ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-08-06 / 32. szám

miatt sem. Á hadimunka pedig már katonai fegye­lem alatt folyik s igy lassan, hónapokon át hozzá­nevelődtek a rendhez, sőt tisztasághoz is. Innét aztán kisebb csoportokban be lettek osztva az újoncokhoz kiképzésre, honnét a rendes csapatok­hoz a rajvonalba kerültek. Eleinte sok baj és még több mulatság is volt az oláh-cigány katonákkal a rajvonalban. Szörnyen védekeztek a zizegő go­lyók ellen, bár az élelmezéssel, ruházattal, fekvő­hellyel nagyon meg voltak elégedve. S mikor ki­tapasztalták, hogy nem minden golyó talál, már önkéntes jelentkezéssel iparkodtak szolgálatot tel­jesíteni, mert ezzel rendszerint apró kedvezmények jártak. Az időjárás szeszélyeit kitűnően bírták, kikémlelni, kúszni — no és a legénységtől apró­ságokat elemelni — abban veszedelmesen ügyesek. De ha egyik-másikat csak kis horzsolással is meg­sebezte az orosz golyó, olyan ordítással adták tudtul megsebesülésüket, hogy a legények a kaca­gástól a földön hemperegtek. Akadt azonban igazi hös is a vad fiúk és dádék között. Ezek aligha fognak visszatérni már a kóbor élethez, s bizony átalakítja az ö életüket is majd a háború és meg fog szűnni a szégyenletes kóborlás. * Vasúti szerencsétlenség Komáromban. A napokban éjjel három órakor a komáromi pálya­udvar külső részén az Érsekújvár és Budapest felől jövő tehervonatok összeütköztek. Az összeütközést az okozta, hogy a Budapest felől jövő tehervonat vezetője nem vette észre, hogy a szemafor tilosra van állítva s a vonatot rávezette a tilosra jelzett vágányra. Vele szembe jött az érsekújvári teher­vonat s mire a vezetők azt észrevették, a vesze­delem már kikerülhetetlen veit. A két vonat teljes sebességgel egymásba rohant, a mozdonyok telje­sen szétzúzódtak s négy kocsi felborult. A négy kocsi közül kettő puskaporral volt megrakva s va­lósággal az Isten csodája, hogy a puskapor fel nem robbant s még nagyobb veszedelem nem kö­vetkezett be. Az összeütközés következtében az érsekújvári vonat vezetője egy Kühne nevű német gépész szörnyethalt s a vasúti személyzet közül négyen súlyosan megsebesültek. A vasúti szeren­csétlenségért az életben maradt gépészt okolják. A komáromi állomásfőnökség azonnal intézkedett, hogy Budapestről és Győrből segédmozdonyokat küldjenek. Győrből mérnökök érkeztek Komáromba a pálya helyrehozatala végett. A forgalmat csak átszállással tudják lebonyolítani, a vonatok nagy késéssel érkeznek. * A katonai tartalékkórházak sebesült és beteg katonái, valamint a napközi otthonokban elhelyezett gyermekek istápolására eszközölt gyűjtést június hó végével lezárván, elszámolásomat a vár­megye főjegyzője és a vármegyei számvevőségi kirendeltség főnöke felülvizsgálták és azt rendben levőnek találták. Amidőn ezt az érdekeltek szives tudomására hozom, — egy alkalommal az alábbi­akban közlöm azon kegyes adományokat, amelyeket eddigelé még nem volt módomban nyugtázni. Ezen adományok a következők: méltóságos dr. Bajner Lajos püspök, ált. érseki helynöktől 300 K, Fazekas Imrétől (Budapest) 10 K, özv. Gerle Lajosnétól (Budapest) 2 K, Kaán Károlytól 10 K, Kálmán Ignactól 10 K, Pleva Ferenctől 50 K, Sáfrán Jó­zsefnétól (Lábatlan) 4 K, Marosi Ferencnétől egy­évfolyam Tolnai Világlapja 10 db félkendő. 