ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-10-15 / 42. szám

nemzeti egyházak eszméjének melegágya. Az ösvallástól elszakított idegrendszere nél­külözi az erkölcsi felfogás egészséges vér­keringését. Az orosz egyház hétrét görbedt udvari lakája a cári despotizmusnak, mely­nek Románia csak egyik tizedrendü csatlósa. A szabadkőműves talián egyenesen a Vati­kán kapujába ül, hogy csak a legszűkebb résen engedje a világba csörgedezni a vallás, erkölcs, becsület cseppjeit. Nemcsak katonai, gazdasági s politikai szakadékok választják el a központ hatal­mait az antant komitácsi egyletétől, hanem világnézetek távlatai. Ausztria-Magyarország kimondottan katholikus nagyhatalom. A vallási eszmék Németországban lüktetnek a legideálisabb életerővel. Itt a teljes szabad­ság, germán alapossággal mélyitett tudás világában fejlenek a vallási igazságok, pró­bálják ki életképességüket s áradnak világ­szerte a kultúra csatornáin. A „német szel­lem "-nek egyik jellege a valláserkölcs alap­jára épitett becsületesség. S utóvégre bolgár és török szövetségeseink is ezen „szellem" csillagzatában járnak. Odaát a hitszegés régi terminustól da­tálódik. Először az Egyházzal, majd a val­lással szemben általában játszotta ki hamis kártyáit, végre szövetséges barátainak mu­tatta meg Janus-arcát. S ezért van már le­gyözöttje a világháborúnak. Az erkölcsi részen már megtörtént a döntés a központi hatalmak örök dicsőségére. Itt már a becsü­let diadalát üli, ott meg a hitszegést kell eltiporni. Feladatunk felét sikerrel megold­tuk. A jó kezdet és kitartás hasonló vég­hez ér. A becsület ellenei önmagukban hord­ják romlásuk végzetét. A siralmas tévedés számolni fog velük: akik polgári erényeket várnak embertől vallásosság nélkül, hama­rabb szedhetnek fügét száraz bojtorjánról. Aki elég merész arra, hogy Isten törvényeit megvesse, nem fogja az tiszteletben tartani hazája törvényeit sem. Vallás nélkül sem nyugalom, sem bizalom, sem kegyelet nincs. A harag napjai lesznek azok a pilla­natok, amikor a hitszegés titkos erői letörve a háború elviharzása után saját szülőhazá­jukban fogják átkos munkájukat folytatni. Az eddig eltűnt népek csak előfutáraik vol­tak hitszegő cimboráiknak a romlás ország­— egy levelet olvas a „gróf." — S hogy örülj! Bizonyára vallomás. (A „gróf" most azt olvassa „az asszony" leveléből, hogy a repce közepesen sikerült és a Lajoska fogzik.) Most a leánykák elmaradnak. Három tizen­ötévesnek látszó, egyenruhás úr csatlakozik hoz­zájuk. Ezek diákok. Az a két nyurga, sapkáján az ezüstös — G — betűvel, gymnazista. Alkalmasint az öreg Cicero bokros körmondatai mellől szöktek a korzóra, szemben azzal a sörtehajú, pápaszemes kamasszal, akit tán a sin a és a vele kapcsolatos axiómiák űztek megértő női keblek közelébe. R.­betűje van Realista. Különben hadi verseket ír. A lengyel légiót dicsöitő versezeteket. Most meg­beszélnek valamit. Délután mind a hatan elmen­nek a Kilinsky-parkba. A sörtehajú kamasz felol­vasandja verseit. Hazafias lelkesedés! A végén aztán — mivel a lengyel nemzeti Eszmét „bűv­korányos csókkal illetni" — (mint a sörtehajú olympfi gondolja) egyelőre még vajmi nehéz és fölötte abstract — concrétül fogva fel az ügyet és helyzetet, maguk közt fognak hazafias csókokat váltani a Kilinsky szobor és a mama háta mögött. Oh a hazafias lengyel honleányok képesek ily áldozatra . . . Ám ezek is tovasodródnak. Amott egy martialis hadfi közeleg. Mindenki arra gondol, hogy — no, ennek puszta megjele­nésére fut a ruszkij. Nem. Ez táphadnagy a má­sodik ármádiánál és kenyeret, meg hust oszt; mindenki elvégre nem oszthat halált. Egy magunk generálisa is sétál a nép közt. Fel sem tűnik. Most autón robog egy német tá­bornok. Senki se nézi. Semmi az Lemberben, ahol útján ... — vagy a vallás, erkölcs s becsü­let ösvényére kell lépniök. Tertium non datur. zádor József _ Tengeri tyrannizmus. — Élethalálharc a tengeri hegemóniáért. — Az angol politika serkentő s örökké hangoz­tatott motivuma: a tengeri egyeduralom. A britt világbirodalom megszületése, kibővítése és átala­kítása az angol gazdasági és kereskedelmi politika egyik