ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-06-25 / 26. szám

ságok életét, a próbálgatás vajúdásait éli. Politikai életünkben a közigazgatás régi, ósdi rendszere talán a legnagyobb akadálya nemzeti fejlődésünknek. Egy megyékre decentralizált állam csak úgy boldogulhat, ha vidéki exponensei vagy szervei hivatásuk magaslatán állanak; ha puritán jellemmel, kellő szaktudással birnak; ha rendszeres ellenőrzéssel vannak szervezve. Minden nagy átlagban hiányzik nálunk, igy gazdasági, politikai életünk hol derűs, legtöbbször borús. A becsületes munkától való iszony; a dolog mélyére való látás horrorja azt bizonyítja, hogy nem állunk a német nép józan transcendentális vallás-erkölcsös felfogásának magaslatán, mely a német népet munkakedvre, becsületes, fegyelmezett munkára tanitotta, belső és külső gyarapodásra, rengeteg hatalomra, félelmetes erőre nevelte. Megyeri. Kitchener halálához. (Ujságjelentések alapján.) Amint hirlik, az Oroszország felé haladó Lord Kitchener vezérkara a 22 magasrangu angol tiszten kivül egy orosz tábornokból és 3 magasrangu orosz vezérkari tisztből állott. A „Hampshire" tisztikara 26 embert tett ki. Londonban a lobogókat félárbocra eresztették. Mindenütt nagy levertség konstatálható. Ezek voltak az első tünetek a nagy pusztulás napján. A „Times" katonai munkatársa hamarosan vázolta Kitchener jellemét; Kichener némely tekintetben félénk ember volt. A nép előtt épp oly kevéssé óhajtott népszerű lenni, mint akár a hadsereg előtt is. Régi barátaihoz, akik segítségére voltak Szudán megszerzésében, és azokhoz, akik mellette állottak délafrikai nehéz vállalkozásában, hűséges és hálás volt. Akit azonban nem tudott alkalmasan felhasználni, félredobta, mint a kifacsart citromot. Ritkán elegyedett beszédbe közönséges bakával. A nyilvánosság előtti szereplés nehezére esett. Különösen kedvelte és a maga számára tartotta fenn a csendes munkát, amelynél minden hatalom és rendelkezés az ő kezébe volt letéve. Ez a képessége könnyítette meg munkáját, ha oly kérdés megoldásáról volt szó, amelyre egy elme és kéz elegendőnek bizonyult. Sokkal ügyetlenebbnek látszott oly ügyek megoldásában, amely az erők és nézetek decentralizációját tették szükségessé. Máskülönben imponáló személyiség volt Kitchener. A kabinetben nem sok bámulója akadt ugyan, de mivel a nagy néptömegek beléje helyezték minden bizalmukat, a kormánynak számolnia kellett ezzel a faktorral is és összes erejét összeszedve talpra állania, valahányszor hatalmának egy részét kiakarta csavarni kezéből. A népnek, különösen a ahol a meggyilkoltnak utódai legyenek a valóságos uralkodók. 534-ben történt ez esemény. Sok sok évszázad vihara vonult el a liliputi királyság felett és a kis állam előjogai lassan-lassan megritkultak. De a jogos cimet és rangot még mindig nem veszitették el, és igy történt, hogy midőn II. Márton yvetot-i király IV. Henriknek Medici Máriával kötött házassága alkalmával az ünnepségen megjelent és nem talált oly ülőhelyet, amely „őfelsége" rangját megillette volna, maga a Burbon ház nemes sarjadéka felajánlotta neki a saját helyét, miközben mosolyogva monda: „Yvetot felséges királya, Felségednek meg kell kapnia a rangjához és állásához illő ülőhelyet!" Igy élt tovább e csodálatos kis dynasztia. Utolsó tagja 1789-ben hunyt el. Barátja volt Voltairenek és igy élénk szellemi közlekedésben állott a hírhedt költővel. Uralkodói voltával mit sem törődött, ellenben derék polgára volt Franciaországnak. Yvetot pedig ma is az, aminek tulajdonképen lennie kellett volna a hosszú évszázadok pergő napjaiban: falu, a sok ezernyi francia falvak egyike. Németből, szabadon: D. Gy. polgárságnak nagyon imponált egyénisége, úgy annyira, hogyha arra került volna a sor, hogy a nép szavazzon és válasszon Kitchener és a kormány között, a választás bizonyára az előbbi javára dőlt volna el. Hibái csak erényeinek voltak szükségszerű következményei. Ez a tudósítás volt a katasztrófát követő nap szenzációja. Néhány óra múlva az a hir járta be a földkerekségét, hogy Briand-t Kitchener halálának fájdalmasan sújtó hire a minisztertanács rögtöni eg3^behivására indította. Erről ad hírt a Lok. Anzeiger : A kamara eredménytelen zárt ülései és a szenátus tanácskozásai után Briand június második felében a legfelsőbb haditanácsot akarta ismét összekovácsolni, hogy azon Kitchener személyesen előadhassa jól megfontolt terveit. Ez alkalommal Kitchener egyik, az ujabb időben sokat emlegetett tábornokát szándékozott megbízni személyes képviseletével a haditanácson. Ö előreláthatólag csak igen kivételes esetben akart Parisba ellátogatni, pedig jó viszonban volt Joffre-val és Castelman-nal. Clemenceau ugyan többször említette, hogy Kitchener nem helyesli azon tervüket, mely szerint Verdunt védelmezik, a többi frontot pedig elhanyagolják. Csak néhány órával a „Hampshire" katasztrófája hírének megérkezte előtt a párisi lapok, különösen a „Victorie" ismételten panaszkodik Kitchenerre, hogy útjába áll a Sarrail tábornok által sürgősen kért Szaloniki-beli francia-angol csapaterősitmények elindulásának. Nagy lehetett tehát a befolyása, félelmetes az alakja Anglia szövetségesei előtt is. Ne felejtsük el, hogy a „Hampshire" kamráiban hozzávetőleg jelentékeny arany és ezüstkészlet várta az uj hazát, a „szövetséges" uj gazdát, aki rászorul az uzsora árán megszerzett aranyrudak kajlán irigykedő sárga csillogására. Utolsó jelenet. A legszomorúbb. Kitchener halálának hire Szentpéterváron pánikszerű, ijedelmet okozott. Hogyisne mikor már régóta nagyban folytak az előkészületek „egy nagy vendég fogadására, kinek személyét titokban tartották még az államférfiak előtt is. A Nikolaj-pályaudvar zászlódiszben pompázott. Vasárnap már az is kiszivárgott, hogy Kitchener a magas vendég és már megérkezett Archangelszkbe. Hétfő este óriási néptömeg lepte el a Nikolaj-pályaudvar környékét de nem jött a várvavárt különvonat, helyette távirat érkezett Kitchener megpecsételt sorsáról. Természetesen tűkön ültek már 2 nap óta Oroszország vezető emberei, mert a szombatra jelzett cirkáló csak nem akat befutni az orosz vizekre de sokkal nagyobb volt a néptömeg rémülete, annál is inkább, mert rövidesen a német győzelem hire után jutott fülükbe a pusztulásról kiadott jelentés. A villamosokon és a nyilt tereken minduntalan felkiáltások hangzanak: „németek a tenger urai, az angol admiralitás szemenszedett hazugságai; vége Anglia tengeri uralmának." Találgatják Kitchener küldetésének célját és körülbelül abban egyeznek meg, hogy a görög és román semlegesség ellen akart diplomáciai lépéseket tenni. Ez az eset igazán meglepetést váltott ki Szentpétervár derék civileiből, sőt csalódást. Nagy férfiút vártak, helyette kis távirati cédulka érkezett, cime: Kitchener és vezérkara a tenger fenekén. Ez a tragédiának nem is a legutolsó jelenete. Dr. Dombováry. Sóhaj az igazság után a francia kamarában. A francia kamara június 7-iki üléséről igy ír a Petit Journal: Az ülés kezdetén Fabre Albert általános tetszés közepette interpellációt nyújtott be a mostani katonai és stratégiai helyzetről, illetőleg ama felelősségről, a mely a jelenlegi helyzetből folyik. Briand miniszterelnök azt kérte a szónoktól, hogy álljon el az interpelláció kifejtésétől és legyen némi tekintettel a katonai titoktartásra. Fabre azonban nem elégedett meg a dolog ilyetén megoldásával és követelte, hogy egyszer vége legyen a sok leplezgetésnek. „Nemcsak a Verdun körül folyó harcok stratégiai magyarázatáról van itt szó, hanem inkább bizonyos következtetéseket akarunk vonni egyes állításokból, amelyek a döntés magvát hordják magukban. (Ismételt tetszés a bal oldaloni A hadvezetőség tárgyalásai után nem ismerhetek el semmiféle kifogást. Amit követelünk, sohase érjük el, úgyhogy például Ferry Albert, a bizottság előadója inkább lemondott állásáról, semmint különféle komédiának tegye ki magát. (Mozgás.) Ily huzavonát sem mi, sem Briand nem érdemeltünk ki. (Tetszés mindkét oldalon.) Minden pillanat fontos a haza megmentésére. Elég volt az ilyen pestises légkörből, elég a nyomasztó dőreségből! Igazságot akarunk, a kamarának joga van hozzá! (Hosszantartó mozgás.) Briand halasztgató politikája oda fog vezetni bennünket, hogy a háborúról csak a háború bevégeztével eshetik szó! (Élénk tetszés.)" — Fabre interpellációjához a Matin még a következőket fűzi: Midőn a szónok kijelentette, hogy nem akar tájékozódást szerezni magának a Verdun körüli hadseregek működéséről, hanem inkább azt óhajtja megbeszélni, hogy milyen ellenintézkedéseket tegyenek a német térfoglalással szemben, többek között igy szólt: Mivel jól tudjuk, hogy az első ágyúlövést a németek Verdun előtt hosszas megfontolás után tették, szeretnők tudni azt is, hogy mit terveztek ezalatt a mi oldalunkon. (Tetszés egynémely padban.) Egyre jobban megerősitést nyer az a vélemény, hogy a súlyos áldozatokat, amelyeket eleddig szenvedtünk, némelyek nemtörődömsége, hanyagsága és meggondolatlansága okozta. (Tetszés.) E szavak hallatára Deschanel, a kamara elnöke odahajol a szónokhoz és látszólag mérséklésre inti, a mi sok képviselő heves fölkiáltását váltotta ki: Nincs joga Fabre-től a szót megvonni! A szónok erre folytatja: „A vezetőségnek egy bizonyos módszeréről van szó, amely fölött a most következő vitában egyszersmindenkorra Ítéletet kell mondanunk, épp ugy, mint a vezető emberek fölött is." Végül helytelenítette Briand ajánlatát a zárt ülések tartásáról. — A Matin szerint az összekülönbözés még egy ujabb összetűzés után ugy intéződött el, hogy a kamara a zárt ülést június 16-ára tűzte ki. (A. P.) Budapesti szervezett kath. munkásnők kirándulása Esztergomba. Föltűnő látványosság volt a magyar Sionban a bpesti szervezett kath. munkásnők kirándulása június 18-án. Az esztergomi vasútállomásról Kriegs-Au Emil, nővére: Kriegs-Au Mella és Korányi Sarolta tanárnő, lelkes munkásnővezérek vezetése mellett szép zárt sorokban, vallásos énekek hangja mellett vonult fel 400 kath. munkásnő a bazilikába. Imponáló volt méltóságos, komoly viselkedésük, amely komoly és szükséges szervezkedésről tesz tanúságot. A kirándulás célja az volt, hogy Magyarország Patrónájának fölajánlják magukat, szervezkedésüket. Áhítattal hallgatták meg a sz. misét, amelyen megható bensőséggel énekeltek hazafias vonatkozással átszőtt Mária-dalokat. Majd megtekintették a bazilika nevezetességeit, elzarándokoltak sz. István kápolnájához, nagy, apostoli első királyunk születési helyéhez, hogy hazafias és vallásos impressziókat szívjanak és vigyenek magukkal a főváros zakatoló gyáraiba, poros műhelyeibe, sápkóros irodáiba, szerény, nélkülözésektől zaklatott családi otthonukba. Ügy látszott a szemlélőnek, aki látta e közel félezer nő felvonulását, mintha e tömeg megtalálta volna már a lélek egyensúlyát, megtalálta hitét, vallását s ezzel az egy nappal kipattant belőle a bátor hitvallás, mert a csoportvezetők között volt olyan asszonyság is, aki valamikor Bokányi mellett szónokolt és propagálta a szociáldemokrácia tanait, ma azonban lelkes és öntudatos tagja a vallásos női proletártábornak. Déli órákban a biboros-hercegprimásnál tisztelegtek. Korányi Sarolta tanárnő, a kath. munkásnőegyesület képzett vezére, a munkásnők nevében megkapó, nagy szociális érzékről tanúskodó üdvözlő beszédet intézett a szeretetreméltó, agilis Főpásztorhoz s fölajánlotta neki a kath. munkásnő-szervezkedés ügyét. A biboros-hercegprimás legközvetlenebb szavakkal, markánsan nagyjelentőségű pártfogását igérte meg e szervezkedésnek, sőt főpásztori áldását is adta reájuk. Mikor a hatalmas bíboros a lét küzdelmei közt — a háborús küzdelmek titáni összecsapásai alatt a lélekmentő, kétségbeeséstől megváltó vallásos, hites életről beszélt, mint pótolhatlan kincs-