ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-09-24 / 39. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. szeptember 24. 39. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szarti ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A nép érdekében. Esztergom, 1916. szeptember 23. Azon hatósági intézkedések, amelyek az itthonmaradott nép helyzetének megkönnyítését célozzák, alapjukban, elgondolásukban kétségkívül nemes, ideális eszméket törekednek megvalósítani. Ha a nép mindenütt egyforma szokásokkal rendelkeznék, egyforma képzettségű, erkölcsű volna, ha felvilágositói is mindenütt egyforma lelkesedéssel működnének hivatásuk magaslatán, talán lehetne reményleni, hogy békeidőre is beválhatik az a rendszer, amelyet most csakis a háború okozta kényszerhelyzet szült és tart fenn. Különösen az élelmiszerekben való mértékletességnek kikényszerítése az, ami a háborús intézkedések között a legkidolgozottabb, legkipróbáltabb rendszer szerint folyik és valljuk meg őszintén, hogyha az utasítások betüszerint mindenütt, az egész vonalon betartatnának, az ebbeli hatósági működés teljes sikert is eredményezhetne ! Teljes sikerről azonban még e rendszer legideálisabb tervezői sem álmodozhattak, még pedig azért, mert elkéstek vele. Mindenki előtt ismeretes, hogy a katonaság vezetői már békeidőben különféle haditerveket dolgoznak ki, amelyeket a támadás, vagy a megtámadtatás minden eshetőségének szem előtt tartásával készítenek. Hindenburgnak a mazuri tavaknál véghezvitt diadalmas hadműveleti eljárását a német katonai iskolákban évtizedek óta tanították, mint theoriát. Éppen igy kellett volna még békeidőben gondoskodni oly módozatok felöl, a melyek feltételeznék egy vagy két ország külkereskedelmének teljes, vagy részbeni szünetelését és ehhez képest megállapítani a védekezés többféle fajtáját. Azt természetesen előre senki sem tudhatta, hogy a már régebben jósolgatott világháború ily arányú lesz és főleg, hogy évekig fog eltartani, mindenesetre könnyebb lett volna azonban a helyzet sokféle dologban, ha valami theoriánk lett volna már előre a háborús idők belső életének irányítására vonatkozólag. A háború hosszúsága alatt már megállapodtak a középponti hatalmak nemzetgazdászati szervei egy bizonyos formában, amely szerint pl. az élelmezés problémájának megoldása meglehetősen egységes rendszerbe kristályosodott. A dies diem docet elve itt is érvényesült és — ne adja Isten — de ha még a jövő esztendő is fegyverben találná Európát, a három esztendőn át szerzett tapasztalatok már egy, minden részletében rendszeres és következetesen keresztülviendö élelmezési eljárást fejlesztenének ki a háborúban álló országok mindegyikében. A hatósági intézkedések sikere azonban nemcsak a különféle rendszerek többé, vagy kevésbé sikerült kidolgozásában rejlik, hanem még két tényezőnek harmonikus együttműködésében. Egyik a végrehajtó közegek rátermettsége és lelkiismeretessége, a másik a néplélek megértése. A néppel a háború elején minden rendkívüli intézkedést könnyű lett volna elfogadtatni, ha, mint fentebb emiitettük, lett volna már megfelelő módozat készen. A sokféle kapkodás láttára, (amely még most sem szűnt meg, példa rá a házi termény szükséglet mennyiségének legújabb megállapítása), még a legfegyelmezettebb polgár is elvesziti bizalmát az intézkedés észszerüségében és iparkodik ugy segiteni magán, ahogy azt a helyzet és lelkiismerete