ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-03-12 / 11. szám
* Katonai végtisztesség egy meghalt plébánosnak. A 10. hadsereg parancsnoksága által kiadott „Karnisch Julische Kriegs-Zeitung" irja egy közeli számában, hogy a Tolmein melletti St. Lucia község plébánosát egy olasz gránát megölte. Fábián József, aki 20 éven át volt az emiitett község plébánosa, dacára annak, hogy az olaszok ismételten hevesen lőtték faluját, nem távozott el hivei köréből, hanem igazi lelkiatyjukként bátorította, lelkesítette őket s azzal a biztatással tartotta vissza híveit a faluban, hogy fegyvereinknek bizonyosan győzniök kell. A győzelmet azonban a hős lelkiatya nem érhette meg. Az olaszok ugyanis gyakran és hevesen bombázták a falu templomát s egy gránát a templom közelében levő plébánia-épületbe csapott be s a dolgozó szobájában foglalatoskodó plébánost halálosan megsebesítette. Aznap estére meghalt. Utolsó útjára nemcsak a község és a környék hivei kisérték el, hanem a legmagasabb katonai parancsnokságok is s ezzel mintegy kifejezték, hogy a St. Lucia község plébánosa mint egy hős halt meg egyháza és hazája szolgálatában. * Szerzeteseink Keleten. A budai ferencrendi zárda volt házfőnöke: P. Kaizer Nándor, szentföldi kommisszárius, aki jelenleg felsőbb hatóságának megbízásából Budán tartózkodik, még húsvét előtt Palesztinába indul, ahol előreláthatólag 5—6 évet fog tölteni. F. hó 8-án már elutazott P. Lombos László januárban pedig P. Schrotty Pál theologiai tanár. Mindketten legutóbb a budai zárdának voltak tagjai. Napilapjaink már bővebben hírt adtak utazásuk céljáról és küldetésük minőségéről. * Salandra hallgat. A „Secolo" irja: A helyzet bonyolultabb, mint valaha gondolható lett volna. A balpárt vezérei kérdést intéztek Salandrához : mikor fog nyilatkozni Olaszország külpolitikájáról? Salandra meg is igérte, hogy április hó elején (tehát egy hónap múlva!!) megadja majd a legszükségesebb felvilágosítást a külügyet illetőleg. Ez idő alatt több mint 150 interpellációt fognak bejelenteni a kamara elnökségénél, amelyek mind a kormány ellen szólnak majd. * A hadiárvák és a lelkészkedő papság. Az Országos Katholikus Szövetség a hadi özvegyek és árvák érdekében indított mozgalom felhívását a püspöki kar tagjai elé terjesztette azzal a kéréssel, hogy a lelkészkedő papság figyelmét erre felhívják és a legteljesebb közreműködésre szólítsák fel. Eddig Bálás Lajos rozsnyói, Boromisza Tibor szatmári, Fetser Antal győri, Majláth Gusztáv gróf erdélyi, Párvy Sándor szepesi, Prohászka Ottokár székesfehérvári, Zichy Gyula gróf pécsi püspökök már elintézték a kérést és értesítették az Országos Katholikus Szövetséget, hogy utasításukat ily értelemben foglalják az egyházmegye papságához intézendő körlevélbe. * Főegyházmegyei hirek. Sáfár Ferenc segédlelkésszé neveztetett ki Sasvárra. •— Oaspary Gyula dunaszerdahelyi segédlelkész betegség miatt ideiglenesen szabadságoltatott s helyébe Babirák József érsekújvári segédlelkész neveztetett ki. * Viszik a rezet az iparosoktól, kereskedőktől, szállodásoktól, vendéglősöktől, kávésoktól, sütőktől, cukrászoktól is. A rézen kívül a nikkel vörösréz, bronz stb. edényeket, függönyrudakat és az egyszerűbb dísztárgyakat is elviszik. A kereskedőktől és iparosoktól az emiitett érceknek Vs-át, a többiektől a készletnek vagyis az anyagnak felét viszik el. * A hadifoglyok kiadása. Törvényhatóságonkint bizottság alakul, amelynek célja, hogy a hadifoglyokat munkára kiadja. Esztergom vármegye területén megalakult bizottságnak elnöke az alispán. 30 korona kaució mellett "'lehet kapni egy hadifoglyot. Ezen ügyben a kérvényt a fent emiitett bizottsághoz kell benyújtani. Törvényhatóságonként egy tiszt fog felügyeletet gyakorolni a foglyok helyzete fölött. * A gyermekvédelemért. A „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve" óbudai körzete március 12-én vasárnap délután fél 6 órakor a ill. ker. községi polgári leányiskola tornatermében (III., Lajos-utca 3., Zsigmond-téri villamos megállóhely) hadi árvái javára jótékonycélu estét rendez. Belépő jegyek ára: 2 korona, 1 korona. Tanulóknak 60 fillér. Műsor: 1. Karének. Előadja: Péchy Gyula férfi kara. 2. Megnyitó. Mondja dr. Labuda Ferenc, a Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve helyi elnöke. 3. Költemények. Szavalja: Lencz Hedda. 4. Dalok. Énekli: Kiss Sándor. Zongorán kiséri: Péchy Gyula. 5. Sarasate: Zigeunerweisen. Hegedűn játsza: Szabó Béla. Zongorán kiséri: Szabó Klára. 6. Előadás a hadi árvákról. Tartja: dr. Breyer István, kultuszminiszteri osztálytanácsos. 7. Vonós négyes. Dittersdorf. Andante. Allegro. Előadják : Szabó Ilonka, Dietrich Aladár, Szabó Béla, Neubauer Samu. 8. Versek. Irta és felolvassa : Sajó Sándor. 9. Saint-Säens: Danse Macabre. Négykezes. Előadják: dr. Labuda Ferenc, dr. Rózsa Zsigmond. 10. Műdal. Énekli: Burtz Milly. Zongorán kiséri: dr. Rózsa Zsigmond. 11. Schubert. H-moll Symphonia. Allegro moderato. Előadják: Szabó Ilonka, Dietrich Aladár, Szabó Béla, Neubauer Samu, dr. Labuda Ferenc, dr. Rózsa Zsigmond, Vida Gyula. Háborús ritkaságok. Az ellenséges országokban összegyűjtötte és Háry Ferenc zongora kísérete mellett bemutatja Bányay Zsiga. * Olasz csoportosulás Valona közelében. „Astrapi" görög hírlapnak Janinából jelentik, hogy az olaszok Valona előtt előretolt állásaikról viszszahúzódtak és a tenger közelében összpontosultak ismét. Csupán a város északi részének megerősített pontjain hagytak előcsapatokat. * Ujabb adományok Máriafal vára. Az Országos Katholikus Szövetség mozgalma, melyet az elpusztított felsővidék egyik községének újraépítéséért indított, már eddig is a legszebb fejlődéshez ért. A papság, a tanítóság, egyesek és egyesületek áldozatkészsége és buzgalma fényes sikerrel biztatja ezt a törekvést. Az ujabban érkezett adományok közül különösen figyelemre méltó a szent Vince irgalmas nővérek vezetése alatt álló váci Karolina-intézettől küldött 1400 K, a mely egyetlen iskolai ünnepség jövedelmeként esett a célra. * A hadiárvákért. A farsangi utolsó napokban szép eredménnyel sikerült szinielőadásokat rendeztek a szobi Lujza-intézet növendékei és a leány Mária-kongregáció tagjai nagyszámú közönség jelenlétében. A helybeli intelligencián kívül sokan a vidékről sőt a fővárosból is képviselve voltak. Megtisztelték a márianosztrai főnöknő néhány nővérrel és ftdő Báthora lazarista atya is. Az anyagi haszon meghaladja a 300 koronát. A könnyek letörléseért a hadiárvák hálás imája s az árvák Atyjának áldása legyen jutalma a buzgólkodóknak! * Március Idusa Szakolczán. A szakolczai királyi kath. főgimnázium és a vele kapcsolatos Johanneum-internátus ifjúsága március hó 14-én délután 3 órakor márciusi ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Himnusz. Énekli a főgimnázium és a Johanneum egyesitett énekkara. 2. Ábrányi Emil: Márciusi dal. Szavalja Pákozdy Balázs VII. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Otahál Lipót VIII. o. t. 4. a) Beethoven: Csöndes éj. Énekli az ifjúság vegyes énekkara, b) Schumann R.: Élj őseink hazája! Énekli az ifjúsági férfikar. 5. Pósa Lajos : Magyar vagyok. Szavalja : Quotidian Márton I. o. t. 6. Censztochói legenda. Melodráma. Irta Kiss Menyhért, megzenésítette Schack Malvin. Előadja: br. Waffenwyl Rezső VII. o. t., zongorán kiséri Gesell Payer György VIII. o. t. 7. Schumann R.: Träumerei. Gordonkán előadja Prüger Henrik VII. o. t., zongorán kiséri Wodzilt Kálmán VI. o. t. 8. Magyar népdalok. Énekli a főgimnázium és a Johanneum egyesitett énekkara. 9. Kozma Andor: A magyarok szimfóniája. Szavalja: Hencz Árpád IV. o. t. 10. Bihari János: Bercsényi nótája. Élőadja a főgimnázium és a Johanneum-internátus 14 növendékéből alakított zenekar. — Belépődíj személyenként 1 korona, tanulóknak 30 fillér. Az ünnepély jövedelmét a szakolczai kórházban üdülő sebesült katonák segélyezésére fordítják. * A Schematizmus, vagyis az esztergomi főegyházmegyei papság névtára megjelent igen csinos kiállításban és a lehető legpontosabb adatokkal. A névtár 2*40 koronáért megrendelhető a főegyházmegyei irodában. * Jubileum. Az ipolyszalkaiak márc. 5-én megható módon ünnepelték kedvelt kántortanitójukat- Vinkovich Istvánt, ki már 25 éve működik körükben. A növendékek nagyszámú közönség jelenlétében szép versek- s párbeszédekkel köszöntötték tanítójukat. Az egyházi főhatóság pedig dicsérő irattal örvendeztette meg a jeles tanférfiut és magas elismerése jeléül még az igazgatótanitói címet is adományozta neki. A leiratokat az ünnep jelentőségét méltató beszédben nyújtotta át Ferenczy György esp.-plébános. Az elérzékenyült közönség lelkesen éltette a nevelés terén nagy sikerrel működő szeretett mesterét. Adjon Isten sok ily jeles tanítót népünknek 1 * A mai népakadémia műsora. Az „Esztergom, Szenttamás és Vízivárosi Katholikus Polgári Kör" mai böjti felolvasó estélye, mely d. u. fél 6 órakor kezdődik a kör helyiségében a következő számokból fog állani: 1. Hymnusz. 2. Elnöki megnyitó. 3. „Csak egy éjszakára" költemény Gyóni Gézától, szavalja: Pathó Flórián. 4. „Március 15. és a mai események." Előadja Homor Imre tanitó. 5. „Völgyi rózsa." Hermestöl. Énekli a férfi négyeskar. 6. „Oroszlengyelországi élményeim." Előadja dr. Sebők Imre tanítóképzői igazgató. 7. „Hazánk Nagyasszonya." Szavalja Öllé Erzsébet kisasszony. 8. Dancl Symphonie. Hegedűn játsza Nemesszeghy Viktor és Borús József, harmóniumon kiséri Nemesszeghy Gizella. — Az estély, tekintettel a körhelység szük voltára, csakis a tagok és azok hozzátartozói részére rendeztetik. Belépődíj nincs, azonban a vendégek szíves figyelmébe ajánlja a kör jótékonysági perselyét — a vezetőség. * Cigányok garázdálkodnak. Az orosz foglyok most egy kis szünetet tartanak, a pauzát kitöltik a kóborcigányok. A hó elején egyik éjjel az esztergomi járásban levő Kerekdomb majorban Nagy és Duscheller lakosoknak zárt tyúkólját feltörték és 34 drb tyúkot elloptak. Robotka József tokodi lakos pincéjének ajtaját szintén feltörték