ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-06-18 / 25. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. június 18 25. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A háború hatásai. Esztergom, 1916. június 17. Tele vannak a folyóiratok cikkekkel, amelyek a jövő képét legalább megközelítőleg igyekeznek megrajzolni. A társadalmi elhelyezkedés, a katonai berendezkedés, a Liszt-féle Közép-Európa, a tudományos fejlődés iránya, a kereskedelmi, pénzügyi kérdések érdeklik az embereket. Mindezek a dolgok még csak elméleti alapon nyugszanak, mert még nem is a csirájukat helyezik el, hanem csak a talajukat készíti elő a háború. Ami fogható, ami szemünk előtt játszódik, mert az élettel szoros összefüggésben van, az az erkölcsi élet hullámverése és irányváltozása az események hatása alatt. Vannak kilengései a jó felé is, nem tagadhatjuk. Egy nagyon mélyen a dolgokban szántó föpásztori intösző fel is szólítja az illetőket, a lelkészeket, hogy használják is ki ezeket a lelkek nemesítésére és az erkölcsiség megértésére a megrendülést és a mélyebben ható Isten-bizalmat. Az ellenkező irányú kilengéseket még nem szemlélteti, nem foglalja össze, mert nem tartja időszerűnek és mert még csak csirájukban vannak. De akiket illet, már most rájuk kell forditaniok figyelmüket, a fejlődés kezdetén, hogy annakidején tudják alkalmazni bölcs gyógyítókként a megfelelő orvosságokat, midőn egy második intöszó fog elhangzani. Az első, ami szemünkbe ötlik, hogy a nagy megrendülés, mely oly fogékonyakká és rugalmasakká tette a lelkeket, már nyomasztólag és bénitólag hat. Az összesség is csak úgy van, mint az egyes ember, hogy a nagy lelki hatásokat csak egy ideig birja viselni; ha azok sokáig tartanak, a folytonosság eröszaporodást jelent és lenyomja a gyönge embert. Közömbösséget, keménységet, bizonyos fokú lemondást tapasztalhatunk a lelkekben és népünkben. A hosszantartó szorongás idején úgy tűnik, fel neki, mintha az Isten segitö keze is távolabb járna. Aztán bomlik a család belső, szeretetsugalta szervezete, lazulnak kötelékei. Az apa a lövészárokban, nagyobb gyerekek a házban: nincs szentesítése a tekintélynek. Azonfelül az anya akarata ellenére gazdasági gondokkal van elfoglalva, többet dolgozik a mezőn, nem nézhet utána gyermekeinek, nem tudja merre járnak. A csavargás, iskolakerülés, az erkölcsi érzék tompulása pókhálóként szövi be fejlődő lelküket. A sok esemény, újság, hirvadászat azt a benyomást érleli bennük, hogy tulajdonkép izgató voltánál fogva ez minden, ami az emberi életet kitölteni képes. A nagy küzdelem az életért és életfentartásért nem csupán az arcvonalon megy, hanem a „ hinterland

(eban is. Körülzárt tábort képezünk angol felfogás szerint, ostromállapotban vagyunk idehaza is. Küzd mindenki a megélhetésért, a kenyérért; és nemcsak erkölccsel és joggal, hanem sokszor erőszakkal és erkölcs ellen is. De ha nem is igy mindig, nem tagadhatjuk, hogy az önfenntartás, az élet ösztöne kézzelfoghatólag előtérbe lépett, a nagy, társadalmat tartó altruisztikus érzelem, a krisztusi szeretet és jószívűség háttérbe szorult. Mit hoz a jövő óra, nap és hónap? hamarjában senki megmondani nem tudja; igyekszik tehát mindenki biztosítani önmagát és e küzdelemben az enyém-tied fogalma eltolódik. A harcos a "ws maior hatását érzi magán és ennek befolyása alatt tesz, amint az erkölcstan is megengedi; az itthon levő fél a vis maior látogatásától és már most igyekszik az élelmet és a megélést biztosítani: innen az erkölcstelen drágaság és a tapasztalt lopások a mezőkön. Falusi kis legénykék, 15—16 éves fiúk átmeneti rikácsoló hangon végig kurjongatják este az utcát: ők a hangadó elem. Azelőtt nem merte volna a szivart a szájába dugni és a kalapját félrecsapni, mert az a nagylegény előjoga. Az a fedezékben van, most ö az úr, kinek helye az iskolapadban volna. Gazda, korcsmalátogató és szereplő egyéniség egy személyben. Anyjával, kisebb testvéreivel szemben a hatalom az ö kezében van. Hogy csak saját romlására van, az természetes: tekintélyvesztes szabadosság és további fejleményeiben féktelenség fejlődik ki benne. Kit éppen egy erős kéznek kellene nevelni, az nem nevelheti önmagát. Azután itt is, ott is, mindgyakrabban AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A kártyavetőnő. Irta: Csite Károly. A kis város Kisköz-utcájában minden napon egy sereg vidéki és helybeli szomorú arcú, aggódó szivü asszony fordult meg s mindannyian egy kis viskóba tértek be. Azaz egyik-másik tudakozódott előbb az utcán játszó gyerekektől, hogy melyik házban lakik a Rózsa Bindiné ? Csak aztán köszöntöttek be reményteljes szívvel a kis düledező hajlék hátsó udvari szobájába, ahol Rózsa Rindiné, az öreg görnyedt Fáni néni szerencsekártyája mindannyiuknak megmutatja a titokzatos jövendőt, valamint a bizonytalan jelent is, tudniilik azt, hogy nem esett-e el, vagy nem sebesült-e meg a harctéren küzdő fiú és hitestárs. Fáni néninek soha egész életében nem voltak olyan szerencsés napjai s nem élt olyan jómódban, mint most a sok fájdalmat, keserűséget, gyászt és nélkülözést hozó háború idején. Több pénzt besepert most egy délelőttön az erszényt pótló hosszú harisnyájába, mint előbbi években egy, sőt két hónapon át fáradságos munkájával tudott keresni. Hát még mily sok egyéb ajándékban is. részesült! Igaz, hogy előbb is foglalkozott egyéb teendői mellett kártya vetéssel, csakhogy akkor sokkal kevesebb látogatója akadt és egy-egy kártyavetésnek csak husz fillér volt az ára. De miután most a nagy háború mindent megdrágított és szörnyű nagy keresletnek örvendett a kártyavetési tudománya, felemelte diját először harminc fillérre, majdan pedig ötvenre. S az volt különös a dologban, hogy a dij tetemes felemelése nemhogy elriasztotta volna az asszonynépséget, sőt inkább még többen felkeresték. Sokan minden hónapban újból és újból meglátogatták, sőt a kétségbeesett Bence Bálintné Dörgösről minden héten beköszöntött hozzá, hogy vájjon mit mutat a kártya, azaz mit hadar a mézes-mázos beszédű Fáni néni szája az ő uráról, akitől fél év óta nem kapott levelet, akiről azt a hirt hozták a hazakerült sebesült katonák, hogy elesett szegény már az első, Lublin alatti ütközetben. Fáni néni ütött-kopott szerencsekártyája következetesen mindig azt mutatta, hogy él, nincs semmi baja a szép s fiatal menyecske urának, azaz Bence Bálintnak. Sőt valami nagy, igen nagy szerencse kerülgeti... — No látja lelkem, hogy nincs semmi baj ! Az én kártyámnak pedig hihet. Nem csalt ez még meg senkit sem ... Ne adjon azért hitelt senki beszédjének. Sokaknak halálát híresztelték már, de az én kártyám megmutatta, hogy nem volt igaz a hir: él az illető. S aztán úgy is lett, egyszer csak jött tőle levél a muszka fogságból . . . De azért a jövő héten ismét csak jöjjön el, mert a nagy szerencse mibenlétét még most sem mutatta meg a kártya világosan! —• biztatta a töpörödött anyóka a szép bogárszemü menyecskét, minek az lett az eredménye, hogy nem is ötven fillér, hanem egy szép fényes ezüst korona csúszott a markába, valamint fél zsombornyi liszt, egy bögre tejfel, túró és tojások kerültek elő a megvigasztalt Bencéné nagy kerek kosarából. A következő héten tehát ismét megjelent Bencéné a kártyavetőnőnél, természetesen a megfelelő dij vitellel s most már azt is megmutatta a kártya, hogy a szerencse rengeteg pénz képében kopogtat be Bencénéhez és az lesz különös a dologban, hogy a sok pénzt az ura küldi haza, mely után rövid idő múlva saját maga is hazakerül. — Nézze csak édes szomszédasszony, milyen világosan mutatja a kártya 1 . . . Amit pedig ez mutat, az olyan igaz, mint hogy egy nap van az égen, egy Isten van a mennyben! Mondhatom, szerencsés lesz, boldog lesz kigyelmed, de hisz meg is érdemli az ilyen szép menyecske, galambszivü asszony! — fecsegte hízelgéssel Fáni asszony. S boldogan dörzsölte aztán össze ráncos kezét a gazdag jutalmazásra, noha az álmatlan éjszakákon át eléggé nyugtalanította a lelkiismerete mindezekért. És Bence Bálintné, szép menyecske addigaddig emelgette meg hétről-hétre a Rózsa Bindiné piszkos szerencsekártyáit, mig egyszercsak valóban megjött a férjének halotti értesítője, valamint kézbesítették neki a járásbíróságnál a szegény elesett hős ura zsebében lelt ismerős pénztárcáját, melyben a kis leánykája fényképét őrizte az édesapa és amelyben bent volt a nagy kincs, a nagy pénzösszeg is, amit a kártyavetőnő jósolt, három fillér képében. Zápor könyhullatással állított be az ifjú özvegy menyecske Rózsa Bindinéhez: — Lássa, lássa, hogy megcsalt, bolondított engem a kártyájával! Meghalt az én jó uram!... Fáni néni megdöbbent a vád miatt, de aztán megkeményítette szivét s ismét a nyelvbéli tehetségét vette igénybe: — Ugyan galambom, hogyan tud olyant mondani, hogy én megcsaltam ! Én, édesem nem