ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-09 / 28. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. július 9. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Irigykednek-e a papok? Esztergom, 1916. július 8. A tüz sokáig lappanghat az éghető anyagok tömegében anélkül, hogy füstöt, lángot okozna. Csak erösebb fuvallatra van szükség, hogy a rejtőző tüz ijesztő tűzvésszé nöjje ki magát. A magyar közéletben számos ilyen lappangó tüz rejtőzködik. Tudunk róluk, de nem piszkáljuk. Érezzük kellemetlen sütését, de oltani nem tudjuk, igy hát az eredménnyel nem igen kecsegtető mozgolódással minek fújjuk fel nagyobbra? Nem fújtuk fel, mert a tekintetek visszatartottak. Azonban felfújta helyettünk más, magában az országházban, midőn ráfogta a papokra, hogy irigykednek. Eddig azt hittük, hogy csak a tudatlan tömeg fantáziál, mesélget arról a bizonyos „papzsák^-ról, amelyben mindig van férőhely s amelybe még most is szeretnének bele rakni mindent. Ám a métely ragad s ennek tulaj donithatjuk, hogy még az okosak is megbotlanak miatta az igazságos, a logikus gondolkodás útján. A gonosz célzatosság, az egyházi vagyonra áhitozó falánkság úgy állítja be a kérdést — és sajtójában egy nap se mulasztja el úgy beállítani — hogy a tömeg azt higyje, hogy a magyar papság a nagy egyházi vagyon jövedelmében dúskálódik, mégis kiszedné a világiak zsebéből az utolsó fillért is párbér, stóla és egyéb szolgáltatások címén. ki „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ének a diadal előtt. Engemet az Isten harcra küldött s edzett; Erőm: a szeretet, üde, égi harmat; Egyik győzelemtől uj másikba kezdek: Hátha kiküzdöm a végső diadalmat! ? Ellenem: a sátán s minden átkos eszme, Mely lelkeket gyilkol kinzó tőrbe csalva; Végtelenül fájna ha egy is elveszne . . . Előre! — a jelszó, — a nagy diadalra! Eljő még az idő: hiszen vallom, várom S megtörik a gonosz dölyfös akaratja S az emberi lelkek szerte a világon Mind Krisztushoz térnek hithű áradatba ! S fölragyog a kereszt megdicsőült fényben És köréje gyűlnek mind a megtért lelkek És előtte velem porba hullva, mélyen Neki örök s hálás himnuszokat zengnek. Ujjongva köszöntlek, verőfényes hajnal, Krisztust biró lelkek boldog birodalma! Bárcsak arany-napod fényes diadallal Mentől előbb borús egünkre virradna t Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Pedig úgy áll a dolog — s ezt a magas állásokban levő világi urak legjobban tudhatnák, — hogy a főpapok s a szerzetesrendek kezén lévő és jogos tulajdonukat képező nagybirtokok jövedelme a nemzeti nagy célok előmozdítására fordítódik, azok jövedelmének felhasználása — ha nem is szervezetten, de következetesen — belekapcsolódik az állam fentartásának munkájába és anyagi ellátásába. Mert mit tesz az állam a közpénzekkel? Iskolákat épit és tart fenn. Művészeteket pártol. Ipart, nemzetgazdászatot lendit. Ösztöndijakat, tanulmányi segélyeket ád stb. Mit tesznek a püspökök, a káptalanok, a szerzetesrendek jövedelmükkel? Több iskolát tartanak fenn, mint maga az állam. Templomaik, intézeteik hazánkban még mindig fő menedékei és első reményei a művészeteknek és művészeknek. Minden rágalom dacára és kevés kivételt engedve, a nemzetgazdászat legmintaszerübb a papi birtokokon. Senki annyi ösztöndijat, tanulmányi segélyt nem ad e hazában, mint épen a föpásztorok és a káptalanok. Ezeket a tényeket csak a szemérmetlen vakmerőség tagadhatja le. A püspöki székhelyeken lakó és elfogulatlanul gondolkodó urak láthatnák és bizonyíthatnák, hogy a nagyobb jövedelmű főpapok mily szegényes háztartásokat vezetnek, de életükben vagy végrendeletükben közcélokra, a magyar intelligencia nevelésére vagyonokat adnak és hagyományoznak. S ha esetröl-esetre valamit szegény rokonaiknak juttatnak, nem magyar emberekJaj ! lesz nektek akkor, ős, kaján hatalmak: Rátok ront a pokol minden kinja, jajjá! Reszkessetek : fénylik fénye már a kardnak : Megyünk már a nagy-nagy s döntő diadalra! Patyi Gyula. •A Almissa utolsó nagyhercegnöje. (Német