ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-30 / 5. szám

XXL évfolyam. Esztergom, 1916. január 30. 5. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szatn ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1916. január 29. — Kiléptek az út szélére. A világháború — a többi jellemző hatása mellett — nagy leleplezési folyamat, amelynek nyomán az állam területén élő egyéneknek, cégeknek, társulatoknak szennyesei, rovásra méltó törekvései a maguk csúf mezítelenségükben tűnnek elénk. Vért, nyomort, szűkölködést, sirást, pusztulást, családi tűzhelyek, városok rombadőlését látjuk mindenfelé s mindezt — javarészt — a humanizmust hangoztató, radikális szabadkőműves páholyok számlájára kell Írnunk. A radikális páholyok lovagjai habozás nélkül ránk olvassák s talán a közéjük nem tartozó gondolkodók is meggyanúsítanak bennünket, hogy e vádakkal akarunk elégtételt venni magunknak azokért a kegyetlen üldözésekért, amelyekben a katholikus intézményeket a közelmúltban részesítették a szabadkőművesek. Ezzel szemben rámutattunk a tényekre. A szabadgondolkodók s a konzervatív, nemzeti szellemet szem előtt tartó szabadkőműves páholyok olvassák rá ezen alapos vádakat azon radikális, hazánkban is nagy számmal létező páholyokra, amelyek csak a világháború kitörése után szakították meg a kebelbaráti összeköttetést a világ felgyujtását végző francia és olasz páholyokkal. E szakítást ily szavakkal ítélik meg a konzervatív szabadkőművesek : „A politikai óvatosság elemi parancsának tettek eleget, ha felbontottak bizonyos relációkat, amelyeknek folytatása csaknem a hazaárulás tényével azonosult volna . . . Ám ennek a lépésnek nem szabad túlságos jelentőséget tulajdonítani." Mondhatnánk tehát ezek folytán, hogy a magyar radikális szabadkőművesek a legkritikusabb pontig egy úton haladtak a francia és olasz testvérekkel s csak akkor váltak el tőlük — jobban mondva — kiállottak az út szélére, hogy az első alkalommal újra ráléphessenek a régi, kitaposott útra. Hesse professzor a Grenzboten 37. és 38. számában közölt tanulmányában igazolja, hogy a francia és olasz páholyokat s az ezekkel egy követ fújó más nemzetbeli páholyokat „elsőrendű felelősség illeti a mostani nagy háborús szerencsétlenség okozásában." Tőlünk féltek, hogy rájuk olvassuk a vádakat és ime, a „testvérek" elvégzik egymás között a nyilvános megvádolás és Ítélkezés munkáját. R. A hazugság hadjárata a Szentszék ellen. Az „Augsburger Postzeitung" értesülései nyomán a következőkben vázoljuk a római Szentszék helyzetét az olasz kavarodások között: Hónapokig tombolt az olasz háborúra bujtogató sajtó mindig növekvő erővel a kormány ellen, mert még mindig nem készült fel arra, hogy az inventionisták két követelését: a német birodalomnak megüzenni a háborút és a londoni egyezményhez hozzájárulni, — teljesítse. A forradalmárok pártja fényes nappal erőszakosságokat követett el és ők, akik félve őrködtek Itália integritásán a „Vatikán gonosz ármánykodása" ellen, — most polgárháborúval és felkeléssel fenyegetőztek. j,Die innere Front" cimű híradásuk nagy utcai botrányokat engedett sejteni és nagy feszültséggel néztünk az 1915. dec. 1-je, a parlament megnyitásának napja elébe. Nov. 29.-én azonban minden előzmény nélkül, hirtelenül látszólagosan lecsendesült a vihar, a forradalmárok, mint a felhők a nap elől — eltűntek és kellemes csend állott be. Nov. 30.-án a londoni olasz követ kormányának nevében aláirta Londonban a „londoni egyezményét, dec. 1-én pedig Sonnino feltárta az egész tényállást az olasz kamara előtt. Ezzel egyidejűleg az olasz és angol lapok az ujonan szövegezett és kibővített egyezmény állítólag teljes szövegét is közölték. Hangsúlyozzuk, hogy csak állítólagos teljes szövegét, mert mint a „Neue Züricher Nachrichten" leleplezései mutatják, ama lapokban közölt szöveg csak egy része az egész egyezménynek, amelynek többi része egyelőre ismeretlen maradt a világ részére. Nov. 28.-án Orlando, az olasz igazságügyminiszter Palermóban beszédet mondott, amelyben szóba került a túlságosan kedveskedő garanciatörvény is és kijelentette, hogy Itália most is megmarad, mint azelőtt, a római kérdést illetőleg régi, kiengesztelhetetlen álláspontján. Ezért XV. Benedek a dec. 6.-án tartott konsistóriumban ismét nyomatékon követelte szabadságának és függetlenségének teljes visszaállítását és kimutatta, hogy az általa és elődei által visszautasított törvény alkalmazásával nem politikai veszteséget célzott, sem Olaszország lealázását. Ismerjük az olasz sajtó hangjait a pápa kérdésére vonatkozólag és ismeretesek a majlandi Secolo kijelentései, mert „ez az újság az a hatalom, amelynek szavára az olasz kormány is hallgat és amely főcéljainak egyike az egyházzal és fejével való ellenségeskedés és harc." Mivel a Secolo az egyházellenes olasz mozgalomban vezérszerepet játszik, azért különösen és behatóan kell foglalnunk vele. „Az a feladat vár — irta akkor — a demokráciára, hogy őrködjék afölött, hogy a Vatikánnak AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Vallomás. Kongtak a harangok Búsan szólt az ének; Pöttönje se rezdült A derűs fénynek: Merre futottam Az élet útján, Jégzápor zörögve Zuhogott énrám; Merre csak mentem, Rögös volt a tájék, Izzón villámlott Felettem az ég; A szikla recsegett, A vihar zúgott, Útam sövényén Éji madár búgott; Kicsiny szobámnak Festett ablakán Rémváz kopogott Az est hajnalán: S dörgés dübörgött, Merre csak tértem; Részvét-irgalmat Hiába kértem: Eldobtak rútul, Lábbal tiportak ... Fájó könyűim Hasztalan folytak; De im', mint a tenger Kagyló-buvára, Reátaláltam Napom sugarára . .. Reá találtam ,.. S újra vig az élet.. .! Síri szivemben Újra derű éled; Újra pompázik Az égen a hold; Újra sarjadzik A szúfa, a holt... Feldúlt berkemben Újra hajnal támad; Pusztul a felhő, Tűnik a bánat: Mert reáleltem Éltem tavaszára, Mert reám ragyog Végre valahára, Uram, Teremtőm, Irgalmad sugara. Zsúrik János. A lelkiismeret. Üdülés céljából pár hetet a magyar tengerparton töltöttem, mindenkor elragadtatással nézve a déli vegetatio ragyogó zöld babérjait, a sziklából meredező kaktusokat s a pensiók erkélyeiről lefutó csokorrózsákat, melyek vörös-sárga és rózsaszínű pompájukban lebilincselték a szemlélőt. A tenger fehér habjain sirályok ringatták testüket s a parton ugrándozó gyermekek kifli darabocskákkal igyekeztek őket közelükbe vonzani. Napi sétáimat az északi és déli oldalon végeztem, figyelve a tenger változatát, szinte örültem, midőn a hatalmas víztükrén a közeledő „Sirocco* moraja hallatszott s fokozott erővel csapkodtak fel a hullámok. Alkonyatkor ismét végtelen csend, tovasiklik néhány gondola, — foszfor-tündöklés a tenger egy-egy kis körzetén s a távolban lassankint felgyúlnak a halászbárkák mécsei. Órákig üldögéltem a napsugaras padon, tekintetem az újságokról elkalandozott — azon vettem észre magamat, hogy ismét a járókelők szemlélésébe merültem — tanulmányozni igyekeztem a különböző fizonomiákat, mosolyogtam a divat hóbortjain s megkönnyeztem a sorvadókat, kiknek már tengerpára s babérillat sem nyújthat gyógyulást. A „kurmusik" közül tarka toillettek vonulnak fel — éles megfigyelés, suttogó kritika mindenfelé. Távolabb gyermekraj „diabolo" lapdaverseny s midőn gondtalan kacajuk mosolyra ösztökél bennünket is — tovasurran, egy-egy tolókocsi s a meredt béna tekintet megfagyasztja arcunkon a derűt, hogy rettegve gondoljunk saját sorsunkra. Volt a sétatérnek egy különösen elragadó szép rondója, hatalmas kaméliafák s aszalia gruppokkal, itt láttam minden reggel s délután két bájos szőke leánykát játszani „bonne"-juk felügyelete alatt. Lelkiismeretesen figyelte minden lépteiket s ijedten sikoltott fel, ha a kisebbik duhaj játéka közben elvágódott a kavicsos talajon. Ilyenkor rendbe hozta bozontos haját és gyűrött szoknyácskájáriak redőit eligazítva kézen fogta őket s vitte tovább, hogy a „Molo" változatos sokasága ujabb szórakozást nyújtson nekik, gyakran ildomtalanul ugrálták körül és ruháját ráncigálva ki-