ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-06-10 / 23. szám

gatókra nézve azt irja, hogy mostanáig végzett jogászok, okleveles mérnökök, gépész-, bányaés erdömérnökök, a kereskedelmi akadémia felső tagozata, volt német Handelshochschulét végzett hallgatók, két középiskolai tanár, akik közgazdaságtani ismereteket már az universitáson szereztek, theologiát végzett, valamint rokkant katonatiszt hallgatók is voltak a közgazdasági osztályon. Nem lesz érdektelen ezúttal megemlíteni mindjárt azt is, hogy a hallgatók száma, — mindenkor az első szemeszterben — 1914—15-ben 52, 1915—16-ban 47 és 1916—17-ben 36 volt. Az apadás kétségtelenül annak tulaj donitható, hogy a katonai szolgálatra való behivás következtében a polgári foglalkozást üzö egyének száma folyvást megszoritást szenved. Az eredményre nézve azt az Örömteljes értesítést kapjuk, hogy a hallgatók nagy buzgalommal mélyednek be a közgazdasági tanulmányokba, sokszor igen jól végeznek, söt már közgazdasági doktor-avatás is volt. A végzett hallgatók azután igen szép eredményt tudnak felmutatni a gyakorlati életben, sokszor kiható jelentőséggel biró positiót töltenek be, mint például Konstantinápolyban a Balkán-akcióval kapcsolatban. Ami most már azt a szűkkeblű ellenvetést illeti, hogy a „Hangya" által felajánlott egymillió korona nem elegendő ahhoz, hogy a közgazdasági egyetem működését a a maga teljességében, alapos oktatással, hivatásának magaslatán állva megkezdhesse, erre nézve csupán az lehet a válaszunk, hogy a háború győzelmes befejezése után ezen a szépséghibán — mert másnak nem igen lehet nevezni — igen könnyen lehetne segíteni: tessék előkeríteni azt a sok-sok milliót, amit hadseregszállítók, árdrágítók, bankbárók és a közvetítők egész raja összeharácsolt és akkor lesz pénz bőven és nem kell majd félni attól, hogy a közgazdasági egyetem nem fog megfelelhetni nemes hivatásának. A „Hangya" önként adta és felszólítás nélkül ajánlotta fel dédelgetett szövetkezeteinek filléreit, ha a szükség ugy kívánja, talán keztyüs kézzel — mert máskép aligha lehet — igénybe lehetne venni a nagytöke külömbözö fórumait. A magyar katholikus sajtó eminens kérdése mellett a közgazdasági egyetemé oroszok legynagyobb cárja, s papirkoronát rakosgat fejére — III. Iván. S ott van X. Károly, Lajos Fülöp, XVI. Lajos, Napoleon, Stuart Maria, s sok-sok más király, császár, princ s vicomte, kik örömmel odaadták volna azt, ami csillagként fénylik körülöttük, csak nyugalmas békéjüket megszerezhették volna. Mélységeket rejtenek magukban leveleik s könnyeket csalnak ki a proletárok szemeiből is. • III. Iván két nőtestvére, akik börtönben születtek, onnan sirtak, könyörögtek ki az élet után; ime egy levéltöredék, melyből királyi boldogságukra következtethetünk, Katalin cárnéhoz intézték. „Engedje meg a felséges cárnő nekünk, tömlöcben született, és soha innen ki nem eresztett szegényeknek, hogy egy kicsit kimehessünk, nem is messzire, csak pár lépésre ide a szomszédba, sétálni... mondjuk, ott valami zöld van, amit mezőnek hivnak s azt is mondják, e mezőn virágok vannak; könyörgünk, hadd láthatnánk ezeket, mert mi még sohasem láttunk ilyet." S még e kérés is hiába volt, elhervadtak, meghaltak, most fáradalmaik csendes pihenői ők a Horsens városka templomának. S Boleyn Anna, nem. lett volna-e inkább egy szegény boldogszivü biedermayer leány, menyasszony, mint angol királyné. Ezek a képek jutottak az eszembe, mikor nagyszülőm leveleit néztem s ugy örültem, hogy nem születtem III. Ivánnak, mexikói császárnak vagy II. Miklós cárnak, hanem egyszerű utazónak, ki ismeretlenül fogom boldogságom éldegélő virágait