ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-07-22 / 29. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Slőflzetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 fillér. Főmunkatárs: Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1917. július 21. — Az űj pogányság barbársága. A régi pogányságról tudjuk, hogy velője vizzé vált, csontja megkorhadt, húsa elrothadt és mivel mindig maga alatt vágta a fát, lezuhant az utálatba, az enyészetbe. Minden pogányságnak ez a végzete: a saját bűneibe fullad bele, mert nagy kanállal eszi, vödörből issza a gonoszságot. A legmodernebb pogányság, amely a liberalizmus rikitó zászlaja alatt tolakodott be az emberek közé s amely szülőanyja lett korunk minden túlzó mozgalmának, már a feloszlásnak utálatos korát éli s abba a vértengerbe fog bele fulladni, amelyet zsarnoki önkénykedéssel kiontott Európa keresztény népének szivéből. Kik csinálták a világháborút? A németek? ... az angolok?... a franciák?... az oroszok?... mindegyikből valami, de maguk a népek, a nemzetek nem csinálták!! Én is a nép fia vagyok, te is a népnek egy tagja vagy, ő is e nagy tömegbe tartozik — igy mutogathatunk egymásra szinte végnélkül — de egyikünk se csinálta a háborút. Senki se vállalja a felelősséget, bár a szabadkőművesekre, korunk •ezen főpogányaira már rásütötték a bűnösség bélyegét. Ok azok, akik minden ország vezető állásaiba betolakodtak s a királyokat, a népeket, a hadseregeket aljas fondorlatokkal belekényszeritették ebbe a szörnyű haláltusába. Ök azok akik fejtetőre igyekszenek állítani a világot s vérszomjas, demokrata és szociáldemokrata ügyvédeket ültetnek a miniszteri székekbe, a köztársasági elnöki székbe. No ugyan jó cserét csinálnak a királyokat letevő országok! A királyok úgy cselekedtek, mint a vérbeli gavallér gazda, aki a legutolsó kis szolgálójáért is harcra kél a betörőkkel. A miniszterkedő, elnökösködő demokrata ügyvédek az előbbiekkel ellentétben: otthon ülnek, szájaskodnak, mások háta mögül gyalázkodnak — Poincaré, Kerenszki — s az asszonyokat küldik a frontra vérzeni, meghalni. Az oroszok már megtették, most már a franciák következnek. Ez lesz a népek, pokoli gyűlöletének magva! Mikor a hadiárvák a szomszédos idegen népre rámondják: — Ez gyilkolta meg nemcsak az apámat, de az édes anyámat is. Kell-e még több neked liberalizmus, szabadkőművesség, modern pogányság?! R. Struccpolitika. Akik félnek a közgazdasági egyetemtől. Ebben a puskaporos levegőben valahogyan kellemetlenül érzik magukat és sehogysem tudnak beleilleszkedni a nemzeti prókátorok. Bizonyos ellenállhatatlan erővel nehezedik rájuk az újjászületendő Magyarország kormányrendszere és a stockholmi „nagygyűlés

a eredménytelen lezajlása óta valóságos tojástánc járja a nemzeti reformátorok táborában. Ugylátszik kezd érezhetővé válni az uj szelek által okozott levegőváltozás s mi sem természetesebb, hogy ilyen körülmények között minden alkalmat meg kell ragadni a megingott talaj megerősítésére, mert az idő lejár, a béke angyala röpköd körülöttünk s egy-kettőre be fog következni a nagy leszámolás órája. Nemrégiben szóvá tettük a közgazdasági egyetem kérdését. Nagyon jól tudjuk azt, hogy ebben az országban mindaz, ami üdvös és hasznos, az ellen — érthetetlen csökönyösséggel — valóságos irtó hadjáratot indítanak. Kimutattuk akkori értekezésünkben, mennyire érezzük hiányát annak a közgazdasági egyetemnek, melyet alapos, életerős formában akar életre kelteni a „Hangya" az ö egymillió koronás alapítványával, mert hiszen mi tagadás benne, hogy minékünk szakavatott, hozzáértő és talán elsősorban keresztény katholikus iparosokra, kereskedőkre és gazdászokra van szükségünk. Tehát a közgazdasági egyetem kérdése körül keletkezett ez a kis nézeteltérés, melyről az alább szó lészen, de sietünk mindjárt hozzátenni: bennünket ez a támadás nem fog visszariasztani attól, hogy ugy mint a múltban, a jövőben is megalkuvást nem ismerő következetességgel hirdessük a kristálytiszta alapokon nyugvó, miden korrupt befolyástól ment, újjászületendő Magyarország felépítését és a megoldandó kérdések tömkelegében, a közgazdasági egyetemé legyen a legelső, melyet ezúttal is szives figyelmébe ajánlunk, az illetékes érdekelt köröknek. Lesz gondunk rá, hogy a magyar katholikus sajtó kimagasló kérdése mellett, a közgazdasági egyetemé el ne törpüljön. A fővárosi kereskedelmi világ szigorúan merkantil izü sajtójának nemrégiben megjelent számában olvassuk a következőket: „A „Hangya" milliójának, amelyet a közgazdasági egyetem felállítására adott, kezd már egész; története is lenni. A „Hangya" ezzel az adomaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A dörgösi cipész. Irta: Csite Károly. Negyven esztendővel ezelőtt, húshagyó kedd reggelén, úgy az alszegi, mint a fölszegi kutaknál, csoportba verődve tárgyalták a dörgösi leányok és menyecskék a nagy eseményt: — Hallottátok, Zsuzsi, Mári? . . . Haza költözött a bugyogós Hántó Dani s hozott magával egy inci-finci, -bubos-kontyos menyecskét is ! Csináltathattok most vele szép, csikorgós cipőt. Csizmát, mint mondják, nem is tud csinálni a szerencsétlen. — Csináltasson a kanász kecskéje. Én biz még ha ingyen adná s azon felül térden állva könyörögne, még sem húznám föl a cipőt csúfságnak . . . — De én sem ám. Inkább fagyjon el a lábam mezítláb, mintsem cipőt húzzak rá, mint a kócos zsidó Rebeka . .. Ezek a párbeszédek elég világosan megmagyarázzák, hogy akkor még nem volt a cipő kelendő portéka Dörgösön. Pedig Hántó Dani újházas cipész mester ur, nagy reményekkel költözött a városból haza, az édes szülőfalujába. Csinos kis menyecskéjével háromszáz pengőt kapott hozományul, ugy tervezte, hogy azt a mesterségbe fekteti. Ellátja a falu apraját-nagyját cipővel s azonfelül a vásárokra is dolgozik. Élnek holtig boldogan, mint hal a vizben. Dani májszter tehát dolgozott kora reggeltől késő estélig, készítette a kisebb és nagyobb cipőket reménységgel, de biz vevő, megrendelő nem tévedt be hozzá, a kis zsellér portájára. — Hej, te ember, de becsaptál engem s becsaptad magadat is, hogy idecsaltál, ebbe az isten háta mögötti faludba! Hisz itt még télen, hóban, fagyban is mezítláb járnak a leányok és fiatal asszonyok. Innen-onnan egy hónapja lesz már, hogy ide költöztünk, de még senki fia-lánya be nem bottlott hozzánk s egy krajcár bevételünk nem volt — vádolta a kis menyecskéje. — No, csak várj, Vilmácskám, közeleg a húsvét napja: jönnek most majd annyian, hogy abban vásik el az ajtó kilincsünk is, csak úgy dől majd a szép pénz hozzánk ... — No, no ! annyi lesz, hogy meg sem tudom olvasni, akárcsak a békának a tollát .... — Csak bízzunk, szivem, csak bizzunk! — mondta Dani mosolyogva, reményteljes szívvel s vigan fütyörészve dolgozott háromlábú ülőszékén. A menyezet-gerendák már tele voltak aggatva kész, uj cipőkkel, várakozva a helyes lábacskákra. Mindhiába, nem köszöntött be vevő hozzájuk, pedig hej de leste, várta Dani az első vevőt, az első megrendelőt, aki után megindul majd a többi is . . . Napjában, vagy tízszer, ki-kinyitotta a harmadfél arasznyi ablakát s kidugta rajta nagy fejét (le is horzsolódott az orra hegyéről a bőr a szűk ablakráma között), lesekedett fölszeg és alszeg irányában. De biz más eredménye nem lett a dolognak, minthogy a hamis fekete szemű Bogár Katica, a szép leányzó, elnevezte Kukuk Daninak s e csúfnév rajta száradt; az egész falu népe ugy hivta. Idővel az igazi nevét el is felejtették. A falu népe, leányok, és menyecskék is, nem fogadták el még a cipő viselését, szilárdan, makacsul kitartottak a csizma mellett. Csupán a hetyke Kondor Pistáné kopogott vasárnaponkint a templomba szép, fényes zergebőr cipőben. (Én ugyan kötve hiszem, hogy zergebőrböl készült volna a kis menyecske cipője, de hát ő úgy dicsekedte az ismerős.einek.) Igaz ugyan, hogy a kis menyecske sem Hántó Daninál csináltatta a cipőjét, hanem a városban szerezte. De hisz meg is mondta az öreg bólogató Kis Bandi a maga véleményét, mikor meglátta a begyeskedő menyecske lábán a cipőt. — No, nézze meg az ember az arcátlan fehér cselédjét, nem szégyenl ez ilyen csúf portékát fölhúzni a lábára ! — dörmögte haragosan. S nem tudta megállni, hogy utána ne kiáltson: — Hé, húgom, hova lett a csizmád szára? — Otthon maradt bólogatni! — szólt vissza csípősen a kis menyecske s feszesen aprózott tovább a fényes cipőben. Ilyen viszonyok közt Vilma asszonyka 300 pengő hozománya hamarosan elillant a háztól. Szegény kis menyecske meg is siratta az eltűnt örökségét. — No, ember, most aztán szeded-veded össze a sátorfádat megyünk vissza a városba! Dani úgy meghökkent, hogy csuklani kezdett. — Jaj, édes feleség, várjunk még egy kicsikét! Tán jóra fordul a dolgunk. — Ne légy már olyan oktondi, te szerencsétlen ! Mire, kire vársz még ? Azt már beláthatod