ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-05-28 / 22. szám

rásu mozdonyon hallgattam a „Nagy Bercsényi" bús nótáját, előttem volt Darás, a Beszkidek hősének képe — ismét egy ihlető egyéniség! Nagyrabecsülöm őt mindig, ő egy vitéz, akinek tanítását elhoztam magammal ide és kivált azt: kötelesség teljesítése a legnagyobb tűzben is ... Ha ir neki édes apám, irja meg, hogy mikor a ködbe burkolt, hadakdulta határhegyeken átdübörögtünk és lassan eltűnt elölünk az édes és szent haza utolsó bérce is, ő volt eszemben, mig a diadalmas visszatérés reményében magyar bakák harsogták ökölbe szorult kezekkel, könnyező szemekkel a hon határán az „Isten áldd meg a magyart!" Átkeltünk a határon. Azóta nem érzem lábam alatt a magyar hantokat, nem látom a Nagy-Duna ezüstös hullámzásu tükrét, a felhőkkel ölelkező hegyek vadvirágos, galambbúgásos erdeiben nem hallgatom a regényes patakok csobogását, Galíciát járom. Előttem alig 1000—1300 lépésnyire az ellenség és az orosz határ. A fronton vagyok, in der ersten Linie vor dem Feinde! Néha megszólal egy-egy parkírozásba rejtett baterie a hátunk megett és sírva, prüszkölve, csikorogva vágódik át a bömbölő halál az orosz állások fölé. Ejjente megzavarja a csendet egyegy puskadörrenés, de azután teljes nyugalom van, csend, szinte röstelli az ember ezt a harcnélküli életet. Pedig a mi harci kedvünk még nem hagyott alább, de viszont az állásainkat sem hagyjuk el, mert ebbe ugyan be nem jön a muszka. A 12-esektől vettük át, borzasztóan elhanyagolt állapotban, de egypár nap leforgása alatt már használhatóvá és mára már élvezhetővé tettük. Maga az árok vesszővel van kifonva, a Banketta oly magasan áll, hogy a baka lépcsőn megy fel a lőrésekhez. Pár nap még és el lesz maszkírozva minden. Ezekben a munkákban remekelnek a mi tótjaink, kik a falopás és kosárfonás mesterei és kiválóak a magyar fiúk, akik a kubikus munkát kiegészítik az árok ízléses berendezésével. (A legjobb árokkészitők a 19-esek.) Igazán érdekes, hogy magam is mennyire beletanultam már az itteni szolgálatba. Rendesen kint vagyok, tervezgetek, spekulálok, javítok és élvezem az eredményt. Még ugyan nem vagyok készen, de rövidesen befejezzük a munkálatokat az unterstandokon. A drótakadályaink pedig még sok gondot fognak okozni a jámbor rusziknak. Persze most nem igen lehet elmondani mindent, rajzban szemléltetni pedig nem igen szabad, de majd otthon megbeszélünk mindent. Én magam is földalatti kunyhóban lakom, a fal mogyorófa-vesszőből font védővel van burkolva, mely most kihajtott és szép disze kedves kis tanyámnak, hol különben hárman lakunk, két pucérral. Itt a fronton még csak most nyílnak az ibolyák. Messzi dombos vidéken vagyunk az orosz határon. Hol valaha virágzó élet volt, ott most hiába keresi otthonát a fecske, fészkét a gólya ... mint mikor a kitűzött cél felé előhaladást teszünk, mint mikor egy fenséges müvet végrehajtunk. Éreztük, hogy a békenap, a mi békenapunk nem komédia, nem komikum, nem frázis-puffogtatás, nem, hanem, hogy ha nem is világraszóló éé seregeket leszerelő tett, de mégis egy nagy tett, egy na

gy lelki elmélyedés, egy eljövendő életiránynak, gondolatsorozatnak, érzésvilágnak, nevelési módszernek, szent törekvéseknek a hatalmas, kegyelemteljes kiinduló pontja. Éreztük, hogy mi ezentúl máskép fogunk beszélni, gondolkozni, máskép fogunk érezni még ellenségeinkkel szemben is, éreztük, hogy szivünk kitágult és hogy benne elfér az egész világ, ami összes földi ember testvérünk és éreztük, hogy mi gyermekeinket is máskép fogjuk nevelni, a békére fogjuk nevelni, a béke szeretetére, megbecsülésére. És éreztük, hogy mi ebben a gondolatban és a béke eszméjében gazdagabbak, többek, nagyobbak lettünk, mint aminők eddig voltunk. A munkásnők öntudatos, fegyelmezett, érett fellépése, lelkes buzgósága megihlette a jelenlevőket. Mária Remete kiváló lelkipásztora Poós Rezső plébános, ez a krisztusi lelkületű, szociális érzékkel, tág látókörrel megáldott ember kijelentette, hogy a munkásnők békenapján ő is tenni akar valamit, tenni azokért, akik a béke testvérhez most oly hasonló sorsuak: a munkásnőkért. Egy munkásnő üdülő és szociális telepnek alapjait akarja megvetni az által, hogy Pesthidegkút határában egy ilyen célra, egy gyönyörű telkét adományozza. Épüljön ott a társadalom hozzájárulásával egy hatalmas szociális intézmény, melynek célja, hogy a munkásnők ott egész évi kenyérkereső küzdelmeik közepette, testi-lelki üdülést és Lát az ember a parlagon heverő mezők között egy-egy virágos gyümölcsöst, melynek árnyékában azelőtt egy tanya állt, ma már csak fundamentuma jelzi a leromlott boldogságot, az elzaklatott jólétet, a hajléktalanná tett családok létezését. Erdők letarolva, hol rég otthonában volt a szarvas és árnyas nyirerdők karcsú agancsos özszeladonja, ma 13 km-re „weittragende" ütegeink meresztgetik az ellenségre acéltorkukat és nyirfajd kakasok dürrgő helyén haubicaink dörömbölnek szerelmes dalt, amitől a 9 hónapi meggondolkodási idő mellőzésével is vajúdás fogja el árkában az oroszt. Ugyan mit szólhat a nyúl, mikor vacka felett a srapnellek sivítva robbannak? A sas nem jár erre, hisz egy hatalmasabb orvmadár zúg vészes zakatolással a felhők között és „csalja ki" az ellenséges lövegeket, melyek zümmögve pattognak szét az égen fehéres felhőkké alakulva. A vadgalambbúgást elnyomná itt a harcizaj, a vadruca félve költi a vén Szerethnek nádasában tojásait, hisz feltúrja hónát a „halálos ágyúk vaskölyke." Innen elveszett az élet, csak katonát lát és fegyverzajt hall az ember, de vigasztal a tudat, hogy ez a vihar, mely e pusztulást csinálta, az emberiség jövendő virulásának lesz üdítő harmata. „Majd ha elfárad a vész haragja, és a viszály elvérzik a csatákon"' és az ellenséges népek kibékülve megtérnek az eke szarvához, a kereskedelem lebonyolításához, az ipari munkához és magam is a béke édenében édes jó Apámmal élvezem azt, amiért a mi lelkünk egyesülve hevül, a természet remekeinek gyönyöreit, a nemes vadászatot, a föld művelését és Apámhoz méltóan lépegetek legalább közel azon a magaslaton, ahol édes jó Apám, elfogom tudni mondani, hogy min van lealapozva a nemzetek boldogulása. Nemcsak a háború borzalmas pusztításain, hanem sok máson, amit akkor ösmer meg az ember, ha az ellenség elé kerül az első vonalba. Itt nyilik tér a megfigyelésére annak a szellemnek, azoknak a harci erényeknek, egyszóval azoknak a motívumoknak, melyek a háborút megvijják és eldöntik. Korban még fiatal, mint katona még tapasztalatlan vagyok arra, hogy most ítéljem meg ezeket, de figyelek és igen sokat látok. A harctér, ott is a legelső vonal a hely, hol a kissé érző sziv, a gondolkodó agy, az erkölcsiség alapján álló lélek felemelt fejjel nézhet végig a világon. Azt tudni, azt érezni, hogy én is egy vagyok — Apám — abban az élő falban, mely a monarchia határát védi és ott egy szakaszt vezetek, azaz egy bizalmat birok, mely nemcsak, hogy valami 50 ember — családos apa és életrevaló legény életét bizza rám, de vezető szerephez juttat, igénybe veszi tehetségeimet, értelmi műveltségemet és épit rá, mint a hadvezetés egy alsóbbrendű, de mindenesetre fontos tényezőjére. Nem gőg ez Apám, hanem jogos büszkeség, melyet boldoggá tesz az a tudat, hogy az életről is lemondtam, ha kell, de amit elvállaltam, az teljesítve lesz! háztartási, ipari konyhakertészeti stb. gyakorlati téren oktatást nyerjenek. E nemes elhatározás, a békenapnak ime az első gyümölcse leírhatatlan örömet keltett a munkásnők szivében. Könnyek közt jegyezte meg nem egy közülük: „igen erre van nekük szükségünk, hogy egyszer már emberekké lehessünk, emberséges élethez juthassunk. Mily boldogság és reménység járja át szivünket, csakhogy vannak már, kik velünk szegény munkásnőkkel is törődnek"! Azt természetesen mondanom se kell, hogy mily buzgón kértük a Szűz Anyát, hogy adjon a mi mozgalmunknak a remetei plébánoshoz hasonló sok-sok megértő szívet s az ő tervének gyors kiviteléhez megértő lelket. A békenapnak legmeghatóbb, legbensőségesebb s legsajátságosabb része talán éppen a délutáni békeünnep volt, mely egészen beleolvadt a délutáni ájtatosságba. A templom előtti feszületnél, ragyogó napsugárban gyülekeztünk. A papság fehér karingben odatérdelt a megfeszített „Békefejedelem" elé. Felhangzott a munkásnők tisztán, messze csengő éneke a „Béke királynőjéhez'•" mint hófehér galamb jövel e bűnös földre, szeretlek szép Szűz Mária"! Nell Ida a kőbányai munkásnők szervezője volt a tolmácsa a szomorú „Béke" testvér érzelmeinek és üzenetének a munkásnökhöz. Mi munkásnők mondotta, készítsük elő a béke talaját mindenek előtt saját otthonunkban és saját szivünkben, hogy mikor majd hazajönnek, akiket l oly epedve várunk: az apánk, a férjünk, a vőlegényünk, a testvérünk, a gyermekünk, hogy akkor az ő harcokban kifáradt lelküket egy rendes, egy tiszta, egy boldog békés otthonba várja. És ebben az otthonban mi legyünk a jövőben nem a békebírák, hanem a békeangyalok !" Most érzem, hogy már férfi lettem, most dobban meg a szivem és úgy érzem, Apám legyen az első, akinek legnagyobb hálával tartozom azért, hogy ide nevelt és Anyám, kiért imádom a jó Istent, hogy a sziv érzelmeit csiszolta bennem tisztára! Higyje el édes jó Apám, én tudom, sok gondot okozott kedves Szüleimnek az én könynyelmű természetem, de kötelességérzet és istenfélelem az van bennem. Itt, hol tisztában vagyok azzal, hogy minden leáldozó nap utolsó lehet és annak a szent tudatnak megnyugtatásával végzem szolgálatomat, hogy engem a „legfelsőbb Hatalom" is helyemen talál, megtisztulnak az ember érzelmei és gondolatai elvesztik a léhaságot. Nem éreztem soha oly lelki megnyugvást, mint mikor legutóbb egy búskomor borús éjszakában kimentem előretolt feldwachénkon a vedetták közé és egy katonasir felett a vadászvér pezsgésével lesve az ellenséget, egyik kezemmel a kis manlicherrel, balommal a Magasságbeli trónusánál hódoló lélekkel morzsoltam az olvasót! Nincs az a perc, hogy ne gondolnék Istenre, akár közvetlen, akár közvetve, de boldognak és megelégedettnek érzem magam. A haza fogalma szentté lesz az ember előtt, minden lépésében kísérője, minden parancsnak, minden parancs végrehajtásának vezérlő gondolata. Testvérnek látom az öreg kazalbajuszu népfelkelőt, kitartó fegyvertársnak a szép szál bakát, akin meglátszik a standbeli nevelés, keménység, velem egyenrangú bajtársaim, úgy nézünk egymásra, mintha nem is tudnánk egymás nélkül meglenni, a kapitány úr — az apánk. Ha az ember elvégzi a szolgálatát, rendben van minden. Ha rendbe hoztam állásainkon a taktikai részt, első gondom a manschaft dekung, azután rendbe kozom a magamét is. Berendezkedünk amennyire lehet, elszórakozunk, ha nincs szolgálat, . . .-ból pedig hozatunk miegymást, pl. ennivalókat, a tintát is ott szereztem, a pénzem az persze fogytán van, de az nem baj, majd megmetszem a nadrágomat, ha elfogy (tartalékkészlet). Mostanában sok a szolgálat, ennélfogva keveset irok, ez a levél apránként íródott, de szívből, hűséges, kiapadhatatlan szeretettel, igaz szeretettel, igaz becsülettel szerető öreg fiuk János. Trapezunt. Valódi keleti kereskedelmi város, a művelt nyugat országaiban különösnek látszó sajátságaival, sok szépséghibával, de egyúttal exotikus bájjal dicsekvő helység — ez Trapezunt, a hasonló nevű „vilajet" fővárosa, melyet a törökök Tarabosan-nak neveznek, a levantei nyelvjárás pedig Trebisonda néven ismer. Maga a város ősrégi; állítólag néhány évvel előbb alapították, mint Rómát. A legnagyobb valószínűség szerint azonban az ókori Trapezus alapjait Kr. e. 700 körül tették le Sinope lakosai. Hadrian császár alatt Trapezus Ezután következett a nap legünnepélyesebb, legmisztikusabb pillanata. Lélekben egyesültünk a nagy békepápával és a világ minden munkásnöjével. Örökre kikapcsoltunk a szivünkből minden gondolatot és érzést, minden korlátot, ami bennünket csak egy felebarátunktól is elválaszthatna. Ez egy sugár volt, egy forró kegyelemsugár, a Krisztusnak igaz, általános, nagy, végtelen nagy szeretetéből. Se felekezeti, se nyelvi, se faji, se földrajzi gátak nem meredeznek előttünk. Lelkünk láthatára és érzésvilága olyan volt, mint egy végtelen Óceán, mely partot nem ér s mely az éggel ölelkezik. És mintha a lágy szellő, mintha a titokzatos aetherrezgés is Krisztus Urunknak e szavát, programmját, evangéliumát hirdette volna: „egy akol legyen és egy pásztor"! Ebben a hangulatban, ezzel a lélekkel imádkoztuk el a dicsőséges rózsafüzért és XV. Benedek pápa békeimáját. Egy megható szavalattal, lelkes énekkel és azzal a szent elhatározással fejeztük be ez örökre felejthetetlen békeünnepet, hogy a békenapot ezentúl évente megtartjuk, hogy ennek megtartását az Összes testvér katolikus egyesületnek is indítványozzuk, amit ime itt a sajtóban ezennel meg is teszünk és végül, hogy összes munkásnőegyesületeink belépnek a „Magyar szent korona országos békeegyesületébe". Persze e határozattal a legnagyobb örömet Oiesswein SánI dórnak, a béke ismert apostolának szereztük: „Sok lelki örömöt és egy igen boldog napot szereztetek ma nekem" — mondotta. És mi hisszük, hogy — ha tudna róla — ily örömöt érezne szentséges Atyánk XV. Benedek pápa is látva azt, hogy az ő krisztusi eszméi, békeszózata, törekvései mily megértésre találnak legkisebb gyermekei,