ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-08-19 / 33. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TA HSA DA LM I HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 jillér. Főmunkatárs: Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKO BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Nemzeti ünnepünk. A Irta dr. Walter Gyula. Esztergom, aug. 11. Magasztos érzelmek szárnyain emelkednek a lelkek a mai kimagasló nemzeti ünnepen első sz. királyunk, védőnk és pártfogónk megdicsőült alakja felé. A hagyományos tisztelet, az öröklött szeretet és gyöngülni nem tudó bizalom érzelmeibe azonban ma egy különösen buzgó fohász szövődik. Az a bensőséges sóhaj, emelje fel hatalmas szavát sokat szenvedő nemzeteért, hogy véget érjen a rémes küzdelmek zsarnoki uralma. Sóvárogva várja már minden kebel, , záruljanak be minél előbb Janus templomának kapui. Csendesüljön le a tomboló vihar. Szűnjék meg a kinzó bizonytalanság, az emésztő izgalom. Térjen régi medrébe a nyugodt élet folyama. Hódítsa vissza feldúlt mezejét a békés munka, amelynek fáján a megelégedés, a jólét gyümölcsei mosolyognak. Nem a hősies bátorság elernyedésének, a bámulatos kitartás lankadásának, a lelkes áldozatkészség kimerülésének félelme éleszti és táplálja az epedést, amely a béke gyors felvirradására irányul. Azok a drámai jelenetek, amelyek a hazaszeretet és önfeláldozás lélekemelő megnyilatkozásai gyanánt a háború első pillanataitól kezdve lejátszódtak és folyton változatlanul megújulnak: oly tüz lángolásának tünetei, amely sohasem fog lohadni Árpád unokái keblében. A roppant szenvedésekkel, nélkülözésekkel — ha nem is zokszó nélkül, — készségesen küzdő lemondás és önuralom •mély és erős gyökerei szintén nem szűnhetnek meg sarj adózni, zöldelni, virágozni. A békevágy széleskörű hódításának és szilárdulásának fő okai ennélfogva más körülményekben keresendők. Hatalmas rugóit egyrészt az óriási véráldozatok és felbecsülhetlen anyagi károk képezik, amelyek a háború fondorlatosan erőltetett folytatását menthetlen őrületnek bélyegzik. Emeltyűi gyanánt szerepelnek másrészt azok a pusztuló szellemi kincsek, erkölcsi javak, magasabb rendű értékek, amelyek hiánya hosszú évtizedeken keresztül fogja szomorú hatását a közművelődés, a közgazdaság és a társadalmi élet különféle viszonylataiban éreztetni, v Aggaszt az a hirtelenül keletkezett és már évek óta tátongó szakadék, amely a legbarátságosabb összeköttetéseket ápoló népeket és országokat kérlelhetlen ridegséggel választja el egymástól. Meglazitja azokat a szorosabb kötelékeket, amelyek a tudomány és művészet, az ipar és kereskedelem fejlődése, elöbbrevitele tekintetéből üdvös kapcsolatokat létesítettek a nemzetek és birodalmak között. Elhomályosítja az érdekek közösségének azt az élénk tudatát, amely az áldásos megegyezések, szerződések és intézmények egész sorozatát létesitette a polgáraik jólétét odaadással gondozó államok kölcsönös javára, f Fokozza e tények jelentőségét az a lehangoló tapasztalat, amely az óhajtott változás nézőpontjából igen kevés kilátással kecsegtet. Csaknem szünetlenül a gyűlölet és boszú, a féltékenység és kapzsiság engesztelhetlen szenvedelmeinek zabolátlan kitörései zúgnak felénk elleneink szavaiból, tetteiből. Mintha valamely gonosz kigyó minden gyilkoló mérgét, pusztitó dühét, bomlasztó erejét néhány makacs lélekbe, öntötte volna, hogy őket a legmegdöbbentőbb fásultság, a legfagyosabb érzéketlenség, a legkiáltóbb embertelenség rémeivé változtassa. Kíméletlenül tipornak el a márványkeblek minden igazságot, jogot,erkölcsöt. Kigúnyolják a józan ész törvényeit. Elnémítják a lelkiismeret szavát. Mig iry elvetemült szilajság gyakorol befolyást a háború tartamára, addig — emberileg szólva — nagy tévedés lenne a béke gyorsabb ütemű közeledésének reményében ringatózni. Nem lehet azonban a halandó sorsa sátáni lelkek ármányainak, cselszövéseinek zsákmánya. Más erő, más hatalom, más sziv irányítja az emberiség vándorlásának útjait. Egy láthatatlan kéz, amely a világ hajójának kormányát a felhők mögül vezeti és sűrűen vésett már oly minden várakozást felülmúló tényeket a történet lapjaira, amelyek a jelen körülmények között is a bizalom erősítő balzsamát csepegtethetik a keblekbe. Sz. István sem fogja közönnyel szemlélni a veszélyeket és megpróbáltatásokat, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az agyafúrt effendi. — Keleti mese. — ; •••',V Mehmed effendi, csak amolyan csúfító bogáncs volt Allah földi virágos kertjében, ahol szebbnél szebb rózsák nyílnak s érnek a rr^enynyei paradicsom számára. Nem fogott rajta sem jó szó, sem büntetés, lepergett róla minden, s ő csak nem változott meg. Válogatott gonoszságok rejtőztek benne. A koránt, amely előtt még a padisali is háromszor érinti homlokával a földet, ő kinevette, s olyan igazságokat sütött ki belőle, amelyek hamisságok voltak s olyan hamisságokat, amelyek meg igazságok voltak. S talán maga a sejk-ül-izlam is zavarba jött volna, ha vitatkozásban szembe kerülnek, mert csodás eszes ember volt. Mondták is a tudós hadzsák ulómák, hogyha az igazsághoz fordítaná a gondolkodását, hát nevét még bele pingálnák az istambuli Bajazid dzsámiba a halhatatlanok közé. . Sokszor még maga is sajnálta már, hogy túl lőtt a célon, de ugylátszik csak azért, mert nyakán érezte a sokszor megígért magas porta-i ajándékot, a kötelet. De ha egyik nap fullánkjait le is húzta, a másik nap annál inkább szurkálgatta az igaz hivők ájtatos lelkeit. Reggelenként, rendesen a szomszédba zarándokolt gyomorerősítőért, ahol azonban legelőször az ökle erősödött meg, amellyel olyanokat nyomogatott állításai közben az asztalra, hogy horpadozott a deszka s fájdalmasan csikorogtak az alacsony lábacskák. Főleg a titokban szerezhető, sötét kancsóju lengyel sert szerette, melyet $ jancsárok hoztak polyák földi portyázásaik alkalmával. S mikor már a gyomrát is erősnek érezte, mosolyra torzult a képe amig szólt: — Hát igen, a korán például azt mondja, mosakodjunk, de azt nem mondja, hogy a sivatagban honnan vegyünk vizet, mikor oda nem teremtett kutat 9 Hm . . . vagy lelkünkre köti, hogy adjunk alamizsnát, mikor nincs pénzünk; böjtöljünk, az eg^ósz ramadán hónapban — fölösleges parancs, hisz az egész esztendőben böjtöt tartunk ; —- vagy Mekkába zarándokoljunk, már minek, mikor Allah úgyis mindenütt jelen van. — S igy folytatta volna tovább, ha a kis helyiség ki nem ürült volna, mert hát ki is meri ezen istentelenségeket hallgatni, amikor még felelni sem tud rájuk. S ilyenkor, mikor már mindenkit kiijesztett a szobából, nagy mozsár formájú sárga süvegét a fejébe nyomta s haza ballagott. De hát Allah is sok rosszat tud megbocsátani, hatalmas s irgalmas az ő szive amig meg nem haragszik, de ha egyszer ökölbe szorul a keze, akkor lesújt, hogy még a föld is megremeg, eltüntetve azt a gonosz szellemtől átittasult lelket, aki bántani merte őt. Mehmed, egy nyári reggelen a szomszéd városba ment. Felült a tevéjére s alig vette észre, hogy miként tűnnek el egymásután a minarettek fényes tornyai, a csillogó tetősorok, a zöldelő fák, s hogy változik át lassan minden sivataggá, sárga hullámos homokká. Milyen néma csendesség a városi zaj után, s milyen kihalt végtelenség a zöld ligetek után. A teve lassan ment, széles lábait halkan rakosgatta a puha homokba, s kóválygó keselyük keringtek a sima kék égen. Mehmed effendi el is szundított. Feje a mellére hajolt s azt álmodta, hogy Allah előtt áll, aki kimondhatatlanul furcsa arccal néz rá; mig körülötte remek hurik táncolnak s széles talpú nargillékből füstölnek a selymes szőnyegeken heverő basák, agák tiszteletre méltó csoportjai. S itt szorongás lepte el a szivét, eszébe jutott, hogy hányszor csúfolta már ő Allahot s most bizton agyon nyomorítja őt a vakmerőt. Ezért lassan mondogatni kezdte Allahu lakbaru! ana lá ilaha illa'llahu! Allah a legmagasztosabb, bizonyítom, nincs Isten Allahon kívül. De hirtelen felébredt, fojtó meleg szél sivított végig a sivatagon s a felkavart homok ködössé tette a levegőt. — Oh Allah, nyögött fel ijedten az effendi s hirtelen lent termett a tevéről. Gyorsan lefektette az állatot magára teritette köpenyét s érezni kezdte, hogy eljött a vége. Allah most megbőszülj a magát. A szél búgott-zúgott, sivított fölötte s homokkal takargatta, mintha el akarta volna temetni. — Oh végtelenül hatalmas, oh irgalmas, oh isteni Allah segíts nekem, segits, bocsásd meg vétkeimet, összes hazugságaimat, amelyeket rád kentemjs segits haza. Elhallgatott, csak a szive