ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-11-25 / 47. szám

•okait kutatni nem szándékom, de azt az egyet minden körülménj^ek közt szem előtt kell tar­tani, hogy nagy kísértések dacára is hierachián­kat legalább nyilvánosan ne dezavuálják. Hogy van az alsópapsághak anyagi ügye. ez nem vitatott dolog. Tudnak erről mások is. Sőt az egész kongrua rendezést, ami pedig ak­kor jelentős lépés volt az anyagiakban, meg­csinálták hiearchikus exponenseink, nincs tehát okunk oly messzemenő bizalmatlanságra, mint amilyennel sokszor illetik olyanok is szóval a püspöki kart, kik pedig anyagilag oly rendezett viszonyok közt vannak, hogy még ma is jól dotáltaknak nevezhetők. Sz. István az alsópapságról igy intézkedett: ^minden tiz falu építsen templomot és adjon ennek 2 telket, két szolgacsaládot, lovat, kanca­lovat, hat ökröt, két tehenet és harminc kisebb barmot. Egyházi ruhákról a király, papról és könyvekről pedig a püspök gondoskodik." Kö­vetkezőleg nem szt. István birtokrendeletei szel­lemében gondolkoznak azok, kik anyagiakban ráncigálják mindig a püspököt. A püspöki va­gyonok a papság anyagi ügyeinek remélt rende­zését teljesen födözni képtelenek. Azért van ott a falu, a hivek. Igaz, hogy még akkor külön püspöki és káptalani vagyonok nem voltak, de a püspökségre háramló anyagi gondok sem vol­tak oly szétágazók, mint most. Igaz viszont, hogy ma sem lenne anyagi kérdés, ha Szt. István dotációs rendelkezése ma is érvényesülne. Mert az abban előirt naturáliák többet beszélnek minden bankónál. Azoknak ma is meg van az értékük, mert hiszen arra szorul az ember jobban, mint a pénzre. De ép ezért meg kell becsülni azon fizetéseket, melyek ma is naturáliákban adatnak a papságnak. Akik u. n. fix fizetésekben vannak, azoknak az mindenük. Ennyiben mégis hátrább vannak. Da^ha vannak is ma sokan, akiknek már a Szt. Istváni dotációnak csak töredékei vannak birtokában, viszont még szép számmal akad annak megfelelő beneficium. S mit látunk ? Sok­szor a jó helyzetben levők is kívánságokkal van­nak tele. Ez az, ami tekintélyrontásnak nevez­hető. Ma már szinte groteszk dolgok alakulnak ki ós kisül, hogy 10,000 koronás jövedelmek után fognak adózni elég sokan, sőt még több után is, pedig ezelőtt talán még az 1600 koro­násoknak kijáró fokozatos korpótléktól való el­maradás is nehezen esett nekik. Mit szóljanak akkor az igazán kis bene­ficiumokban levők ? Nem szükséges, sőt káros az alsópapság anyagi ügyét még súlyosbítani •oda nem tartozó és szükségtelen terhekkel. Az anyagi kérdést le kell szállítani kellő értékére és csupán az igazán gyenge javadalom­ban levők ügyét szükséges támogatni. Ezt pedig remélhetjük az autonómiától. Nem az országos szervezkedés segít ezen, mely politikai nyomásként eszközölne ki valamit, ha­nem az autonómia. Ha az egyháznak anyagi ügyei rendezésére szüksége van állami hozzá­járulásra, ezt sokkal megfelelőbben el lehet érni az autonómia szervezett katholikussága révén. Es ha az országos szervezkedést mégis szüksé­gesnek tartjuk, ez csak annyiban áll, hogy nagy­ban hozzájárulhat a papság charitativ összemun­kálásához. Egyébként jun. 24-i elvemet ma is fönn­tartom : egyházmegyei ós tartományi zsinatok tartása a természetes és helyes megnyilatkozása a papság szervezettségének. Ezeken összemű­ködve az egyházi főkkel talán többet lehetne •elérni, mint a demonstrativ szervezkedéssel, mely már in principio is nem a közeledést, hanem a távolodást szolgálja. K. Gy. S. HIREK. Krónika a tisztviselők korpájáról. Kinek ki nem fáradt eddig még a torka, Kiáltson örömmel, mert megjött a korpa! Maga a miniszter intézte az aktát, Hogy e drága kincset Esztergomnak adják. Felcsillan a szemük "a tisztviselőknek, Ónagyméltósága megtisztelte őket. Hát csak mégis, mégis gondja van reájuk, Habár Esztergom is a szűkebh hazájuk! Tisztviselőtársak, gyorsan Budapestre, Ferenc József-kabát feszüljön a testre! Köszönjük e kegyet illendően néki, Aki sorsunk ilyen gyorsan elintézi. Akinek a sorsunk ilyen szivén fekszik, Kinek lelke értünk érez és melegszik. Kinek útján áldó sóhajtások nőnek S aki tudja, mi kell a tisztviselőnek! S Ónagyméltósága bizonyára mondja: „Já... ahán, a korpa ... ja, ja ... igen ... korpa .. Oh, el fog ragadni magas figyelmével • És kezet fog velünk — tulajdon kezével! H. I. A köztisztviselők beszerzési csoportja mint egyik laptársunkban olvassuk, végre fel­ébredve hosszú narkózisából, melybe a már ko­rábbi kommunikációk szerint az általános nincs­telenség zsibbasztó hatásától merült, a nyilvá­nosság előtt is kilép az altruizmus tiszteletre­méltó porondjára s közhírré teszi, hogy a köz­tisztviselők, illetve azok malacai részére beszer­zett tiz métermázsa — korpát. Mikor ez után a korpa után odatesszük a pontot, tömegestül tolulnak tollúnk hegyére mondanivalóink, miket e beszerzési csoport fél­éves működésének jellemzésére ideigtatni kíván­nánk, de visszatart bennünket ettől a vizbeugrott öngyilkosjelöltet a parton élesztgető orvosnak mohó figyelme az első lélegzetvétel után. A. mesterséges légzésrekeltés fárasztó műveleteinek minden mozdulatánál ott lebeg a „hátha?" biz­tató reménysége s ez a „hátha" tart vissza min­ket is attól, annak elmondásától, mi érthetőbbé tenné ennek a beszerzési csoportnak eddigi ered­ménytelen szereplését. Hátha mégis lesz valami ebből a beszerzési csoportból? Hátha ez a korpa a komoly, akció első lépése? Hátha csakugyan olyan szűkkeblű a kormány, hogy sokszorosan i ismételt ígéretei dacára is csak áltatja a tisztviselőket, valóban azonban nem ad nekik semmit? De miért ad másoknak, más beszerzési csoportoknak, a vasuta­soknak ? Hátha azokat jobban szereti Vass taná­csos ur, mint az esztergomi tisztviselőket? Hátha, hátha . . . ? Mindez, azonban, ugy érezzük, csak hiu reménykedés. A leányzó nem halt ugyan meg, csak alszik. De nagyon mólyen alszik. Mi azt is sejtjük, hogy miért alszik. Mi ott voltunk a leányzó születésekor a bölcsőjénél s kezünk vé­letlenül rátévedt az újszülött pulzusára. Már akkor láttuk az érveréséről, hogy korcs a gyer­mek, hogy nem életrevaló. A tudós asszonyok elpaccolták az ártatlan teremtést a reménykedő apák legnagyobb fájdalmára. S most, mikor a köztisztviselők cipőt, talp­bőrt, ruhaszövetet, szappant, cérnát, zsírt, petró­leumot, kőszenet vártak, kaptak — korpát. — Korpát ? — kapták fel meglepetten fejü­ket a tisztviselők, — hát mi az ördögnek az a korpa ? — Hát a malacoknak! — magyarázták nekik. — Ugy ? — hát a tisztviselőknek malacaik is vannak ? — Vannak ám, akinek vannak, ezeknek pedig korpa kell. — Ugy? — hát akkor elsősorban arról a tisztviselőről kell gondoskodni, kinek még malacra is jutott ? Hát a kőszén ? Hát a ruhaszövet,, hát a cérna? Igy áll a köztisztviselők beszerzési csoportja. Egy vaggon burgonyát is ígértek nekik. Majd ha fagy. Mert bizony reggelenkint már hideg van s a tehervonatokat sem fűtik. Könnyen meg­megfagy a burgonya. A korpát pedig Kneipp páter nagyon ajánlja a kenyérliszt közé. Sok a vitamin tartalma, az pedig erősiti a szivet. Erre pedig a mostani időkben igen nagy szükség van. A korpára, meg az erős szívre. K. * Kitüntetés. A király Őfelsége Waldvogel József őrnagyot, AValdvogel József esztergomi asztalosmester és bútorkészítő fiát a harctéren szerzett kiváló érdemeinek elismeréséül a Lipót­rend lovagkeresztjével tüntette ki, melyet sze­mélyesen tűzött fel a harctéren a vitéz őrnagy mellére. * Halálozások. Kollár Péter Esztergom vármegye nyugalmazott árvaszéki elnöke f. évi november hó 21-én elhunyt Esztergomban. Az elhunyt régi családi névnek volt utolsó viselője, amely név mindenkor tiszteletnek s közbecsü­lésnek örvendett. A boldogult néhány év előtt vonult vissza hivatalától a nyugalomba, hol holta napjáig is teljes szellemi frisseséggel érdeklődött minden iránt. Fiatal éveiben számottevő szere­pet vitt a közélet eseményeiben s minden jóté­kony mozgalomnak buzgó résztvevője volt. 81 éves korában halt meg hosszas aggkori gyön­gélkedés után. Temetése pénteken délután ment végbe a belvárosi temető kápolnájából. A vég­tisztességen a vármegye tisztikara teljes szám­ban|megjelent s az előkelő és nagyszámú közön­ségen kivül megjelentek ott az elemi iskolák nö­vendékei is, kiknek részére az elhunyt — egyéb jótékony adományokon kivül — 5000 koronát hagyott végrendeletében. — Kelemen Imre a sárkányfalvai Boronkay-uradalom gazdasági in­tézője Budapesten rövid szenvedés után 45 éves korában elhunyt. Tisztét 24 éven át lelkiismere­tes buzgalommal ós jeles szaktudással töltötte be az uradalomban. A szimpatikus modorú embert városunkban is sokan ismerték és kedvelték. * Az Esztergomi Zeneegylet harmadik hangversenye. Az Esztergomi Zeneegylet, mely előbbi két nagyszabású hangversenyével oly ki­váló sikert és elismerést aratott, ma vasárnap este fél nyolc órakor tartja meg harmadik nyil­vános hangversenyét a vármegyeház nagytermé­ben. A Zeneegylet buzgó igazgatója ifj. Buch­ner Antal főszékesegyházi karnagy most Her­mann László nagynevű hegedűművészt nyerte meg a hangversenyen való közreműködésre, ki mint a székesfehérvári zeneiskola igazgatója, igen előkelő nevet vivott ki magának az ország zeneművészei között, mint hegedűművész ós zeneszerző. A kiváló művész által előadandó zeneszámok mellett a Zeneegylet énekkara ad elő énekszámokat s igy a hangverseny az előző hangversenyekből merített tapasztalatok alapján ismét egy kiváló műélvezettel fogja gazdagítani a háborús jótékonyság szolgálatába szegődött szórakozások számát, amennyiben a hangverseny tiszta jövedelme a katonák karácsonyának örö­meit fogja szolgálni. A hangversenyre Brutsy Gyula üzletében s este a pénztárnál lehet jegye­ket váltani 4, 2 és 1 koronáért. A hangverseny műsora a következő : 1. Koessler: Ima a vize­ken, kettős vegyeskar (8 szólamú). 2. G-oldmark: Hegedűverseny a-moll. 3. Kacsóh: Nyári óhaj­tozás, 3 szólamú női kar, zongorakísérettel. 4. a) Juon: Románc, b) Gossec: Gavotte, c) Kreis­ler: Schon Rosmarin. 5. a) Hermann: Berceuse. b) Wieniawski: Capriccio Waise. 6. Liszt: Li­bera me, 6—8 szólamú vegyeskar, zongora-kisó­rettel. 7. Hubay : Csárdajelenet 3. szám. A he­gedűszámokat zongorán kiséri ifj. Büchner A. * Előadás a Szentföldről. Dr. Madarász István érseki főszentszéki jegyző, oltáregyesületi igazgató, ki az oltáregyesületi tagok számára tartani szokott apologetikus előadásai révén igen népszerűvé vált s közbecsült tagja a város tár­sadalmának, folyó hó 21-én d. u. 5 órakor a főgimnázium dísztermében vetített képek kísére­tében ismeretterjesztő előadást tartott a Szent­földről az Oltáregylet tagjai s az érdeklődő kö­zönség számára. A Szentföld főbb városait álta­lánosságban, Jeruzsálemet és Bethlenemet rész­letesen ismertette mindazon helyek s emlékek bemutatásával, melyekhez az ó- és újszövetség eseményei, vagy az Üdvözítő életének epizódjai fűződnek. Igen érdekes földrajzi s etnográfiai magyarázatokkal, a vidékekhez s épületekhez fűződő hagyományok s legendák elsorolásával fűszerezte s tette élvezetessé és szórakoztatóvá érdekes és tanulságos előadását, melyet nagy­számú hölgyközönség hallgatott végig. * Fehérneműgyüjtés a hadsereg számára. Lapunk mult számában megemlékeztünk arról az értekezletről, melyet a hadrakelt seregek fehérneművel való ellátása érdekében a honvé­delmi minisztérium hadsegélyzö hivatalának ké­résére a vármegye főispánja már e hó 17-én a város számottevő tényezőinek bevonásával tartott s melyen a város polgármestere ismertette a gyűjtés célját. Ugyané tárgyban f. hó 21-én B. Kobek Kornél főispán elnöklete alatt a város jótékony egyesületei képviselőinek, a tanintézetek igazgatóinak, a katonaság képviseletének s a helyi lapok szerkesztőinek bevonásával értekezlet tartatott, melyen ismét dr. Antóny Béla polgár­mester adta elő a jelenvoltak hozzászólásai kap­csán kibővített gyűjtési programmot. E szerint a nyilvános gyűjtés ma, vasárnap d. e. 9 órától 12-ig s délután 2^-5 óráig házról-házra járva fog eszközöltetni. A tiz kerületre beosztott utcá­kat a középiskolák s a tanítóképző növendékei­ből, katonákból s altisztekből összeállított gyűjtő­bizottság fogja végigjárni s a lakosságot az ön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom