ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-01-10 / 2. szám
XX. évfolyam. Esztergom, 1915. január 10. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Tisza és Ausztria. Esztergom, 1915. január 9. Súlyos beszédek, vaskos mondások kerültek újév alkalmából a politika asztalára. Bár a közfigyelem kiválóképen a hadi dolgokon csüng, mégis lázas érdeklődéssel fordult mindenki a nyilatkozatokat tevő pártvezérek felé. Talán furcsának látszik első pillanatra, hogy egy nemzet, melynek vére, fiai, gazdasági élete, sőt léte van kockára, téve, a sok remény, aggodalom, gond és fáradozás között is rendelkezik akkora lelki erővel, hogy a messze jövőre nyúló politikai nyilatkozatok tartalmát értékelje. A mostani napokban a jelen folyton keveredik a jövővel. Minden fegyveres férfi, midőn a harctérre vezető uton döngeti súlyos lépteit, a nemzet jövőjének ösvényét tapossa ki. Minden ágyúdörgés szerves része annak a romboló, de levegőt is tisztitó viharnak, amelynek elszáguldása után a romokból szebb életnek, a fojtott levegőből éltetőbb légkörnek kell kifejlődnie. Ezért néz most a nemzet két irányban. Reszkető szeretettel figyeli katonái sorsát és féltékeny gonddal lesi az okoskodó politikusok minden kifejezett gondolatát. Az eredményekkel kecsegtető cselekvés teréről többé-kevésbé leszoritott ellenzékek vezéreinek nyilatkozatai nagy elvi értékkel birhatnak, a nemzet politikai életének értékes szellemi kincsei lehetnek, mégis meg kell vallanunk minden rokonszenvünk dacára is, hogy csak akadémiai értékkel birnak jóformán. Szellemi diszletek, értékes tervek, amelyek hatalom hiányában messze esnek a megvalósulás stádiumától. Gyönyörködünk bennük, elérzékenyedünk rajtuk, szeretjük azokat olvasni, vitatkozunk egyes tételeik fölött, mégis elég figyelmünk jut arra is, hogy az uralmon levő politikai párt újévi nyilatkozataival is foglalkozzunk. Játszunk a mi játékainkkal, de kíváncsian tekintünk be a kormánypárt ablakán, hogy megláthassuk annak játékait is, amelyek reálisabbak, közelebb állanak a való élethez, mert a tényleges hatalom életre is tudja azokat kelteni. Nincs abban semmi árulás a mi álláspontunk ellen, ha elismerjük, hogy az ellenfél szándékaiban is lehet nemzeti értékeket, politikai kincseket keresnünk és találnunk. Ezt mutatják a tények is, amidőn a legexponáltabb ellenzéki orgánumok mélységes fejbólintásokkal, az elismerésnek félremagyarázhatatlan jeleivel kisérik Tisza István újévi beszédének egyes részeit. Az ellenzéki politikának legsúlyosabb erői is elraktározták szivükbe mélyen a most duló csaták napjaiban azokat a régi keserűségeket, melyek a munkapárt ellenében felsorakoztatták őket, bár az is bizonyos, hogy a hivatalos ellenzék keményebben áll elvi álláspontján, mint az ország közönsége és bár a jelenlegi események igazolják Tiszának eddigi eljárásait, valamikor ki fogják ásni a mélyen betakart harci bárdokat. Azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy a napokban Ausztria napilapjaiban oly nyilatkozatok jelentek meg Tisza ellen, amelyek a magyar nemzet nézőpontjáról tekintve — bár világos leszólások — inkább dicséreteknek látszanak. Elmúlt politikai harcaink között a jövő függönye mögött már nem is sejtettünk meglepetéseket, nem is gondoltunk rá, hogy valamikor Tisza beszédje jobban fog tetszeni a magyaroknak, mint az osztrákoknak. Ebből a tényből nagy reményeink kelhetnek a jövőre nézve, mert ismét bizonyossá vált, hogy a magyar lélek fel ül sokszor az idegennek látszó érdekek paripájára, ha azt a gyanúsítások áradatának dacára is hasznosnak találja, egy ponton azonban mégis leszáll a paripáról s az a pont az, ahol a közös veszedelem megszűnik, de viszont kezdetét veszi az ellentétes érdekek megalapozása. Ilyen gyanús paripa volt a katonai követelés, amelyről kitűnt utóvégre is, hogy bizony létérdekünknek elengedhetetlen biztosítása megkívánta. Az ellenzék ugyan most is azt mondja, hogy ehhez a célhoz több ut is vezetett s a saját útját a nemzetre nézve hasznosabbnak tartotta és tartja. Az osztrákok azonban mégis csalatkoztak Tiszában, mert ök azt hitték, hogy a szoros barátság a háború utáni időkre is biztosítja nekik a magyar többség jóindulatát. Csalódni azonban emberi dolog és nem is kell azt oly szörnyen szégyenleni, kiváltképen ha meggondoljuk, hogy egy nyertes AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Fölajánlás az isteni Szívnek. Beszéd, mondotta 1915. január 1-én délután az esztergomi föszékesegyházban dr. Lepold Antal hercegprimási titkár. 15 évvel ezelőtt, mikor egy évezred volt tűnőben fölöttünk s a mulandóság fájdalmas érzése szokatlan súllyal nehezedett a szivünkre: akkor is az Ur Jézus szentséges Szivének ajánltuk magunkat. Évezredek távolába pillantva lennt egymásra halmozott romokat, többszörösen megtelt sírokat láttunk; fent nyugtalanul futó csillagokat, hirtelen föllángoló és ismét elalvó fényeket találtunk, s ijedve kerestük azt az örök változatlan Valóságot, amelybe lelkünk a síkos pályán belefogódzhatik. S megtaláltuk az Urat. Megtaláltuk az elváltozó világ mögött, amely az ö csodás ruházata, virághímzéssel és csillagos ékszerekkel. Leborultunk előtte: „Kezdetben Uram, te alapítottad a földet és az egek kezeid alkotmányai. Ezek elmúlnak, te pedig megmaradsz. Mind elavulnak, mint a ruha, és mint az öltözetet elváltoztatod azokat és elváltoznak. Te pedig ugyanaz vagy és esztendeid nem fogynak el. (Zsid. 1, 11—12.) Megismertük az örök és változhatatlan Urban azt a Szivet, a mely nem ismeri a mulandóság félelmét, hanem az örök élet öntudatától dagad. Ehhez a Szívhez érintettük a mi remegő sziveinket, hogy megerősödjenek a halhatatlanság reményében. S most az 1914—5. évi évfordulón ismét megjelentünk az Ur Jézus szent Szive előtt, üszszehivott minket a mi egyházunk bíboros főpásztora ide az anyaegyházba, hogy ünnepélyes módon közös imádságunkkal fölajánljuk a magyar hazának ügyét, a fegyverben álló vitéz hadsereget, a hazának összes hatóságait, az egyházmegyét, a híveket mind az isteni Megváltó Szivének. Miért? Mindegyikünk önmagától megadja a feleletet. Valamennyien érezzük, hogy ismét megremegett valami hatalmas lökéstől a mi szivünk s keressük azt az egyedül erős Szivet, amely erejét átsugározza mibelénk, hogy elbírjuk az aggodalom, a gyász, a halálfélelem, a győzelem és béke vágyának rettentő izgalmait; amely megért minket, szenvedéseinket átélte, azokon győzedelmeskedett s győzelmes erejével támogathat minket. Hazánkért aggódó lelkünk bizalommal fordul az Ur Jézus szent Szivéhez, amely a Jeruzsálembe bevonulás előtt elérzékenyült. „Amint közeledett, látván a várost sira azon mondván: Vajha megismerted volna te is legalább ezen a te napodon, amik békeségedre szolgálnak, most pedig el vannak rejtve a te szemeidtől. Mert rád jőnek napok és körülvesznek ellenségeid árokkal és körülfognak és megszorongatnak téged mindenfelől. (Luk. 19, 41—43.) Az Ur Szivének fájdalmában fölismerjük a mi fájdalmunkat. Mi is megrendülünk egész bensőnkben, a fájdalmas érzések hatalma szinte lesújt, mikor végigtekintünk a mi szegény magyar hazánkon. Ránk jöttek a napok. Körülvettek ellenségeink, körülfogtak és megszorongatnak. Élet-halál küzdelmünk idején édes vigasztalásunk az a Sziv, amely Jeruzsálemnek még az utolsó pillanatban is kegyelmet ajánlott, ha fölismeri az üdvösségnek utolsó idejét. Most van a mi látogatásunk ideje. Ha azt fölismerjük és az Ur Jézusban a mi Megváltónkat üdvözöljük, neki hűséget esküszünk, akkor bizton remélhetjük, hogy nem vesz el a mi hazánk, hanem elnyeri, a mi békeségére szolgál. Lehet, hogy voltak idők, midőn, nem akartuk, hogy az Ur uralkodjék rajtunk. De most a látogatás idején hódolattal elismerjük őt. Az egész országban megjelenik ma az Üdvözítő az oltár trónján s onnan néz szét ezen a hazán. Az oltárról intézi hozzánk a szót, hogy fölismerjük őt a látogatásnak e napján. S a püspökök vezetése mellett az egész magyar nép leborul előtte s megvallja őt: Te, Krisztus vagy, az élő Istennek fia! Te király vagy, akit az Atya Sión fölé rendelt, s mi hódolunk Neked. Kérünk, felejtsd el számtalan bűnünket, bántalmazásunkat. Ha könnyelműek voltunk, mi most magunkba szállunk, legalább most ezen a mi napunkon s kérünk irgalmat a mi hazánknak, amelyet neked szentelünk. Amint a magyar nép megkeresztelkedese idején birtokodba vetted országunkat, ugy foglald azt el ismét most a magyar nép megtérése óráiban. Esztergomban, honnan első diadalutad ebben az országban kiindult, a magyar egyház Sion-hegyén különös buzgósággal fohászkodunk. Körülnézünk a szent hegyen s Ezekiel látnoki szemével (Ez. 37.), mintha látnók, amint e hegynek régi lakói, árpádházi nagy királyaink, a prímások, szentek, hősök, akik e hegynek szikláin fenték kardjukat a keresztény név ellenségei ellen, fölkelnének sírjukból, amint a fehér csontok megelevenednek, s közénk állnak, hogy ezeréves történelmünk e legnagyobb veszedelme, a legvéresebb csata idején velünk együtt hozzád emeljék karjaikat közös imádságra. A magyar hazáért. Eléd járulnak a mai nagy hódolat napján, mint