ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-26 / 4. szám

mondjatok le a kölcsönös megsemmisítésnek szándékáról, meggondolván, hogy a nemzetek nem halandók ... és ne mondjátok, hogy a mérhetetlen konfliktusokat nem lehet a fegyverek ereje mellőzésével elintézni" . . . Megáldja azt, aki a békejobbot először nyújtja ellenfelének: „Áldott legyen az a fejedelem, aki először ad alkalmat a béke megkötésére." Ily erő, ily győzelem csak ott lehet, ahol ott van az Isten ereje is. Mit árthat egy ily hatalmasságnak bármily támadás ? ! Mit árthat, ha egy magyar állampolgár, — de hála Isten, nem magyar ember, — ép ezért a jóságáért, ezért a szivek- és világok felett aratott győzelméért támad, nem a főnek, azt mégsem meri tenni, hanem támad a testnek: az Anyaszentegyháznak ! Eddig kozmopolitizmussal vádolták az Egyházat, ma, midőn szeretetével valóban legyőzte az egész világot; a hazaszeretetet vetik szemére ?! Mit árthat a háborgó hullámok között bizton és szilárdan álló Péternek, ez erős sziklának, ha saját honfitársai ellene szövetkeznek és már előre aláírnak egy úgynevezett békeokmányt, amelyben kikötik, hogy ők, mivel sokat nyerhetnek, de kik tulajdonképpen mindig vesztettek, vereséget szenvedtek, de attól ők, ki valóban az egész világ fölött győzött, a pápától tagadnak meg minden kedvezményt, a garanciális törvénynek, a pápa fogságának minden enyhítését és előre kizárják őt a békekonferenciából. A történelem mást mutat. A történelemben még mindig meglátszott Isten kezének nyoma. Az igazság még mindig győzedelmeskedett, ha sokszor hosszabb ideig zsarnok kéz alatt szenvednie is kellett. Isten nem siet, de nem is felejt. Mi, kik ennek a harcoló és győzedelmesen harcoló Anyaszentegyháznak és szeretetben egyesült körünk tagjai vagyunk, csak büszkék lehetünk a történtekre, csak megerősödhetünk ragaszkodásunkban és szeretetünkben e dicső-, e halhatatlan alkotás iránt. Megerősödhetünk hitünkben és megnyugodhatunk reményünkben, — a jövőt illetőleg. Nagy dolgokat nem egyes emberek, hanem a néptömegek készítenek elő és visznek véghez! A háborúban sem lenne elég a vezetők nagysága, tudománya, ügyessége, ha nem lenne meg a tömegekben a ragaszkodás, a bizalom, az önfeláldozás ugyanazon eszmék iránt, melyek az embereket, nemzeteket nagyokká teszik. Az Anyaszentegyházat is a mi ragaszkodásunk, a mi szeretetünk, a mi önfeláldozásunk teszi Isten kegyelmével naggyá, hatalmassá. És az Egyházra s igy miránk is majd csak a háború, a békekötés után várakozik az igazi harc, az igazi küzdelem. Majd ha félrekerülnek az acélkardok, majd ha nem szólanak már az ágyúk, a gépfegyverek, akkor fog majd megindulni a szellemi harc, majd előkerülnek a szellem fegyverei : a szó, a toll, a betű és harcot kezdenek odaadó buzgósággal, mert csakis lelkiismeretes és buzgó tagdíjfizetés mellett vagyunk képesek kiadásainkat födözni és a nagy tartozás után járó kamatokat törleszteni. Örömmel említem meg végül, hogy körünk derék, érdemekben gazdag elnökét, Mattyasóvszky Lajos lovag urat az „Országos Kath. Szövetség" újra alelnökévé választotta. íme, mélyen tisztelt közgyűlés, ezekben soroltam el egyesületünk mult évi megbénított életének rövid történetét és ennek eseményeit. Az elmondottakból láthatjuk, hogy egyesületünk mindenkor átérezte és megértette szeretett hazánk súlyos megpróbáltatásokban, de egyúttal dicső győzelmekben is bővelkedő helyzetét s ennek hatása alatt élte szerényen egyhangú és csendes napjait az elmúlt esztendőben. Az a lelkes hangulat, az a nemes törekvés és buzgóság, mely a nehéz és áldozatos viszonyok között tagjaink lelkét a mult év folyamán áthatotta, vezessen bennünket továbbra is. Édes hazánk és szeretett véreink sorsáért aggódó lelkünket irányítsuk ezután is a mostani borzalmas világmegrendüléssel kapcsolatos nagy céljainkra. Mi itthonmaradottak teljesítsük mindig buzgón hivatásunk kötelmeit és tartsuk ezután is szent kötelességünknek mindannyian, hogy a társadalomban, egyesületi életünkben a hitet, a hazafiságot, a bizalmat, a lelki erőt ápoljuk, mert ezek biztosítják legjobban a végleges győzelmet s édes hazánk és mindannyiunk jövő nagyságát és boldogságát. Megköszönve eddig élvezett értékes és megtisztelő bizalmukat, arra kérem a m. t. közgyűlést, szíveskedjék ezen szerény titkári jelentésemet tudomásul venni és elfogadni. az ellen, amelyet most szerettek, amely most meghódította őket jóságával, gondosságával, szelídségével : az Egyház ellen. Erre a harcra nekünk már most készülnünk kell, már most szervezkednünk kell, hogy a támadások meg ne lepjenek. Ha a francia szabadgondolkozók most, mikor még oly kétes a helyzetük, nyíltan irják, hogy elismerik, a háború közelebb hozta az embereket Istenhez, de majd lesz gondjuk rá, hogy háború után kijózanodjanak, mert minden vallás sötétségben fetreng és nem Rómából terjed az igaz világosság, hanem Parisból, a páholyok fogják bevilágítani az egész földet, az egész emberiséget; mit várhatunk mást, mint egy óriási küzdelmet a vallás- és istentelenség közt. Legyen a mi kedves körünk is egy bástya, egy megerősített lövészárok, amelyen az ellenség minden offenzívája kudarcot fog vallani. Mi, kik itt e szerény kis helyiségben felüdülést, szórakozást keresünk és találunk; találjunk itt fegyvereket is, melyekkel felkészülve mi is vegyük ki részünket a szellemi harcban. Merítsünk egymásnak vallásos érzelmeiből, meggyőződéseiből, katholikus életéből bátorságot ez élet folytatására ; egymásnak felvilágosító szavaiból: tudást és világosságot a támadások sikeres leverésére. Ha igy egyetértünk, ha igy egyesülünk: akkor nem félünk semmitől, akkor győzelmünk biztos és fényes lesz. Az a szikla, mely szilárdan kiállotta az eddigi támadásokat s amelyen kimagasló uralkodó győzni tudott eddig is úgy: hogy senki sem sirt, hogy senki sem remegett, hanem mindenki csak örült győzelmének és áldotta őt; az a szikla: szilárd marad ezután is, — uralkodója győzni fog ezután is, — hiszen isteni csalhatatlan ajkakról hangzott: nem vesznek rajta erőt . . . Ez a mi örömünk a múltban és ez a reményünk a jövőben, ebben való tántoríthatatlan ragaszkodásban nyitom meg az Esztergomi Kath. Kör XXIV. közgyűlését. A távollevő elnököt a beszéd felolvasása után zajosan megéljenezték a tagok, akikre a felolvasott gondolatok nagy és élénk hatást gyakoroltak. Ezután Dombay Nárcisz, a kör alelnöke és titkára olvasta fel a szokott művészettel és irói találékonysággal összeállított titkári jelentését, melyet a tárcarovatban egész terjedelmében közlünk. A számvizsgáló bizottság szintén megtette jelentését, mely szerint a kör anyagi ügyeinek vezetését rendben találta. Klinda Károly, a kör könyvtárosa előadta a könyvtárnak mult évi állását és történetét. Ekkor az elnök és a tisztikar elhagyta helyét s Bogisich Mihály v. püspököt kérte fel a vezető elnök korelnökül, aki rövid beszéd kíséretében ajánlotta, hogy lovag Mattyasóvszky Lajost válasszák meg újra elnökül. A közgyűlés lelkesen járult hozzá az indítványhoz és dr. Machovich Gyula prelátus, egyházi elnök vezetése alatt ismét megválasztották a tisztikar régi munkás tagjait. Azután a választmányt egészítették ki és közfelkiáltással egyhangúlag Machovich János ny. főszolgabírót és dr. Antony Béla polgármestert választották be az eltávozott dr. Koperniczky Ferenc és dr. Csárszky István prelátus-kanonokok helyébe. A választmány tagjai. Választmányi tagok lettek: dr. Antony Béla, Bleszl Ferenc, Bogisich Mihály, Brutsy Gyula, Brutsy János, Erős Rezső, dr. Fehér Gyula, Fekete Árpád, Grósz Ferenc, Machovich János, Magos Sándor, Magyarász Béla, dr. Major Ödön, Marosi József, Maszlaghy Ferenc, Mátéffy Viktor, Meszéna Kálmán, dr. Molnár Szulpic, Oberth Ágoston, dr. Pacséri Károly, Perényi Árpád, dr. Perényi Kálmán, dr. Roszival István, dr. Sebők Ferenc, dr. Szilárd Béla, Számord Ignác, Szecskay Kornél, Szölgyémy Gyula, Vimmer Imre, Zemplényi Gyula. Majd az újságok elárverezése ment végbe s a közgyűlés a tisztikar éltetése közben szétoszlott. Péter király panasza. — Saját tudósítónktól. — Marchegg, 1916. jan. 14. A bécsi W. T. tudósítója — akit mint eleven riportert már régebbről ismerek s kivel a marcheggi pályaudvaron csupa véletlen folytán kerültem ismét össze — beszélgetést folytatott egy svájci laptudósitóval, akinek viszont nemrégen alkalma nyílt a hontalanná vált Péter királlyal beszélni, amikor az Valonán át biztosabb helyre menekült. — Érdekes — fordult felém mosolyogva a kupéban — mi mindnyájan azt hisszük, hogy a különben is zárkózott természetű Péter királyt nem lehet megközelíteni, holott a tények az ellenkezőt igazolják. Karagyorgyevics Péter szerb király ma senkivel sem beszél szivesebben, mint a laptudósítókkal, kiknek oly őszinte, bűnbánó nyilatkozatokat tesz, hogy az embert szinte bámulatba ejti. Hogy az ántánt párti hatalmak mellé állt, elsősorban is magát hibáztatja, de nem épen a leghizelgöbb módon emlékezik meg Pasics szerepéről, kinek ravasz és fondorlatos politikai iránya nemcsak, hogy be nem vált, hanem minden tekintetben kudarcot vallott. Pasics volt a szócsöve az orosz kormánynak a háború mellett, ő agitált a leghevesebben s a háború első hónapjaiban nagyobb tekintélye volt a kormány előtt, mint magának a királynak s az uralkodóház egyéb tagjainak. Tekintélyét a mi legelső balsikert ért hadjáratunk csak növelte. Pasics alakja és hatalmassága még az ántánt előtt is kimagaslott — mig végre ma alig hallani róla, sőt neve majdnem a feledésbe merült. Péter király maga is beismeri, hogy ő tulajdonképen ilyen hosszú és véres háborúra nem számított, nem is volt rá felkészülve s innét magyarázható a mostani végpusztulás. Szerbia az orosz pártfogásból teljesen kiábrándult ; nem gyűlölhet nemzet uralkodót annyira, mint gyűlöli ma Szerbia Miklós cárt, ki a szerb nemzet sírját előre kiszámított, öntudatos tervekkel ásta meg. Péter király kijelenti, hogy a monarchia ellen terveztek ugyan háborút, de azt csakis az 1917-ik év tavaszán szándékoztak megindítani, igaz: nem oly méretben, mint ahogy máma tombol a harc. Oroszország ebbe a tervbe látszólag bele is ment volna, de az ántánt akadékoskodott, felhozva okul, hogy Németország 1917-ig annyira megerősödik, hogy a harc felvétele kész kudarc lenne számára. Ez annál is inkább bizonyult volna igaznak, mert a német kormány még 1914. év tavaszán neszét vette a háborús készülődésnek s természetesen üres és tétlen kezekkel nem nézte a közelgő veszedelmet. Tehát mert az antanthatalmak idő előtt kipattantották a háború hirét, saját érdekük parancsolta, hogy azt minél előbb megkezdjék. Az ok eszközét megtalálták Szerbiában, kit a sarajevói tragédiába valósággal beugrattak. A szerb kormány monarchiánk határozott hangú ultimátumának átvétele után kissé megrettent a következményektől, sőt Pasics is azon a ponton volt, hogy teljesít mindent. Ekkor jött Miklós cártól az a bizonyos 2000 szavas schiffrirozott távirat (mely már a bécsi Hadügyi Múzeumban van) s ennek alapján tagadta meg Szerbia Ausztria-Magyarország jogos kívánalmait. Péter királyt a sok csapás és a még több átélt lelki izgalom nagyon megviselte. Alakja megtört. Arcán koránt sincs az az elszántság és vakmerőség, amely jellemezte őt s ha beszél, lassan, szinte szótagonkint ejt ki minden szót, amelyből csak panasz és keserűség jön. Ha nem az ántánt s főleg ha nem Oroszország által vezetteti magát, Szerbia Magyarországgal még ma is békében él, mert hogy Szerbia állt és virágzott, azt kizárólag a monarchiának köszönheti — amit Péter király maga is beismert. A mai hadjárattal csak a Karagyorgyevics dinasztia fog eltűnni és megsemmisülni — Szerbia azonban mint okkupált tartomány ismét talpra áll! Dinnyés Árpád. Egy könyvről. Mikor szerte a világon csak a komorarcu Halál arat és a római mithologia Parkái szinte nem győzik elvagdalni a hosszabbra szánt életfonalakat, akkor jelenik meg a Szociális Missiótársulatnál második javított kiadásban a nagyhírű paedagógusnak, Foerster Frigyes Vilmosnak remekmüve : Áz élet művészete. Ugy érzem, valahányszor Foerster eme bájos könyvét kezembe veszem, mintha valami erős ember gyengéden megfogná kezemet és azt mondaná : Jer velem, a legnagyobb művészetre foglak megtanítani . . . Mert ha az embernek szüksége van is a különféle művészetek ismeretére, azok egyes termékeinek helyes értékelnitudására; de hogy a legszükségesebb, mert hozzá legközelebb álló művészet: az élet helyes átélése, nem szorul bizonyításra. Azért én megyek, követem ezt a nagy egyéniséget, miként egykor Xenophón is követte Sokratest, mikor ez megígérte, hogy megmutatja neki azt a helyet, hol a derék, egész emberek teremnek. . Három gyönyörű képcsarnokba vezet ... Az első íölirása: Önismeret. Ez a pompás képtár