ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-04-02 / 14. szám

„San Francesco de Assisi" nevű kórházhajó naponta kiszállította a holttestüket a tengerre és a tomboló habok közé dobta. „Borzasztó iróniája a sorsnak!" írja a levelező, „e holt emberek annak a népnek fiai, kik nem ismertek magasabb célt, mint elérni az Adriát. Most ugyanabban az Adriában találnak végső nyugvóhelyet." * A Sétahely Szépitő Egylet felkarolása. Neiszidler Károly, Pozsony város egyik legelő­kelőbb polgára, ki egyébként büszkeségünkre váro­sunk szülötte és évtizedek óta Pozsony város or­szággyűlési képviselője, sőt jelenleg a Ház kor­elnöke, értesülvén azon nagyszabású működésről, melyet Sétahely Szépitő Egyletünk ujabban kifejt, 100 K alapító tagdijat adott át Bleszl Ferenc elnöknek azon ígérete kapcsán, hogy még ez évben felkeresi szülővárosát és megtekinti az Egylet sikeres alkotásait. Egyébként mint hiteles forrás­ból értesülünk újabban a helybeli közönség is lel­kesen támogatja az Egyletet és az Erős Rezső és Molnár Szulpic választmányi tagok által meg­indított mozgalomnak már is szép eredménye van, sok uj rendes tag jelentkezik, Philipp Konrád és Bleszl Ferenc pedig 50—50 koronával alapító tagoknak léptek be. Ezenkívül H. J. urnő 100 K-t küldött a most folyó munkálatok költségeinek fe­dezetére. A jó érzékű, nemes adományokért ez úton mond őszinte köszönetet az Elnökség. * Halálozások. Stampay Józsefné szül. Dományi Terézia életének 80-ik évében Kisterenyén meghalt. A megboldogultban Stampay János köböl­kuti igazgató-tanító édesanyját gyászolja. — Mis­kolci Bodnár Gyula kéméndi földbirtokos életének 75. évében meghalt. * Fenyőfák a Szenttamás hegyén. A Sz.­Tamás hegy kopasz oldalait fiatal fenyőkkel fog­ják beültetni és kiékesiteni. Mivel a szükséges fiatal fenyők beszerzése másként szinte lehetetlen lenne, az esztergomi főkáptalan több ezer fenyő­fát ajándékozott erdejéből az esztergomi szépitő­egyletnek. * A város bőviti a temetőt. A szentgyörgy­mezői temető az utóbbi temetkezések folytán jó­formán megtelt, azért a városnak gondoskodnia kell a temető kibővítéséről. Az esztergomi szemi­nárium szomszédos földjéből három kat. hold te­rületű földet vesz meg a város, amelyet a főkáp­talan igen mérsékelt áron bocsát a város rendel­kezésére. * Az ifjú katonák kápolnája. A budapesti •honvéd Ludovika-akadémia parancsnoksága, szivén viselve a tisztekké képzendő ifjak vallásos nevelését, az intézet kápolnáját stilszerüen^felszerelteti és meg­ujittatja. A belső berendezést a hazafias közönség adományából óhajtja beszerezni a parancsnokság. Az esztergomi főkáptalan ismert bőkezűségével a felszerelésnek tekintélyes részét a saját költségén szerezi be és ajándékozza a Ludovika-akadémia kápolnájának. * Halad a favágás. Esztergom város erde­jében 20 katonai munkás foglalkozik a tűzifa ter­meléssel. A munkálatok szépen haladnak s a leg­szebb reményekkel kecsegtetnek a jövő télre. A polgármester szombaton kiszállt a helyszínére és meggyőződést szerzett a munka előhaladásáról. * Lesz hely a kórházakban. A katonai sebesültek eddig minden helyet lefoglaltak a köz­kórházakban. Civil betegek alig kaphattak helyet s igy a közegészségügy sokat szenvedett. Most a miniszter rendeletet adott ki, hogy ha egy katona kimegy a kórházból, helyébe civilt vegyenek fel, mert a kevesebb számú sebesültek elhelyezhetők n katonai kórházakban. * Katonai „tea-állomás" cimen a Vörös­kereszt vezetése alatt a felvidéki nagyobb állomá­sokon üditő telepeket rendeztek be" a könyörületes lelkek s az átutazó sebesült, beteg katonákat teá­val, levessel és friss élelemmel látják el. A zó­lyomi pályaudvar „tea-állomás"-a eddig 76,000 katonát szolgált ki azon adományokból, amiket a környék szegény népétől kapott. Mivel azonban ez a segélyforrás kimerült, most az ország többi ré­szeitől vár segítséget. Az esztergomi főkáptalan kétszáz koronát küldött a zólyomi „tea-állomás" céljaira. * Jótékonycélu húsvéti vásár. Az Orszá­gos Szövetség hadiárva mozgalma és az Országos Katholikus Nővédő-egyesület csecsemő-védelmi osz­tálya javára Virágvasárnapján, április 16-án nagy­szabású jótékonycélu bazárt rendeznek. Ebben az ügyben március 22-én Zichy Rafaelné grófné Ver­böczi-utcai palotájában megbeszélés volt, amelyen a többiek között résztvettek: Zichy János gróf, Zichy Aladár gróf, Nákó Sándor gróf, Zichy Ra­fael gróf, Zsembery István dr., Hindy Zoltán dr., Zichy Jánosné grófné, Pallavicini Györgyné őr­grófné, Vay Gáborné grófné, Széchényi Lászlóné grófné, Zichy Géza Lipótné grófné, Zichy Erzsé­bet grófnő, Rejtő Sándorné, Nóvák Mártonné. Az ülésen az összes részleteket megbeszélték és el­határozták, hogy a bazár sikere érdekében felhí­vást bocsátanak ki. * A népakadémia mai műsora. Az „Esz­tergom-Szenttamási és Vízivárosi Kath. Polgári Kör" mai népakadémiája a következő műsorral folyik le: 1. Váradi Antal: „Imádkozik a király." Szavalja Zsolnai Margitka. 2. Kuruc nóták. Énekli Kummer Imre. 3. A Vatikán foglya és a magya­rok. Felolvassa Lipcsey Andor, a kör alelnöke. 4. Ábrányi Emil: „A kis Savoyard." Szavalja Nemes­szeghy Viktor. 5. Magánjelenet. Előadja Tóth Aranka k. a. 6. Huber: Csatadal. Énekli az érs. tanítóképző kis énekkara. 7. Ritkaságok múzeuma. Bemutatja dr. Némó. Belépti dij nincs, de a jó­tékonysági perselyt a vendégek szives figyelmébe ajánlja a Rendezőség. * A gáliceal takarékoskodni kell. A ható­ságoknak mostani gondoskodása nem jelenti azt, hogy később is képesek lesznek a szőlögazdáknak gálicot beszerezni, azért már előre figyelmeztetik az illetékeseket, hogy a gáliceal nagyon takaré­koskodjanak. Egyben utasítást osztanak ki, amely megmagyarázza, hogy kellő keverés mellett az eddig^ használt gálic fele is megfelelő hatást ér el. Általában véve a szőlőtermelők a szükséges gáliemennyiségnek harmadát, vagy felét tudták beszerezni. * Tűzvizsgálat. A hatóság emberei tűzvizs­gálatot tartottak Csolnokon Szabó Jánosné házá­nál, mert a ház fedele a múltkoriban elhamvadt. A vizsgálatnál kitűnt, hogy a kályha csöve a fe­délzet gerendája alá volt bevezetve s a gerenda a folytonos melegségtől tüzet fogva, felgyújtotta a tetőzetet. A jelenlegi tulajdonos 10 év előtt ily állapotban vette a házat, tehát nem felelős a tűzesetért. * Büntetik a kéményseprőmestereket, mert a falvakban nem tisztíttatják a felvett dij arányában a kéményeket. A kéményseprőmesterek­nek nem tetszik a büntetés, mert nincs elegendő személyzetük s nem is képesek szerződtetni. A hatóság azonban a részletkérdésekkel nem törő­dik és csak az eredményekre kíváncsi. * Korcsmai hősködés. Elég súlyos szúrt sebbel szállították be a Kolos-kórházba Varga György