folyománya, a melynek alapjait Crom veil rakta le 1651-ben. E tengeri hegemónia biztosítása céljából akarta elnyomni az angol politika a többi európai nagyhatalom erejét, de csalódott, mert éppen ezáltal hívta fel figyelmünket az éberségre, körültekintésre s óvatosságra. Évszázadok hossza­dalmas során keresztül üldözte Anglia kaján fur­fangjaival Németországot, Ausztria-Magyarországot és a szerencsétlenül háborúba ugratott Francia­országot, még ketté is szakította, kijátszotta őket azzal a célzattal, hogy csirájában elfojtsa a fej­lődni készülő nagyhatalmak előhaladását vagy sárga irigységgel elerőtlenitse, hanyatlásnak indítsa kon­kurráló képességüket, ha már eddig is netán ha­talomra tettek volna szert. A tengeri uralom jelentőségét két idézettel illusztráljuk. Mindkettő ide vág. Perikies igy szólt Thukydidesnek: „A világ két tája: a szárazföld és a tenger közül csak a tenger birtoka nyújt tetszés szerint kinyújtható uralmat. A föld semmi hatalma sem képes egy flottát megakadályozni abban, hogy oda hatoljon, ahová akarja." Bacon, a hires angol bölcs pedig 1612-ben a tengeri uralmat egy világuralom kiinduló pont­jának mondotta. „Számunkra, európaiakra nézve," — igy ir — „a tengerek túlsúlya fontos körülmény annál is inkább, mert Európa legtöbb állama nem elszi­getelt területen fekszik, hanem nagyobbára ten­gerrel határos (és . ezáltal az angolok számára hozzáférhető!); de meg az indiák rejtelmes gaz­dagsága is csak a tengeri uralom járuléka. Annyi bizonyos, hogy aki a tengert hatalma bűvkörébe kerítette, az mérhetetlen szabadságnak áll birto­kában és tetszése szerint résztvehet vagy semle­ges viselkedést tanúsíthat a háborúban, mig ellen­ben a legnagyobb szárazföldi hatalmak is sokszor kátyúba eshetnek." íme ilyképen fest az angol politika szavakba öntve, melyet vaskövetkezetességgel követett mind­eddig, és amelyre minden tervét építette. Kiegészítésül álljanak itt egy angol tenge­résztiszt szavai, melyeket a politikusok, nemzet­gazdászok és haditengerészek elismeréssel fogad­tak 1909-ben. „Mi (Nagybritannia) nem szentimentális okok­ból avatkozunk háborúba. Nagyon kételkedem', a fölött, vájjon tettünk-e igy valaha. A háború a Hindenburg, a német császár, az osztrák-magyar uralom örököse jár, — és valmikor régen Nikola­jevics garázdálkodott, sőt három órán át maga a Cár remegett egy esetlegesen gyilkos ovatiótól. — Morgenzeitung! Az Est! Gazetta wie­czorna! — ordítja most egy öklömnyi rikkancs és egy egy példányt eladandó- szalad ide, szalad oda, hogy a füle mellett szándékosan hosszura eresztett, rituális hajszálak csak úgy lobognak. Most egy délceg „vörös ördög" kapitány közeledik. Karján lengyel delnő, fajának minden sikkjét elegantiáját ragyogtatva. Csillogó gyémán­tok. Old Powel parfüm. — Talán régóta ismerik egymást. Talán maóta. — Talán jegyesség fűzi össze őket, talán csak egy ad hoc hadialliance . . . vagy a hagyományos lengyel-magyar szimpátia. Hony soit, qui mal y pense. — Talán a gyémán­tok is hamisak, az illat is pacsuli... Ki érne rá ezt feszegetni? A Carola Ludovika közepén elterülő park­ban a III. János lengyel király szobra körül van a választott nép késői sarjadékainak börzéje. Typikus alakok. Hosszú kaftán, hosszú szakáll, kerek sabestekli és az előbb sikeresen szóbahozott rituális hajzat. Ott tipegnek, topognak egész nap. A délutáni kimenőt kapott szanitéc idejön, ha apját látni akarja. Az apa nem ér rá családjával érzékenykedni. — Ka Zeit for da Mischpoche 1 — Neki fontos, nehéz, mercantil természetű ügyeket kell lebonyolítani. Egy megszorult zászlós gummika­bátját kell határidőre eladni. Minden áron. Kiin­dulási összeg negyven korona, mely szelíd decres­cendoban száll alá hét koronára. Nála kapható kereskedelmi összeférhetetlenség eredménye ; célja az ellenfélre a fegyver erejével olyan gazdasági feltételeket kényszeríteni, melyeket szükségeseknek látunk kereskedelmi előnyünk megalapítására. Szí­ves-örömest felhasználunk minden ürügyet és al­kalmat a háborúra, de tulajdonképen mindig a kereskedelemben rejlik a végső ok. Akár a véde­lem, vagy stratégiai helyzetünk javítása szolgáljon ürügyül (!), akár a szerződések hűtlen negligálása vagy sok egyéb — mindezek az okok végelem­zésben a kereskedelemre vezetnek vissza, és arra az egyszerű, irányadó axiómára, hogy a kereske­delem a mi éltető erőnk." Tengeri nagyhatalma érdekében hosszadal­mas aknamunkát folytatott Anglia, minek követ­keztében letorkolta Portugáliát, Spanyolországot és Hollandiát; de diplomáciai fogásaival meggyőzte a maga számára Franciaországot is, és most az az állam, amely tengeri haderejének tekintélyénél fogva élénk konkurrense lehetne az angol uralom­vágynak, most az angol érdekek uszályhordozó­jává züllött le. A brit filozófia azonban még ennél a ténynél sem állapodott meg, hanem Ázsiára is kiterjesz­tette, jóakaró figyelmét és szövetséget kötött a másik konkurrenssel, Oroszországgal is — Német­ország feltörő fejlődésének elnyomása érdekében. 1897-ben a „ Saturday Rewiew" c. tekinté­lyes angol folyóirat igy ir : Bismarck réges-régen tudta, „hogy két össze­férhetetlen ellentétes erő lakozik Európában, két hatalmas nemzet, amely az egész világot meghó­díthatná s kereskedelmi adóval terhelhetné. Angol­ország és Németország verseng egymással a világ minden zugában. Transvaalban, a Fokföldön, Kö­zépafrikában, Indiában, Keletázsiában, a Déli ten­ger szigetein és a messzi északon, mindenütt, a hová eljutott a vallás és a kereskedelem hódító zászlaja, ott veszekedik a német kereskedelmi utazó az angol házalóval. Ahol vasutak vagy bá­nyák kiépítéséről van szó, ahol a bennszülötteket a lágy kenyérről a karcoló pálinkára akarják szok­tatni, ott a németek és az angolok vetélkednek az elsőség jogáért. A millió apró-cseprő zsörtölődés fogja előidézni azt' a háborút, amelyhez hasonlót a világosság nem látott. Ha a német fájt holnap kiirtanák a föld színéről, holnapután már nem volna oly angol férfiú, aki ne volna gazdagabb. Évek hosszú során át harcoltak a népek egy vá­ros birtokáért vagy az örökösödés jogáért: hát akkor ne harcoljunk az évente 5 milliárdot jöve­delmező kereskedelem monopolizásáért? •— Amit Bismarck szem előtt tartott és amit nemsokára be fogunk látni, az a tény, hogy nemcsak az angol­német érdekharc lesz egyre jobban észlelhetővé, hanem hogy Anglia az egyetlen nagyhatalom, a mely Németországot nagy kockáztatás és az ered­ményekbe helyezett bizalom megingása nélkül le­győzheti." Ez eredmények megvalósulása után azután igy szól majd a világverő angol a francia és orosz szövetségesnek: „Keressetek magatoknak kárpótlást, vegyetek el Németországtól mindent, armeerevolver, tetűpor, tejconserv, patentgomb villanyos zseblámpa (kisült) elemekkel . . . minden. Üj kép. Most van vége a délutáni előadásnak. A színházból tódul a vasárnap délutáni közönség. Kétoldalt a karzat népe, katonaság őrmestertől lefelé az obligát nőnemmel, műpártoló szakács­nőkkel. Középen tisztek, hölgyek, előkelő civil nép tódul ki az utcára. Pajzán zaj, kacagás. Sokan még az operett vezérkeringőjét dúdolják . . . piro­sak az örömtől, jókedvtől, gondatlanságtól! Elgondolom: Vájjon háború van-e? . . . Most nézzük az érem másik oldalát. Hat óra van. Egy mellékutca elvezet a Piac Kapitulnára. Innen hallatszik a lágy, litániára hivó harangszó. Itt áll a jezsuiták kívül román, belül gótikus temploma. Tömjénfüstben, orgonaszóban gyertyacsillo­gásban ragyog bűbájosán az ünnepélyesen expo­nált Szentség! Méla, fájdalmas lengyel népének zengi a Szent Szűz antiphonáját. — Ott egy oszlop árnyékában áll katonásan, feszesen, de buzgón fohászkodva egy idős alezredes. Másutt öreg tyroli Landesschütz térdepel. Tán mindkettő családapa. — Görz! . . . Brassó! . . . Itt egy szallagos, harc­térre útrakész közkatona, mellette fiatal felesége, előttük kis szőke fiacskájuk. Imádkoznak. Az asz­szony holnap talán özvegy, a fiúcska talán árva lesz. Talán még sem. Hisz oly irgalmas Az, aki az oltáron most jelen van, akinek e szent zsolozs­ma hangzik. Ott egy idős, gyászruhás úri nő sír . . . itt egy pórnő térdel földig leborulva. Ezek anyák Ezeknek katonafiuk van. Vagy csak volt . . . Elgondolkozom: Bizony háború van! . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom