ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-06-11 / 24. szám

különösen jelentőségteljesek Csernoch János herceg­prímás következő sorai: Nagyságos Igazgató Ur! Midőn Nagyságod az Esztergomi Takarék­pénztár R. T.-nál áldásos működésének negyven éves jubileumát üli, Esztergom városának közön­sége a határnapot városi ünneppé avatja. A vá­ros közönsége részéről spontán rendezett ünnep­ség tanúsítja azt az általános mély tiszteletet, amellyel Nagyságodnak nemcsak Esztergom váro­sának első pénzintézeténél kifejtett nagyeredményü munkássága iránt viseltetnek, hanem a város min­den kulturális és közgazdasági érdekéért tanúsí­tott érdeklődése és közreműködése iránt is. Nagyságod négy évtizeden keresztül a város üterén tartotta kezét s a város szivének minden lüktetését megérezte. Azért fordul most a város szive hálásan Nagyságod felé. Indíttatva érzem magam, hogy a nevezetes alkalmat megragadjam s Nagyságodnak a magam részéről is kifejezzem legőszintébb nagyrabecsü­lésemet és legmélyebb tiszteletemet. Szívből kí­vánom, hogy a jó Isten tartsa meg Nagyságodat még igen sokáig teljes munkabírásban és adja meg azt a kegyelmet, hogy a város érdekében kifejtett munkásságának és a jövőre táplált ter­veinek eredményein örvendhessen. Fogadja egyébként Nagyságod őszinte tisz­teletem kifejezését. A díszközgyűlés tárgysorozatának második pontja gyanánt bemutatja előadó titkár az igaz­gatóság következő javaslatát. „Azon örömünnepünk alkalmával, hogy ér­demdús igazgatónk Bieszl Ferenc ur az intézet és a közjó érdekében kifejtett hasznos munkás­ságának 40 éves évfordulóját elérte, az iránta ér­zett nagyrabecsülésnek és a Gondviselés iránti hálánknak azzal vélünk legméltóbban kifejezést adni, hogy a mostani nagy világtörténelmi ese­mények által előidézett csapások enyhítésére és e nagy idők emlékezetére, a következő adományok megszavazását indítványozzuk : Adassék: 1. Az esztergomvárosi és megyei születésű, hősi halált halt katonáink vagyontalan árvái alapjára 5,000 K. 2. Az elesett hősök iránti hálás kegyeletünk megörökítéséül az Esztergom­ban emelendő emlékoszlop felállítási költségeire és térrendezésre 5.000 K. 3. A szemük világát vesztett hős katonáink alapjára 5,000 K., 4. Az ellenség által elpusztított kárpáti falvak felsegé­lyezésére alakult bizottságnak, egy magyar óvoda felépítésére 5,000 K. Ezen emelendő óvoda-épület falán bemélyitett emléktáblán megörökíttessék: „ezen épületet nagyérdemű igazgatójának Bieszl Ferencnek 40 éves szolgálati jubileuma alkalmá­val hazafias készséggel emeltette az esztergomi takarékpénztár részvénytársaság." 5. Jelenleg hős sebesültjeink, később a szenvedő emberiség javát szolgáló modern sebészeti gépek beszerzésére az esztergomi Kolos-kórháznak 5,000 K. 6. Eszter­gommegyei magyar nyelv terjesztési alapra „Bieszl Ferenc alapítványa" cimen 5,000 K. Az alapít­vány kamataiból évenkint 100—100 K két oly hazafias érzelmű tanítónak adandó ki jutalmul, a ki nem magyar ajkú falujában a magyar nyelvet legeredményesebben tanította. T. Közgyűlés! az ünnepelt iránti tiszteletből és hazafias lelkesedésből fakadó indítványaink el­fogadása által a múltban kifejtett hasznos mun­kásság és önfeláldozás iránti elismerésünket, Ha­zánk szebb jövőjében való bizodalmunkat legmél­tóbban juttatjuk kifejezésre, miért is kérjük in­dítványainknak egyhangú elfogadását." A nagy idők intő szózatát megértő hazafias sziv sugallta fejedelmi alapítványokra vonatkozó indítványt a közgyűlés nagy lelkesedéssel tette magáévá. Társadalmi és gazdasági életünk minden ágából elhangzó lelkes ovációk is mutatják az ünnepelt férfiú sokoldalú szerepkörét, mely szó­noklatok után meghatottan mondott köszönetet Bieszl Ferenc igazgató az őt ért megtiszteltetésért a következőkben: Tisztelt Közgyűlés! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Szive mélyéig meghatva és őszinte megille­tődéssel áll ma Önök előtt egy szerény polgár, ki egész életén át csupán a csendes munkának élt és igy soha, még képzeletben sem gondolt vala­mely ünnepeltetésre. A szeretettel végzett munkában végtelen gyorsan rohan az idő visszatarthatatlan kereke. Alig, hogy elindul az ember a kitartó és ne­mesítő munka mezején, észrevétlenül pereg le az egyik évtized a másik után és csakhamar eléri a vándor élete zenitjét, honnan — legjobb esetben, némi stagnálás után — már csak egy rövid lejtő vezet a véghez. Boldogok azok, kik életük delén nyugodtan tekinthetnek vissza a szigorú kötelességtudásban elrepült hosszú időre; kétszeresen boldogok azok, kiket a Mindenható azon kegye ér, hogy a becsü­letes munka fiatal fáját nemcsak ápolhatták, nem­csak virágozni látták, hanem embertársaiknak annak nemes gyümölcsével is kedveskedhetnek. E felemelő boldogságban van nekem most részem és ez a boldogság tölti el ma egész lel­kemet. Mert amidőn a Mindenek Ura különös ke­gyelméből, valamint a tisztelt Részvényesek és a nagyrabecsült igazgatósági tag Urak szives jóindu­latából négy nap előtt szerencsém volt Társasá­gunknál a 40-ik szolgálati évet betölthetni, én is életem zenithjére kerültem, de egyben gyönyörrel szemlélhetem intézetünket, a terebélyes termő fát és mindenkor boldogan nyújtom át annak értékes gyümölcseit a részvényeseknek, valamint városunk és vidékünk nagy közönségének. Én ugyan az elmúlt hosszú idő alatt állan­dóan tudatában voltam csekély erőimnek és sze­rény tehetségemnek, igy sajnos nem lendíthettem bálványozva szeretett társaságunk sorsán annyit, mint azt mindenkor óhajtottam volna, azonban kezemet, az intézet iránti hűségben megöregedett szivemre téve, nyugodtan és önérzetesen állithatom, hogy az elmúlt 40 évnek minden perce becsületes munkában, valamint a társaság iránti határtalan ragaszkodásban és meleg szeretetben telt el! Kérem, kegyeskedjenek nekem elhinni, hogy életem e legkedvesebb és legünnepélyesebb ese­ményének csakis és egyedül azért örültem, mert igy alkalmán nyílt intézetünk iránt mindenkor ér­zett törhetetlen ragaszkodásomnak és legmélyebb hálámnak kifejezést adhatni. És a mai napon első sorban legőszintébb fiúi szeretettel gondolok mindazokra, kik 40 év előtt sorsom felett döntöttek s előttük, de kü­lönösen ezek volt vezéreik: néhai Frey Vilmos igazgató úr, de főleg utóda, boldogult Reusz Jó­zsef igazgató úr, az akkori nagy szellemű, geniá­lis titkár előtt, — kiben második atyámat tisztel­tem — hajtom meg hálatelt szivemet. Sajnos, az azóta lefolyt 40 év hosszú idő és igy a választásomnál