ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-08-26 / 34. szám

HIREK. Krónika Ácsorogni kell tanulni, Fiatalnak, vénnek, Mert enélkül szép hazánkban Senki meg nem élhet. Ácsorogni kell tanulni Reggel, délben, este, Fel van adva szigorún az Ácsorgási lecke. Van, aki már gyakorolta Három hosszú éve, Övé is már a tudásnak Boldogító méze. Hej, de aki még csak mostan Kezdi, be rossz annak, A lábai már az első Félnap feldagadnak. Jajgat szegény, de ki szánná, Nincs mellette lélek, Mind csak avval vigasztalja: „Attól még megélhet! Majd ha négy-öt félnapot várt, És bejut a boltba, Elfelejti örömében Hogy lába is volna!" Az ácsorgás nagy gyakorlást Igényel már máma, Maholnap már ácsorgási Verseny jön szokásba. Félre holmi football meccsek! Ki vesz részt már ebben? Az lesz divat, hogy ki bir majd Ácsorogni szebben! Mondhatom, hogy nem utolsó Ily izomgyakorlat, Aki egyszer próbálta csak, Hallatára borzad; Tízszer, százszor, százezerszer Kell azt megpróbálni, Mig annyira juthatunk, hogy Nem izgat fel bármi! És hogy e sport fellendüljön, Igen magas óhaj, — A kormány is támogatja Egész passzióval; Ácsorogni kell tanulni Fiatalnak vénnek, Mert enélkül szép hazánkban Senki meg nem élhet! H. I. * A hercegprimás hazaérkezése. Dr. Cser­noch János bibornok hercegprimás Budapestről, hol augusztus hó 17.-én, O Felségének születés­napján és szt. István ünnepén az ünnepélyes istentiszteleteket tartotta, f. hó 24-én, pénteken délután visszaérkezett Esztergomba. birodalom címerét* és a drága nászajándékot, Kon­stantinápoly trónjának öröklési jogát áthagyomá­nyozta Sophia késői unokáira, a mindenkori orosz cárokra. Azóta álmodoznak az oroszok Byzáncról, ettől kezdve imádkoznak ' birtokáért. A keleti skizmatikusok Oroszországtól várták üdvüket s epedve lestek, mikor száll fel a kétfejű sas Moszkva felől, hogy letelepedjék Boszporus part­jain. A sas felszállt többször is, legutóbb a világ­háború elején, de most vesztére: ellenfelei, a mi katonáink megtépázták a fránya madarat, a forradalom kitörésével pedig szegett szárnyakkal bukott le. Sohasem fog többé Konstantinápoly felé szállani! Es Iván, a pénzverő, vájjon minő jutalmat kapott fáradságáért? — Szegényt bizony becsuk­ták. Még meg sem jött Moszkvába, 15 verszt­nyire a fővárostól megkötözték és Kolomeába hurcolták, feleségét és gyermekeit is őrizet alá vették, vagyonát elkobozták. Mindezt azért, mert — miként láttuk — eltitkolta a velencei Giovanni követi minőségek A fogságban elmélkedhetett a szerencse forgandóságáról és az orosz hálát­lanságról. Vagy talán épen ominózus jutalomnak tekintsük börtönét azért, hogy Oroszországnak nászajándékot szerzett, mely tenger-vérbe került, de amelyet az soha el nem ért? * A római birodalom kettészakadásakor a légiók élén vitt sas kétfejű lett. Ezért mind a nyugat-római császárok (a Habsburgok), mind a keletiek ezt vették címerükbe. * Vaszary János kitüntetése. Vaszary János akadémiai festőművészt, ki Vaszary Kolos hercegprimás idejében sok időt töltött az eszter­gomi primási palotában, s ki a belvárosi templom gyönyörű oltárképét is festette, a király a háború folyamán létesített kiváló művészi alkotásainak elismeréséül a Ferenc József-rend hadi diszitmé­nyes lovagkeresztjével tüntette ki. * A bazilika felszentelésének évfordulóján azaz ma, vasárnap d. e. 9 órakor az ünnepi nagymisót dr. Machovich Gyula prel.-kanonok celebrálja. * Kispapok bevonulása a szemináriumba. Az esztergomi szeminárium elüljárósága közli, hogy a gimnazista papnővendókeket szeptember hó 5.-ére várja. * Moezik Felicián meghalt. Schönhoffer Antal pozsonyi orgonakószitő gyilkos merényle­tének sajnálatraméltó áldozata, P. Móczik Feli­cián, Frigyes főherceg udvari papja, az országos nevű karmester szombaton este Pozsonyban be­lehalt sebébe. Az orgonakészitőből kefegyári munkássá züllött, teljesen exaltált s beszámítha­tatlan gyilkos tőre a szerencsétlen áldozatnak máján ejtett súlyos sebet, mely halálát okozta. Az általánosan becsült áldozat halála országszerte, igy Esztergomban is, hol többször megfordult ós sokan ismerték, mély részvétet keltett s benne az egyházi zene egyik legkiválóbb művelője ve­szett el. * Főegyházmegyei hirek. Hell Ferenc, Heissenberger Richárd és Szokolai Antal segéd­lelkészek behivattak katonalelkészi szolgálatra. Trettina Jenő ujmisés budapesti hitoktató lett. * A veszprémi • püspök, adományai. Dr. Rott Nándor veszprémi püspök püspökké való kinevezése alkalmából a tömérdek száz koronás adományon kivül a következő nagyobb adomá­nyokkal segélyezte a kath. egyesületeket: Esz­tergomi papi nyugdijalapnak 4000 K, Esztergomi karénekesek segélyalapja 1000 K, Esztergomi kath. Körnek 1000 K, Szt. István Társulatnak 1000 K, Regnum Marianumnak 2000 K, Collegium Maria­numnak 1000 K, Kath. Karitasznak 2000 K, Kath. Tisztviselőnők Edina otthonának 2000 K és a Kath. Tanoncvódő Egyesületnek 2000 K. * A városok ellátása. A jövő évi gabona-, illetve lisztellátásra vonatkozó alaprendelet sze­rint az a fogyasztó, aki nem termelő, gabonában mutatkozó házi szükségletét azon község területén, ahol lakik, készárú-vótel útján fedezheti ós csakis indokolt esetekben engedélyezhető e vásárlás más vidékeken is. A városi lakosságra nézve ezt az indokoltságot nem kell bővebben magyarázni s épp ezért intézkedett a közélelmezési hivatal elnöke úgy, hogy a városok ellátatlanjaik liszt­szükségletének fedezésére a szükséges gabona­mennyiséget közvetlenül a H. 'jT.-től kapják, még pedig oly quantumokban, hogy állandóan két hónapra való kenyórmag álljon rendelkezésükre. Ez a rendelkezés jóváteszi a kormányrendele­teken alapuló ama hátrányosabb helyzetet, amelybe az ellátatlanok kerültek volna, amennyiben ezek­nek az alaprendelet szerint csak évi 84 kiló lisztre lett volna igényük, mig most 144 kiló gabonát kapnak, vagyis ugyanannyit, amennyihez a köz­vetlenül vásárlóknak joguk van, azonfelül minden város a helyi szokásoknak és követelményeknek megfelelően, — vagyis tetszés szerinti módozatok mellett — dolgoztathatja föl gabonáját. A köz­élelmezési hivatal elnöke f. hó 18-án délben fo­gadta az ujságirókat, — kik között e sorok irója is jelen volt, — s a háborús viszonyokról szólván, különösen kiemelte, hogy ez intézkedésekre azért is volt szükség, mert különben az ármaximálás problematikussá vált volna épen amiatt, mert a magánvásárlók sok helyütt törvényellenesen fel­licitálták az árakat. Ennek meggátlása céljából az átvevő bizottságok már legközelebb — s nem október 15.-e után — megkezdik működésüket, amikor aztán a magánosok vételei is csak e bizottságok útján történhetnek. * A zebegényi templomi hangverseny, melyet a zebegényi hadiárvák javára az eszter­gomi föszékesegyház énekkara " rendezett ifj. Büchner Antal karnagy vezetésével f. hó 19.-én a zebegényi templomban, igazán minden vára­kozást kielógitő sikerrel folyt le. A hangversenyen nemcsak Esztergomból, de Budapestről, Vácról, Érsekújvárból s a közeli községekből is igen sokan vettek részt. A hangverseny kitűnő mű­sorát az énekkar a nála megszokott precizitással adta elő s a soloénekekben szereplő ifj. Büchner Antalné, Taky Gyuláné ós Magyarász Béláné gyönyörű hangját s Zsolt Nándor művészi hegedű­játékát elragadtatással élvezte a hangverseny előkelő közönsége. A hangverseny végeztével a község nyaraló hölgyei virágcsokorral ked­veskedtek Büchner Antalnónak, ezzel akarván a lelkes karnagy s az énekkar iránt is érzett őszinte elismerésüknek s hálájuknak kifejezést adni. A hangverseny bevétele 683 korona volt, s a hangverseny rendezésében Monsberger Ferenc nagymarosi plébános, a községben nyaraló Kriegs­Au Emil, Szvoboda Vince igazgatótanitó, Molnár Károlyné, Szvoboda Románné, Dozzi Ilonka és Mici, Csemez Ilona, Margit ós Mária, Potóczky Márta és Teréz, Sirilla Mariska ós Rózsi vettek részt. A rendezőség táviratilag üdvözölte a hang­verseny védnökét dr. Koperniczky'Ferenc pozsonyi nagyprépostot, ki elfoglaltsága s gyásza miatt a hangversenyen nem vehetett részt. A hang­versenyen f elülíizettek: dr. Koperniczky Ferenc pozsonyi nagyprépost 100 kor., Bartóky József földmivelósügyi államtitkár 100 kor., Bogisich Mihály püspök 25 kor., Dozzi Dávid 11 kor., Szvoboda Románné 10 kor., Monsberger Ferenc 7 kor., Salgó Hela 6 kor., Brutsy János 5 kor., N. N. 4 kor., Búzás István, szobi Luczenbacher Pálné, Iványi Lajosné, Zámor Magda 3—3 kor., Geréb Nándorné, Hegedűs, Korányi Sarolta, Kriegs-Au Mella, Kögler Gusztávnó, N. N., Pécsy Irma, özv. Rhédey Tivadarné 2—2 kor., B. nővérek, Csemez Józsefné, Csemez Paula, Dús Gizella, Koperniczky László, Losonczyné, Nievelt Feri, Potóczky Kálmán, dr. Rhédey Tivadar, Szollár Ilonka 1—1 koronát. * Dr. Vaniss Dezső kir. Ítélőtáblai biró. Az esztergomi kir. járásbíróság népszerű és köz­kedvelt vezetőjének dr. Vaniss Dezső kir. járás­bírónak a legutóbbi tömeges igazságügyi kine­vezések s előléptetések alkalmával állásában való meghagyása mellett Őfelsége a király a kir. ítélőtáblai bírói címet és jelleget adományozta. * Ember József tanár hazaérkezése. Né­hány hót előtt megírtuk, hogy a szerb fogság­ból csererokkantként elbocsájtott Ember József főreáliskolai tanár, népfelkelő hadnagy Bécsen keresztül néhány órai tartózkodásra Esztergomba érkezett. Ember József most a katonaságtól tar­tósabban szabadságoltatván, hosszabb tartózko­dásra Esztergomba jött. Szerbiai nagy offenzi­vánk idején lábán súlyosabban megsebesülvén, szerb fogságba esett s igy került Valonába, on­nét az olasz Asinara szigetére, majd az olasz szárazföld több fogolytáborába, honnét végre, mivel az egyik lábának sebesülése folytán fegy­veres katonai szolgálatra alkalmatlan lett, mint csererokkantat véglegesen haza bocsátották. A sok megpróbáltatást keresztül élt tanár egyéb­ként kitűnő színben van. * Az iskolák megnyitása s a tankönyv­hiány. A kultuszminiszternek a tanév megkez­désére vonatkozó rendelete megjelent a hivata­los lapban is s igy a nyári vakáció a diákok osztatlan bánatára augusztus 31.-ével visszavon­hatlanul véget ér. Ellenben ugyancsak a diákok osztatlan örömére a jövő tanévben általános tan­könyvhiány fog dühöngeni országszerte, mert a tankönyv ugy eltűnt a könyvesboltok polcairól, mint a rizs, vagy a kávé a külvárosi szatócsüz­letek fiókjaiból. A tankönyvkiadók egyesülete ugyanis még áprilisban azzal a kérelemmel for­dult a kultuszkormányhoz, hogy a papirdrága­ságra s a munkabérek emelkedésére való tekin­tettel engedélyezze a tankönyvek árának eme­lését, de a kultuszminiszter ezen s ujabban megismételt ebbeli kérelmüket arra való hivat­kozással, hogy a tankönyvek még úgyis a régi papirokon készültek, nem engedélyezte. A könyv­kiadók pedig, — elkeseredésükben mi telhe­tett tőlük — elrejtették a tankönyveket. Egye­lőre megnyugtathatjuk hazánk szépreményű aranyvirágait, tudományszomjas ifjú barátainkat, hogy a kultuszminiszter még nem foglalkozik az elrejtett tankönyvkészletek feltárásának, felku­tatásának s rekvirálásának tervével, sőt a „Tan­könyvközpont" létesítését sem tartjuk valószínű­nek, mert a kusztuszminiszter most az erdélyi román iskolák ügyével van nagyon elfoglalva. Különben pedig a tankönyvközpontnak, ha léte­sülne, majd lesz rá gondja, hogy még a hasz­nált, ócska tankönyveket is eltüntesse a többi központok dicséretes szokása szerint. * A köztisztviselők beszerzési csoportjának végleges megalakításához szükséges előmunkálatok teljes befejezést nyertek s a kormány által nyúj­tandó beszerzési előleg iránti kérvény már fel­küldetett a pénzügyminisztériumhoz. Ennek meg­érkezte után az esztergomi csoport részére szűk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom