ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-03-12 / 11. szám

pártközi antipathiákat is félretenni, sőt a kincstárt is felnyitni. Hogyan pótolja a legjobb szellemű iskolai vezetés is ezt a sebet, mely az élet megcáfolhatlan bizonyítékát ojtja bele az ifjúi vérbe, hol az az idővel nem csökkenni, csak fejlődni tud. Ürömmel látnók, ha a közigazgatási körök vennék kezükbe az ügyet és mozgatnák meg azt a követ, mely oly nehezen mozdul. Érvényesítsék meghallgatásra talán jobban számitható szavukat, saját meggyőződésüket is ott, a hol forrása van özvegyek-árvák könnyeinek. Számítunk reá. K. Gy. S. Mercier bíboros ballépése. Az ellentét, amelyet a belga Mercier bíboros támasztott önmaga és a középponti hatalmak között, a feszesre kihúzott íjat csakhamar elpattanthatja. Eddig tartózkodtunk mindennemű nyilatkozattól, de most már nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a közvéleményt élénken foglalkoztatja. Nyájának lelki üdvösségén kivül annak földi jóléte is érdekelhetné a belga kardinálist; ez azonban oly álláspont, amely bizony nagyon háttérbe szorult eddig a politika mellett. Ez utóbbi uralja az egyházfejedelem minduntalan előtörő véleményét, mialatt másrészről azon fáradoznak, hogy a háborút a vallás-háború jellegével pecsételjék meg. Ily körülmények között nem panaszkodhatik a belgák bíborosa, hogy az a hatóság, amelynek kezében van nemcsak Belgium közbiztonsága, hanem a Belgiumban és a belga-francia fronton vitézül harcoló, hazájukat becsületesen megvédelmező szövetséges csapatok felelősségteljes vezetése is, — nem viselkedik tekintettel és elnézéssel Mercier iránt. A mélységes keserűség, amely főpásztori körleveleiben előtör, túlmegy a megengedhető határon és más, kevésbé részrehajlatlan, kevésbé jogtisztelő s kevésbé jóakaratú államban már régesrégen összeütközést támasztott volna. Soha és sehol sem akarta a német rábírni a belga népet arra, hogy hazafiúi érzelmeit irtsa ki szivéből, de igenis mindenkor a józan ész princípiumai szerint kötelességének tartotta és tartja, hogy hagyjanak fel a belgák mindennel, ami helyzetüket rosszabbá tenné, tegyék meg buzgón az erkölcs és az igazság határain belül mindazt, ami a belga nép helyzetén javíthatna s az amúgy is nehéz megpróbáltatást enyhítheti. Ha nem tudnók, melyik fél kerülte ki eddig is a fenyegető konfliktust, akkor minden valószínűség szerint fel kellene tennünk a kérdést: mi sors várna ma Mercierre, ha nem német, hanem francia vagy pláne orosz hatóságokkal gyűlt volna meg a baja. Mercier a német püspöki karhoz intézett köriratában elsősorban a német püspökök rokonszenvére hivatkozik s testvérnek szólítja őket. Mily kár, hogy ez a rokonszenv csütörtököt mondott, amikor egy katholikus érsek, a lembergi rutén metropolita: Szeptickinek erőszakos lefegyverzéséről volt szó. Vagy pedig csak ott áll a rokonszenv, ahol a belgák érdekei forognak kockán? Teljesen az a benyomásunk, hogy Mercier kardinális, aki a kathedráról került a mechelni püspöki székbe, legfőbb kötelességének, munkálkodása főcéljának mindenekelőtt egy tisztán politikai kérdést: a megsértett belga semlegesség agyafúrt védelmezését tartja, mert még főpásztori körleveleiben is arról tárgyal. Az igy megkezdett út azonban nem fog jó véget érni és a belga katholicizmust oly helyzetbe fogja sodorni, amely semmiképen sem lesz előnyös Belgiumra. Mert csakhamar a nemzetközi politika csatlósává fog sülyedni. Mercier bíboros magatartásának helyessége legalkalmasabban kitűnik, ha összehasonlítjuk azt a Szentatya helyzetével és viselkedésével. A körülmények ugyan Rómában még rosszabbak, mert hisz

1 a pápa csaknem 50 éve fogoly a saját palotájában, saját birtokait elrabolták, a világi uralomhoz való jogát magához ragadta egy oly állam, amely semmi tekintettel sincs a pápa természetfölötti főpásztori hatalmára s galádul megsérti a teljesen egyházi, vallásos hatalom határait. És jóllehet a pápának bizonyára beláthatatlanul több oka volna a kesergésre, mint Mercier bíborosnak, aki nem panaszkodhatik ily jogtalanságok miatt — mégis kerüli jogainak megóvása közben mindazt, ami helyzetét kiélesitené, szabadságát még jobban korlátozná és az egyházra még több bajt hozhatna, igen, Ő legutóbbi konzisztóriumi beszédjében Itália mai vezetőiben valamelyes jóakaratot talál és elismeréssel adózik ezért, bár azok csökönyösen vonakodnak az elrablott jószágból egy szemernyit is visszaadni, a jogtalanul elfoglalt és meghódított területeket jogos ura kezébe helyezni. Mercier bíboros római tartózkodása alatt is számos híresztelésnek volt tárgya. Vagy nem kellett volna-e fontolóra vennie, hogy megérkezésekor ugyanaz a „római nép* tört ki örömrivalgásban, amely minden egyházellenes tüntetéskor vezeti a menetet? Nem ejtette gondolkodóba, hogy az egyház felesküdt ellenségei, notórius antiklerikálisok és szabadkőművesek elismerésüket és nagyrabecsülésüket fejezik ki neki s hódolnak előtte? Róma polgármestere, Colonna herceg, egy városi tanácsülésen megemlékezett a bíboros megérkezéséről és kedves szavakkal üdvözölte, amit az ünnepelt hálairattal viszonzott, amelyben többek között igy ir: „Az igazság mély érzete és az emberi ész spontán tisztasága a gondviselés ujj mutatása közepette győzelemre fogja vezetni azt az ügyet, amelyért testvérnemzeteink harcolnak és melynek szépsége az Istennek is kell, hogy tessék." Tudatában volt annak, miért harcol Olaszország? Tudta a bíboros azt, hogy Rómában a pápa, a fogoly pápa városában van? Nem tévesztette szem előtt, mily gyalázatos követelést támasztott a londoni egyezményben a pápa és az egyház kárára — a „kedves olasz testvérnemzet" ? Csakugyan olyan ügy ez, „amely kell, hogy az Istennek is kedves legyen" ? A római biboros-kollégium tagjainak az a kötelessége, hogy mindig tekintettel legyenek a pápára, védelmezzék a pápát, akinek tanácsadói. A szent kollégiumba való belépés által az uj bíborosnak előtérbe kell helyeznie az Egyház általános, közös érdekeit, mert hiszen az egész Egyház vezetésében tanácsadói tisztet foglal el. Ebből kifolyólag a legmesszebbmenő kíméletet kell tanúsítaniuk a Szentszék és a különböző hatalmak közötti viszony megjavítása érdekében és semmiesetre sem engedhető meg, ami Franciaország esetében különösen sajátságos, hogy egy bíboros minden további nélkül túl tegye magát legszentebb kötelességén. Épen ezért Mercier esete nagy csodálkozást vált ki belőlünk. Egy olasz lap azt irta, hogy a francia miniszterelnök és Mercier találkozása ez utóbbinak műve. Az olasz lap tekintélye elég bizonyítékot nyújt nekünk arra nézve, hogy nem kell kételkednünk e híradásban. Kétségtelen azonban, hogy a bíboros kikerülhette volna a találkozást. S vájjon elfeledkezett a hivatalos Franciaország és a kath. Egyház közötti viszonyról, vagy a Szentatyának tartozó hűségről? Szabad volt-e napirendre térni azon események után, amelyek Franciaország és a Vatikán között a mai visszás helyzetet teremtették meg? Ignorálhatták-e, mint bánt el Franciaország a pápa legutóbbi követével, akit erőszakkal hurcolt a vasúti kocsikba és rendőri felügyelet mellett toloncolt a francia határra ? Szabad volt-e egy bíborosnak az Egyház ellen fordított jogtalanságok láttára, — melyekért elsősorban Mr. Briand felelős, — összeköttetést keresnie Franciaország miniszterelnökével, holott a francia kormány tüntetőleg elfordul az igaz Egyház fejedelmétől? Szabad volt-e figyelmen kivül hagynia a Szentatya példáját, akinek magatartása mérvadó lehetne ? Méltó volt-e a minden nemzetet felölelő katholikus Anyaszentegyház legfelsőbb tanácsának egyik tagjához, hogy Briand-al megbeszéléseket folytasson ? Most már megtörtént a ballépés. Mercier bíboros összeköttetésbe lépett amaz állam miniszterelnökével, amely Németországgal, Ausztria-Magyarországgal háborút visel; és ennek következménye lesz, amelynek jogosultságát Rómának is el kell majd ismernie. A fenyegető konfliktust ugyan előreláthatólag „vallási veszekedésének fogják megbélyegezni s a négyesszövetség szabadkőműves sajtója „a katholikus Egyház üldözéséről" fog zengedezni. Ujabb támadást fognak intézni a Szentszék semlegessége ellen és természetesen a központi hatalmak felbujtogatására is fognak hivatkozni, mert a pápa nem akar szemet hunyni a belga bíboros politikai baklövése előtt. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság közgyűlése. Hetvenegyedik üzletévről szóló beszámolóját tartotta f. hó 4 én d. e. 10 órakor az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság. Esztergom város lanyha kereskedelmi életének úgyszólván egyedüli, szerény környezetéből magasan kiemelkedő intézménye a takarékpénztár, melynek üzletköre szerte ágazó klienteliája s főként az Osztrák-Magyar Bankkal fentartott szoros összeköttetése révén messze túlterjed megyénk határán és a vidéki hason intézmények között a fővárosi nagyobb intézetekhez^hasonló szerepet tölt be. A részvényesek nagy érdeklődése mellett lefolyt közgyűlést Mattyasóvszky Lajos lovag vezette, ki a szokásos formaságok után, következő szavaival nyitotta meg a tanácskozást: Tisztelt Közgyűlés! A jelenlegi történelmi nagy időkben, amidőn egész Európán véres fergetegként tombol végig a méreteiben és kegyetlenségeiben egyaránt összehasonlíthatatlanul nagy világháború és amidőn hős katonáink ősi vitézséggel, vérüket és életüket áldozva, védik szeretett magyar hazánkat, a mai alkalommal is őszinte hálával kell adóznunk a mi dicső honvédeinknek. Mert egyedül nekik köszönhetjük, hogy mialatt ők hidegben, esőben, hóban és veszedelmes lövészárkokban ezer élet-veszély között őrködnek érdekeink fölött, vagy vívják a világ legnagyobb csatáit, mi itthonmaradottak biztonságban élhetjük napjainkat és nyugodtan folytathatjuk rendes polgári életünket. Az itthonmaradottak akadálytalan működésének, de egyben hazafiasságánák következménye azután azon kedvező körülmény, hogy ellenségeink kiéheztetési politikájának sikeresen ellenállhatunk, sőt az összes nagy háborús költséget maga a nemzet fedezheti. Az a 37 milliárdos hadi-kölcsön, melyet a két központi hatalom a legnagyobb bizalommal bocsájtott hadvezetőségeink rendelkezésére, fényes bizonysága az öntudatos benső erőnek és oly nagy teljesítmény, melyre hiába keresünk példát a világtörténelemben. Vitéz hadseregünk érdeme, hogy szeretett Hazánk a jelenlegi nagy világfelfordulás közepett is sértetlen maradt, de e mellett elvitathatlan, miszerint a fegyverben nem álló lakosság hazafias munkásságának eredménye azon kedvező tényállás, hogy úgy a hadsereget, mint az itthonmaradottakat, dacára a hosszú háborúnak, minden szükséglettel akadálytalanul ellátni tudjuk. A több, mint másfél év óta tartó világháborút tehát nemcsak a harcmezőkön, hanem itthon is szerencsésen megvívjuk és a csatatereken küzdő hőseink mellett az utókor elismerésére és hálájára tarthat igényt a harcban nem álló, de kettőzött szorgalommal itthon dolgozó békés polgárság is. Ezen hazafias erényeknek hódolt az elmúlt évben a mi társaságunk vezetősége is. Igazgatóságunk nyugodt, céltudatos, kitartó munkásságának eredménye, hogy intézetünk hajóját e nagy viharban sem érte veszedelem és igy ez alkalommal is egy kedvező mérleget terjeszthet a tisztelt Közgyűlés elé. Társaságunk magas színvonalának és közmegbecsülésének egyik legfényesebb bizonyítéka, hogy részvényeink forgalmi értéke a háború alatt sem csökkent, mert azokat 4,200—4,300 K-ért, most a háború alatt is szívesen vásárolják; a mult évi számadásokból pedig csak azt emelem ki, hogy a bizalom fokmérőjét képező betét állaga, a háború dacára több, mint egy millió koronával emelkedett. De az intézet eredményteljes és sikeres kormányzásának talán nem a legutolsó bizonyítéka az is, hogy az előttünk fekvő javaslatok szerint a részvény osztalék ismét a régi 190 koronával van előirányozva. Mindezek folytán azon reménynek adok kifejezést, hogy a bemutatandó zárszámadások a tisztelt Közgyűlés teljes megelégedésével fognak találkozni. A tisztelt Részvényes urakat szívélyesen üdvözölve, a tanácskozást ezennel megnyitom. Az igazgatósági jelentés részletesen tárgyalván a lefolyt év üzleti eredményeit kiemeli, hogy a háború kitörésekor sokan aggodalommal tekintettek Magyarország közgazdasági jövője elé, gazdasági krízistől, katasztrófától tartottak, azonban cselekvő és ellenálló képességünk csakhamar felülkerekedett. Beletörődtünk a nehéz helyzetbe, úgyszólván megszoktuk a háború okozta súlyos viszonyokat és eredménnyel küzdünk meg ezekkel is. Pénzügyeink a moratórium kedvező hatása alatt már úgyszólván a rendes kerékvágásba jutottak és igy azon reménnyel tekinthetünk a jövőbe, hogy ellenségeink baljóslatával szemben gazdasági és pénzügyileg megerősödve fogunk e nagy küzdelemből kikerülni. A takarékpénztár mult évi eredménye megüti az előző évek hozamát és mivel ez évben az osztalék megszorítására semmiféle külső gátló akadály nincsen, a háború dacára, a két év előtti magasabb osztalékot, vagyis a részvényenkénti 190 koronát hozhatja javaslatba. Évi tőkeforgalomról és jövedelemről a következőkben számol be: