ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-11-11 / 45. szám

a nevelésnek ez a módja nem alkalmas az individuális képességek kifejlesztésére. Ezeket az árvaházakat azonban már a társadalmi könyörületességnek kell szerveznie s létesítenie, mert ezekre az államnak már minden valószinűség szerint nem lesz födözete. A társadalmi osztályoknak, kinek-kinek a saját kasztja számára kell majd ilyen árvaházat létesitenie s bizony jól teszik a különböző testületek, ha ilyenre a gyűjtést, az alap megteremtését megmegkezdik, illetve teljes eréllyel folytatják. A közjótókonyság által állítandó árvaházák a szervezetlen néposztályok árvái számára volnának biztositandók. A halottak napja a megemlékezés napja; imáinkat az elesett hősöknek szánjuk, de minden ember hozzon bizonyos fokú anyagi áldozatot is a saját kasztjából elesett hősök árvái számára emelendő hadiárvaházak javára ezen a szomorú, sokszorosan szomorú nemzeti ünnepen. «

z HIREK. Krónika. Az esztergomi piac. Ez itten a piacunk, nagy L a formája, Itt árulják, ami kell olykor a konyhába. Külön-külön ágai vannak e piacnak, Mit elmondok sorra, ha énreám hallgatnak. Hévíz-utcán kezdődik a nagy piacjárás S mint a neve mondja, itt tejből van kínálás. Hé, itten megálljt jelent, víz meg arra céloz, Hogy az esztergomi tej erről — „garantéroz!" A Rákóczy-tér neve „Kis Piac" volt hajdan, Ide jő a gazdasszony, ha otthon nagy baj van, Mert ha minden fazekát az urához vágta, Itten ujakat vehet igen olcsó árba'. Tovább meg a paprikát árulja az árus, Drápább ember sokszor ez, mint a patikárus. Szembe vele szervián tekinteted várja, Van zöldsége, retke és finom fokhagymája. Simor-utca elejét látni illik szinte, Gusztusos nagy libamáj vár itt halvány színbe. Tányérokon lúdfertály kisütve, vagy nyersen, — Ezt sem irta senki meg ily négysoros versben. Széchenyi-tér torkában már ujat fogsz látni, Kicsike és nagy halak ezüstjét cikázni. Bibliában a Jónás hal testében reszkett; Itt áll bosszút a halon az emberi nemzet. A baromfi vásárt, juj, ne is nézzük kérem, Nincsen annyi időm és főleg nincsen pénzem, Gyerünk inkább a Bottyán-utcán egyenest be, Ahol csizmák lógnak szép sorba és szép rendbe. Ennyi volna piacunk, — de itt titkot mondok, — Ne emésszen bosszúság, sem búk és nagy gondok ! Ha venni is akarsz itt, nem csak nézni-látni, Nálunk nem a piacra kell ám kisétálni. Menj a Dunapartra ki, vagy egy zugutcába, Tégy dohányt a zsebedbe, cukrot pénztárcádba, Kosaradban egy liter petróleum légyen ; S ezért mindent kaphatsz majd, — de semmit sem pénzen! H. I. Hadiárvaház Esztergomban. Esztergom város kétségtelenül az első helyen áll az ország összes vidéki városai közt a háború csapásai által sújtott családok ós árvák gondozása, segélyezése terén. Esztergom város I volt a legelső az országban, mely 1914. augusz! tus első napjaiban közvetlenül a háború kitörése j után napközi otthonokat nyitott a hadbavonul: tak gyermekei számára, lehetetlenül nagy öszszegeket adakozott a háború folyamán mindenféle emberbaráti' célokra s Esztergom város lesz j az első, melyben az apjukat veszített hadiárvák I számára az első hadiárvaház megnyílik. Kalaplevéve kell elismerő szavakat szentelnünk Esztergom város polgári uri közönségének adakozó áldozatkészségéért, de viszont ide kell igtatnunk az utókor számára azt is, hogy Esztergom városban minden nagyobb arányú segitő akciót az ország Bibornok-Hercegprimásának s az Esztergomi Főkáptalannak s annak * egyes tagjainak nagyfokú, igen-igen nagy öszI szegeket nyújtó áldozatkészsége s emberbaráti szeretete tett csak lehetővé, mit annál készségesebben jegyzünk föl itt az utókor számára, mert mindig akadt a keresztényellenes s katholikusgyülölő, megvásárolt sajtónak néhány orgánuma, melyek az ország főpapjainak eme emberbaráti jótékonyságát mesterségesen kisebbíteni, vagy legalább is elhallgatni igyekszenek. Pedig ugy a jelen, mint a jövő társadalmának tudomásul kell vennie, hogy kik voltak azok, kik eme szörnyű világégés gyötrő sebeire legtöbb szeretettel s buzgósággal nyújtották a hegesztő flastromot, hogy megtanuljon ő