jelen volt 20 igazgatósági tag közül időközben 19 elhunyván, ezeknek és ezek között ismét első helyen Frey és Reusz igaz­gató uraknak, az én felejthetetlen, drága meste­reimnek -— mély szomorúságomra — ma már csak őszinte kegyeletem lerovásával adózhatok. E felett érzett mély szomorúságomat csak az enyhíti, hogy a husz tiszteletreméltó polgár közül egyet még megtartott nekünk a jó Isten. Ez érdemes tanácsosunk, Rudolf Mihály ur, kit ma is szerencsénk van körünkben üdvözölhetni és ki intézetünknek ez idő szerint is egyik leghűbb tá­mogatója és legbecsesebb oszlopa. Benne, az Ö személyében tisztelem ma azt a 20 régi derék jó polgárt, kik 40 év előtt pálya­futásomat megalapozták és lelki szemeim elé va­rázsolva az elhunyt 19 jóakaróm kedves alakját, e pillanatban valamennyit Rudolf Mihály urban látom összpontosítva ; ezért az ő nagyrabecsült ­személye előtt hajtok mély hálával fejet, kérve a Mindenhatót áldja meg őt továbbra is jó egész­séggel és hosszú boldog élettel! Az érdemdús kedves régi urak iránti kegye­letemet és tiszteletemet ezekben leróva, mély tisz­telettel fordulok a tekintetes Igazgatóság jelenlegi nagyrabecsült tagjai, valamint az igen tisztelt Részvényesek felé és kérem Önöket, fogadják a csekélységemet annyira kitüntető eddigi kegyes bizalmukért őszinte szívből fakadó leghálásabb köszönetemet, egyben azon esküszerü ünnepélyes igéretemet, hogy mindaddig, mig fogyatékos erőim engedik és mig becses bizalmukkal még megaján­dékoznak, minden tudásomat és összes képessé­gemet a jövőben is szeretett intézetünknek fogom szentelni és továbbra is egyedüli törekvésem, sőt életcélom az lesz, hogy e felemelő és megtiszte­lő bizalmat kiérdemlendő, lankadatlan buzgalom­mal és aranytiszta becsületességgel működjem társaságunk folytatólagos fejlesztésén és virág­zásán. És amidőn Önöket arra kérem tartsanak meg engem •— a már leáldozó 40 éves jubilánst — a még hátralévő rövid időre is, a nekem mindenek felett kedves és értékes baráti jóindulatukban, egyben mindnyájuknak, első sorban pedig kedves szónokaiknak őszinte hálás szívből mondok köszö­netet a csekélységemet oly végtelen megtisztelő, de engem valóban érdemtelenül ért mai nagy ki­tüntetésért és kedves ünnepségért, de koszorúba fűzöm a nekem átnyújtott kedves, illatos virágo­kat és visszaszármaztatom azokat, az elismerés pálmaágával az intézet vezetőségének és részvé­nyeseinek, mert mindenben egyedül ezeké az ér­dem és dicsőség, mivel csak ezek jóindulatú lel­kes támogatása emelte társaságunkat azon polcra, melyen Isten segítségével ma áll! Ezek után azon imaszerű fohásszal fordulok a Mindenhatóhoz: engedje, hogy közhasznú és minden ízében reális intézetünk az Önök valamint utódaik bölcs vezetése alatt a közjó javára az idők vég­telenségéig virágozzon és gazdagodjon, ontsa ál­dásos gyümölcseit a részvényesek és a közönség javára! Ezzel befejeztem volna a mai napon szivem­ben hullámzó meleg érzelmek tolmácsolását, mégis, minekután az az óhajom, hogy a mai kedves napnak, életem forduló pontjának szerény de maradandó emléket állítsak, továbbá, hogy a társaság iránti mély hálám­nak, de egyúttal tiszttársaimmal szemben minden­kor érzett meleg szeretetemnek kifejezést adjak, bátor vagyok ezennel, az Esztergomi Taka­rékpénztár Részvénytársaságnál az intézeti tiszt­viselők gyermekei javára 10,000 K ösztöndíj ala­pítványt tenni, és kérem a tisztelt közgyűlést, hogy az in­tézet iránt mindenkor érzett őszinte szeretetem, mély hálám és soha meg nem szűnő ragaszkodá­som ezen külső jelét kegyesen elfogadni szíves­kedjék. Mattyasóvszky Lajos elnök a közgyűlés be­zárása előtt kimondván az indítványok feletti egy­hangú határozatokat, nagy tetszésére a közgyűlés közönségének indítványozta, hogy az intézet Bieszl igazgató életnagyságú arcképét tanácskozó terme részére szerezze be. Végezetül idejegyezzük a közgyűlésen részt vett fővárosi, vidéki és helybeli előkelőségek diszes névsorát. Megjelentek: Mándy Lajos ny. min. tanácsos, a Magy. Takarékpénztár közp. jelz. bankja és a Magy. Pénzintézetek országos szövetsége elnöke, dr. Hoványi Géza orsz. képviselő, a M. Pénzint. orsz. szöv. igazgatója, dr. Óváry Ferenc orsz. képv., a keszthelyi takarékpénztár elnöke, báti Berkó István kir. tan., az ipolysági takarékpénztár igazgatója, Grüner Tivadar a Pesti Hazai Első Takptár igazgatója, dr. Stein Emil a Pesti Magy. Keresk. Bank igazgatója, Kónyi Hugó a Hermes m. ált. váltó űzi. r.-t. igazgatója, Soltész József a Magy. orsz. közp. takptár igazgatója, Kaltenecker Márton a székesfehérvári takarékptár igazgatója, Lengyel János a martonvásári takptár igazgatója, Ticsénszky Aurél az érsekújvári takptár igazgatója, Renner Zoltán a vámosmikolai takptár igazgatója, dr. Berényi Pál a M. Pénzint orsz. szöv. igazgatója, Metzker Károly a nagymaros-visegrádi takpénztár igazgatója és mások a vidéki pénzintézetek kép­viseletében. Városunk vezérszerepet vivő polgárai közül megjelentek: Meszleny Pál főispán, dr. Perényi Kálmán alispán, dr. Antóny Béla polgármester, dr. Walter Gyula c. püspök, az esztergommegyei párkányi takptár elnöke, dr. Fehér Gyula prel.­kanonok, az esztergom-vidéki hitelbank igazgatója, dr. Machovich Gyula prel.-kanonok, dr. Drahos János hercegprimási titkár, Mátéffy Viktor pápai kamarás, dr. Molnár Szulpic főgimn. igazgató, dr. Prikkel Marián, Dombay Nárcisz, Parcsami Henrik bencés tanárok, Eitner E. Ákos főszékes­egyházi igazgató, Magos Sándor ny. kúriai biró, Vimmer Imre ny. polgármester, Vaniss Dezső kir. járásbiró, dr. Major Ödön várm. árvaszéki elnök, dr. Hulényi Győző vm. főügyész, Pongrácz Kázmér vili, főjegyző, dr. Gönczy Béla kórházi igazg. fő­orvos, dr. Gróh József az esztergomi ker. és ipar­bank h. igazgatója, dr. Krasznay Gábor kir. köz­jegyző, Unger Hugó rendőrkapitány, Burány Ernő hercegprimási főpénztáros, dr. Prokopp Gyula városi főügyész és sok más tisztelője az ünnepelt­nek, sőt ami szokatlan melegséget kölcsönzött a közgyűlés képének, városunk hölgyei közül is igen számosan. Két nap San Martinonál. A lealkonyuló nap fáradt sugarai lomhán vetődtek a görzi országút fatörzseire, melyekről lesodorta a sárguló lombozatot a pusztító gránát. A meleg siroccó elvonult és az egész nap suho­gással, bugással telt légkör mind elhalóbban hozza közelebb a ritkuló ágyúdörejek zaját. A nap széles korongja elmerül az Isonzó túlsó partján és mintha minden nyugovóra készülne. A mi gépfegyvereink

Next

/
Oldalképek
Tartalom