3 üveg befőtt (Anna-kórházba) s ezenfelül 20 pár papucsot volt szivesvarrni, Virág és Szántó cégtől pokróc­maradékok papucstalpakhoz, özv. Gábris Istvánnétól 3 üveg paradicsom, özv.Meizner Annától 4 drb használt gyermekruha (utóbbi 2 adománya belvá­rosi napközi otthonnak adatott át), Schmidt Gyula a VII. tartalékkórház használatára egy szép fali órát szíveskedett átadni, özv. Cs. G.-nétöl 350 drb savanyitott uborka és 170 drb paprika (a II. és VII. sz. tartalékkórháznak adatott át), „Isten nevé­ben" 3 drb tollvánkos 3 huzattal (a VII. sz. tartalék­kórháznak), Schrank Bélától 20 üveg málnaszörp (az I., II., III., IV, V., VI., VII., sz. tart. kór­házak és a Koloskórháznak), Szántó Magduskától 6 beteg katona részére borogató flanell, Gsernák Emiiné (Lábatlan) 15 pár papucsot varrott, Dóezy Ferenc a II. IV., és VII. sz. |kórházak 14 nehéz betege részére állandóan tejes kenyeret küld, Mar­kovics Ágostonné és Lengyel Oszkárnétól (Lábatlan) képes újságok és olvasnivaló könyvek. Mindany­nyian fogadják nagylelkű adományaikért hálás kö­szönetemet. Esztergom, 1916. aug. hó 1.-én. Perényiné. * Ember-ölés kísérlet. Dogosi Jánosné Ilka­majori lakos összekülönbözött Csellár Andrásnéval s e közben drasztikus szavak is elhangzottak a pusztán. Dogosi Géza 20 éves motorgépkezelő anyján elkövetett sérelem miatt elégtételt szer­zendő 12 m/m átmérőjű flóbert puskából 28 lépésnyi távolságból Csellárnéra — ki a konyha ajtónál ült — lövést tett. A lövés szerencsére nem talált, mert kissé lejebb ment s a lövedékek az ajtó fej­fájába fúródtak mintegy másfél méter kiterjedésű területen. Csellárné a konyha ajtót maga után zárva szobájába menekült, a lövöldöző legény most már neki esett az ajtónak, azt összetörte és ismét megtöltött fegyverrel addig döngette az ajtót, hogy a flóbert elsült, majd a csöve eltört, ekkor aztán behatolt a szobába, az aszonyt agyba-föbe verte, bal alsó karját eltörte, s mikor látta, hogy már alig van benne élet, otthagyta. Az asszonyt vérben fekve találták s orvosi vélemény szerint 2 hónapig is eltart a felgyógyulása. A dühöngő legényt a csendőrség elfogta s a pestvidéki kir. ügyészség­nek átadta. * Mi az ecet és mi az ecetesszencia? Nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is ezt a kérdést, miután évtized óta az erre vonatkozó nézetek teljesen kialakultak, egyformán bírálják el az illetékes vegyvizsgáló állomások. Igy a közön­séges konyhai ecetben mindenütt legalább 4°/o, az ecetesszenciában pedig 10% savtartalmat kívánnak meg, ha ez nincs meg, akkor az árú, mint hami­sított, az 1876.: 14. t.-c. alapján kifogásoltatik és igy természetesen az illető ellen az eljárás is meg­indul. Természetesen ez arra vonatkozik, amikor arról van szó, hogy ecet-e vagy ecetesszencia az illető folyadék, nem pedig arra, amikor szárma­zása is jelezve van, hogy pl. szeszecet, erjedési ecetesszencia, mert akkor a vizsgálatnak még arra is ki kell terjeszkednie, függetlenül attól, hogy a savtartalom megvan-e vagy sem, hogy tényleg erjedési ecet-e a vizsgálat tárgya. Bármi jól hang­zik is az az állítás, hogy „mihelyt csak vízzel hígítva használható ételecetnek, a folyadék feltét­lenül megfelel az ecetesszencia fogalmának", ezt elfogadni még sem lehet, mert eszerint akár 4°/o is lehetne ecetesszencia abból az egyszerű okból, mert hogy valamely ecetet ki tud tisztán vagy csak hígítva használni, az az illető egyéni ízlésé­től függ. Igy önként következik már rendészeti szempontból is, hogy csak egy határozott °/o-u ecetre mondhatjuk azt, hogy ez már nem ecet, hanem ecetesszencia és erre már évtizedes gya­korlat van, amely 10%-ot mond, aminek meg­változtatására ma semmi elfogadható indok nincsen. Mert hiszen eltekintve mindentől, az sem lehet vitás, hogy olyan árúnál, amely kapható és igy forgalom tárgyát is képezi, a mostani rendkívüli helyzet csak abban nyilvánulhat meg, hogy az árú drága, nem pedig abban, hogy drága és nem is normális minőségű. A kötelező %-jelzés az ecetsavra van elrendelve, amivel az árúnak bírnia is kell, nem mint ma, amikor igen sok esetben a bemondott %-nak még fele is alig van meg. Az egész dologban az a legszomorúbb, hogy az ecet­hamisítást igen sok esetben nem a megbüntetett kereskedő követte el, hanem azok, akik jogtalan anyagi előny elérése céljából már eredetileg hami­sított árút szállítottak vagy pedig jóval kisebb °/o-u ecetsavat, mint amilyent eladtak. Tanügyi hirek. Kárpátok Ünnepe. A vallás- és közoktatás­ügyi m. kir. miniszternek f. évi 30000. számú rendelete értelmében megtartott Kárpátok Ünnepe alkalmával Esztergom vármegye elemi iskoláiban hazánk védelmében elpusztult falvak újbóli fel­építése céljaira összesen 2515 korona 32 fillért gyűlt össze, melyet az iskolák igazgatóságai az illetékes helyre juttattak. Tekintve a vármegye kis területét, a gyűjtés eredménye sikerült, mely a tanítók és tanítónők lelkesedését és érző szivét bizonyítja. A gyűjtés az alábbiak szerint oszlik meg: 8 állami elemi iskola gyűjtése 569 K 66 fillér, 5 községi 2 „ iparos 19 rkath. elemi 8 ref. 1 ág. h. ev. e. 4 izr. elemi 4 társulati elemi 195 38 760 381 10 479 79 09 50 80 63 96 Államsegély. Az esztergomi társulati óvoda a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől dologi szükségleteinek részbeni fedezésére 600 K államsegélyt nyert. Beszerzési előlegek. A vallás- és közokta­tásügyi m. kir. miniszter urnák 9694. ein. sz. a. kelt rendelete alapján a beszerzési előlegek en­gedélyezése iránti előmunkálatok megkezdődtek. Szabadságolt tanító. Ray Sándor hadba­vonult leányvári rk. el. iskolai tanító a harctéren szerzett betegsége miatt a katonai szolgálatból szabadságoltatott. Tanitóváltozás. A köhidgyarmati rk. elemi iskolához Ujváry Ferenc okleveles tanító válasz­tatott meg. Házvezetőnői állást vállal plébánián vagy más uri háznál a ház­tartás minden ágában jártas 38 éves hajadon, ki már ily állásban alkalmazva volt. Cim: Varga Eszter Esztergom, Batthyány Lajos u. 1. Az eredeti PFAFF-varrógépek nemcsak varrásra és mühimzésre alkalmasak, hanem a legújabb készülékek segé­lyével önműködőlég végez­nek beszegést 9 fodrozást, suj­tás, betét és levarrási mun­kákat. E készülék használata készséggel lesz be­mutatva Schenkengel Antal varrógép-raktárában Esztergom, Ferenc József út 43. sz. Fogyasztási szövetkezeteknek megfelelő árenged­ményt nyújtok, ugyszinte plébánia-hivataloknak 20 kgon felüli vasúti teherszállításoknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom