ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-07-01 / 26. szám
ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az általános választójog. Esztergom, 1917. június 23. A képviselőválasztás közjogi ténykedés; értelmes és hazafias ember Ítélete afölött, hogy a jelölt szellemi képességei és erkölcsi integritása cimén alkalmas-e a törvényhozás országos fontosságú munkájára. Amint csak a nagyon képzett és kifogástalan hazafi méltó a passzív választójogra, ugy nem alkalmas mindenki az aktívra se. Ki kell zárnunk a fiatalkorúakat, mert nincs elegendő értelmi készségük, ki kell zárnunk a börtönök lakóit, mert erkölcsileg esnek kifogás alá, az irredentista mozgalmak embereit, mert a magyar államközösség ténye ellen fordultak. A választójog sohasem lehet általános a szó szabatos értelmében. Mindenki von valamelyes korhatárt, mindenki .válogat, selejtez, kirekeszt "jogi, erkölcsi vagy értelmi nézőpontok szerint. Csecsemőket senki se vitet szavazócédulával kezükben az urnához, átutazó, gyanús vagy bizalmat gerjesztő idegeneket senki se szállít le a vonatról azzal a nesszel, hogy expressvonatban ülő balkáni gabonakereskedő vagy orosz diplomata szavazatát adja valamelyik magyar törvényhozóra. Az illavai fegyház lakói sem tódulnak választás napján gyalut, kapát félretéve az illavai szavazóhelyiségbe s még Pesten is visszásnak láthatják, hogy a csapzott fejű, havasi móc, betűnek és tulajdonjognak szívós ellensége döntsön Topánfalván vagy Szkelisorán honatyák személye és országos törvények sorsa fölött. A képviselő-választó-jog nem emberi hanem állampolgári jog. S minthogy olyan változatos az állampolgárok tömege tudásban, hozzáértésben és együttérzésben, minthogy olyan heterogének a jogalanyok, a jogkiterjesztés se lehet homogén. Magyarországon 1910 ben a felnőtt népességnek csak 67'7°/o tudott írni. De az írástudók arányszáma teljesen egyenlőtlen ; mig a Dunántúl 100 közül szinte 82, Erdélyben csak minden második ember ért a betűvetéshez. Ahhoz nálunk mindenkinek joga van, hogy emberhez méltó életet éljen. Joga a galiciai menekültnek, szerb kereskedőnek, , oláh izgatónak, hogjí ki ne fosszák, halálba ne kergessék, igazságosan bírálják el. Joga idegennek, őslakosnak, hogy mint ember megéljen, de az államközösség életét csak az oszthatja, aki közénk való, állampolgári jogokat korlátozva vagy korlátozatlanul csak az élvezhet, aki megérett reá. Aminthogy vendégemet részesítem mindazon jogokban, amelyekre mint ember, sőt mint vendég számot tarthat igaz magyar hajlékban, de családi ügyeimbe még se avatom, ugy osztom meg az emberi jogokat, s a magyar élet ezen áldását e föld minden lakójával, de a nemzet nagy családja jogéletébe csak a rátermetteket oszthatom be. A rátermettség kritériuma pedig az állampolgár kellő szellemi szintája s a magyar államközösség iránt táplált kifogástalan érzülete. Azt a szellemi mértéket, mely a képviselőválasztás értékítéletéhez elengedhetetlen, nem éri el az irniolvasni tudás, még a magyarul irás sem. Ahhoz, hogy a marosvölgyi vagy turóci ember latolgatni tudja szavazatának értékét s közvetett befolyását az országos ügyekbe, az alkotmánytan ismerete elengedhetetlen. Ezt pedig csak a népiskola felsőbb osztályaiban s a középfokú iskolákban adják elő. Akit mostoha sorsa ezen iskoláktól távol tartott, tanfolyamon is megszerezheti a szükséges ismereteket. Az alkotmánytan tudása nélkül ne lehessen senki választó. Minthogy másfelől igy is fennforog a veszély, hogy hazátlan elemek szava dönthet a magyar hazát érdeklő ügyekben, meg kell találnunk az erkölcsi biztosítékot az értelmes választó polgárban, .hogy nem él vissza az urnánál nemzetadta jogával. Minden szavazó állampolgár esküre kötelezendő, amelyben vallomást teszen, hogy a magyar haza területi épsége, egységes államisága, alkotmánya ellen semmit sem szólt és tett a múltban s a jövőben sem akar tenni. Teljesen méltányos az intelligens magyar nők ama kívánsága, hogy részt nyerjenek legalább az aktiv választó jogban. Az állami élet nemcsak a férfiak élete s a nemzet érdekeiről nőknek is vannak szabatos ismereteik. Ha elég értelmes a magyar nő arra, hogy orvosi vagy tanári gyakorlatot folytasson, kétségtelenül megvan a kellő szellemi szintája ahhoz is, hogy a képviselőjelölt politikai programmja és személye felöl Ítéletet alkosson. Mindenesetre visszás, hogy a legutolsó nemzetiségi izgató befolyhasson hazám sorsára szavazatával, de a legderekabb, művelt magyar honleány ne hallathassa szavát a fórumon, csak azért, mert a férfiak a választójogot nemi kérdésnek tekintik. Legyen általánosabb a magyar választójog a kereső, értelmes nőknek s az alkotmánytanban járatos, kifogástalan érzületű polgároknak az állampolgári jogokban való teljesebb részeltetésével. Általánossá a dolog természeténél fogva nem lehet soha. Dp Sz R — A Szentatya a hercegprímáshoz. Gasparri Péter bibornok, államtitkár a Szentatya megbízásából levelet irt a bíboros hercegprímáshoz, a melyben megemlékezik a Szent István Társulat AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A te szived. A te szived zúgó árban Bősz viharral küzdő gálya, Olyan nehéz, olyan csüggedt; Bú és kétség a kormánya. A te szived sötét felhő, Amerre száll, zord a tájék . . . A te szived rengetegben Meghúzódó néma árnyék. A te szived soh'sem zokog. Sem örömben, sem bánatban ; A te szived soh'sem kacag Meghitt édes boldogságban. A te szived az enyémnek Még egy álmát sem értette ... Mért, hogy mégis az én szivem Szivedet úgy megszerette ? . . . Kossányi Alajosné. Az aranytollú madár. — Keleti mese. — Harum-al-Rasid abbaszida khalifa alatt élt Bagdadban egy Abu-Halim nevü effendi, ki hogy valamikor gazdag volt, bizonyították arannyal átszőtt övei, ékkőveitől megfosztott tőrei, handzsárjai, foszló selyem turbánja és sok más aprósága, melyet már nem tartottak érdemesnek elvinni hitelezői, régiségük miatt. S bár az öreg soha sem emlékezett a régiekre, soha sem panaszkodott, arcán, szemeiben hordta mindig a megelégedést, mert tudta, hogy a hatalmas Allah visszaadja neki mindazt, amit a gonosz szellem elvett tőle s felvirrad még a hajnal az ő öreg csontjainak is. S noha hitelezői reggeltől estig a nyakán ültek, nem neheztelt rájuk; csak úgy este felé, mikor már a sok békéltetésbe belefáradt, magára akasztotta köpenyét s halkan megindult a temető felé. Itt nem zavarta, nem szidta, nem fenyegette senki. A pálmák némán susotoltak felette s ő úgy érezte, hogy nemsokára már neki is mesélni fognak a hét paradicsom boldogságáról, s szívhatja majd soha ki nem alvó nargilléjét. Szegény Abu-Halim, egyik napon már alig birt menni, ennivalója elfogyott s épen csak hogy be tudott még tipegni a temetőbe. Aztán leült egy zöld sirdomra s lázas fejét odatámasztotta a sir hideg kövéhez. Az este lassan kezdett terjengeni, a szinek halványultak, kékültek, majd sötét lett s fényesen felragyogtak a csillagok. Abu-Halim úgy ült ott, mintha az ő éjszakája is kiterjesztette volna rá szárnyait, arca beesett s sápadt volt. Egy sötét madár repült át a temető falán, össze-összecsapva szárnyait, aztán eltűnt a pálmák között, s a távolban felhangzott a hiénák vonítása, mint a halottak esti szerenádja. S Abu-Halim ahogy igy pihent s szivében Alahhoz imádkozott, hogy mentse meg őt, segítsen rajta, mert már a gyékényt is elvitték alóla, s most nincs hová lehajtani a fejét, úgy látta, mintha a sirból egy müezzim emelkedett volna fel ezüstös turbánban, hosszú fehér köntösben, melynek a vége köddé foszlott. Abu-Halim oly fáradt volt, hogy még szólni sem tudott. — Én Ben-l-Makarin vagyok, akit ti a „csodatettek atyjának" hivtok, eljöttem, hogy segítsek rajtad. Itt a síromon könyörögtél s Allah, a hatalmas megengedte hallanom szavadat; könnyeid magadhoz vonzottak. Légy üdvöz s lelked ne sírjon tovább ; ha felébredsz, mert most alszol, a síromon találsz egy madarat, vedd el s menj, boldog lész. Erre a föld ismét kinylit s Ben : l-Makarin meg eloszlott, mint a füst, a köd. Az éj csendes volt s a vonitó hiénák is elcsitultak, kósza szellő lejtett át a sirok között s felébresztette Abu-Halim effendit. Bágyadtan kinyújtózkodott, mint egy beteg, aztán meg fáradt tekintettel nézett a sirra, de azon nagy meglepődésére egy ragyogó, arany szárnyú madarat pillantott meg. Hozzá akart nyúlni, mire az hirtelen megszólalt s oly hangon, mintha csengetyűk csilingeltek volna össze, mondta a korán
