ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-08 / 49. szám

XHL ' évfolyam. Esztergom, 1917. december 8. 49. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Siőflzetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. A béke adventje. Esztergom, december 7. A szorongások kínjaitól kimerült lelkünk ujjongó Ave-val köszönti a béke adventjét. Eljövetelét várva vártuk, megérkezésében bizva biztunk s midőn néhány nap előtt fehér szárnyaival felszállott a kelet horizontján, lélegzetfojtva figyeltük szárnyának rebbenéseit. A béke adventje végre ránk köszöntött muzsikás szavával s a szent idők boldog hangulatával s reménységével várjuk a napot, midőn születésének magasztos hirével betelnek hegyek és völgyek, szivek és fülek, kunyhók és paloták. Még csak a béke adventjét, megszületésének elökészitö idejét ünnepeljük s már is a tempus clausum tilalmait elhárítva lelkünk elöl, a nyomasztó érzések súlya alól felszabadult kedélyünk ujjongó vigalmával tárjuk ki karjainkat s szivünket az eljövendő béke befogadására. El fog jönni s boldogító nyugalmával be fogja tölteni a beteg* emberiség lelkét. El fog jönni s vissza fogja hozni mindazt, mit elvett tőlünk: a nyugalmunkat, örömeinket, reményeinket, bizalmunkat, hitünket a jóban, türelmünket a szenvedésekben, erőnket a munkában, kitartásunkat a nélkülözésekben. Vissza fogja adni a gyermeknek apját, a feleségnek férjét, az anyának fiát s vőlegényét a halványarcu mátkának. Vissza fogja adni mindazt, mit a Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. béketűrő Jóbnak is visszaadott a jutalomosztó Űr. Ez a háború elvett tőlünk mindent, megingatta bennünk sok jónak erkölcsi fundamentumát s ledöntéssel fenyegette a lelki I erőink által felépített templomot, melyet a naggyá-levés reménységének " szenteltünk. Véres kezével belecsapott az arcunkba s lerántotta asztalunkról a családi élet derűjét szimbolizáló fehér abroszt. Rátaposott sáros lólábaival tisztára súrolt küszöbünkre s ördögi vigyorgással boritotta fel a tányérunkat. Óh a háború szenvedéseit csak az éber lelkek tömeglátása, meg a befelé zokogó anyaszivek fájdalma tudja csak méltóan értékelni, nem pedig a mi kukoricakenyértől duzzogó érzékenységünk. Aki láthatta a vad hordák elöl menekülő családok eszevesztettségét, aki hallhatta a békés házikója füstölgő romjain átkozódó apa artikulátlan hangjait, s aki megleste az egyetlen fia temetésén fölemelt fővel szenvedő édesanya szemeiben izzó fájdalmak poklát, az tudja csak, hogy mennyi szenvedést, mennyi bánatot, mennyi töméntelen borzalmat zúdítottak az emberiség idegeire azok,, kik a háború szörnyeit láncaikról felszabadították. Ezeket a szenvedéseket, ezeket a szen-' telt fájdalmakat a béke megnyugtató ereje sem fogja teljesen kiegyenlíthetni, a megőrölt idegek épségét a vihar utáni tisztult levegő éltető ereje s a kábultság csendes narkózisa sem fogja teljesen visszaadni, Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. mégis csodás változásokat, megújulásokat, felfrissüléseket fog életrekelteni, teremteni a béke tudata. Eljövetelének szükségességét a szertelen vágyódás igazolja, amellyel megérkezését várjuk, kiegyenlítő, regeneráló erejét pedig a még most meg sem sejthető, előre nem is látható eredmények fogják fölmérni, melyekkel meg fogja ajándékozni a világot. Minden pusztulás nyomán megújhodást, minden megsemmisülés után uj életet fakaszt a természet erőinek örök forrása: a teremtő Erő, ki a háború szenvedéseiben erkölcsi alapjaink teherpróbáját rendezte az erőseket, a megingathatlanokat számbavevő gondossággal. Hála érte az Istennek, a mi nemzetünk, a mi jó magyar népünk erősnek, megingathatatlannak találtatott a teherpróbán s ezzel a SZÍVÓS erejével, kitartásával méltán rászolgált a béke bekövetkezendő áldásaira. v Ezért várjuk mi a pátriárkák adventi ihletével és szent vágyakozásával az ö eljövetelét, születését. Ezekre az elkövetkezendő áldásos eredményekre gondoltunk, midőn erőink a szenvedések súlya alatt megrokkanni készültek, ezekre a remélt javakra szomjúhoztunk, mikor a háború nyomán fakadt izgalmak láza szárazra cserepezte a régi boldog kort visszasóvárgó ajkainkat. Megigazulásunk szent ideje legyen hát a béke adventje, mely alatt vegyük számba, tegyük mérlegre a háború tanulságait, hogy ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szűz Máriához. Köszöntlek édes Szűz Anyám téged Ez áhítatos, szép ünnepnapon S tömjénillatos áldozat gyanánt Néked ajánlom hálatelt dalom. Tekints alá ; ím ránk rontott orvul Tengernyi vészek ezernyi árja S szorongó lelkünk nehéz bánatát Előtted Anyánk búsan kitárja. Te voltál minden veszedelemben Erős reményünk, örök • bizalmunk, Azért mi téged sok-sok bajunkban Hű Pártfogónknak, Anyánknak vallunk. Segíts meg most is. Hárítsd el tőlünk A háborúnak minden csapását, Hogy oltalmadnak csodás hatalmát A kétkedők is örvendve lássák. Reánk vigyázó szemed sugara Itt lenn a földön bókét fakasszon És szent Fiadnál segítsd ügyünket Békekirálynő, szép Boldogasszony. Óvjad tovább is anyai gonddal Ezernyi bajjal küzdő országod És legyen a te glóriás neved Örökre dicsért, örökre áldott . . . —a —n. Falusi fotográfiák. Érdekes nép ez az én népem. Türelmes, tisztelettudó, nem nagyon tüzes, higgadt, s nem egykönnyen lelkesedő. Bizonyítja a választás. Mi bizonyíthatná jobban ? Igy történt: egy vasárnap este várták a munkapárti képviselőjelöltet. Nagy hideg volt, de kitartottak, markukba lehelgettek, tipegtek-tapogtak. Mikor végre nagy tülkölóssel ós világítással megérkeztek az autók: annak rendje és módja szerint jójestét kívántak. Csendben, egyetlen közbeszólás nélkül meghallgatták a programmbeszédet, de sőt „éljen!" is akadt utána, mivel hogy a beszédnek ez volt a befejezése: „Isten éltesse mindnyájukat!" Erre pedig persze hogy muszáj rákiáltani. A szokásos cercle ós testvéries parolázás után a hazafias rekedtsógben sínylődő kompánia feltelepedett az autókra, illedelmesen jojcakát kívántak nekik, s politikai meggyőződósének és honfiúi bánatának a nagy csendben csak egyik adott néminemű kifejezést, mondván: — Most pedig menjenek neki az Ipónak! Azzal, mintha mi sem törtónt volna, szétoszoltak. Választás. Ünnepi hangulat. Természetes. Ünneplő ruha, tükörfényes csizma, alkotmányos szivar. A házakon zászlók. A falakon ós kapukon itt-ott megrepegetett kiáltványok, ékes hangzású jeligék pbros vagy kék ceruzával. Egy-egy helyen asszonyok tárgyalnak. A gyerek mind odakint van, a fagyos földön nagy csizmákban zuhogva szaladgálnak. A korcsma előtt nótázás: a legények neszeznek. Ide s tova nyargalásznak a még üres kocsik, elhelyezkedés lészen. De be kell várni a mungókat, hadd menjenek azok előbb, kár volna ezt a látványosságot elmulasztani. Két csendőr fölséges méltósággal sétál az út közepén, rendcsinálás okából. Mikor az alvégen feltűntek az ellenséges előőrsök, a kapuk azonnal megteltek kíváncsiakkal. Óvatosan, lassan közeledtek. Az erős csendőri fedezet mellett haladó szavazó polgároknak nem sok kedvük volt énekelni. A kocsikról jobbra és balra tekingettek, készen minden eshetőségre, tartván az ilyenkor szokásos meglepetésektől. Igen bizalmatlanul néztek az olyan csoportok felé, amelyekben többségben voltak az asszonyok. Az ón embereim zsebredugott kezekkel álltak a házak előtt, kellőket mosolyogván. Keresték az ismerősöket. Nem mondom, hogy a szentírásból citálgattak, de azt sem állithatom, hogy a honpolgári hév valami nagyon elragadta volna őket. Még az asszonyokat sem, mert azokat a tojásokat, amikből soha ez életben nem lett volna csirke, eladogatták Ipolyságon. Inkább jóizüeket nevetett mindenki, s fogadni mernék, semmi másért nem nevettek,' csak azért, mert szörnyű mulatságosnak találták azt, hogy azok a dereses hajú, piros orrú, bebugyált alakok — mungók. Rendzavarás, ordítás, piszkálódás: szó sincs róla. Pompás mulatság volt ez anélkül is.