ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-23 / 38. szám

fejlődésében. Mi meg merjük mondani, hogy a mai kultúra nem volt igazi fejlődés, nem felelt meg az ember egész lényének, de a mellett meg vagyunk győződve, hogy tudunk más igazi kultúrát teremteni. A régiből elfogadjuk mindazt, ami benne jó s belevisszük azt, ami abból hiányzott: több megértést és több szeretetet. Korántsem ringatjuk magunkat utópisztikus gondolatokban, nem állítjuk, hogy ez az uj kultúra ki fogja zárni a háborút, de arról biztosak vagyunk, hogy ez az uj kultúra nem lesz előidéző tényezője egy jövő háborúnak. Ha még egyszer át kellene élnie Európának ilyen rettenetes felfordulást, másban kellene keresni annak inditó okait. A béke, melyet egy ilyen kultúra hozni fog, valódi béke lesz. A látszólagos nyugalom, mely a háború előtt uralkodott, hasonló volt lelkileg feldúlt, külsőleg magára nyugalmat erőszakoló ember békéjéhez. A jövő kultúrájának helyre kell állítani a nyugalmat — ha szabad igy beszélnünk — a népek lelkében, s a lelki béke magával fogja hozni a külső nyugalmat; be kell vinnie a néplélek értelmi világába több megértést, újra emlékezetbe kell hoznia, hogy az emberiségnek van egy nagy közös célja, melyet a népeknek egymással karöltve kell megvalósitaniok s hogy minden nemzetnek megvan a maga saját célja, mely itt-ott legalább látszólag ellentétbe kerülhet más nemzetek törekvéseivel. A megértést kövesse a szeretet, a jövő kultúrája változtassa meg a népek akarati világát, küszöbölje ki önző, nemtelen vágyait, röviden: tanítsa meg a népeket szeretni egymást. Ha ez a belső béke eljött, megszűnik a külső feszültség, magától helyreáll a külső nyugalom. Dr. M. Z. A községi jegyző a háborús közszolgálatban. A polgári foglalkozások, hivatali szolgálatok közül alig kapcsolódott valamelyik szorosabban a háborús érdekekbe, mint a békés időkben is már agyonterhelt, az egyéni érdekek örökös ütközői közt őrölt, inkább gyűlölt, mint tiszteletben részesülő községi jegyzői szolgálat. Kétségtelen, hogy ezt a fontos közszolgaholdvilág lanyha fényétől csillogón, megindították a bátor nőt ugy, hogy az ő szemébe is könny lopódzott és szánakozó hangon fordult a szerencsétlenhez: „Akkor vedd magadhoz az erszényt, neked ajándékozom. Úgyis sejtem, hogy nem vagy hivatásos tolvaj, mert akkor aligha követeltél volna tőlem oly szerény öszszeget." „Nekem ajándékozza a pénzt, mylady? — kiáltott fel örömteljesen a rabló és sóváran az erszény után nyúlt. — Oh mily jóságos Ön! De igaza van, mert csakugyan nem vagyok tolvajnak való, csupán a keserű nyomor ós szegény gyermekeim . . . u „Akkor menj haza ós enyhítsd éhségüket, holnap reggel jöjj Abbotsfordba, talán tudok foglalkozást adni számodra." „Ezer köszönet, ezer köszönet! — ismetelte a férfi, megragadta az urnő kezeit és melegen megcsókolta. Lady Scott hátravonta a kezeit és hamarosan eltávozott. John Erwin pedig — igy hívták a rablót, — ennek folytán leghűségesebb szolgája lett a költőnek, aki feleségének kalandját egyik legszebb regényében örökítette meg. * * * Néhány évtizeddel ezelőtt ólt Londonban lord M., aki oly nagy fokú podagrában szenvedett, hogy sokszor hetekig, sőt hónapokig nem hagyhatta el szobáját és párnatengerbe vont karosszókét. Egy szép napon ismét heves fájdalmak gyötörték, a mikor kopogás hallatszott az ajtón és „szabad" kiáltására egy elegánsan öltözött ur lépett a terembe. Illendően bocsálati szervet a háborús adminisztrációnak ugyancsak sikerült meggyülöltetnie, lejáratnia még pedig nagyobb részt azért, mert a hadviselés ideje alatt kiadott rendeletek egész tömkelege magán viseli a határozatlanság, sürgősség, gyakorlatiatlanság jellegét ós ennek következtében a végrehajtás terén a végrehajtó közegeknek, a községi jegyzőknek olyan tág tere nyilik az egyéni, többé-kevésbbó elasztikus felfogásra, hogy a dolog természeténél fogva nemcsak a szigorúbb, hanem az enyhébb, talán túlságosan altruisztikus felfogás is az érdekelt közönségben a legnagyobb ellenszenvet váltja ki. Nézzük csak a háború és egyéni érdekek három leghatalmasabb ütközőjét: a katonai felmentéseket, a hadisegélyeket és a közólelmezés napról-napra elevenbe vágóbb kérdéseit. Ennek a három életbe vágó, a legegyénibb érdekeket súroló kérdésnek a végrehajtása a falusi adminisztrációban csaknem kizárólag a községi jegyző tudásán, lelkiismeretességén, igazságszeretetén fordul meg. De ha csak ez volna ! A másik oldalon ott fenyeget a „szent egoizmus" a hadi érdekek szolgálatába erőszakolt közönség vak önérdeke, mely jogosnak vélt érdekeinek sérelmét a jegyző hibájának, rosszindulatának rovására irja. A napi sajtó nagy része ismételten foglalkozott a jegyzők kötelességmulasztásával, különösen a hadisególyek körüli állítólagos visszaéléseivel. Egymásután jelentek meg a kormányrendeletek, melyek a jegyzőket a felekkel való udvarias, előzékeny érintkezésre stb. utasítják. Hát persze, hogy minden területen, minden társadalmi, minden szolgálati ágban vannak rátermett, becsületes, lelkiismeretes egyedek és vannak selejtes, lazább lelkiismeretüek is. Hát csak éppen a jegyzők volnának olyan rosszlelküek, a kiknek legnagyobb gyönyörűsége, ha a föl nem menthető hadköteles a lövészárokban pusztul el, vagy ha az agyonrekvirált család itthon — no nem is olyan nagyon — éhen hal. Bizony a jegyzőknek is vannak idegei, a műveletlen, rosszindulatú néppel való állandó érintkezésben, a kötelesség és az egyéni érdekek közt állandóan őrlődő idegei, melyeket a háborús adminisztráció ugyancsak végletekig lekoptat, megfeszít. Hát csoda az, hogy ezek az agyonzaklatott idegek a képzelt sérelmek indulatos kifakadásaira egy-egy pillanatra fölborítják a lelki egyensúlyt ós egy-egy keményebb kifejezésben keresnek lehiggadást, könnyebbülóst ? Gondoljuk csak meg ezeket kérem akkor, mikor szóbeszédben, napisajtó orgánumaiban a jegyzők túlkapásairól hallunk, mikor katonák, hadiözvegyek, a jegyzőt szidják, gondoljuk csak meg, hogy talán nem egészen a jegyzők hibásak a fölpanaszolt állapotokban, hanem a sok-sok alig végrehajtható, önző érdekeket súlyosan érintő I rendelet, — az örök, a „szent egoizmus", — és az általános — idegesség. natot kórt és dr. Taulernek mutatkozott be, majd f oly tata: „Zeidel báró ur, akit gyötrő fájdalmaitól megszabadítani szerencsém volt, Önhöz küldött engem és bár kevés az időm, mégis ..." „Oh, kedves jó doktor! Üdvözlöm, igazán örülök a szerencsének ! Éppen kapóra jött, mert borzasztó fájdalmaim vannak !" „Egyáltalán nem tud felkelni a székről?" „Sajnos, nem — négy szolgámnak kell felemelni és hordozni engem." „Hát szolgái nincsenek a közelben ?" „Bizony nincsenek. Épp az imént küldtem őket le a pincébe, hogy fejtsék le a borkészletemet." „No jó! de csak tud jó nagyot kiáltani utánok ? " „Sajnos, erre sem vagyok képes; hiszen ön is tudja, hogy nem vagyok képes tiz lépésnyire elkiáltani." „Annál jobb. Akkor hát rögtön megkezdhetem működésemet." E szavakkal az állítólagos „doktor" zsebrerakta a lord aranyóráját, az asztalon fekvő ezüst szelencéjét, az íróasztalon elhelyezett pénzes táskát, mintegy 200 font tartalommal, szóval mindazt, ami keze ügyébe esett, majd elbúcsúzott a bámulatban elmerevedett pacienstől és igy szólt: „Most pedig hallja tanácsomat: ha nem tud megmoccanni, sem segítségért kiáltani, akkor vagy zárkózzék be, vagy jobban őriztesse magát embereivel." Ezzel eltűnt a különös doktor. (Német források nyomán: dr. Dombováry.) HIREK. Városi közgyűlés. Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete pénteken délután érdekes ós epizódokban bővelkedő közgyűlést tartott. Mindjárt a közgyűlés elején egy csomó interpelláció került sorra. A polgármester ki is jelentette, hogy ezentúl csak ugy ad helyet az interpellációknak, ha azokat legalább a közgyűlést megelőző napon Írásban benyújtják. Lehetetlenség alapos választ adni egyes dolgokra, ha azokat csak ötletszerüleg, egészen váratlanul hozzák elő. Az interpellációk a városi tisztviselők folyamatban levő fegyelmi ügyeit, továbbá £1 jellel" tósági" elnevezéssel illetett hússzéknek a rendőrséggel való és kimerítő magyarázatokra szoruló viszonyát, azonkívül a hadifoglyokért fizetendő pénz kezelését, valamint a meghiúsult Városi Burgonya ós Káposzta-üzem ügyeit firtatták. Különösen a hússzék ügye kavarodott csinos botránnyá, mely oda csúcsosodott ki, hogy a rendőrkapitány fegyelmit kért maga ellen. Interpelláltak ezekenkivül a régen nélkülözött szónkéneg ügyében is. Ez az interpellációs hullámverés kimosta a mélységből az eltemetett városi ellenőrző bizottságot. Kitűnt, hogy amióta ezt a bizottságot megválasztották, még nem volt alkalma semmit ellenőriznie. Most lesz az első eset, hogy igénybeveszik. A városatyák jó sok szót pazaroltak, a mig a bizottságot életre keltették. A közgyűlés további folyamán kisült az is, hogy van ugyancsak egy gazdasági bizottsága is a képviselőtestületnek, amely szintén ambicionálja magának, hogy szakkérdésekben meghallgattassék. ígéretet kapott, hogy ezentúl rá is figyelemmel lesznek. — A közgyűlés folyamán a villamos áram árát a világítási áramnál két fillérrel, a motorikus áramnál ennek egyharmadával felemelték. Ezzel enyhítik a villamos áram várható deficitjét, melynek előjeleként a közgyűlési terem is mélyen elsötétült egy időre. „Megint üzemzavar", mondotta a főmérnök. — A főreáliskola államosítása ügyében Írásban is, személyesen is kopogtatni fognak a kultuszminiszternél. Kisül, hogy a reáliskola mostoha gyermeke a városnak. Bleszl Ferenc, mint hálás egykori tanítvány, szép szavakban kéri a tanácsot, hogy jobban szeresse ezt az iskolát. Etter Ödön kimutatja, hogy a város két év óta nem hirdetett pályázatot ösztöndijakra, amelyeket igy nem lehetett kiadni. A tanári pályázatot is most tették közzé, amikor már az ambiciózus tanárok sorra állásban vannak. De hát a városnál sok a dolog, kevés az ember. A remélhető államosításig azonban a reáliskola a polgármester kijelentése szerint most már több figyelemben fog részesülni. — A város bolgárkertészet céljaira 100 hold földet szándékozik bérbe kiadni. Minden jelenlevő örömmel üdvözli e tervet, mert ily nagy üzem a piaci árakat nagyban mérsékli s amellett jó példát szolgáltat. Még a gazdasági bizottság egyik tagja is csak amiatt emelt szót, hogy ezt az ügyet nem ők tárgyalhatták először. Volt még sok más tárgy is e közgyűlésen, ezekről azonban ott sem szóltak sokat s igy mitőlünk sem veheti senki rossz néven, ha itt elhallgatjuk. H. I. * A hercegprimás Budapesten. Csernoch János dr. bibornok, hercegprimás szombaton délben Budapestre utazott ós ma délelőtt püspökké szenteli dr. Rott Nándor kinevezett veszprémi püspököt. A főkáptalan küldöttségileg képviseltette magát s aki csak tehette, Budapestre utazott, hogy a közkedveltségnek örvendő püspök felszentelésén jelen lehessen. * Papszentelés a bazilikában. Dr. Kohl Medárd püspök négy egymásután következő napon a bazilika téli kápolnájában papokká szentelte Alleram Sándor, Hladik Ágoston és Reinmann Özséb főegyházmegyénkhez tartozó végzett theológusokat, továbbá Kosik Domonkos szentferencrendü és Némethy Ferenc irgalmasrendü teológusokat. Csütörtökön a kisebb rendeket, pénteken az alszerpapságot, szombaton a szerpapságot és ma vasárnap «az áldozópapságot adta fel a püspök a szentelendőknek. * A budai várplebános pápai prelátus. Őszentsége XV. Benedek római pápa a hercegprimás előterjesztésére Mészáros János magyar királyi udvari- ós várplebánost pápai prelátussá nevezte ki és megadta neki a főpapi jelvények használatának jogát.