ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-10-08 / 41. szám
sége, hogy az oroszok segitőcsapatokat küldenek Erdélybe, nem teljesedett. Ami a román katonaság harcmodorát illeti, bizonyos, hogy a frontális támadást nem szeretik, kitérnek előle. Ha elegendő csapatuk van, inkább oldaltámadásba fognak és megkerülésre törekszenek. Ha végre előretörnek, óriás lármát csapnak, de csakhamar megnémulnak, ha megkezdődik velük szemben a tüzelésünk. Puskáikhoz elegendő muníciójuk van, az egészségügyi fölszerelést és anyagot az oroszoktól kapták. Mivel a szorosokon át az utánpótlás nehéz, ehhez málhásállatokat és kutyafogatokat használnak. A román foglyok panaszkodnak, hogy a csapatok kevés táplálékot kapnak. Azt a vasutat, a mely Gyimesbükre vezet, még nem állították helyre. Arról, hogy a románok miképpen bánnak foglyaikkal, hivatalosan tudomásunk van. Gherescu román ezredes agyonlövetett egy csász. és kir. szakaszvezetőt és egy közlegényt, mert nem akartak elárulni katonai titkokat. * A vitéz harcias felesége. Trib József lelédi illetőségű katona több napi szabadságot kapott családi ügyeinek rendezésére, mit azonban nem a családjánál, hanem Fehér Kálmánné esztergomi asszony társaságában Budapesten töltött el, miről azonban a hites feleség, Boda Borbála tudomást véve, hétfőn délelőtt a Budapestről jövő vonatnál ököllel és paprikával felfegyverkezve várta a férjét és kisérő társát. A férje szemét teleszórta paprikával, a vele utazó asszonyt pedig izmos ökleivel jól végigverte. A nagy lármával végbemenő tragédiának a csendőrség vetett véget. * A sárkány ma este lesz látható a Koronamozi vásznán, de korántsem olyan ijesztő rém alakjában, mint a plakátokon rajzolták, hanem egy idillikus szerelemmel átszőtt modern mesejáték keretében. Kedden egy bájos Nordisk-ujdonság, „Az áruló szerep" cimmel kerül bemutatásra, mig csütörtökön egy legújabb filmsláger lesz műsoron. De az idei szezon leghatalmasabb filmszenzációja jövő szombaton és vasárnap, október 14. és 15-én kerül bemutatóra „Boston cézárja" cimen. Ez a hallatlanul merész szárnyalású filmtörténet óriási arányaival az amerikai csodák világából meriti tárgyát és feldolgozásának hatalmas arányú mechanikai 'készségével valóban bámulatra ragadta a legcinikusabb mozi-törzsfőnököket is. Igazán csodás látványosságszámba menő e filmmű hatalmas koncepciója. Persze minden műsort pompás humoros számok egészítenek ki. * A gebe. Automobil áll meg a faluban. Kénytelen a megállás. Urak szállnak ki a kocsiból, vesződnek a géppel. Persze akkorra már egész sereg falusi néző bámészkodik köröskörül. — Baj van? — kérdi az egyik. — Baj! — feleli kurtán a tulajdonos. — Aztán mi hajti ezt a lónélküli motort? — Ötven lóerő. — Ajnye! Az ugyan elég. Hogy esett hát mégis baj ? A tulajdonos nem felel, hanem beleszól egy másik érdeklődő magyar. — Ugy eshetett az, koma, hogy az ötvenbül megdöglött vagy negyvenkilenc ló az országúton. Az az egy meg, a gebe. nem birja ezt a nehéz kocsit. * Cig'ányok a föld alatt. A „Bácskai Napló" irja : A Hartmann-féle tanyán négy