ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-11-25 / 47. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. legj eienik mmáen vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A gazdasági háború hősei. Irta: dr. Antóny Béla polgármester. Esztergom, november 24. A reánk szakadt világháború nemcsak a fegyveres erőknek eddig soha nem tapasztalt mérkőzését eredményezte, nemcsak a nagyhatalmak s azok szövetségének katonai erejét állította egymással szembe, nemcsak az embereknek és gépeknek soha nem képzelt tömegét vonultatta sorompóba; hanem a hadviselő államok gazdasági életének, erejének az élet-halál harcát is jelenti. Minél hosszabbra nyúlik a háború tartama, minél bizonytalanabb a béke lehetősége : annál gyakrabban kisért az a gondolat, nyer kifejezést az a felfogás, hogy a döntést nem az ágyuk, nem a fegyverek, nem a hadvezérek zsenialitása fogja meghozni, hanem az a körülmény, hogy a fegyverekkel párhuzamosan haladó gazdasági harcban ki lesz az erösebb. A márnei csata, a gorlicei áttörés, Belgium, Szerbia, Montenegró, Románia legázolása s a most folyó nagy olasz ofenziva, noha olyan katonai teljesítmények, aminőket a hadtörténelem eddig nem ismert, a békének alapját még se képezik s ha néhanéha a béke lehetőségének reményét is vetik fel, csak arra jók, hogy mindenik hadviselő félnél a diktáló békének hiveit a mármár veszendő hatalom birtokában megszilárdítsák. A már majdnem egy éve folyó orosz események, melyek nemcsak a fronton, hanem a front mögött is tömeggyilkolást jelentenek, melytől oly sokat és meglepőt vártunk, melyben az ember- és anyag-pusztitást megelégelök a békének szivárványát köszöntötték s melyek oly sok millió aggódó, bánkódó kebelben a kihűlt reménynek melegítő, boldogító tüzét ismét magasra lobbantották, se nekünk, se az oroszoknak a béke kérdésében valamely pozitív eredményt eddig nem hoztak. De ha az orosz események folytán s az orosz militarizmus bukásának, roncsain meg is dőlne a különbékét kizáró antant egyezmény, ha Oroszország ki is lépne régi szövetségéből, mind ez még békét nem jelenthetne, hanem legfeljebb csak katonai tehermentesítést a központi hatalmaknak s a világháború sorsának eltolódását és pedig keletről nyugatra. A fegyverek tusájánál tovább fog folyni és pedig még kíméletlenebb formában a gazdasági harc. Ebben a gazdasági harcban mi, a központi hatalmak vagyunk a kedvezőtlenebb helyzetben. Nem vagyunk a tengereknek ura s igy sok, a hadviselést megkönnyítő, a győzelmet feltétlenül biztositó anyagban szenvedünk hiányt. Ezt a hiányt s az ebből származó bajokat csakis komoly akaratból, elhatározásból, munkából fakadó szerves intézkedésekkel, intézményekkel győzhetjük le. Számolnunk kell azzal, hogy a nélkülözéseknek még csak a kezdetén vagyunk, hogy azok folyton szaporodni, sokasodni fognak s talán lesznek olyan perceink is, amikor ezeket legyőzhetetlennek fogjuk látni s amikor a belőlük fakadó nyomor és szenvedés eddigi összes és utolérhetetlen katonai eredményeinket és fölényünket is veszélyeztetni fogják. . A háború és az azzal kapcsolatos okok egész jogi és gazdasági életünket átalakították. Termelésünk és annak eszközei lassankint köztulajdonba mennek át. A háború azt az irányt, mely a társadalomban rejlő immanens erök hatása folytán ugy is a jövő államának fejlődési folyamata, minden különösebb állami beavatkozás és irányítás nélkül készíti elö, illetve teremti meg. Söt azt mondhatjuk, hogy a mai gazdasági életünk már nem csak a tulajdonképeni szocializmus felé való haladást hirdeti, mely csak a termelési eszközöknek köztulajdonba vételében, kollektivizálásában áll, hanem már a marxizmussal szemközt a kommunizmussal fenyeget. Nemcsak a, termelési folyamat közössé tételét látjuk, de a fogyasztás kollektivizálását is kénytelenek vagyunk tűrni. Már nem mi, az egyének, hanem a társadalom, az állam szabja meg, hogy az egyeseknek ételben, ruházatban, vagy bármily fogyasztási cikkben mi jusson. Ugyanígy vagyunk a szállítással is, a termelöt és fogyasztót összekapcsoló harmadik gazdasági tényezővel. Ez irányban is a tökének, a munkának mind nagyobb és nagyobb mennyisége köttetik le és a kezelési feladatok oly nehézzé válnak, hogy csakis az államhatalom teljes AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Jöjj velem ... Az álmodozók mámoros útján Tovább kell mennem. Jöjj velem te is, kisérj el engem. En ezt az útat elhagyott-árván Oly régen járom. Epedve hívlak, légy te a párom. Kit elvezetnék, kit megszeretnék, Eddig nem leltem. " Pedig vágyakkal telve a lelkem. Telve a lelkem panaszos jajjal, Emésztő hévvel, Mint sejtelmekkel a nyári éjjel. S hiú a vágyam, üres a lelkem, Botor az álmom, Mert nélküled kell örökre járnom.. . Velencei emlékek. Irta: Szvoboda Román. A hadak útján, a Velence—Treviso—Udine— Görz—Trieszt között félkörben futó vidéken, hol most hős csapataink bosszúszomjtól lihegve kergetik a becstelen talián szomszédot, ötödfól év előtt robogtam végig, lelkemben az akkori békeidő békés, nyugalmas hangulatával. A szelíd, lankás, erdős, ligetes tájakban bővelkedő vidék sokkal több élvezetet szerzett, mint a kocsinkat zsúfolásig megtöltő, túlságosan hangos, hadonászó, vitatkozó, igen komisz szivarokat füstölő, taliánba oltott trieszti kereskedők csoportja. Azt a gyönyörű, békés, hangulatos tájat most a mi fiaink vére öntözi s a lőporfüstös levegőt az égő városok piros visszfénye festi lázpirosra. Most, hogy derék csapataink a Velencétől alig 30 kilométernyire folydogáló Piave partján állanak, várva az 'alkalmas időt, hogy a dédelgetett Velence főterén verjék ki pipájuk hamuját, fölrajzanak emlékezetemben az ott töltött napok boldog emlékeivel együtt az olasz élhetetlenség, kapzsiság ós szemtelenség összes bántó impresszióiból merített tapasztalataim is. Egy csúnya, sirokkós, bágyasztó, tengeriviharos nap sötét estéjón kötöttünk ki a villanyfényes Piazetta előtt. Oondolásunk ugyan öt líráért szállított ki a hajóról fejenkint a partra, mi a gondolába szállt hat utas után öt lírájával számítva majdnem annyit tesz ki, mint az esztergomi bérkocsisok vasúti tarifája, ellenben egyik útitársunk esernyőjét a kiszálláskor oly ügyesen tüntették el, hogy senki sem látta, mikor dugták el a tolvaj taliánok. A Riva degli Schiavonin laktunk, nem messze II. Viktor Emánuel lovas bronzszobrától. Valami harmadik napon törtónt, hogy arrajövet a népszerű uralkodó szobra körül lármásan evvivázó csoportot látva, mi is megálltunk kíváncsi bámészkodással. Egy hosszúhajú, szikár D'Annunzió-tipusú népdemagóg verte bősz hévvel a mellét, meg a szobor talapzatát s ránk is odamutogatva többször emlegette Ungheriát, miközben a csőcselék gúnyos röhögéssel mérlegelte rajtunk, hogy mennyi levelezőlapot adhatna el nékünk. Mert meg sem várták, mig szónokuk elvégezte mondanivalóját, az éhes keselyük módjára csaptak le reánk egy líráért harminc levelezőlapot, vagy egy mozaikszelencét, vagy egy broschot, vagy egy csomag csokoládét, vagy egy nadrágtartót kínálva szemtelen tolakodással megvételre, mindegy, bármit, bármily keveset, csak valamit eladni, csak valamivel becsapni a jámbor idegent még ha Ungheriából való is. Vettünk három líráért valami apróságot II. Viktor Emánuelre való tekintettel s tiz lírással fizettünk .A visszaadott 7 ezüstlira között három hamis volt. Itt vannak most is az íróasztalom fiókjában — Vittorio Emanuele III. fejével az egyik lapján. Miután a Victor Emanuelekkel ilyen pechesek voltunk, a Piazettára mentünk, hol zsongó tarka-barkaságban hullámzott a húsvéti ünnepekre idetóduló internacionális közönség. A lipótvárosi jargon igen édesen csengett össze a büszke velencei nobilik korcs utódainak lármás dialectusával. A le s föl sétáló közönség egy részének figyelme a Piazettán álló szárnyas oroszlán oszlopa s a campanile közt elterülő téren összeverődött katonák felé volt irányítva. A katonák széles körben s.ingujjra vetkőzve állottak s mig egy részük valami izgató ritmusú dalt