ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-11-18 / 46. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. lesrjeienik mmáen vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szani ara 16 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér í. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Áremelés és lelkiismeret. Esztergom, november 17. Hogy s mint kerül a kettő össze, áremelés és lelkiismeret? Ugy, hogy az élet minden esélye összefügg a lelkiismerettel és ennek szemén keresztül kell néznünk az élet változásait. Az embert elfogja néha a disszociatio. A tudat megszűkül, a gondolat megreked, a szükséges eszmetársitások megszakadnak. A megijedt gyermek, a létráról leesett munkás nem tudja mi van vele. Akinek a háza ég, pénze helyett a szemétlapátot igyekszik menteni és a vizet köténybe akarja szedni. A háború is oly erővel szakad és zúdul az emberek érzés- és gondolatvilágára, hogy a kettő egymástól elvált és törött kerekekkel igyekszik tovább. Csak az én van meg és az életfentartás öserös ösztöne; a többi sietés, hadonázás, kapkodás, — és áremelés. Az életet hordozó és szabályozó nagy eszmék háttérbe szorulnak; hiába kopogtatnak a lelkek ajtaján, süket fülekre találnak. Mindenki siet és fut körülöttünk és kiáltja önmagának: minél többet, minél hamarabb és minden áron! Ki tudja mit hoz a holnap, éhen ne vesszünk, — és megvan az árdrágítás. Nemcsak azokról esik szó embertestvéreink és polgártársaink közül, akik nem keresztények. Azok ösi és faji idegességük mellett és ellenére a legbonyolultabb és legveszélyesebb alakulatok között sem veszítik el lélekjelenlétüket. A gondolat nem szakad meg náluk, egy pillanat alatt tisztában vannak a helyzettel. Gépiesen és öntudatlanul kiérzik, hogy a viszonyok redői között hol húzhatják'a legnagyobb hasznot, — nem a lelkiismeret, hanem a mathematika értelmében. A mi Jó, és különben józan földet mivelő népünkről van itt szó. Arra sok a panasz, hogy fejét vesztette, kétségbeesetten kapkod, hallatlan árakat követel a felkínált élelmicikkekért és igénybe vett munkájáért a kabátos embertől. És ezt igen sokszor hallatlan kevés lelkiismerettel és annál több lelkiismeretnélküliséggel. Kutatjuk az okát, rájövünk. Csendes napjaiban és egyszerű életében nem szokta meg gondolatait a nagy dolgok közé fonni, Ítéleteit azok közé illeszteni. Az ö synderesise, az erkölcs gyakorlati alkalmazása saját egyhangú viszonyaihoz volt szabva, nevelésével együtt. Most hogy rászakadt a háború és az életkérdések és tételek egész özönével árasztotta el, nem tudja magát feltalálni. Szédül a feje, s a jelen és jövő kérdéseinek keresztezésében nem tudja a, kiutat megtalálni: sodródik az életben, amint azt megszokta, a többivel. Azután az előbb emiitett körülmény is hat reá vissza: a rossz példa nem keresztény testvéreinktől. A pénz árban úszik (ott, ahol) és a mi jó népünknek mintha a fejében villant volna meg, hogy eddig nem volt okos: most egyszerre okos és gyakorlati akar lenni és minél több pénzt öszszehozni. Ez biztosítja a jelent és jövőt. És ha másnak szabad tilos és nem tilos utakon haladni, neki miért ne? A fogalmak abban ugy is összezavarodtak és eltolódtak! Nem tagadhatjuk azt sem, hogy a felpanaszolt árdrágításban a népnek régen érzett és táplált ellenszenve is lefolyást és kielégítést nyer a kabátos emberrel szemben. Századok érleltették benne és a két ! kaszt között az átmenet most sincs még I átfonva. Az ur mindig ur és ö paraszt volt; I a hatalom mindig felette. A jelen napokban j érzi és borközi állapotban ki is mondja: ; most a paraszt az ur! Az élelmi cikkek j az ö kezében vannak, ö a termelő, s e tudat hatalom. A hatalom jól esik neki és az öt jellemző eréllyel annál jobban érezteti azzal, a ki reá szorul, s aki nem Ö, a kabátos emberrel. Végül s ebben kell keresnünk leginkább az áremelés és a lelkiismeret szétszakadását, hogy a mi népünk nagyon megszokta az erkölcsi életben is a gyakorlati vezetést. Élete átlagban egyszerű ; utána ment, ha eszébe jutott. Műveltségénél és vérmérsékleténél fogva azonban nem szokta meg az erkölcsi reflexeket. Igaz, nem volt rá sok szükség. Most azonban oly bonyolult a helyzet, hogy az okos elmének is nehéz a helyzete. Azért halljuk parasztasszonyainktól: Miértnekérnénk annyit, amennyit adnak? Az érték és ár megállapítása az erkölcstannak is nehéz és csak általános szabályokat tud mondani. A nemzetgazdaságtan pedig most sem egységes az érték alapjairól. Egy erkölcsi elv azonban feltétlenül bizonyos, hogy : ami nem az enyém, azt nem szabad megfizettetnem. Abból nem szabad hasznot húznom. Ami népünk pedig igen sokszor másnak, rendesen kabátos embernek a kényszerhelyzetét használja ki és abból akar gazdagabb lenni. Jót teszünk neki és a csendesebb, a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. „Adj békét nekünkI" Csak a vándor tudja Mit ér a pihenés; Csak a hontalan érzi: Kinek honja van Mennyire szerencsés 1 Csak éhező becsül Harapás kenyeret; Csak az árva érzi azt, Mily nagy kincse volt — Mikor már elveszett! Mennyi most a vándor! Számtalan az árva! Lelki, testi éhező Az Ég irgalmától Enyhülését várja. Szörnyű iskolában Tanul most a világ . . . Kemény vizsgát tartanak, S a felelő Ember Kegyelemért kiált: Csak még egyszer békét Uram! És ne adj mást! Megbűnhődve, megtérve Hogy mondhassunk újra Békés asztal áldást . . .! Juhász Ferenc. A dijnok és a légy. . — Az „Esztergom" eredeti tárcája. — Irta: Dvihally Géza. Kramázs Balázs dijnok volt a betétszerkesztésnél és minden este pontban hét órakor megjelent a kávéház egyik kis zúgasztalánál. Uzsonnakávét vacsorázott. Csendben jött és csendben ment. Igen jó vendég volt. Türelmes, várakozó, lehet mondani: szófogadó, rendes butorvendég. És volt valamelyes tekintélye is. Bár havonkint csak elsején szánta magát hat fillér borravalóra: a pincérek még is megnagyságosurazták. Érdemei voltak a pincérnép előtt, mert gyűrűvel soha rájuk nem csörgetett, jóllehet a kávéházi segédszemélyzet idegeinek eme kímélete nem volt egész öntudatos Kramázs barátunknál. Ártatlan volt szegény még ettől az erényétől is, mert gyűrűjét a háborús viszonyok miatt zálog- I kölcsönykötvény alakjában őrizte a zsebében elszennyült levelek között. Kramázs Balázs tehát a gyűrűjével ilyenformán nem is csörgethetett a pincér után, de azért jólesően tűrte a nagyságolást abban a hiszemben, hogy ez a havi 6 fillér borravalójának az emberi hálából eredő dús kamata. Elvégre a hála akkor is szép, ha egy kis malicia ízesíti. Éppen a kávét hozták Kramázsnak. •— Tessék nagyságos uram. Kramázs még le sem nyelte a címét, mikor, nem a legnagyobb meglepetéssel látja, légy van a kávéjában. A légy még ólt és kétségbeesetten kapálódzott s minden erejét megfeszítve úszott a dijnok felé. Egy pillanatig már elhagyta az ereje, de a létfentartás ösztöne csodálatos energiát kölcsönzött finom csápjainak és újból menekülni próbált. Kramázs nézte a halálküzdelmet s azon tépelődött, megharagszik-e a pincér, ha a legyet kiveszi s véletlenül a többi vendég meglátja ? A maga gusztusával nem törődött, hanem inkább a kávéház hírnevét féltette. Á szemét behunyta és elszántan keverni kezdte a kávét. Mint az izgalmas riportokban olvassuk: a légy már-már elveszett. Felbukott néhányszor a hullámok közül és esdő, sególytkérő szemeket vetett Kramázsra. Nyilván, segítséget kért. Kramázs nem tudott ellenállni ennek a tekintetnek. A jobbik érzés dobbant meg a szivében. Hirtelen fejébe zúgott a jámborok lelkiismerete : egy életről van szó!