ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-11-05 / 45. szám

a Szentszék és az olaszok között. Igy tehát ujabb hadikölcsönre gondolni sem lehet. Aranyaink Angliában és Amerikában vannak. Papirpénzgyártásunk borzasztó mérveket ölt. Világos, hogy az ország a tönk szélére jutott. Nemcsak mi semlegespártiak kérdjük : Hogy állana Olaszország, ha hűségesen beváltotta volna ígéreteit régi szövetségeseivel szemben ? Legvadabb nacionalistáink is ugyanezt a kérdést teszik fel, amelyre nem nehéz a felelet. A semlegesség úttörői abba helyezik bizalmukat, hogy egyre nagyobb körökben fog elterjedni a nép között a hibás hadjáratok szomorú tapasztalata. Egy szép napon előállunk, a többi majd magától adódik. A kezdet időpontját a katonai eredmények fogják meghatározni. Vak németfalóink kezéből egy fontos érvet sikerült kivernünk. Folyton azt hangoztatták, hogy a németek hallatlan borzasztóságokat követtek el Belgiumban. Többek között: Rómában ebben meg ebben a kórházban egy levágott kezű belga gyermek fekszik. Amott meg egy szerencsétlen belga nő sínylődik, kinek keblét a gyalázatos németek kaszabolták le. Mi elmentünk a megjelölt kórházakba, hogy meggyőződést szerezzünk a kegyetlenségek valóságáról. De semmit sem láttunk. További kutatásaink folyamán kisült, hogy az egész dolog alávaló csalás, mellyel a népet akarták felbőszíteni volt szövetségeseink ellen. Ettől kezdve más nem beszél a németek barbárságáról, csak & csőcselék, amelyet Barrére úr szerez be drága pénzen Franciaoszágból, mihelyt a körülmények úgy kívánják. A semleges törekvés győzni fog Olaszország hangulatán! Már forr a magasabb köröben és a nép között egyaránt..." (Dp Dom

bováry.) Egy eset a sok közül. Amióta az idő járása megnehezült fölöttünk, sok mindenféléhez hozzászokott az ország lakossága. Az az elkeseredett harc a mindennapi szükségletek beszerzéseért, a közellátás ezerféle baja és nyomorúsága, amely kezdve a legegyszerűbb élelmiszer előteremtésétől véges végig mutatkozik minden téren, annyira leköti és igénybe veszi a fogyasztó közönséget, hogy most már nem is zúgolódik annyira, az élelmezés folyton emelkedő kiadásai fölött, hanem belenyugodva a változhatatlan helyzetbe, erejének végső megfeszítésével iparkodik eleget tenni a könnyelműség okozta szabad uzsoráskodás uralmának. Pedig most, amikor végre valahára legilletékesebb helyen is kezdik szóvá tenni a közellátás — Pucc, Nero, alo-pucc! — hangzott ekkor egy durva hang a nézőtér legvégéből. A közönség és a szereplők megdermedtek. A következő pillanat kacajba fult. Vége volt minden komolyságnak. A termen végig rohant egy bozontos, fekete ujfullandi kutya, fel a színpadra, neki a párducnak. A nemes bestia (Poldi szegény) iszonyú púpot meresztett festett szőrét felberzengette, farkát égfelé tolta, fújt a fogán keresztül... Nero (a kutya) szembe állt vele, inyét egy kicsit a foga fölé húzta . . . ekkor a párduc — sicc! — végleg kiesve kla zikus szerepéből — berohant a színfalak mögé. Nero utána; csakhamar összedőlt a caesári palota, nyilt színpadra esett a börtön, a fórum, a közönség kacagott, hahotázott. Poldi végre egy ablakon kiugrott, Nero utána. Ez a Gyomlai Béla boszumüve volt. Bandi sirt mérgében ! Nem vigasztalta őt az, hogy Gyomlait az édesapja irgalmatlanul elnáspángolta, nem győzték meg az érvek, hát hogy azért ö volt az eset hőse, hogy nagyon tetszett a darab és hogy ez az ostoba csiny semmit sem von le az ő dicsőségéből. Elhatározta hogy többé nem ir színdarabot, vagy ha ir, azt a budapesti Nemzeti színházban adatja elő. Kenderesen soká beszéltek az esetről. Bandit ünnepelték, darabját, rendezését dicsérték, de ha Poldira gondoltak s a nemes párducra, még soká, nagyon soká tudtak nevetni Kenderesen. centralizálását, amikor alakuló félben van az élelmezési központ, mint egyedüli igazságos és minden pártérdektől ment fóruma az élelmiszerek elosztásának, alkalma nyilik közönségnek minden kétséget kizáróan meggyőződni a kormány tehetetlen és az ország lakosságát mélyen sértő azon eljárásáról, mellyel mindezideig a bankok, kartellek és gyárak érdekeit képviselve, teljesen figyelmen kivül hagyta az ezt követő mérhetetlenül felburjánzó uzsorát és mindinkább fokozódó nyereségvágyat. Ennek legékesebb bizonyítéka, egyik főfogyasztási cikkünk, a cukor körül felmerült legutóbbi áremelkedés, mely az elviselhetetlenség zálogát hordja magán. A kormány 714/1916. M. E. számú rendelete állapította meg a fogyasztási cukorért követelhető legmagasabb árakat. Ezek a maximális árak ez év március elsején léptek életbe. Már a rendelet kibocsátásakor alapos volt az az aggodalom, hogy a cukor körül olyan nagyfokú visszaélések fognak felmerülni, melyek ellenőrzése teljesen lehetetlenné válik már csak azért is, mivel a kormány nem kevesebb mint 989-féle alapárát léptette életbe a cukornak Magyarország és Horváth-Szlavonország területén. Hogy a cukor hiánya mily zavart okozott a közellátás érdekében, hogy annak, a cukorközpont által igazságtalanul szélosztott aránya milyen visszaélésekre adott alkalmat, annak legilletékesebb bizonyítékát szolgáltatja a fővárosi rendőrség hivatalosan kiadott azon közleménye, mely szerint augusztus havában budapesten a Teleki-téren majdnem minden házban találtak cukorkagyárakat — olyanféle zuggyárakat — a Terézváros és Józsefváros külső részeiben 200-nál több ilyen hasonló foglalkozást űző telepet ugrasztottak széjjel, melynek legnagyobb része galíciai menekült volt „törvényesen bejegyzett" tulajdonosa. Mig a fogyasztó közönség minden negyedkiló cukorért valóságos harcot kénytelen megvívni, addig a cukorgyárak lassan-lassan közreadják elmúlt évi zárszámadásaikat, melynek tiszta nyeresége is bizonyítja, hogy a kormány gondja sokkal jobban kiterjed a bankok treszorjainak megtöltésére, mint az ország lakosságának cukorral való ellátására. Hevenyében összeállított egy két adat szolgáljon itten felvilágosításul. Az Alföldi cukorgyár R.-T. elmúlt évi tiszta nyeresége 291.371 kor. 1914-ben 3990 (!) korona volt ennek tiszta haszna. A Stummer Károly cukorgyárak R.-T. 1915/16 évben 814.281 korona tiszta nyereséget ért el, szemben 1,889.595 korona veszteséggel az előző üzletévben. Az ország többi cukorgyárai is egytől-egyig óriási nyereséggel zárták le üzletéveiket. Most pedig újra megindul a cukorgyártás, mielőtt azonban a bankok uralmai alatt álló gyárak még csak egy kilót is közreadnának a szabad kereskedelem képviselőinek, szükségesnek látta a kormány a cukorárakat kilonkint 30 fillérrel felemelni, hogy evvel az eljárásával is dokumentálja jóindulatát és „megédesítse" a közönség felöl amúgy is teljesen hozzáférhetetlen főfogyasztási cikket. Ez az eset legjobban bizonyítja és most már nélkülözhetetlenül szükségessé teszi a közélelmezés alapos reformálását, melyet az élelmezési központ felállításával vélünk megoldhatni, törülve természetesen a különféle központok képviselőit, mint egyedüli és legfőbb kútforrását a közélelmezés mindjobban fokozódó zavarainak. Még csak egyet jegyzünk meg. Amikor a kormány életbeléptette a cukor maximális árát, annak legelső feltételeképpen kimondotta, hogy a cukor 1917. jan. 1-én és 1917. márc. 1-én 50—50 fillérrel fog emelkedni. A rendelet 6. § pedig kiköti: „aki ennek rendelkezéseit megszegi, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." Még nem érkeztünk el 1917. jan. elsejéig, a kormány már is jó példával jár előre, amikor megengedhetőnek tartja a cukor ily horribilis áremelkedését és nem létezőnek tekinti az általa kibocsátott szigorú rendeletet, amely — ezekután Ítélve ugylátszik mindenkinek szól, csak annak nem aki azt kiadta. Watzulik Károly. Érdekességek. Hogyan jellemezte egy francia lángész Európa államait. XV. Lajos gyermekkorában II. orleansi Fülöp kormányozta a kiskirály országát. Egy alkalommal valami nagy francia tudóst fogadott kihallgatáson, aki éppen akkor tért vissza nagy körútjáról, melyben Európa összes államait meglátogatta. „Nos milyen nemzeti jellemvonásokat, milyen szellemet talált Európa népei között?" kérdezte a régens. „Királ/i felség", felelt a tudós, „erre a kérdésre azzal felelhetek legalkalmasabban, ha leadom azokat a kérdéseket, amellyel az idegent fogadják az egyes európai államokban. Spanyolországban azt kérdik: Magasrangú, nemes az ur ? — Németországban ezzel fogadják a jámborképü idegent: Alapos jártassággal bir a tudományok terén? — Franciaországban: Szívesen látják uraságodat a királyi udvarban ? — Hollandiában ez a legfontosabb kérdés : Sok pénze van : — Olaszországban : Milyen művészetnek szenteli életét ? — Angliában pedig a legelső: Nagy üzleteket szokott lebonyolítani? Keleti szólás. „Az az ember, aki tud valamit és tudja is, hogy tud valamit, szerencsés életű lesz. Az, aki semmitsem tud és tudja, hogy semmitsem tud, elég jó életet remélhet. Az a férfi pedig, aki semmitsem tud és azt sem tudja, hogy semmitsem tud, csak nyomorúságos életre számithat." Amerika széljegyzetei a háborúból. Ne mondjuk, hogy az angolok eredménytelenül harcolnak; Dublint kétségtelenül elfoglalták (Springfied' Republican) — Hiába, mégis csak szerencséjük van az angoloknak Kut-el-Amaránál. Hiszen négy tábornoka veszett oda! (New-York World) Ha minden hadakozónak magának kellett volna megszavaznia hadiadóját, kétségtelenül sohasem került volna sor a háborúra. (D. Gy. J.) HIREK. Halottak estéjén. A csillagtábor fényes mezején Komor felleg vonul át feketén S amint kibukkan egy-egy fénysugár, Hulló fényében e szó árnya áll: Porrá leszünk mi is, Remeg a fának bervadt levele, Az Élet buli le lassan most vele S mikor a szellő balkan elvonul, Peregve a fák sárga lombja hull, Porrá leszünk mi is. Hol minden sötét, minden hallgatag, Ott összegyűl most ifjú, gyermek agg, Bánatos szemük könnyekbe borul, Ajkuk susogja akaratlanul: Porrá leszünk mi is. A fakereszt s a gazdag sírorom Megkoszorúzva áll hallgatagon, Felettük gyertya ma, most nem lobog Óh a halottak igy is boldogok! Porrá leszünk mi is. A te fáklyádat hű emlékezet Én is meggyújtom ma egy sír felett. S mig halottamért búsan égetem, Vigasztalásul ragyog szivemen: Porrá leszünk mi is! Dinnyés Árpád. Ceruzajegyzetek. Az őrmester úr meg a fia. Hangos az élet a nagy körúton. Mintha nem is lenne háború. Annyi a járókelő, hogy a széles járdatest szűknek bizonyul. Civilek, katonák egyaránt. Azt hiszem, Pesten még jóval több a civil, mint a katona. A fiatalok a sétáló hölgyvilágot gusztálják, az öregebbek az újságok ökölnyi betűiben gyönyörködnek. Vasárnap este van. Mindenki az utcán érzi jól magát. Az üzletek zárva, csupán a kirakatok pazar világa csillogtatja fényes diadémjait. Egyikmásik járókelő sokáig elnézdegéli a kirakatok incselkedő manóit. Legtöbb bámészkodót egy ékszerész-üzlet kirakata mutathat fel. A kíváncsi emberek tolongva álldogálnak a kirakat előtt. Kapzsi szemmel nézi egyik-másik a sok ezreket érő drágaságokat. A legtöbb bámuló persze hogy a katonák sorából akad. Összesúgnak-búgnak a harcosok, vájjon melyik lenne a legjobb. Az a csillogó kövű gyűrű-e vagy esetleg az a heréig karkötős óra, amelynek az üvegjén sodronyháló is van, nehogy összetörjék. Hát bizony hiába is fáj a foguk a derék harcosoknak, nagyon nagy foga van annak a kirakatbeli sátánnak. A bakatársaság odább megy. Csak az egyik, egy gyerekképü nyurga bakagyerek, nem tud megválni a kirakattól. A társa oda is szól neki: