ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-09 / 28. szám

s ráfogják, hogy irigykedik — pedig csak kenyeret kér. Hiába! Más a szellem, más a gondolkodás. Különbözők a világnézetek, különbözők a törekvések. Sok miniszter, államtitkár, tanácsos, főispán visszaemlékezhetik egy-egy tehetséges diákra — kispapra, akitől az iskola padjain a tudományát kölcsön kapta. A jeles diák most a nép között végzi a nemzetalapozásnak csendes, reklám nélküli munkáját, a kevésbbé jeles pedig vezető állásban van s onnan mond szigorú bírálatot egykori megmentője munkájáról és viselkedéséről. Nem szoktunk mi panaszkodni! A lenéző vállveregetésekért nem haragszunk meg. Nem irigykedünk senkire. A tüzet nem fújjuk, hanem inkább a közcsend és a béke hivatott őrei vagyunk. Azt azonban megkívánjuk, hogy a nemzet kebeléből ne tagadjanak ki bennünket, ne nézzenek mostoha gyermeknek minden kath. papot, mert bizony arra nem szolgáltunk rá. Még sok mindent tudnánk irni arról is, hogy mire vezetnek a túlzott politikai törekvések ! Mesélhetnénk meg nem fékezett sajtóorgánumokról, feldühített demagógokról! De minek csinálnánk kirakodó vásárt? Hiszen vigasztalást a magasztos munkakörben, támaszt a hazafias és vallásos nép szeretetében találhatunk; az elismerést és jutalmat pedig senkitől mástól, mint az Istentől remélhetjük, kinek nevében küzdünk a haza jóvoltáért és a nemzet boldogságáért. R. Mi oldja meg a „nökérdést"? A Feministák Egyesülete 1916. júniusában kongresszust hivott egybe. Programmjuk természetesen országosan szervezni a nőket: a politikai életben választói jogot, a társadalomban egyenjogú pálya megnyitást, a nők számára hatósági munkaközvetítést, szervezett anya- és gyermekvédelmi ligát akarnak kiküzdeni. A Feministák egyesületének sajtója is van: „A nő" cimű folyóirat, amely radikális alapokon nemzetközileg akarja szervezni a nőket. Érdekes, egyben nagyon tanulságos betekinteni a Feministák Egyesületének háborús tevékenységébe, melyről a júniusban tartott kongresszusukon beszámoltak s ez a beszámoló gondolatokat, sejtéseket ébreszt bennünk: messze van-e a nőkérdés megoldása és mi fogja megoldani? tett vele együtt egész népe. Összegyűlt a népfelkelők hada s a vár két ócska ágyújáról, melyeket valamelyik velencei dogé ajándékozót az államocskának, levakarták az évszázadok rozsdáját; gyors evezősök cirkáltak a part közelében és a hegytetőkön az őrszemek ébersége figyelte az ellenség közeledtét. Nemsokára — mialatt az előkészületek folytak — északról és délről egyidejűleg hatalmas ellenséges hadseregek törtek be az országba, a gyönge védekező csapatokat kardélre hányták és mielőtt lélekzethez jutottak volna Pietro hü alattvalói, már Almissa kapui előtt állottak. A nagyherceg özvegy volt. A sors nem adott neki férfiutódot és örököst, csak egyetlen leánya virágzott fel a vár csendjében. Máriát apja inkább fiu, mint leány módjára nevelte már gyermekkorában kivitte magával farkasvadászatra, együtt hajtották maguk előtt a gyorslábú őzeket, és mire felnőtt a leányzó, bizony nem volt oly szilaj paripa, melyet meg ne ült <volna, nem volt árok sem hegy, mely gát lett volna bátor személye előtt. Bálványa volt az egész vidéknek — erős és határozott, mint egy férfi, mégis nőnek érezte magát: nem tagadta meg jóságos látogatását egyetlen szegénytől sem a veszély órájában, és ha hirül vette, hogy télviz idején a dühöngő bóra elindította a hegyek hólavináját és majd ezt, majd amazt a helységet borította el, akkor ő volt az első, aki odasietett, hogy segítsen, mentsen, tanácsot adjon. Főleg pedig: Mária szép volt — szép mint a felbukkanó napsugár. Messziről jöttek az előkelők és nemesek, hogy megkérjék kezét, de Mária körültekintő és higgadt maradt, megőrizte lelke A beszámolóban első helyen a béke érdekében kifejtett munkásságuk van leszögezve. Résztvettek a hágai internationális kongresszuson, amely április 28-án nyilt meg. Sőt a kongresszus elnöke, Jane Addams eljött Magyarországra, küldöttséget vezetett a miniszterelnökhöz, mint minden ország kormányelnökéhez elmennek, hogy a béke létrejöttét siettessék és a békét állandósítsák. Ennek alapján megalakították az „Állandó Béke Magyar Feminista Bizottság"-ot, amely az év folyamán több agitációs gyűlést tartott. Politikai propagandájukat a világháború kissé megbénította, de a nők választójogáért folyó küzdelmük nem szünetelt, sőt agé-t adott hozzá az, hogy a nőt a világháború a férfi pótlására kényszeritette. Azért irta Giesswein Sándor a választójog demokratikus kiterjesztésre vonatkozó javaslat módosítására : „Tekintettel arra, hogy a jelen háború folyamán Magyarország népének legszélesebb rétegei nemi különbség nélkül hazafiasságuknak, önfeláldozásuknak, megbízhatóságuknak fényes jelét adták : a képviselőház utasítsa a kormányt, hogy a választójognak az általános választójog alapján, minden vagyoni és nemi cenzus mellőzésével... a titkos választás módszerével leendő megállapítás iránt törvényjavaslatot terjesszen elő." A Feminista Egyesület a háború alatt több memorandumot helyezett le a képviselőház asztalára egyenjogúságuk érvényesítésére gróf Apponyi Albert, gróf Károlyi Mihály, Rakovszky István, Giesswein Sándor közreműködésével. Arra a hirre, hogy a cselédekre rendőrorvosi vizsgálatot létesítenek, 1916. februárban a régi képviselőházban tiltakozó nagygyűlést rendeztek. S ezen küzdelmüket „küzdelem a kettős morál ellen" címen folytatják nem kevés visszhang nélkül, melynek hatalmas refrainje Prohászka székesfehérvári püspök sajtócikke volt a cselédlányok rendőrorvosi vizsgálata ellen, melyben a nagy püspök az erkölcs védőjének a vallást állítja előtérbe, nem pedig a rendőrt. Pályaválasztási értekezleteiken megjelölik azokat az ipari pályákat, melyeken a nők prosperálhatnak. A fehérnemű-, felsőruhavarrás, himzés, diszitőmunkákon kivül asztalos, borbély, festő, cukrász, ékszerész, kalapos, kárpitos, diszitö könyvkötő, órás, pék, szakács, szabó, szűcs iparágak női kultiválása érdekében erős propagandákat fejjettek ki. Munkásközvetités, anya- és gyermekvédelem 30—40 ezer koronájukba került. Egyszóval nem lehet észre nem venni azt az országos mozgolódást, melyet a feministák minden téren megindítottak a nők egyenjogúsítása érdekében. Argumentumaik között első helyen szerepel a nőnek mai sociális teljesítménye. A mai világháború asszonya a férfinak nemcsak segédje, hanem versenytársa lett. Már az nem is tűnik fel, hogy a nő villamos kalauz, tisztviselő, éjjeli őr, utcaseprő, öntöző; — mint orvos, tanítónő, lassan ügyvédnő a férfit derekasan pótolja. A gyárak, üzemek seregesen nyelik el a női munkásokat ; a gazdaságokban —• háztartásokban féregyensúlyát, minek következtében hajadonként lépte át huszadik életévét, holott társnői keleti szokás szerint már tizenötéves korukban férjhez mentek. Hogy miért utasította vissza az előkelők felajánlott kezét, azt még atyja sem tudta: a nagyherceg leánya mély, de csöndes vonzalmat érzett gyermekkori pajtásához, Almissa legszebbik ifjához. Gregor a nemes, de elszegényedett Ivanoviö család sarja volt. Már nagyapja a nagyherceg személyes szolgálatába lépett, apja pedig mint a vár kapitánya szállott korai sírjába. Igy tehát egészen természetes, hogy az ifjú hercegleány és a délceg dalia együtt nevelkedtek föl. A gyermeki barátságból azután mély vonzalom fakadt, anélkül, hogy maguk a fiatalok észevették volna. Tegnapelőtt azonban az ifjúnak a nagyherceg megbízásából egy sereg élén a Planina felől vezető ösvény őrizetére kellett sietni. Indulása előtt búcsúzni jött Máriától.. . csak ekkor érezték szivük sajgó fájdalmát és komoly, tiszta szeretetét. De válnia kellett. Érzékeny búcsút vettek... Először és utoljára, gondolja ma már Mária, az északi uton beözönlő ellenséges csapatok láttára. Szive összeszorul, de viaskodik benne az aggódó szeretet a büszkeséggel: ha meghalt szegény Gregor, akkor hősként adta életét! Pietro kereken visszautasította a megadás feltételeit, mert bizott az erős várfalakban és övéi bátor elszántságában. Az élelem is elégnek ígérkezett egészen télig, és különben is, ha a szárazföldön nem volna lehetséges az élelmiszerek beszerzése — a tengeren nem mutatkozhatik franjek, apák — testvérek helyét foglalják el — mindez már magában rejti az eljövendő békében a társadalmi formák átalakulását. A feministák nem fognak hiányozni, hogy a nők háborús munkája fejében már nemcsak jutalmul, hanem szerzett jog alapján kérjék a választójogot, sőt ipari és egyéb pályákon is az egyenjogúságot. Gondoljuk el vájjon a háború kényszere alatt egyes üzemekben bevált nők szorgalmuk hozzáértésük által a békében helyet fognak-e engedni a férfinak ? Bizonyára nem ! A munkaadó is meg lévén velük elégedve — az olcsóbb munkás címén továbbra is nőt fogja alkalmazásban hagyni. És ha a háború hősei sebeiket fogják mutogatni, — gondoljuk el nem fogják-e a nők viszont kérges tenyerüket mutogatni, s azt a tényt, hogy a több éven át harcoló férfiak munkáját nemcsak akárhogy teljesítették, hanem a harcolókat segítették, a honmaradtakat megmentették. Minél több férfit szólit fegyverbe a haza, annál több nő lép be az elhagyott férfimunka sáncaiba. Szóval egy ellenállhatatlan kényszer beleviszi, sőt már belevitte a háborús nőt a társadalmat, államot fentartó munka minden elképzelhető sáncába. íme a kényszer emancipálta a nőt a gyermekszoba őrizete alól. Ez ugyan rejt magába némi veszedelmet, de azon tény alól ugylátszik a háborús nemzet nem fog szabadulhatni, hogy a férfit pótoló, sőt a férfi versenytársává felemelkedett nőt megtartsa a békében is a háború előidézte alkalmazásokban, a mi természetszerűleg az eljövendő békében a megváltozott társadalmi élet formai szervezését is magával fogja hozni. íme nincs messze a nőkérdés megoldása. A milyen közel van a béke, oly közel van a nőkérdés megoldása! Ami pedig azt közelebb hozta, hogy foglalkozni kell e kérdéssel, az épen a háború volt. A jelen világháború sok évtizeddel mozdította elő a feministák világszerte törtető propagandáját, egyszerűen azon okoknál fogva, hogy a nőre a legerősebb, legnélkülözhetetlénebb üzemekben is szükség volt, sőt szükség lesz még a háború után is, mikor el fog jönni a rombolás munkája után a lázas épilés munkája, a mikor minden férfi és női kéz el lesz foglalva. Hozzájárul még a háború után is elvárható drágaság, mely a férfi mellett a nőt is további erős munkára, kenyérkeresetre kényszeríti. Változó idők. A változó idők magyarázzák meg a mostani állapotot, hogy egyik náció még az imádságban se kivan jót a másik nációnak — legfeljebb az örök boldogságot, de azt is csak a hősi halál révén. Valamikor, nem is régen a szántó-vető gazda megtisztelte a cement-munkát értő taliánt, aki az országúton hídmunkával foglalkozott s odaköszöntötte neki a felekezetnélküli magyar köszöntést: — Jó napot kívánok! cia hajó, mert az Adria az angolok kezében van, azok pedig halálos ellenségei a francia nemzetnek. Igy mondta azt nemrégiben, egy orosz követ a nagyhercegnek. Másnap reggel megindult a hegyi tarackok tűze és mielőtt az est ellepte volna a tájat, nemcsak a két velencei'ágyú hallgatott el örökre, hanem a sérthetetlen erősnek gondolt falak is megingadoztak. Midőn harmadnap az élelmiszerkészleteket magukba rejtő raktárak is lángba borultak, a nagyherceg belátta, hogy a további védekezés lehetetlen és hiábavaló. De nem akart élve a gyűlölt ellenség kezébe jutni, tőle kegyelemért esdeni: ez sértette férfiúi büszkeségét. Órákhoszszat a leghevesebb tűzben állott tehát, szótalan, sziklakeményen nézett szembe az ellenség alant táborozó, viaskodó csapatainak, azonban ugy látszik nem is éri a golyó — végre, mikor az alkonyat gomolygó köde leszállt a hegyvidékre, lassú, komor, de büszke léptekkel haladt szobája felé, s ott magához hivatta hűséges titkárját, hogy vele hosszasan tárgyaljon. Az öszbeborult tanácsadó csak éjfél után hagyta el a herceg szobáját, szemében forró könnyek csillogtak, mert tudta már, hogy meg van pecsételve hazájának sorsa. Néhány perc multán Mária atyja kebelén nyugodott. Á nagyherceg egész valójában mélyen megindult, kezei remegtek, midőn fájdalmas tekintete szép leányának sürü leomló hajára esett, de azért erősnek tette magát. — Mária, törte meg a csendet — én egyetlenem, komoly megbeszélni valóm van veled. Te mindig bátor leány voltál, ugy-e ma sem fogod elveszteni hidegvéredet ?