forrásokból.) Dalmácia szigetekben gazdag partján, a mogorva Karszt oázisaként, zöld olajfaligetektől beárnyékolva terül el a régi Almissa. Csak néhány rövid órára van szüksége a gyors Lloydgőzösnek, hogy a mozgalmas Spalatóból eljusson a mély öbölbe, melyből amphitheatrum módjára emelkedik ki az inkább falunak nevezhető helység. Alig számlál néhány száz lakost, és ha a meszes talajba gyökerezett szőlőtőkék nem hoznának gazdag termést, bizony igen sokszor szükséget látna az ősrégi városka. Almissa legpompásabb látnivalója a magasra kiemelkedő várrom, amely még porba hullott maradványaiban is imponáló épitmény. Száz év előtt még uralkodók lakták lelkük egyszerű boldogságában. Ma zöldelő moha lepi be életük büszke tanúit és csak a dalmátok emlékezetében élő regék árulják el nekünk a valóságot, a régi dicsőséget. Nem teszek szemrehányást a történet tanárainak, hogy miért nem mondják el helyettem az almissai nagyhercegek hosszú történetét, mert jól Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. nek adják-e, nem a magyar nép és a magyar intelligens osztály gyarapodik-e belőle?! Az esetleges segélyeken és a patronatusi járandóságokon kivül tehát a lelkészkedö papság nem kap a nagybirtokok jövedelméből, mert — amint mondottuk, — felemésztik azt az iskolák és más intézmények, amelyek elsősorban és nagyon is az állam érdekeit szolgálják. Nincs tehát semmi szégyenlenie valója a papságnak, ha a törvényesen kiszabott jövedelmet megkivánja azoktól a hivektöl, akiknek lelki egyensúlyát fentartja, ápolja a bölcsötöl a koporsóig; akiknek anyagi jólétén a saját vagyonának és egészségének kárával munkálkodik. Nem szégyeneiheti a papság, ha a nehéz, háborús viszonyok között, amikor a megélhetésére alig elégséges jövedelem a legminimálisabbra redukálódott, épúgy az államtól vár segitséget és kárpótlást, mint azok a köztisztviselők, akik ha sokat dolgoznak is, mégse tesznek többet a nemzeti öntudat, a belső béke ápolása érdekében, mint a lelkipásztorok. Nem irigykednek a papok! Higyjék el mindazok, akik alsóbb és felsőbb állásokban és hivatalokban az ország sorsát intézik. Azt azonban ne vegyék tőlük rossz néven, ha gondolkodnak és összehasonlításokat tesznek. Hány nagy tehetségű férfiú ül a falusi plébániákban, aki nem azért intézi a köznép kicsinyes ügyeit nagy körültekintéssel és bölcs előrelátással, mintha még ügyesebben és bölcsebben nem tudná azok munkakörét betölteni, akik most birálatot mondanak róla tudom, hogy nem bíbelődhetnek minden kis városkával. Pedig a „rabló-állam" (mint nevezték) 40—50 négyzet kilométeren vagy 4000—5000 lakost ölelt magához. Almissa gyorsevezős hajói I félelmetes kalózvárai voltak az Adriának és csak a vitéz, nagyerejü alattvalók bátorsága és talán a szomszédos államok — Törökország, Ausztria, a velencei köztársaság — féltékenysége biztosította fennállását a mult század elejéig; de meg ott állott a háta mögött Oroszország, amely már az akkori időkben is pacsizott a Balkán szláv testvérseregével. Elvégre is Almissa önálló állam volt és a lakosok nem egyszer büszkélkedtek szabadságukkal és függetlenségükkel. Kargewits Pietro nagyherceg volt az utolsó uralkodó, aki az állam trónján ült. Párducerő, oroszlánbátorság és körültekintő okosság jellemezték. De ezek a jó tulajdonságai sem segítették a veszély órájában. Messzi nyugatról jött a vészteljesebb felhőgomoly, Franciaországból, ahol épp oly keveset tudtak Almissáról, mint emitt Parisról. Sajátságos sakkhuzást tett Napoleon, mikor 1807-ben a hatalmi körétől oly távoleső Dalmáciát is igája alá akarta hajtani. Egy szép napon meg is jelent a francia expediós sereg Marmont tábornokkal az élén. Követet menesztettek a várba, aki durva hangon a nagyherceg lemondását és Almissának Dalmáciába (azaz inkább Franciaországba) való bekebelezését követelte. Pietro nagyherceg haragra gyúlt a gyalázatos követelések hallatára. Megesküdött, hogy nem nyugszik addig, mig az utolsó francia gazembert ki nem űzi Dalmáciából; és hasonló esküt