kóspallagi napszámost március 19-én. Az illető Márianosztrán bement a korcsmába s ott a háború ügyei fölött ellenkezésbe keveredett egy ismeretlen közkatonával, aki vitézi fordulattal el­döntötte a vitát — zsebkését a napszámos olda­lában megforgatva. * Hangszereket a katonáknak I A Hadse­gélyező Hivatal kéri az áldozatkész magyar társa­dalmat, hogy legyen segítségére a harctéri hősök­nek gondűző hangszerekkel való ellátásában. A különböző frontok katonáinak egyre sűrűbben meg­nyilatkozó szükséglete az, hogy a vészes harcok pihenőin a zene hullámaiban mintegy lelki fürdőhöz jussanak, érzéseiket kifejezhessék és harci kedvü­ket fokozhassák. Szájharmonikák, húzós har­monikák, okarinák, hegedűk, réz és fafuvolák, klarinétok, tárogatók, citerák, gramofonok kellenének minél nagyobb számban. Aki csak te­heti, küldjön egyet mást a Hadsegélyező Hivatal átvételi különítményének (IV., Váczi-utca 38.), amely a hangszereket készséggel szállítja az összes fron­tokra. * Felnőtt keresztelése. Czigány László oki. gazdatiszt, budapesti lakos április 1-én a főszékesegyházi Bakács-kápolnában megkeresztel­tetett. Ugyanazon napon dr. Kohl Medárd püspök házi kápolnájában a megkereszteltet megbérmálta. A megkeresztelt és keresztapja a legközelebbi napokban a harctérre mennek. * Alig tud az ember választani a sok szép mozifilm közül melyek a Korona-mozi jövő heti műsorán szerepelnek. Egyik érdekesebb és gyönyörködtetőbb látnivalót nyújt, mint a másik s a müvekben szereplő moziszinészek mindannyian a filmvilág elismert művészei. Ma „Hősnő a fron­ton" c. gyönyörű aktuális háborús film és „Istenem, a pénzem!" c. 2 felvonásos vígjáték, kedden; „A szerelem uzsorása" c. 4 felv. Nordisk életkép Wieth Klárával, szerdán; a Stuart Webbs soro­zatból „A pokolkastély," csütörtökön pedig ugyan­ezen szerzőtől „A tarka dominó" c. detektivtör­ténet kerül bemutatóra. íme a műsorból kiemelt főbb filmek is mennyi szenzációs látnivalót Ígérnek, pedig az e heti kisérő műsor is különösen szép és szórakoztató számokat fog adni. Azért nehé2 vá­lasztani, hogy melyik napon menjünk moziba. Aki nem tud határozni, az legjobban teszi ha megnézi valampnyit. Igy a legkényelmesebb és legszóra­koztatóbb. * A tartalékkórházak sebesültjei és be­tegei istápolására ezen hét folyamán a következő adományok érkeztek be: Marosi Józsefnétől 5 üveg befőtt, 1 üveg méz, özv. Horváth Kálmánné­tól képes újságok, Porgesz Bélától 10 pakli kártya, Pintér Ferencnétől 200 drb tojás, Komáromi Mi­hályné, Olveczki Józsefné és Kerekes Mihályné lábatlani lakosoktól 6 drb tollvánkos, 10 huzattal. Papucsokat a következők voltak szívesek varrni: Marosi Józsefné 24, Csernák Sarolta és Olló Zsófi pedig (Lábatlan) 16 párat. Pénzadomány: Binetter Rózsika és Tauber Sárika (Bátorkeszi) gyüjtéseké­pen 114 korona folyt be. Ehhez adakoztak : Schle­singer Fülöp 20 koronát, Tornyossy József és neje 6 kor., dr. Röhrich, Wetzler Fülöp és Pleszi Má­tyás 5—5 koronát, Binetter Jakab 4 koronát, há­rom korona és ennél kisebb adományokkal járul­tak a gyűjtéshez: Juda Jakab, Takács, Fejes Je­nőné, Tóth, Werner, Schvarc, Ibony, Binetter Fü­löp, Glancz, Fürst Adolf, Binetter Miksa, Wégli Ignác, F. J., Jellinek, Raáb Lajos, Wieder An­talné, Waldmann Jakabné, Wáriz J., Morva Dé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom