ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-02 / 48. szám

ismereti szabadságát és sok esetben magát a család érdekeit is. A jogbölcselök eszméi irányították a politikát. Sokszor talán maguk a politikusok sem voltak tudatában, hogy hatása alatt állanak az uj eszméknek. Törvények, melyek minden más hatalomra való tekintet nélkül beszélnek az államról, diplomáciai tárgyalások, melyeknek egész menete olyan, mintha vezetőik számára már megszűnt volna a tízparancsolat, az igazságosság örök törvénye, az úgynevezett „gyarmatpolitika" mind azt mutatják, hogy a XIX. század tökéletesen berendezkedett Macchiavelli elvei szerint. De az igy berendezett Európa nem tudta megakadályozni, hogy népei szembe ne kerüljenek egymással. \z igazságosság törvénye, mely mások jogainak tiszteletét parancsolja, s igy a békét biztosítja, nem zavarta többé a politikusokat és diplomatákat. A természeti törvény s vele együtt az igazságosság törvénye elvesztette érvényét a politikában. Söt az uj jogrend szerint a háború valódi jogszerző eszközzé lett, melylyel a népek szomszédaik kárára uj jogokat szerezhetnek. S épen ebben volt az uj eszméknek legfelforgatóbb ereje, hogy a háborút, melyet a keresztény erkölcs kétes jogok tisztázására szolgáló, türt eszköznek tartott, az uj jogbölcselet igazi jogszerző elemmé avatta, s adott neki egy bizonyos szankciót, mely el tudta feledtetni egy-egy pillanatra a háború rettenetességet. Az igazságosság, a jogtisztelet megvetése mellett nem csoda, ha nem volt igazi béke Európában, nem csoda, ha komoly emberek meg merték kockáztatni az állítást, hogy a diplomaták, a politikusok maguk sem hisznek hosszú parlamenti beszédeiknek, ünnepi pohárköszöntőiknek, melyekben örökösen a népek békéjét, a hatalmak egyetértését hangoztatták. Nem lehetett Európában béke, ahol az igazságosság alapelvét, a jogok tiszteletét felborították. A múltnak e nagy tanúságai vezessék azokat, kiknek a nagyszerű feladat fog osztályrészül jutni, hogy az agyongyötört Európa békéjét újra helyreállítsák. Legyenek ezek az emberek áthatva annak tudatától, hogy az igazságosság a béke alapja, legyenek kedvünk örökre elhagyott, hogy siralmasan beborult s tán', ha esne, az a langyos csöpp, az a csöndes locsogás, no az még nyújtana némi szórakozást — változatosságával! Ha utána járunk a pszichológia labirintjain a dolognak s keressük ennek a lelki kilendülésnek az okát, úgy találjuk, hogy lelkünknek, dolgozni, küzdeni vágyó lelkünknek ilyenkor nincs objektuma, nincs anyaga, amit gyúrjon, amin elaprózza erőit; nincs ideálja, kinek keblére tűzhetné küzdelmei vérpiros rózsáját. A lélek az istenség kópiája, az örök-alkotó istenség- képmása, mely szintén az alkotni, — a lenni-vágyást kapta örökül, nyerte anyajegyül, vette fel természetül. A Jiziológusok szerint a gyomorban levő bolyhok, melyek a táplálék éltető nedvét közvetlenül veszik át ós továbbítják a test táplálására, nem szűnnek meg dolgozni, állandó mechanikus munkában vannak. S ha nincs rendes anyaguk, mikor a gyomorba nem jut kellő tápanyag, azok akkor is kérlelhetetlenül megkövetelik a munkájukhoz a tárgyat és ha más nincs, az Organismus zsiradékát dolgozzák fel, persze a test rovására. Innen származik a lesoványodás, a vérszegénység ; szóval gyengül, senyved a szervezet. Húzzuk a realitásra az analógia ós metafora, köpenyét s akkor egészen hasonló munkát végez a lélek is. Ha elfogyott a tápláléka, keres magának ott, hol még talál. Kikezdi s kedélyt, rágja, tépi, öli, mert neki kell valami matéria, mert nem lehet el munka nélkül. Kényszerül dolgozni, mert misztikus mechanismusát úgy állitotta be bölcs, végtelen Alkotója. Kikezdi a meggyőződve, hogy minden népnek vannak igazi jogai s ezeknek tiszteletét követeli maga a természeti törvény. Ezért is üdvözöltük annak idején a pápai jegyzéket, mert a pápaság kétezer éven keresztül megtántorodás nélkül követett békeprogrammjának élére iktatta az örök érvényű szavakat: az igazságosság a béke alapja. Minden békeakciójában, minden jegyzékében, minden békebirói döntésében azon igyekezett, hogy megállapítsa a felek jogait s megszerezze ezeknek a jogoknak tiszteletét. Mi követtük a pápai szózatot, hajlandóknak mutattuk magunkat az egyezségre, söt hallottunk diplomáciánk vezetőjének ajkáról olyan szavakat, melyekről egyesek talán álmodni sem mertek. Ha majd az ellenfél is eljutott oda, ahová mi eljutottunk, ha majd minden hadviselő népben újra, fölébred az igazságosság örök érvényének gondolata, akkor majd össze fognak ülni a már-már elvérzett népek képviselői, s jó munkát fognak végezni, igazi békével fognak megajándékozni. S mindnyájunkban, akik remélünk egy jobb jövőben, szilárdan él a hit, hogy ez a béke, melynek megkötésénél újra diadalra jut az igazságosság örök törvénye, kiinduló pontja lesz egy uj korszaknak a népek életében. A becsület és igazságérzet irányitó tényezők lesznek a politikában. A vezető embereknek be kell látniok, hogy Macchiavelli elvei szerint nem lehet kormányozni a népeket; tudatára kell ébredniök a nagy igazságnak, hogy minden pozitív jogon kivül van egy természeti törvény, mely a lelkiismeretben félreismerhetetlenül hallatja szavát és nem akar tűrni magával ellenkező törvényeket. El* kell a politika vezetőinek ismerni, hogy politika és erkölcs, hatalom és lelkiismeret nem egymástól független tényezők, hogy nem lehet politikát irányítani erkölcs nélkül, s nem lehet hatalmi eszközökkel élni lelkiismeret nélkül. Magukévá kell tenni a politika vezetőinek a régi bölcsesség aranyelvét: a népek békéjének alapja az igazságosság. . Dr. M. Z. — Agglegényadó behozatalára terjesztett elő javaslatot a pénzügyminiszter s ennek az adónemnek a jövedelméből mintegy nyolc millió bevételtöbbletre számit az államkincstár kasszája. kedélyt, ráüt kalapácsával a hangulatra s akkor lesz az ember szellemi vérszegény, akkor lepi meg a színtelen, csontos, beteges szellemi soványság: az unalom görhes, élettelen alakja. Persze ezt nem érzi az ember azonnal. A lesoványodás sem áll be momentán! Birja, cipeli a szervezet a bolyhok koptató munkáját; de mihamar kiül az arca az aknamunka eredménye: hervadtán hullanak le a arcrózsák s ráleheli az arcra a mors pallida nagy-nagy szeretettel az ő kedvenc szinét. Az unalmat, a dologtalanság természetes folytatását is tudja tűrni az ember, mig a lélek az elevenbe nem tapint. De nem birja soká! Ha fakul a kedélyem, ha kezd a húspárnák alól kicsontosodni a jókedvem, ha nem élvezi környezetem szellemi frisseségem aromáját, hanem suttogva emlegetik elmerengő tekintetemet, bizonytalan, céltalan világban lógás ómat, kifejezéstelen vonásaimat, — akkor már őszintén sajnálhatom lelkem árvaságát. Eelszinen akarod tartani életkedvedet? Le akarod fejteni magadról az unalmat? Akkor fuss és ragadd a kemény bronzszobor hideg kezeiből azt a naplót, keresd meg benn' azt a lapot, mit a' bronz kéz ujja meggyűrt, olvasd, olvasd, mit oly szomjasan olvasott az az alvó, mert ez az a gondolat, mit neked szántam, ez az, mi az alvót egy második, hangulatos, kitartó életre ébresztette : „Az életben csak az lesz boldog, ki nemes célokért hevül s legszebb emberi cél — a munka!" Mérhetlen kincs, nagy hatalom a munka, mely egy halhatatlannak, öröklótünek született lelket kedvre, megelégedésre tud vezetni! Tehát dolgozni, kitartó munkában dolgozni Ha a mostani megélhetési s existentiális viszonyok nem volnának olyan szörnyen szomorúk, mint amennyire kétsógbeejtők, bizony kedvünk volna erre a nyolc millióra — százat egy ellen — tréfás fogadást ajánlanunk, mert mi azért a nyolc millióért nem adnánk egy fületlen hadigombot sem. Wekerle ugyanis azt hiszi, hogy a háború után is megmarad divatban az agglegényi állapot, de mi mar előre megnyugtathatjuk a pénzügyminisztert, hogy a háború után ez a többeknek igen kedves életmód csupán a fogadalmakkal és elhatározásokkal felvértezett szentéletü szerzetesek és papok privilégiuma marad. Ugyanis, nem mintha a harcmezőkről s nehéz fogságokból hazatérő szittya legényeink túlságosan elviselhetőnek s kecsegtetőnek találnák a mostani megélhetési viszonyok között a családalapítás tervét, hanem minden valószínűség szerint a hosszú éveken át elhanyagolt s az élet berkeiből kirekesztett gyöngébb nem indít majd minden épkézláb, sőt ép kéz ós ép láb nélkül hazatérő, öklömnyi férfinép ellen is olyan heves offenzívát, amelynek nyomása alatt kénytelen lesz kapitulálni, megadni magát még a hét sorozáson alkalmatlannak minősített emberfia is. Mert férjnek alkalmas lesz minden férfi, aki már „eladó"-sorban van. A férjeket ugyanis a háború után a leányok egyszerűen férjül fogják „venni." A praktikus papa s a raffinóros mama a háború alatt kitágult lelkiismerettel „összekuporgatott" hadi vagyon nyomán kecsegtető úri mód és kényelem kilátásaival egyszerűen leveszik fóllábáról a „kedves fiam"-at s a kedves fiu, ki vagyont, nyugalmas otthont, úri kényelmet s ráadásul még feleséget is kap, bizony nem igen fog habozni afölött, vájjon ezt az életsorsot válass*a-e, avagy megfizesse Wekerlének az agglegónyadót. Az óriásira nőtt hadivagyonok, a még óriásibbra nőtt leánysereg, s a békés otthon nyugalma után való s csak a túlzó superlativusban tartott vágyódás egyszerűen illuzóriussá fogja tenni az agglegényi s vénleányi állapot fogalmát, s a munkabíró vagyontalan ember részére a háború után kínálkozó ezerféle s jól fizetett munkaalkalom még a szegény, munkás-, napszámosembert is képesíteni fogja megélhetési szempontból a családalapításra. Agglegényekről tehát, melyek nincsenek, említés ne tótessék, — variálná bölcs mondását Kálmán király. Mert a háború ezer nyugtalansága, zaklatása, baja, veszedelme után az üldözött férfi bizonyára inkább a házasélet békés, megnyugtató, lecsillapító narkózisban fog gyógyulást keresni feldúlt idegeire, mint az agglegényadó édes terhében. Ennek az adónemnek inkább ijesztgető, megszégyenítő s igy végeredményében inkább az általános elnéptelenedést megakadályozni szándékozó preventív célzata van. Sz. és soha meg nem szűnni! Erő van a munkában, mely nem hagyja elbúsulni a lelket; érték lesz a munkában, ha belekapcsoljuk az istenség gondolatába, az örök élet perspektíváiba: Istennek, Istenért! „E tudatot érvényesítenem kell mindenen át és mindennek dacára, ami letör aggaszt, nyomorgat engem. Akkor úgy érzem, hogy alakitok lélekkel életet, mint ahogy a szobrász alakit szirtből szép alakot." „Istenhez fűződünk, hozzá simulunk, átkaroljuk őt, a lét forrását, lelkünk atyját és törekvéseink célpontját. Az ilyen lelken az Isten a fény; az ő gondolatai, az ő sugallatai az élet tengelyei. Az ilyen lelkek látnak, lendülnek, vágyódnak, pihennek, küzdenek és ki nem fáradnak, motívumaikat a legmagasabb égből veszik. Lelkük telve van halhatatlansággal ; végtelen kincseket látnak minden életnemben és élethivatásban, melyeket megnevezni vágynak . . . Nyisd meg — Uram — lelki szemeimet, hogy lássalak mindenben és erezzelek szivemben s megnyugodjam benned !" Nemsokára bele állunk a szt. homályba: ránk köszönti az elmúlt idők emlékét, a régi korok létét, reményét, vágyát hordozó, ünneplő, rorátés Advent. „Az Advent lelke sem passiv, hanem agilis, sürgető lélek." „Öltsétek fel Krisztust" — hirdeti. Az ember élete kifeszített kötél az állat és a Szent között, kötél az örvény I fölött. Veszedelmes az átjutás. Az emberi életnek nagysága ép az, hogy nem cél, hanem csak hid! Feszüljön, lendüljön ! Psychologiája a törekvés, a munka, a küzdelem. A keresztény aszkézis sohase fajuljon restséggé és élhetetlenséggó. Ember küzdj és bizva bizzál!"