őrizgetni, öntözgetni hervadásukig. Caysz. is helyet kér magánaki Valahogyan azt érezzük, hogy nagy feladatok előtt állunk, (?!) sokat, de igen sokat kell majd még dolgoznunk, hogy mosaikszerüen hordjuk össze azt a megingathatatlan alapot, melyen egy szebb, boldogabb, de mindenesetre egészségesebb Magyarországot akarunk felépíteni. Annyi bizonyos és elvitathatatlan: a közgazdasági egyetem tervbevétele, megvalósulása és hazánk jövőjének kialakulásában fontos positiója a „Hangya" fejedelmi adományának tudandó be. Az elismerés babérkoszorúja ezért elsősorban a Hangyát illeti. A mi közös óhajunk most már csak az lehet, ha majd eláll ez a vérzivatar és nyugodtabb napokra virradunk, akkor megalkuvást nem ismerő következetességgel hirdessük és hangoztassuk, sürgessük a közgadasági egyetem mielőbbi felállítását, •— a mi viharedzett ifjúságunk emelt fővel fog majd bevonulni az egyetem oszlopos csarnokába és az ott felnevelt színtiszta magyar gazdatársadalom s igazi magyar kereskedelem legyözhetlen tábora azután sikeresen fogja felvenni a harcot, hogy mielőbb megszabaduljon a kapitalisztikus áramlat fojtogató karmai közül. Vándor Károly. Az alsópapság háborús drágasági segélye és a papság szervezkedése. Több cikkiró tárgyalta az „Alkotmány" és „Egyházi Közlöny" lapjain az alsópapság háborús drágasági segélyét. A finálé mindeniknél az volt, hogy a m. kir. kormány vagy emelje fel törvényhozásilag a kongruát, vagy adjon legalább rendkívüli segélyt. Per analogiam hivatkoztak a protestáns lelkészek 400.000 koronás állami segítésére. Céloztak a magas püspöki kar nagylelkű közbenjáró pártfogására is. S megjött a Tisza-kormány lemondása. Mint a tehetős búcsúzkodó, hogy emléke gyermekei, cselédei, alattvalói előtt kedves, megbocsátó, viszszahivogató legyen, rendeleti úton ruházkodási segélyajándékot osztogat. A kath. papoknak is juttat egy reverendára, egy pár cipőre meg egy kalapra valót. Hálás köszönettel kell fogadnunk ezen megértő gondoskodást. ítélkeznünk felette nem szabad ! Mindazonáltal még nem lehet azt gondolnunk, hogy ezen búcsúfiával az alsópapság megélhetése tetemesen kedvezőbb lett. Az ilyen „egyszersmindenkorra" adott segély nincs arányban a rendkívüli idők rendkívüli nehézségeivel. A jelenben jóleső szivesség, de a közeli jövő előtt ott ijeszt a szomorú kérdőjel. S a kérdés nincs rendezve. A drágasági viszonyok a háború után sem szűnnek meg azonnal. És az alsópapság egy nagy hányada érezni fogja azt. Az állam háztartási gondjai is beláthatlan időig oly nagyok lesznek, hogy újabb segélyeket alig osztogathat. Különösen nem a kath. papoknak, akikről jóhiszeműleg feltételezheti, hogy egyházi segítéssel is előnyösebb körülmények között élnek, mint más közvetlen állami alkalmazottak. Jogos szemrehányás ezért nem illetheti részünkről a kormányt soha. Mert nem szabad szem előt téveszteni, hogy a kath. papság eminenter nem az állam szolgája, hanem az Egyház munkása. S ezért a szűkölködő alsópapság anyagi sorsán elsőben nem az állam, hanem az egyházkormányzat van hivatva segíteni. Amig tekintélyes súlyú javadalmak vannak püspökök, főpapok és más papok haszonélvezeti és közjótékonysági sáfárkodására bizva és számottevő alapítványok az egyházhatóságok és káptalanok kezelésében, addig bizonyos értelemben kellően meg sem okolható a kormánnyal szemben való követelésszerű fellépésünk. S a protestáns és esetleg egyéb felekezeti lelkészek külön állami segítésén sem ütődhetünk meg, mert azok megélhetését hasonló nagy vagyon-források nem biztosithatják. Es nekik van Tisza Istvánjuk, de nekünk nincs ! A kath. pap magasztos hivatása sem engedi, hogy meghunyászkodással az előszobákban várakozzék könyöradományért az, ki — mint az erények példája — parancsoló tiszteletet érdemel. „Az a papság, — mint a. bíboros hercegprímás 1916. évi aug. 1-én kelt 4051. sz. leiratában mondja — mely a háború folyamán az önmegtagadásnak, a megpróbáltatások és szenvedések nyugodt, önfeláldozó tűrésének hivatott hirdetője, igen nehezen jelenhetik meg a segélyért könyörgök sorában a nyilvánosság előtt." Féltenünk kell azt a nimbuszt, mely az öntudatos, a küzdő, de nem kérő, a kötelességét önzetlenül végző szegény papot körülragyogja. Hiszen ez a pap : az alter Christus. Való igaz szavak! Bizonyítékai annak is, hogy a mi anyagi megélhetésünk kérdése ne a nyilvánosság előtt extra Ecclesiam, hanem benn az. egyházkormányzatban nyerjen megoldást. Nekünk az apostol szavai szerint kell igazodnunk: „Qui altari deserviunt, de altari vivantl" S ha mégis soknak nem lehet megélni az oltárszolgálatból, annak oka szervezetlenségünkben rejlik. Nincs szolgálati pragmatikánk. Segítsünk magunkon, mig nem késő! Ha eddig talán szükségtelennek és idegenszerűnek látszott a szervezkedés gondolata és talán gyanúsan az engedelmesség rovására is irták volna törekvésünket, a történeti nagy idők parancsoló szelleme késztet a szervezkedésre. Megértéssel, testvéri szeretettel, a főpásztorok atyai kezdeményezésével és támogatásával. Az ausztriai papság „Pax" szervezkedése figyelemreméltó, korszerű, utánzandó példaként áll előttünk. A szervezkedés erkölcsi tekintélyünk védelmét is fogja szolgálni intra et extra muros. Az érdemek gyengítését célzó szóbeszédek és a legnemesebb tetteket megvádoló, lelkiismeretlen emberek panaszainak alkonyát a lelkészkedö papság értékemelkedésének s a részére is megnyílt magasabb egyházi méltóságok szabadságának hajnalpirkadása váltja fel. A béke a demokratikus érvényesülés diadalszekerén az önrendelkezési jog paripáival akar triumphust tartani. Az ünnepről nem szabad lemaradnunk. Készüljünk! Nehogy szervezetlenül, védelmet nem lelve sehol és anyagi megélhetésünk romjain siránkozva találjon minket az elkövetkezendő lázas munka ideje. Q . HIREK. Krónika. Szappanjegy is van már nálunk, Ez íegujabb újításunk. Bécsi szagos szappan habja . . . Az ember ezt jegyre kapja. Jaj annak, ki most tisztogat, — Kis piszkokat, nagy piszkokat; Nem teheti szabadon, mert Szappant jegyre nem sokat nyert. Csakis annyi tisztaságon Örvendhetsz most jó barátom, Mint amennyit a jegy enged, Épp, hogy elég egy kezednek. Ezért bizony tiszta kézzel Embert itthon minek nézel ? Kinek keze olykor szennyes, Számkivetve most még nem lesz! Minden piszkot, minden mocskot, Minden szennyet, minden foltot, Minden rútat, mindent mi csak Lelket zavar, szemet izgat, Mindent, ami oka annak, Hogy a földön bajok vannak, Ráfoghatsz ma sorba, rendbe A kicsinyke szappanjegyre! (-•) * A hercegprímás hazaérkezése. Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás Budapesten tartotta az urnapi körmenetet a főváros hivő népének és az ország előkelőségeinek részvétele mellett. A főpásztor szombaton délután visszautazott székhelyére, Esztergomba. * Az uj kormánnyal járó változások. Gróf Eszterházy Móricnak miniszterelnökké való kinevezését — valószínűleg — gyorsan fogja követni az uj minisztériumnak megalakulása és a politikai válságnak teljes megoldása. Ez a megoldás már a vidéket, vagyis a vármegyék politikai életét is közelről fogja érinteni, hiszen sok minden erénnyé válik az uj érában, a mi a régiben még főbenjáró bűn volt. A vármegyék vezető állásaiban hamarosan beállanak a változások. Az uj főispáni kinevezés talán nálunk is érdekes meglepetést hoz magával.