A jegyzés második időszaka folyó hó 3-án kezdődött és már erre is tekintélyes össszegek érkeztek, ezek névsorát az e hó közepén lejáró' második időszak letelte után fogjuk közölni. * A főgimnázium szegény tanulói részére az intézet igazgatója, illetve segitő egyesülete az elmúlt napokban 60 pár uj cipőt osztott ki. A mostani nehéz viszonyok között ilyen akció keresztülvitelére igazán csak azért lehetett képes az intézet igazgatója, mert növendékei iránt ér­zett jóakaró gondossága kitartást s türelmet köl­csönzött néki e feladat praktikus megoldására. Dr. Molnár Szulpic a kereskedelmi kormánytól' kedvezményes áron nyert bőranyagot idehaza olcsó bérért dolgozó alkalmi munkásokkal dol­goztatta föl kész cipőkké s csak igy volt képes a rendelkezésére álló nem oly nagy összegű pénzből hatvan ifjút juttatni jó erős téli cipőhöz. * Kath. Munkásnőegrylet Pozsonyban. A férfiaknak a harctéren való távollétét arra hasz­nálja fel a szociáldemokrácia, hogy a gyári munkásnőket szervezze s a jövőben várható nagy világnézeti harcokban a saját pártjára vonja. Szervezkedési akciójukat Pozsonyban, a nagy gyárvárosban is megkezdték. Ámde a katholikus tábor sem volt tótlen, rövid három hónap előtt megkezdődött a gyári munkásnők­nek kath. organizációba való tömörítése. Hogy mily lelkesedéssel folyt a munka, mutatja az is, hogy a jelzett rövid idő alatt 600 munkásnőt sikerült a keresztény organizáció zászlaja alá tömöríteni. Nagy része van az akció sikerében Haverla Péter pozsony-károlyvárosi káplánnnk, ki az egész város társadalmában s a munkásnők közt is nagy népszerűségnek örvend s akit a nevezett uj egyesület nemrég tartott gyűlésén egyhangú lelkesedéssel elnökévé választott.Világi elnöknő Bigele Alajosnó, a hires szobrászművész neje lett, ki szeretetével nagy viszontszeretetet ébresztett a munkásszivek közt önmaga iránt. Majd megválasztották az egyesület teljes tiszti­karát. Haverla elnök indítványára dr. Koper­niczky Ferenc pozsonyi prépostot, gr. Szápáry Ilonát, dr. Tuka Béla egyetemi tanárt, dr. Bozóky Géza egyet, tanár, hitközségi elnököt s dr. Orbán Gábor, a Ker. Szoc. Anyaegyesület ügyvezető elnökét az uj egylet védőivé válasz­tották meg. Az uj elnök ezután széleskörű prog­rammját ismertette. A munkásnők szociális ne­velése céljából hetenkint kiváló szociális szónokok felkérésével gondoskodni fog. Hasonlókép a szegény munkásnők gyermekeinek cipővel való ellátása ügyében eljár az emberbaráti intézmé­nyek vezetőségénél s e célból nagyarányú kará­csonyi ünnepélyt is tervez. Az uj vezetőség e napokban tisztelgett Szmrecsányi G-yörgy főis­pán, kormánybiztosnál, kitől az egyesület egyh. elnöke a személyi és munkaszabadság biztosítá­sát kérte. A főispán kitüntető jóindulattal fo­gadta a küldöttséget, főbb vonásokban ismertette a kormány nagyszabású szociális programmját s az egyéni és munkaszabadság teljes védelmét helyezte kilátásba. A napokban nyilt meg az egylet tagjai számára egy jól felszerelt konsum is. Lassan kezdik belátni a kath. munkásnők, hogy organizációra igenis szükségük van, de hogy ennek a kereszténység alapelvein lehet, sőt kell is nyugodnia! * Sikerült adventi estély folyt le vasárnap este az Esztergom-Szenttamási és Vizivárosi Kath. Polgári Körben, melynek nagytermét ez alkalommal teljesen megtöltötte az érdeklődő kö­zönség. A műsort Neumann Böske szép éneke nyitotta meg. Az éneket Nemesszeghy Gizike zongorán, Nemesszeghy Viktor pedig hegedűn kisérte igen szépen. Majd egy kacagtató mozi­darab után egy kétfelvonásos vígjáték került szinre, mely mindvégig derültségben tartotta a közönséget.- Különösen hálás szerep jutott ebben Neumann Mártának és Böskének, valamint Bar­mos Böskének, akiknek lelkes játékát a férfisze­replők jó alakítása még tetszetősebbé tette. Az egyes számok közti időt, továbbá a felvonásközt mozgófónyképek töltötték ki. Végül ismét ének zárta be a sikerült műsort. Advent vasárnapjain hasonló, gondosan egybeállított műsorral fog ked­veskedni a kör az ügyét szép eredménnyel támo­gató közönségnek. Az előadások mindegyike egy­úttal háborús jótékonycélt is szolgál. * Az esztergomi izr. hitközség november 20.-án tartotta meg alakuló közgyűlését, melyen a képviselőtestület majdnem minden tagja meg­megjelent. Miután a választási elnök Schlesinger Lajos beszámolt a választások eredmónyéről T felhívta a képviselőtestületet, hogy jelöljön el­nököt. Dr. Aldori Mór kir. tanácsos, a hitköz­ségi közélet érdemes seniora szép beszéd kerete­ben dr. Berényi Zoltán tb. megyei főügyészt, a­lelépett elnököt ajánlja újból megválasztásra r kinek agilis és ügyszerető személyében teljes ga­ranciát lát arra, hogy a hitközség vezetése ezekben a nehéz időkben is a legjobb kezekben lesz. A képviselőtestület' ezután egyhangúlag dr. Be­rényi Zoltánt választja újból elnökké. Templom­atya első alelnök dr. Weisz Sándor a Chevra Kadisa érdemekben dus elnöke lett. Második alelnökké Eisler Berná£, iskolaszéki elnökké Schlesinger Lajos, pénztárnoknak Porgesz Béla*" ellenőrnek Popper Bernát, az öröklámpa gond­nokává pedig Blumschein Lipót választatott meg, * Olesó tüzelő. A mostani drága tüzelő­anyag árai mellett olcsó tüzelőről csak azok beszélhetnek, akik ugy jutnak hozzá, hogy nem fizetnek érte. Általános ugyanis a panasz, hogy a városi faraktárból a magánházakhoz fát be­hordó fuvarosok a raktárban átvett fát útközben egy kicsit „megszükitik", azaz az ölfa-hasábok­ból itt-ott leejtenek egy-két darabot s hogy in­kább hajlandók hosszabb utat. megtenni megra­kott szekerükkel, csak útba ejthessék a saját portájuk táját egy ital víz irányában. Hogy ilyenkor a víz irányában egy-két hasáb fa is­elúszik, hát az igazán nem csoda. A szénfuva­rozók pedig a legnehezebbnek mért szekér bár­cájával viszik a házhoz a szenet s a szekerek súlyában mutatkozó különbséget barátságosan „elszámolják." Ments Isten! — vannak tisztes­séges kivételek, de igen kívánatos volna, ha a faraktár a fát a kiadott darabszám jelzésével küldené ki a vevőnek, mint az régebben szo­kásban volt s ha a szónszállitókát a rendőrség néha ellenőrizné. * Társaskocsi közlekedés. Az Esztergom vasúti állomásról indult déli vonatok beszünteté­sével fölöslegessé vált társaskocsijáratokat a vál­lalkozó ezután Párkánynánára fogja indítani. Viteldíj nappal 1'40 kor, éjjel 2 kor. Az eszter­gomi állomásra érkező s induló reggeli s esti vonatokhoz közlekedő társaskocsik tarifája nappal 60, éjjel 80 fillér a legutóbbi városi közgyűlés, jóváhagyása alapján. * A Korona-mozi jövő heti műsora: Szom­bat és vasárnap: Phönix-film: „Senki fia". Ked­den ; „Szent hallgatás". Szerdán: Psilander-film „A pánik." I. oszt., fehér, 3% kapható: TÖMJÉN Kitzinger József gyertya-üzletében Esztergom. Iszer Ferenc méhviaszgyertya gyáros MÄLACZKA (Pozsonymegye). Katholikus cég. A főtiszt, plébános urak szives figyelmébe: ajánlom a következőket:' Átveszek öntésre vagy kicserélésre gyertya-hulladékot IfWfflT*" Az anyagot, minőség szerint *^9taffi& lí***" legmagasabb áron fizetem. ^^Ufi Háborús öröklámpa. A ftdő Urak, valamint az Egyház érdekében kikom­binált öröklámpa, mely ugy ég, mint a repceolaj­mécs, 6—7 napig. Bővebb leírást kívánatra kész­séggel küldök a plébános uraknak. Ezen haboms öröklámpából több mint 800 drb van forgalomban és 150-nél több elismervényt és igen sok utánrendelési kaptam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom