ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-08-13 / 33. szám

XXL évfolyam. Esztergom, 1916. augusztus 13. 33. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szánt ara Ifi fillér. Esztergom, 1916. augusztus 12. — Belgium nem akar hóditani. Talán kacagtak itthon az emberek arra a hirre, hogy a belga kormány a hollandus kormányhoz jegyzéket intézett, amelyben afelől nyugtatja meg, hogy Belgium nem szándékozik elfoglalni Hollandiát. Egészen pokoli hir volna ez az ujsághir, ha nem jelentené azt, hogy Hollandiában csakugyan féltek a belga Dzsingisz-kánok betörésétől, hisz különben ez a megnyugtató jegyzék nem született volna meg. És komolyan félhettek, mert a semleges ujsághir sem viccként kezeli az esetet, hanem mint egy komoly félreértés megnyugtató eloszlatását és ebből látszik, hogy elzárt határainkon tul egy kis képtelen másik világ van, egy valószínűtlen másik világ alakult ki a háború folyamán, amelyben minden igaz, ami hazugság, és minden hazugság, ami igaz. Szerbia megosztozik Olaszországgal az Adria uralmán és Belgium nem akar egyelőre holland területet foglalni és odakünn senkisem kacag és odakünn mint a hipnotizáltak tragikusan élik át igazságként a legszemérmetlenebb hazugságot és a tények világosságától kelletlenül fordítják el semleges szemüket és betegen lelkükben nyúlnak az angol pohár után, amelyből uj cifra mámorokat lehet inni és fantasztikus kába álmokat. Az angol diplomácia legnagyobb sikere ez a fantasztikus tömegszuggesztió, amely a világ akaratát nyűgözi. Mi idebenn látjuk friss és ép tartalékjainkat, soha ki nem merülő gyárainkat. Látunk bizakodást a szemekben és méltósággal viselt gyászt és látunk kitartást, figyelmet, a balsors türelmes viselését és a bajoktól győzedeAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Harangok búcsúja. Szomorúan, búsan búgnak a harangok; Mint síró panaszok, úgy hangzik a hangjok. Zúgva bong az ércnyelv, lelket megrázóan, Mindenki úgy érzi, hogy abban jajszó van. Láttál-e már testvért ölelni búcsúzva ? A testvérhez szólni, mikor indul útra, Idegen országba harcra, háborúba . . . ! ? Fájdalomszülte szó könnyekben fürödött, Remegő ajkakon de sokszor megtörött . . . ! Igy sír most a harang, mert válik testvére, Védni magyar hazánk indul a harctérre: „A béke szent napja leáldozott nékünk ..." A gyilkos csatákba borzalommal lépünk, Mert békét hirdettünk és a békét kértük. Isten nagy irgalma ezentúl is vélünk . . . Testvéreink! Harangok! Ne sírjatok értünk . . .! A győzelmek után a nagy Isten karja Fölmagasztal újra, föl égi magasba. Fölvirrad majd újra a béke szent napja S békességet hirdet ércnyelvünknek hangja. Mert a vihar foga bár a lombot tépi, A nemes és ép törzs nem hódol meg néki. Ezt hirdetjük akkor messzehangzó hanggal: Ezer ördög, pokol nem birt a magyarral!! Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. lemmel való szabadulás akaratát. És semleges alattvalók, svájciak, hollandusok, svédek, románok utaznak országunkban és ujságirók és politikusok és ők is láthatnák erőnket, amely itt él a Hinterland nyugodt életében és itt járnak és azt látják, amit Anglia mond: kimerült Németországot és mindenáron békülő, könyörgő, elcsigázott, lázongó, éhes magyarságot. És hazatérvén komolyan csóválják fejüket: bizony itt az ideje, hogy Hollandia védekezzék a feltámadt Belgium aspirációi ellen és Magyarország tetemén osztozkodni és Ausztria tengerpartjain osztozkodni bizony már tenni kéne készülődéseket. Merőben érthetetlen és, mint siker, csodálatos az angol hazugságnak ez az omnipotenciája s ha ezzel le lehetne győzni minket, bizony akár sirni is lehetne ezen a kis belga-hollandus diplomáciai operetten. De lám, a hazugság olyan, mint a méreg, végül azt is elmérgezi, aki embertársának keveri és sokáig szívja be felszálló gőzét, és ha a megmérgezett semlegesek sok bajt is szereztek nekünk lázas állapotukban, megnyugtathat az a tény, hogy maga a méregkeverő is berúgott már saját készítményétől. Anglia elhitte maga is, amit másoknak oly eredményesen hazudott, és mert elhitte a német falon azt a lyukat, amit odahazudott, át is próbál bújni rajta és ez a bolond ötlete alighanem a semlegesek gyógyulását fogja eredményezni. Volt egyszer egy ember, aki örökölt egy gordonkát és a többi emberek látták ezt nála és ő elkezdte híresztelni, hogy ő nagy művész, a világ sírva fakadna, ha egyszer gordonkázni méltóztatnék, de ő ezt nem teszi, mert meghalt kedvesének halálos ágyánál megfogadta, hogy többet nem Szólnak a harangok szép szelíden, lágyan, Fölolvad a hangjuk reméllő imában. Csengve bong az ércnyelv lelkesedve újra : „Induljatok testvéreink diadalmas útra!" Juhász Ferene tábori lelkész. Újonnan felfedezett ó-kori magánlevelek és azok mivelőűéstörténeti és szentirástuűományi jelentősége. Irta: Kákonyi János. A világtörténelmi egyes korok tanulmányozásánál rendszerint az illető korok irodalma vétetik alapul. Ott van a kor szelleme leghívebben visszatükröztetve. Az írók tolmácsai koruk gondolkodásmódjának, ők tudják legjobban megmondani, milyen eszméknek hódoltak kortársaik, mik voltak koruk uralkodó erényei és hibái, milyen szokások dívtak, milyenek voltak koruk erkölcsei s milyen ideálokért küzdött a társadalom. A görög-római antik világot a görög-római klasszikusokból szoktuk tanulmányozni. Az egyptomi fáraók kora templomokon s egyéb építészeti emlékeken olvasható feliratokból nyer megvilágítást. Babylonia és Assyria kultúráját a cseréptáblákon megmaradt írásokból, epikai, csillagászati, törvényhozási irodalmi emlékekből ismerjük. A mivelődéstörténeti írók a legújabb korig ezen az uton haladtak; — a tulajdonképeni értelemben vett irodalom és a Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. gordonkázik. Addig élvezte az ember ily módon a művészi hírességet, mígnem el is hitte és egy csökönyös kisasszony meghódítása céljából csakugyan gordonkát ragadott és . . . Anglia most szédülten gordonkázni próbál és a semleges hallgatók az első hang megrezzenésére feleszmélnek okvetlenül. Marco. Az Országos Magyar Cecilia-Egyesület és az országos egységes kantorkönyy. Hogy hogy sem, a néhai Tarkányi Béla egri kanonok által és a Zsasskovszky-testvérek volt egri székesegyházi karnagyok, kántorok közreműködésével szerkesztett és kiadott, hazánkban általánosan közkedveltségnek ismert „Kath. egyházi énektár" szöveg, dallam és orgonakiséret tekintetéből vénhedtnek, elavultnak találtatván, az Országos Magyar Cecilia Egyesület vállalta a munkát, hogy egy országosan egységes és kötelező kántorkönyvet szerkeszt, vagy szerkesztet és ad ki. A vállalkozás első ive kezeim közé jutván, az „Egri Egyházmegyei Közlöny" f. é. 10. számában foglalkozván azzal reá mutattam, hogy dogmatikai szempontból is minő félszeg, eltérő változtatások eszközöltetnek a régebbi és egyebekben az ima megértésére egyszerű, világos versekben megirt, és nagyon kevés változtatásra szoruló, különben helytálló szövegeken. . . Főpásztorunk egyike f. é. május 11-ről keltezett soraiban írja hozzám: „Meg nem állhatom, hogy ne gratuláljak az Egri Egyhm. Közlönyben az uj egyházi Énektár méltó megkarcolásához. Micsoda kegyeletsértés, nyelv, érzelem és szövegrontás." A másik főpásztor pedig a következő sorait intézi hozzám : Igazán fontos dolog, hogy ha már a szöveget kiszorítják, hogy akkor ne csak szebb szavakat állítsunk a régiek helyébe, hanem főleg a liturgikus gondolatnak adjunk jobb s mélyebb monumentális epigraphia volt tanulmányaik egyedüli forrása. Csak a felsőbb néprétegek képviselői szerepeltek mint az elmúlt idők tanúi — a Caesarok hóditó hadjárataikkal, a bölcsészek vitái, a Praxitelesek müvei, a néptribunok fórumi szereplése, a hires szónokok beszédjei, az Iliász és az Odyssea félistenei szolgáltatják az anyagot a hagyományos kultúrtörténetnek. A köznépnek nem jutott szerep a korok kultúrtörténeti vázolásában; legfeljebb a vígjátékban látjuk a köznépet is szerepelni, persze azt is csak olyan világításban, a milyenbe őt a felsőbb körök helyezték, a maga félszegségeiben, rikítóan festett hibáiban — hiányzott az önbizonyiték. Újabban tökéletesebb pályája kezd nyilni a kulturtörténelemnek. Az egyptomi ókori városok és falvak szemétgödrei és fövényzátonyai alul előkerül a papyrusok és felirásos cserepeknek — ostrakonoknak — nagy sokasága. Ezek mind az alsóbb néprétegek életét ábrázoló dokumentumok, eldobott, kiselejtezett magánlevelek, melyeknek ügyetlen, nehéz kezű irói nem is sejtették, hogy 2000 év múlva a világ legnagyobb tudósai fognak az ö irka-firkáikkal évekig foglalkozni, hogy a rossz orthographiával irt és szokatlan, a literatusoknál nem használt kifejezések értelmét megállapítsák és a tudós akadémiák ülésein a vita tárgyává tegyék. Ezen papyrus- és ostraka-leletekben az ókori köznép jut szóhoz; a közélet aprólékos ügyei, egy-egy adás-vevési művelet lebonyolítása, egy-egy lefizetett adósság nyugtázása, egy távollevő rokon, egy katona üzenete, egy aggódó szülő intelme