megengedi. Minél szigorúbbakká lesznek az egyes hatósági rendelkezések, annál inkább kiváltja az most már a nép renitenciáját, mig ha mindjárt az elején teljes szigoruságában, vagy mondjuk igy: teljes kidolgozottságában léptették volna életbe a foltozgatásra szorult rendeletet, semmiféle baj nem állna elő. Ez különben egyszerű psychologiai törvény. Sajnos, hogy a népek hivatalos vezetői a psychologiát csak akkor érvényesitik, amikor valamibe belelovalják a tömeget; hanem amikor népmentésre kellene egy kis néplélekismeret, akkor beigazolódik a klaszszikus mondás: Quantilla prudentia mundus regatur. .. Bármily bajok vannak is az intézkedések megalkotásánál, még mindig meg lehet azért a lényeget menteni akkor, ha a megvalósitásnál közreműködő hatósági tényezők nem szenvednek hatalmi önhittAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Gyerekek. Ilonka még bakfis leány volt, Alig tizenhat éves tán, De iskolából elmenőbe Kovács hadnagy hazakísérte Mindennap délbe, egy után. Mosolygó nap, szép tiszta mennybolt, Virágos rét, csörgő patak. Ez volt Ilonka minden vágya S ha ránézett Kovács Gyulára, Azt hitte, mindez igy marad. Pedig dehogy . . . egy őszi estén, Hogy útra kelt a regiment, Ilonka itt maradt magába S sokat gondolt Kovács Gyulára, Ha iskolából hazament. Elmúlt egy hét, majd kettő, három S megjött az első kis levél. Bizony nem irták azt tintával, Csak egyszerű kis ceruzával, De jaj, annál többet beszél. „Nincs itt minálunk semmi újság, A katonásdi jó dolog. Ellenséget csak ritkán látunk, Egész nap mesélünk, nótázunk, S igy gyorsan múlnak a napok. De, hogyha takarodót fújnak S álomra hajtom a fejem, A földalatti palotában Egy fényesebb, nagyobb világ van, — Mert maga ekkor megjelen." „ . . . Gyula, képzelje, én is megyek! — Gondolkodtam rajta sokat. — Az ápoláshoz értenék még S tudom, lesznek ott öreg nénék, Kik majd beletanitanak." „ . . . Ilonka édes, én nem értem . . . ! Hogy gondolhat maga ilyet? Ott hagyná érte anyuskáját, Habos, fehér leányszobáját ? Mondja, miért oly — nagy gyerek . . .' Válasz ment ismét a levélre, S követte egy a másikat. De nem tudni, egy idő óta, — Talán rossz volt a hadipósta, — Mert a sok levél elmaradt. Csak nagysokára jött egy irás, Öreg betűk, kuszált sorok: „Tisztelt kisasszony! gazdám kérte, írnám meg szépen egy levélbe', Tegnap Kovács sebet kapott. Rohamra mentünk, ő vezényelt, De sokan voltak egy helyen ; S egy puskalövés karját érte S legott kicsordult piros vére, Egyéb nem történt semmi sem." Árnyék borul a kúriára, Szegény Ilonka nagybeteg. A házban lassan járnak-kelnek, Holnap tán' temetésre mennek, Ha senkisem gyógyítja meg. Várják a postát, — semmi válasz, Nem jő levél, sem üzenet. Tavasz, nyár, ősz elmúlik lassan S Ilonka hervad egyre, jobban, Alig ismerni már ma meg. A tél után ismét tavasz lesz, Dal kél minden kis levelén. — Erős a sziv, — a lélek gyönge, Ilonka és ápolónője Az esti korzón megjelen. S az esti korzón, séta közben, Hol sóhaj, kacaj egybevész, Egy csonka hős jő vele szembe' A karja fa és fel van kötve, De lassan-lassan félre néz. Kovács Gyula, a honvéd-hadnagy! Ilonka mint a fal, fehér. „Jaj Juli néni! nézze . . . ! nézze . . . Szóljon neki . . . ! Vágjon elébe . . . ! Gyula . . . ! Várjon . . . ! Az Istenér'. . A hős megáll, kemény az arca, A mellén érdemrend ragyog. „Ilonka! késő már ma minden, Hagyjon az úton tova mennem, — „Így" nem lehetünk boldogok."