maga is élni s közreműködni a krisztusi szeretet jegyében eme nagy példák nyomán. Jelen híradásunk az Esztergom városban mihamarabb megnyitandó első nyilvános hadi árvaházra a legutóbbi napokban nyújtott bőkezű adományokról kíván beszámolni. Néhai Pór Antal esztergomi prelátus-kanonok ugyanis végrendeletében 400.000 koronát hagyományozott egy Esztergomban létesítendő fiuárvaházra, mely összeg azonban a végrendelkező főpap szándéka szerint csak akkor lett volna felhasználható, ha ennek kamatos kamataiból, vagy más adományokból 60 árvának ellátása biztositható lett volna. A közbejött világháború mig mindinkább szükségessé tette, hogy a harctéren hősi halált halt katonáink árvái számára mihamarabb árvaház létesíttessék, addig az árvák szomorú sorsának mérlegelése nemes emberbaráti elhatározást váltott ki- dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás atyai lelkéből, melynek eredményéül értesítette a Pór-féle alapítványt kezelő bizottságot, hogy eme alapítványhoz a maga részéről 200.000 korona adománnyal kíván hozzájárulni azzal az óhajtással, hogy ez Szerencsés kivételek a földmíves apák árvái, kik szerencsére ebben a kontingensben is a legnagyobb számot képviselik s kiknek az apai örökségül reájuk hagyott csak néhány, 5—6 hold földecske is eléggé gondtalan jövőt biztosit. Ezek a kisebb igényű s az élet megpróbáltatásai ós sanyarúságai ellen fizikailag is ellenállóbb és meged

zettebb hadiárvák á megélhetésükhöz szükséges feltételeket elő fogják teremteni az ősi anyaföld zsiros barázdáiból s bár a jövőben az ezek örökét képező ingatlanok fogják az állam terheit legnagyobb részben viselni, mégis nem olyan kilátástalan a sorsuk, mint a minden jövedelemforrást nélkülöző egyéb hadiárváké. Az ellátatlan hadiárvák számára tehát részben az államnak, részben a társadalomnak kell bizonyos fokig elfogadható jövőt biztosítania különböző gyermekvédelmi berendezkedések, intézkedések, behatások által, mert ezeknek, a társadalom nagy és örök bűneiért s gyarlóságaiért vezekelő árváknak a jövőjét minden uton-módon meg kell védeni az élet ezernyi nyomorúsága, veszedelme ellen. Ezeknek a gyermekvédelmi berendezkedéseknek a létesítése mindenesetre ós elsősorban az államnak a feladata, a társadalom csupán segítőkezet lesz hivatva nyújtani az állami godoskodásnak minél erőteljesebbé, eredményesebbé való tételében. Az államra, a gyermeknevelési segélyek és a megélhetési viszonyok javításán felül különösen a gyermekek ellátását biztositó jogi, ipari, vagy tudományos kiképzését célzó tanügyi és egészségügyi törvények s intézkedések alkotása s eszközlése vár, melyek lehetővé teszik majd a fejlődő generációnak a jobb táplálkozást, a tűrhetőbb lakásviszonyokat, a könnyű, illetve anyagilag gondtalanabb iskoláztatási viszonyokat, az ipari készség elsajátításához szükséges módozatok megkönnyítését-, egyszóval áz önállóság és keresetképesség felé vezető út megrövidítését s planirozását. Könnyíteni kell az özvegyen maradt anya gondjain minden téren, az apróbb gyermekek részére bölcsödéket és óvodákat, az óvodás ós iskolás gyermekek részére állandó és egészséges napközi otthonokat, a vidéken tanuló diákok részére internátusokat, olcsó diáklakásokat, diákasztalokat s tápintézetszerű nyilvános étkezőhelyiségeket, tandijmentességet, olcsó vasúti jegyet, öltözködésben a kötelező és olcsó diákegyenruhát, ingyen tankönyvet, ingyenes orvosi gyógykezelést, az iparostanulók részére a korhatár felemelése mellett az éjjeli munka eltiltását és áz életet ismerő, humánus felfogású, gondos, jóakaró tanítókat s tanárokat kell biztosítani és állítani. A hadi félárvát legalább kisebb korában feltótlenül az anya gondviselésében kell meghagyni — hisz a gyermeknek mégis csak az anya a legtermészetesebb nevelője s gondozója — de természetesen elégséges nevelési járulók nyújtása mellett. A mindkét szülőjét elveszített hadiárvák részére csak az árvaházak maradnának, bár az ilyen tömegnevelóst nyújtó intézmények tapasztalat szerint csak tucatembereket nevelnek, mert Bölcs isteni végzés folyományaként azonban a véges ember a fájdalomból és gyászból is csak végeset tud hordozni ; égető kínjával ezt is csak rövid ideig. Amint azonban tél fagyaként fölenged szívünk dermedtsége, révedező tekintetünk elszáll az áldozatok hűlt hamvaihoz, a duló harcok most már csendes szinterére, a San-menti, Dnyeszter-parti, przemisli, gorlicei népek-temetőjéhez, el a Kárpátok zegzugos hasadékaihoz, Doberdó sziklakriptáihoz. E legfrissebb hantokhoz, hősök sírjához, a nemzet vértanúinak nem, vagy csak alig zöldelő, legtöbbször jeltelen nyugvóhelyéhez száll ma könnytől terhes felhők, sóhajtól hangos szellők szárnyán a magyar róna, a hármas halom és folyó öléről a magyar árvák, magyar anyák, magyar özvegyek, magyar rokonok imádságos lelke, hogy szellemcsókkal érintvén a szeretettnek földi hamvát, erőt merítsen a hithez, hogy ebből a sírból is, mint a G-olgotát megjárt nagy Szenvedőnek, Krisztusnak sírjából, lesz föltámadás, lesz élet. Nekünk is, K. I. ! kiket e nagy világpusztulásban, e villamos vérzivatarban a nemzet ós a jövő egyedüli reményeként — megannyi ifjú galyat a letarolt erdőn — megőrzött az Isten akarata, ha csak lélekkel is, de tanulékony, okulni kész lélekkel be kell járnunk a világ nagy temetőit, ahol a mi népünk fiai, a mi testünk tagjai, a mi lelkünk és lelkesedésünk immár nagy tetteket, nagy áldozatokat' kiváltott hordozói pihennek. De nem azért jövünk ide, hogy lágy, asszonyi panaszban felolvadjunk, erőtlen lemondásban csendesen elbúsongjunk, a veszteség kínjával lelkünket megbénítsuk. A kicsinység ós erőtlenség sorvasztó érzelmeinek e történelmileg nagyok, e gigászilag erősek vérrel megszentelt hamvainál nincs helye ! Azoknak a héroszoknak sírjánál állunk, akik a nemzeti élet és kultúra nagy értékeinek veszélyeztetésekor kinőttek az élethez csökönyösen ragaszkodó ösztönös embernek szűkös kereteiből, akik a nagy napok elkövetkezésekor a történeti magyarság lelkével nagyobbították meg a köznapi élet kicsinyes lelkét, s ezzel a többlélekkel, a nemzet lelkével keblükben megérezték, hogy most nem az egyén testéről, kérószéletéről, hanem a nemzet testéről, a nemzet ezeréves életéről, jövőjéről van szó. A közös veszélynek, a közös vágyaknak, a közös céloknak, a nagy közösség iránti kötelességeknek megérzése edzette s növelte óriássá a lelküket, hogy nélkülözést és fáradalmat, ideg- és izommunkát, vért, életet és földi boldogságot áldozzanak nem a családért, nem a hitvesért, nem a jóbarátórt, hanem a nagy közért, ennek az Istentől is egynek alkotott földnek földrajzi és történeti egységéért, a jövő századok életének hordozójáért: a nemzetért. Es meghozták az áldozatot! A nagy csaták nagy hősei elpihentek a nagy fáradalmak után. Nyerjenek nyugtot a malasztos béke lágy ölén ! A megmentett haza hálás kegyelete legyen földi, Isten menyországa égi jutalmuk ! Bronzszobor, márványmauzóleum, terméskőpiramis még nem hirdeti halhatatlan érdemüket. Vajon képes lesz-e a megmentett nemzet akkora emléket emelni nekik mint amekkorát saját tetteikkel emeltek eget verdeső hírüknek ? Mert egy emlék, saját dicső tetteik legszebb momentuma, mint felhőkbe törő, a jövő századait bevilágító fényoszlop már ott ragyog sírjuk felett: a vérben megmosott ideal, s rajta — fényen a fény — villámbetükkel a felirat: a nemzet életéért nem áldozat egyéni életünk ; a lelkünket, dicső multunkkal belénk nevelt lelkünket, a nemzet lelkét tagadtuk volna meg, ha sajnáljuk életünket. <• K. I. ! Hősökhöz méltó a hősök sírjának tanítása. Nagyok életükben, nagyok, talán nagyobbak halálukban. Nagyok, mert e számban megfogyatkozott nemzetnek nem az elmúlás, nem a halál, hanem a feltámadás, az élet igéit hirdetik. A nemzet múltjába belekapcsolódott s immár belénk is átömlött lelkük túl testi halálon, túl testi enyészeten fennen hirdeti a történeti igazságot, hogy: az önzéstől ment szent közösségérzetben, a nemzet fizikai és lelki egységének tengernyi vérrel táplált érzelmében, a nemzet ezeréves hagyományainak nagyrabecsülésében, a nemzeti élet ideáljai iránti hősi lelkesedésben van megalapozva a magyarság fennmaradása, jövő fejlődése, biztos boldogulása !