ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-02-06 / 6. szám

port felvert blokád-vita nem egyéb olcsó szinpadi komédiánál. Mivel az angol kormány koalíciós kabinet s igy az összes pártokból van összetákolva, alig hihető, hogy a blokád-javaslat a kormány akarata és szándéka ellen került volna napirendre. Ezen föltevés mellett kétségtelen, hogy Angolország elejti a németek ellen intézett blokád megerősítésének, szigorításának tervét. A tengeren innen és a tengeren túl a semlegesek az utóbbi időben igen rossz szemmel nézik Angliát. Amerika értésére adta Angolországnak, hogy tengeri kereskedelmének további megcsorbítását nem fogja tétlenül nézni s a kicsiny Svédország megfelelő módot is talált arra, hogy az angol tengeri zsarnokságot és kalózkodást ellensúlyozza. Erre megdöbbent Anglia s a kormány idejénvalónak tartja, hogy a felcsigázott kedélyeket kissé lecsillapítsa. Ezért rendez az alsóházban szerény színielőadást és azt hiszi, hogy a semlegesek előtt igazságosnak fog látszani és hogy ezerszer több oka van pöffeszkedni, mint a barbár németeknek. De az is lehetséges, hogy az angol kormány — ha az alsóházban történtek nem voltak alattomos terv szerint kifőzve, ami azonban egyáltalán nem valószínű — a külföld visszhangjától meghökkent a saját bátorsága előtt és mindent még idejekorán visszavont. Bármikép legyen is, aligha hisszük, hogy az angol tengeri önkény által megkárosodott semleges államok eltűrnék, hogy a túlravasz Grey port hintsen a szemükbe. Oroszország helyzete. A „Frankfurter Zeitung" egy olvasója szentpétervári német barátjától, aki az előkelőség soraiból való, az ottani állapotok pontos leírását szerezte meg. Ezen levélből említésre méltók az alábbi adatok : Az élelem itt úgyszólván elérhetetlenül drága. Minden tárgy 50—150 százalékkal megdrágult; a kenyér, vaj és tojás ára a kétszeresére, hasonlóképen a burgonya és szén, a dara ára pedig 3-, sőt 4-szeresére szökött fel. Más főzelék vagy egyáltalán nem kapható, vagy csak megfizethetetlen áron. Cukrot csak nagynehezen tudunk venni; órákhosszat vagyunk kénytelenek az utcán ácsorogni, mig V2—2 fontot szerzünk. Lisztet privát emberek már nyár óta nem kapnak. S ha nem volnának mindenütt hátulsó ajtók, akkor bátran éhenhalna itt az ember. Igy pl. szeptemberbérben nagy utánjárásra és protekcióval kaptunk 5 pud (1 pud = 16 kiló) lisztet, ami azonban, mivel sokakat kell kisegítenünk a bajból, sajnos már a végére jár. A burgonyaliszt fontja egy hónap előtt már 35 kopekbe került, most pedig még magasabbra fog szállni az ára. Mindennap hiány van valamiben, hol vajban, tojásban, hol húsban. A legkeservesebb a tejhiány. Mi pl. 15 kopeket fizetünk 2V2 pohár tejért (tehát literje 60 pfennig) és még örülnünk kell, ha kapunk. Nyirfa már nem kapható, a silányabb égerfa 4 köbméterje 20 rubel, tehát a rendes ár 4-szerese. Júniusban, amidőn mindent beszereztünk, a nyírfáért 12 rubelt fizettünk. De a háziszolgának nem lehet parancsolni s igy megint úgy járunk, mint tavaly: ellopják. S mi aztán akár meg is fagyhatunk. Örülünk, ha csak 12°-ot mutat a hőmérő, rendszerint azonban 11° az uralkodó hőmérséklet. A mi lakásunk különösen hideg, mert a felettünk és alattunk lakók a drágaság miatt nem fűtenek. Nekünk még nem is szabad panaszkodnunk, de elképzelhető, milyen nehéz az élet azok számára, akik kis fizetésből és penzióból tartják el magukat. Mindezek dacára koldust alig lát az ember, mert az alsó néposztály, különösen a munkásnép dúskál a pénzben; tudvalevőleg a legtanulatlanabbak és legalkalmatlanabbak is fényes fizetést kapnak azokban a gyárakban, amelyek katonai célokra készítik gyártmányaikat. Óriási a munkáshiány, azért oly mesébeillök a bérek. Naprólnapra azzal fenyegetnek bennünket, hogy szénhiány miatt beszüntetik a villamos közlekedést, a gáz- és villanyvilágítást. Mire azután az utolsó pillanatban ismét „rekvirálnak" a gyárakban szenet és petróleumot. Lépten-nyomon nagy lopásoknak és csalásoknak jönnek nyomára. Nincs oly hazafi, aki meg ne tömné zsebét. A katonák egész nyíltan mondogatják: „Nem óhajtjuk a békét; oly nagyszerű a fizetésünk, hogy érdemes érte életünket is kockára tenni." A tisztek természetesen Szentpétervárra vagy más nagy városba helyeztetik magukat s ott uraskodnak, mig a csatasorban a tart. zászlósnak kell mindent elvégeznie. Ez nyilvános botrány! S emellett nem szégyenlik magukat s azt hajtogatják, hogy Oroszország minden tekintetben kitűnő helyzetben van. Ha pedig a németek ujabb sikert vívnak ki, akkor szerintük ez nem a megfontolt haditerv, hanem a kémkedés, árulás, csalás eredménye. A hadvezetőség minden igyekezete oda irányul, hogy a tiszteket és a lakosságot teljesen a tudatlanság sötétségébe borítsa. Egy jobbérzésü tartalékos tiszt volt az első, aki nekünk elmondta, hogy nyáron mennyire aggódott hazája leigázásán. Szolgálati térképe egy tisztnek sincs s a területveszteségeket, ha már nem tudják eltitkolni, stratégiailag teljesen jelentéktelennek tüntetik fel, de ugyanakkor hirül adják, hogy Németországnak már nincs katonája, hogy a német nép éhezik és forrong; a katonaság szökik s a tisztek revolverrel kénytelenek őket a tűzbe kergetni; francia és belga területeken a szövetségesek győztek. A katonaság nem szégyenli a leggyalázatosabb hazug híreket elterjeszteni „német kegyetlenségek

(c-röl. Nemrégiben minden kórházban röpiratokat osztottak szét, amelyek a hadvezetőség parancsára készültek a sebesültek előirt hivatalos olvasmánya gyanánt. Ebben a régi meséket elevenítik fel, mint vagdossák le a foglyok orrát, fülét a német tisztek, mint gyötrik a legkiválogatottabb kínzásokkal, hogy árulásra birják őket; sőt hogy a foglyokat megölik, húsukat pedig megeszik! Másrészről az orosz tisztek azzal kérkednek, hogy az osztrák-magyar és német foglyokat egyszerűen keresztüldöfik vagy agyonlövik, igen, azt állítják, hoiry a papság bujtogatja fel őket mindezekre. Midőn Németországból az első rokkantcsoport megérkezett, mindenki szörnyülködött elhanyagoltállapotukon: csupa rongy, foszlányokban lógó kötéseiken és hasonlókon. A nézősereg szájról-szájra adta a legképtelenebb meséket a hősök kinzatásairól. Csak néhány hét múlva került napfényre az igazság. Akkor beszélték el a rokkantak: „Amint Finnország határára értünk, mindent elvettek tőlünk, még mankóinkat és művégtagjainkat is, csupán a rongyokat hagyták rajtunk; s ha valamit szóltunk, agyonlövessél fenyegettek bennünket. Jobb dolgunk volt a fogságban, mert itthon mit sem törődnek velünk." Mi több, a Németországból visszatért rokkantak nagy százalékát az orosz orvosok katonai szolgálatra alkalmasoknak Ítélték. Tüdőbajosok, nehéz szívbajosok, gyógyíthatatlan vesebajosok, sőt még a sánták sem menekülnek meg a katonai szolgálattól. A továbbiakban még a szocialista mozgalmat vázolja a levél. Hasonlóképen lefesti a kiürített területek lakóinak nyomorúságát. Figyelemreméltók azon intézkedések, amelyeket az orosz kormány tett arra az esetre, ha Riga elesnék. „Ha Riga elesik, egész Livland lakossága elhajtandó. A rendőri hatóságok már nyáron kaptak erre vonatkozó parancsokat." Végül a mindinkább forrongó néptömeg készülődését vázolja néhány szóval. „Mindenki meg van győződve arról, hogy egy forradalom nagyon kapóra jönne; a kormány is a nacionalisták hatása alatt egy cél felé törekszik: „békét kell kötnünk!" Ezt jól tudja a békepárt is, azért kiadta a jelszót: Várjunk még a forradalommal, mig eljön az ideje s számunkra alkalmas lesz!" — Miért marad el az angol blokád? Az angol blokád-politika egyelőre marad a régiben, bár Hollandiában senki sem kételkedik affelől, hogy az angol kormány kéz alatt minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy a semlegesek zárják el határaikat Németország elől. Tudvalevő, hogy az angol kabinet nemrégiben tétovázott, vájjon az admiralitás, vagy a külügyminiszter követeléseit haójágyúik szavával barátságtalanul zörgettek a mennyei birodalomnak errefelé nyíló kapuján. A felelet sem volt barátságosabb; a mi most a hajnali szürkületben puszta térségnek látszik, akkor jól felszerelt parti erősségeknek hosszú sorozata volt a kínaiak kezében, akik ezekkel az erődökkel tartották elzárva a folyó torkolatát, hogy az európaiak tovább ne juthassanak Tien-tsinbe és Pekingbe szorongatott honfitársaik védelmére. Az erődök, amelyeknek ágyútelepei akkor a fehér emberek hajóira a tüzet ontották, ma nincsenek többé; részint a hadihajók ágyúzása tette azokat tönkre, részint maguk a kínaiak robbantották föl, mikor az elkeseredett ágyúharc után végre a partraszállitott tengerészgyalogság