lovat és egy kocsi búzát loptak katonaszökevény cigányok, akik mindannyian bátmonostoriak és a háború kitörése óta bujkáltak. A csendőrség már régebjjen gyanakodott, hogy a cigányok otthon rejtőzködnek, csak azt nem tudták elképzelni, hogy hol tartózkodnak. Monostoron a falu végén áll egy cigányputri. Ebben a cigányputriban lakik egy házaspár. A minap egy csendőr látta, hogy a putri felé tart egy másik cigány is. Utána ment és éppen abban a pillanatban lépett be, amikor a cigány a földön fekvő szalmazsák mögött eltűnt. A csendőr rögtön utána nézett, hogy hogyan nyelte el a föld a cigányt s meglepő felfedezésre jutott. A szalmazsák egy földalatti barlang bejáratát takarta el. A föld alatt aztán megtalálta azokat a bujkáló katonaszökevény cigányokat, akiket már régebben LE-FELE GYERMEKLISZT csecsemoh gyermekek és lábadozók legjobb tápláléka gyomor- és bélbetegségek után. Mindenkor kapható Próbadobozt és tanulságos orvosi könyvecskét a gyermeknevelésről teljesen díjtalanul küld a Nestlé-féle gyermekliszt-társaság Wien, I. Biberstrasse 77 e. keresnek. Elfogta őket és bekísérte a községházára, ahol betette a zárkába. Megtörtént utána a hallatlan dolog, hogy a katonaszökevény cigányok őrizetét egy orosz hadifogolyra bízták. A muszka persze nem sokat törődött velük, hanem magukra hagyta őket. A cigányok természetesen megszöktek az éj leple alatt. * Magyarok Ausztriában. A háború utáni visszatelepítésre gondolva rendszerint csak Amerika vagy legfeljebb Oláhország magyarjai lebegnek szemeink előtt. Azok az adatok pedig, amelyek a Közgazdasági Szemle legutolsó füzetében megjelentek, azt a szomorú tényt bizonyítják, hogy Magyarország emberszállitó Ausztriával szemben. Volt ugyanis a legutolsó népszámlálás szerint Ausztriában 301,000 magyar honos, a legtöbb közülük Bécsben, ennek magyar lakossága meghaladja a 147,000. Számuk még Grazban is több volt tiz, Bécsújhelyen pedig ötezernél. A másik, amit figyelembe kell vennünk az, hogy az utolsó 20 év alatt kerekszám csak 19,000 osztrák szerezte meg a magyar honpolgárságot, ellenben kötelékünkből Ausztria javára ugyanezen idő alatt 52,000 magyar vált ki. Az osztrák tartományokból hozzánk Galíciából a legerősebb a bevándorlás s hogy mily veszedelem ez, azt mindnyájan tudjuk. * Európa éhínség előtt. Egy hollandi újság hosszabb cikkben foglalkozik Európa ellátásával és arra a végső következtetésre jut, hogy a háború túlságos elhúzódása esetén Európát az éhínség veszedelme fenyegeti. Oroszországnak nincs Nyugat felé kivitele, Délamerikából a hajóhiány miatt sem lehet szállítani; Északamerikából nem várható olyan mennyiség, mint az elmúlt évben, mert rossz volt a termés. Egyetlen napon felszökött a buza ára Marklane-ban 57 shillingről 72-re. Oroszország állatállományáról a hivatalalos hirek is nyugtalanítók. A 40 millió darabból álló marhaállomány leesett 31 millióra. Némely városban már husinség van. Azóta egy uj esztendő telt el és kérdés, hogy az ujabb csökkenés nem katasztrofális-e Oroszországra ? E mellett mindenütt nagy a takarmányhiány és itt Anglia okozza a legnagyobb káJokat. Kevés a jó munkaerő, hiányzik a takarmáy fs. A semleges hajókat chilisalétrommal megrakva ieltartóztatta Anglia. A termés minden irányban veszedelmesen csökken, az éhség tehát hosszabb háború esetén nem maradhat el. De a baj nem Németországot vagy Ausztriát és Magyarországot fenyegeti elsősorban, hanem egész Európát. * Lecsukott király. A francia protektorátus alatt álló hátsóindiai Annámban, mint a lapok megírták, a franciák egy uj királyt ültettek trónra. Az előbbit a francia kormány „fondorkodás" miatt detronizálta és lecsukatta. Bár a „fondorkodó" exotikus fejedelem szerencsétlen sorsa nagyon messze esik a mi politikánktól, a kis hirecske mindenesetre segiti lélektanilag megmagyarázni azt a hányaveti gőgöt és elbizottságot, mellyel odaát a hadi eseményeket kisérik. A királyi rabszolgák hatalmas urai feltétlen fejhajtáshoz vannak hozzászokva s a született keleti kényúr sértett büszkeségével utasítják el maguktól azt a gondolatot, hogy vannak kívülük is s velük egyenlő értékű kulturhatalmasságok. Fejükbe szállt a világhatalom korlátlanságának dicsősége, pedig" minden emberi dicsőség mulandó s ezt tudja bizonyára Napoleon nemzete is. Tanügyi hirek. Esztergom vármegye tanügye 1915/16. tanévben. A vármegye területén volt: 1 55 33 1 33 » » 1 S3 5 » SS 33 5 33 3 3> 33 8 33 4 ss 55 33 5 33 — 33 S3 5 SS 5 » 33 33 14 33 6 S3 35 20 33 11 » 33 13 14 33 7 33 33 21 35 43 55 33 » 65 33 58 35 33 123 55 2 » 33 33 2 S3 — S3 33 2 53 3 ss 33 33 — 33 4 35 35 4 35 1 53 33 » — „ 1 33 33 1 33 3 » y> 33 — S3 3 » 33 3 1 33 33 — 33 1 S3 1 35 Az elemi iskolák száma 79, melyekben 126 férfi, 87 nő, az óvodák száma 8, melyekben 9 nő működött. A háború folyamán katonai szolgálatra alkalmasnak találtatott 84 tanitó. Ezek közül 36 a harctéren van, 13 fogságba esett, 2 eltűnt, 2 elhalt, 3 rokkantsága miatt, 28 nélkülözhetetlensége miatt felmentetett. Iskolalátogatás: áll. el. iskolába 855 fiú, 805 leány, össz. 1660 közs. „ „ 681 „ 241 „ „ 922 r. k. „ „ 3204 , 3606 , „ 6810 ref. , „ 600 „ 605 , „ 1205 ág.ev.,, „ . 23 „ 14 „ „ 37 izr. „ „ 76 „ 61 „ „ 137 urad. „ 13 „ 14 „ „ 27 társ. „ „ 208 „ 313 „ „ 421 összesen 5660 fiú, 5559 leány, együtt 11219 tanuló járt be tényleg. Fizetéskiegészités cimén 180.027 K, személyi pótlék cimén 5400 K, dologi szükségletek cimén 10606 K, összesen 196.033 K államsegély engedélyeztetett. A magyar nyelv sikeres tanításáért Borz János kurali rk. tanitó 100 K-t, Bartosné Rotyik Mária kirvai rk. tanitónő 80 K-t, Balvin Róza sárisápi áll. tanitónő 70 K jutalomban részesült. A tanulók között 674 K jutalom osztatott ki. Gazdasági ismétlöiskola működött: 2 állami, 4 községi, 2 rkath. jelleggel, melyekben 315 fiú, 203 leány, összesen 518 tanuló nyert tanítást. A 3 iparostanonciskolát 288, az 1 kereskedőtanonciskolát 38 tanuló látogatta. A hadbavonult katonák karácsonyi ajándékára 734 K 34 fillért, a feldúlt kárpáti falvak felépítésére 2515 K 52 fillért gyűjtöttek a tanulók. Általános ismétlő-iskolákat 408 fiú, 695 leány, összesen 1193 tanuló látogatta.