ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-02-28 / 9. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. február 28. 9. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1915. febuár 20. — Hősök, akik esznek. A régi világbonyodalmak hősei, mint vasban, vértezetben csillogó tünemények jelennek meg előttünk a hősköltemények lapjain. Mennek, de nem pihennek; verekesznek s nem fáradnak el; küzdenek, fáradoznak, de nem igen esznek. Talán azért emelkedtek ki oly magasan az élet realitásából azok a régi hősök, mert kevesen voltak, mert kiváltságosak voltak. A mai hősök sokan vannak. Az egész ország hős. Férfiak, asszonyok, gyermekek mind hősök, mert mindnyájan sokat tesznek kockára az eszme szolgálatában, sokat — sőt mindent áldoznak a hazaért, de mindezek mellett enni, táplálkozni akarnak. A kormányzó körök előrelátása falragaszokban, hirdetményekben, üdvös intelmekben nyilatkozik meg s ki tehet róla, hogy a takarékosságra buzditó szózatok nem mindekinek lelkében keltenek egyforma hatásokat. Az okosabbak bölcsen bólingatják fejüket s megértő belátással elmélkednek: — Helyénvaló dolog, hogy számba vesszük anyagi erőinket s a jövőbe tekintő gondossággal adagoljuk a mindennapi kenyeret. Vannak azonban a mai hős társadalomnak kevésbé hős tagjai is, akik nem tekintenek a dolgok mélyére, mert nem szoktak hozzá és nem is tanították rá őket. Ezek az előrelátásban, az intelmekben, a takarékosságra intő hirdetményekben rémeket, veszedelmeket szimatolnak s valami nagy, ismeretlen felfordulástól tartanak. Ezeket megrémiszti az a tény, hogy a hősök enni is akarnak, mert az ő lelki világukban olyan gondolatok élnek, hogy a háború virágos vonatokból, frissen lobogó zászlókból, tüntető felvonulásokból, ropogós lépésű, daloló katonákból áll. Pedig láthatják, hogy a virágos vonatok után robognak a dísztelen tehervonatok, melyek teli zsákok alatt roskadoznak, a lobogó zászlók után nemcsak daloló katonák masíroznak, hanem nehéz járatú társzekerek is nyikorognak s a katonáknak nemcsak virág AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Mult és jelen. Még a mult évben is Óh, hogy hányan voltunk, Amikor megszólalt Templomunk harangja S ünneplő ruhában Tódult a misére, Kicsinyke falunknak Apraja és nagyja. Az Isten házában, Alig fért a népség . . . Öregek és ifjak Áhítattal vártak, Hogy a Legszentebbnek Dicsőítésére, Megszóllaljon hangja, Kicsiny orgonánknak. Felhangzók az ének. Szállt a szent falak közt. Tömör eggyé olvadt Ifjak s vének hangja S a szentmise után Megkönnyebbült szívvel Tért haza a falu Apraja és nagyja . . . S ma ? ! milyen másként van! Bár kicsiny a templom: Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. díszlik a sipkájukon, hanem kenyeres zsákot is is visznek a hátukon. A háború tehát nemcsak lelkesedésből áll, hanem komoly gazdasági kérdések szálai szövődnek keresztül minden tényén és mozzanatán. A hősök esznek itthon és esznek a harctéren, de ehetnek is, mert nyoma sincs annak a szükségnek és nyomorúságnak, amelynek rémei által halálra üldöztetik magukat a kicsinyhitűek ébren és álomban. A hatóságok keresik a búzát, a rozsot, az árpát, zabot és lisztet, mert ezek most olyan értékek, melyek fölötte állanak minden aranynak és ezüstnek, a vitézség és haditudomány mellett ezektől függ a haza sorsa s épen azért nem maradhatnak továbbra is az egyesek kezében, akik kellő értelem hiján elpocsékolhatnák, vagy gonoszságuk sugalmai szerint visszaélnének velük és a helyzettel. Komolyabb megfontolás után nyilvánvalóvá lesz, hogy az élelem miatt aggódok nem annyira dorgálásra méltók, mint inkább felvilágositandák a tényleges állapotok felől, mert hiszen a háborús ügyek intézésébe, az ország jelenlegi kormányzásának titkaiba nem mindenkinek van alkalma betekinteni. A rekvirálást sokan úgy fogják fel, hogy a kormány ily módon akar élelmet biztosítani a hadsereg számára s ezen buzgólkodásában nem akar tekintettel lenni a polgárság szükségleteire. Pedig az élelmiszereknek összeírása és lefoglalásakor a hatóságok szem előtt tartják az egész ország lakosságát és mindenkinek biztosítani akarják a megélhetés lehetőségét. Az ország népességében a háború nagy arányú eltolódásokat okozott, amennyiben a katonasághoz behívott férfiak egy-egy városba koncentráltattak, hol a lakosságnak készleteit fogyasztják, mig az ő községeikben a rájuk eső élelem megmaradna. Ezt a fölösleges élelmet szedi össze az ország kormányzata a kisebb termelőknél, a nagyobb birtokosoknál és kereskedőknél pedig az összehalmozott készleteket, amelyeket spekulációból visszatartottak, vagy felhalmoztak, hogy az árak Elférünk mindnyájan: — Két hely is jut egyre. — S ha végig tekintünk A megritkult nyájon, Könnyeket látunk a Fátyolos szemekbe'. S az orgona nyomán Felhangzik az ének, Erőtlen öregek És gyermekek ajkán . . . A könnyező szemek Távolba merednek . . . Lélekben ott járnak, A Visztula partján. Walter György. A szerencse-malacok. Irta: Csite Károly. Az ősz Csiza Gergő két malaccal állított be Szilveszter reggelén a piacra. — Mi van a zsákjában, öreg szomszéd ? — kérdezték tőle körülállva az újévi malacpecsenyére vágyakozó asszonyok. — Nagy szerencse annak, aki alku nélkül megveszi, — felelte Csiza Gergő, mosolygós ábrázattal. — Hadd lássuk mutassa hát a hitvány por- | tékáját 1 noszolta egyik türelmetlen asszonyság, a bevásárló nyelves asszonyok vezérkolomposa. — Aki hitvány portékát keres nálam, annak semmit sem tudok mutatni, — tiltakozott Gergő az előzetes ócsárlás ellen. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. nagyobb emelkedése esetén busás haszonnal túladjanak rajtuk. Az igy nyilvántartott készletekből a szükségben levő országrészeknek annyit szállítanak, amenynyit a helyi hatóságok elkerülhetetlennek nyilvánítanak. A kellő élelmezés biztosítására tehát megtörténtek az intézkedések, legfeljebb azon lehetne még elmélkedni, hogy miért nem cselekedték ugyanezt akkor, amikor az árak nem voltak ily förtelmesen magasak. Lehetetlen ugyanis, hogy az állam érdeke kívánta volna, hogy bizonyos kiváltságos egyének zsebébe vándoroljon a közvagyon és az ország többségét tevő szegények pénze. Ezen most már nem is lehet változtatni, abban a gondolatban azonban megnyugodhatunk, hogy lesz elegendő élelmiszer — a hősöknek nem kell éhezniök. R. A kereszt eszméinek reneszánsza. Az ezeréves magyar állam kebelében felszínre törekvő szabadelvüség harcot vivott a kereszt ellen s most az ország a Hamleti lét vagy nem lét gyötrő kérdése előtt áll. Hinnünk kell azonban, hogy győzelmi hitében jogos reményekre támaszkodik, mert az igazságnak legföljebb harcosai felett nyöghet az enyészet szele, de maga az igazság örökkévaló és rettenetes, mint az Isten erős jobbja, mely azt kovácsolta. És ezért kell győznünk nekünk is. Egészen bizonyosan kell győznünk, mert az igazság jogainak mérlegén súlyosaknak találtattunk. A reális gondolkodás azonban azt sürgeti, hogy eleve minden eshetőséggel számot vessünk. Mert az igazság, mint időtől és személytől független létű hatalom, nélkülünk is győzedelmesked— Nohát, mutassa meg akkor a szivfájditó gyönyörű portékáját! Azt sem tehetem meg, mert a szivem párja: gyöngyöm feleségem volt valamikor gyönyörű, most pedig már hervadt kóró. Ellenben megmutathatom ezeket a nagy kövér malacokat, melyeknek darabonkint csak 5 korona az ára. — Talán a kettőt akarja 5 koronáért adni, de még kettőért is sok annyi pénz, mikor olyan kicsinyek és soványak, mint a cinegék! — rikoltott az előbbi, egészséges nyelvvel megáldott, termetes asszonyság. — Igaza van, húgom asszony: a kis karcsú darázsnak sok is volna egy cinege pecsenyére, — mondta Gergő ravasz mosollyal s vissza helyezte malacait a zsákba. Az asszonyok szidták az atyafit, mint a bokrot s a vezérkolompos asszonyság pedig azzal fenyegetőzött, hogy beperli becsületsértésért. Node nem sokáig tartott a Gergő mosdatása. Egy tenyeres-talpas, mázsányi sulyu, kopott ruhás asszonyság megváltotta a szidalmaktól: magára vette a szoknyás társai haragját és szidalmat, oly képen hogy alku nélkül megvette az atyafitól mind a két malacot. — No lássák, nem is az eladó-parasztok, hanem az ilyen jött-ment városi népségek csinálják nekünk a drágaságot, akik még csak adót sem fizetnek! — folyt a malacpecsenyére éhes aszszonyokból a méltatlankodás, természetesen cifrázottabb szavakkal. Főleg akkor lett cifrább a beszédjük, mikor a malacot vásárló asszonyság messze a piac túlsó részén haladt Gergővel. Ugyanis 40 f. foglalót ka-