nyomult ellenük és szuronnyal vette be azokat. Az utolsó maradványaikat a békekötés értelmében maguknak a kínaiaknak kellett elpusztitaniok. Most szabad az út a folyón fölfelé, ám a hajó mégis lassan, szinte tapogatózva halad, mert a Pei-Ho, mint a legtöbb kínai folyóig, rengeteg sok iszapot hoz magával és sohasem lehet tudni, hogy hol képződik egy ujabb zátony. Feljön a nap és az egész délelőtt folyamán zöld rizsföldek és apró kinai falvak között megyünk fölfelé a sárga vizén; a merre a hajó elhalad, a folyó medréhez képest aránylag nagy térfogatával magasan kicsapja a meder vizét a partokra. Állandó futóhullám kiséri a hajót útjában és magasan felcsap a partmenti falvak kis sárházikói felé; reményteljes ifjú kínaiak sikítva menekülnek előle, az öregje pedig egy percre megáll a munkájában és a sárga ember kifejezéstelen arcával nézi az elhaladó nagy gőzöst. Két különböző évezred járóművei találkoznak össze ezen a forgalmas viziúton; felülről minduntalan hallatszik egy-egy másik gőzös éles szirénasípja, hogy: vigyázzunk, mert a kanyarulaton túl hajó jön velünk szembe. Látszik is a füstoszlopa és néhány perc múlva hatalmas postagözös siklik el közvetlenül mellettünk; a középső árbocán büszkén csapkod a Reichsadler, a sasos lobogó, jelzi, hogy ez a hajó viszi a német birodalmi postát. Azután ragyogó fehér ágyúnaszád robog el mellettünk és messzire csapja szét a vizet maga körül; a hídján magas, beretvált képű tengerésztiszt áll, a végén pedig a negyvennyolc csillagu lobogó hirdeti, hogy Amerika is itt van, hogy részt vegyen a nemzetek versenyében. Mindezek között pedig, mint egy sok ezer év előtti viziszörny, lassan úszik a folyón lefelé egy kinai szárnyas dzsunka; az elejére nagy sárga sárkány van kifaragva, pirosan égő szemekkel, kinai hajózási tudomány szerint, hogy „a hajó éjjel is lásson menni!" — ha pedig a szél megdagasztja az óriási nagy vitorláit, maga a hajó is ugy fest, mint egy repülő sárkány. Kétezer esztendővel ezelőtt is igy jártak az ősök ezen a vizén és ma sem változtatnak sem a hajózáson, sem a dzsunka építési módján; hiába, Kínában vagyunk, a sok évezred előtt kifejlődött és azóta megállapodott kultúra hazájában. Az egész délelőttön át tart az utazás a folyón fölfelé; délfelé azután megváltozik a kép. Gyárkémények és nagy árúraktárak körvonalai kezdenek kibontakozni a parton; az apró sárházak és a kinai temetőt jellemző földhalmok közé merészen odatolakodik egy-egy magas acéltornyon álló nagyszárnyú kerék, a szél erejére berendezett szivattyú, kút meg egyéb. Szinte látom rajta a felírást: Made in the U. S. A. Készült valahol Chicagóban vagy Pittsburgban és most itt hajtja a vizet Tien-tsin határában a kertek öntözésére. Mert itt vagyunk, ennek az egész világon páratlanul álló nemzetközi városnak a bejárásánál. Ilyesmi is csak Kínában és Kínával történhetik meg, hogy az ország fővárosától vasúton három órajárásra, a fővároshoz vezető legfőbb uton egy másik nagyváros legyen, a mi sem nem kinai, sem nem angol, francia, német, hanem valamennyi együtt. Képviselve van itt, három világrésznek minden valamirevaló hatalmassága, Anglia- Franciaország, Németország, Oroszország, Ausztria, Magyarország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán és mindezek egy-egy külön területtel, a melyeken az illető államok lobogója van kitűzve és amelyet az illető államok valóságos tulajdonát képezik. Ilyen módon jutott az osztrák-magyar monarchia is vagy negyvenezer copfos alattvalóhoz, a kik most békességesen húzódnak meg a közös lobogó árnyékában, a mely magas zászlórúdra húzva leng a konzulátus előtt a Pei-Ho egyik hídja mellett. A közös kereskedelmi lobogónak megfelelően, rajta van a magyar czimer is. Kinai csendőrök őrzik mindezeket a városrészeket és mindegyiknek az egyenruháján rajta van az országok jelvénye. Nagyon érdekes látvány, a Föld vezérlő nemzeteit egy ilyen aránylag kis területre összeszorítva látni; ahol az osztrák-magyar settlement véget ér, ott kezdődik az olasz, azontúl pedig az orosz. A francia és az amerikai a Pei-Ho túlsó oldalán van; mindegyikben megtalálja az ember az illető nemzetnek valami jellegzetes sajátságát: az elegáns francia villákat, az amerikai cottage-okat, a lapos fedelű olasz építkezést. A vendéglőkön is mindjárt szembe-