ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-12-05 / 49. szám
* Nemzeti fogadalmi templom diszgyülése. A nemzeti fogadalmi templom építése tárgyában december 12-én diszgyülés lesz a budapesti Vigadó nagytermében, amelyen részt vesz az ország vezetősége és előkelősége. A diszgyülés szónoka dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás lesz. A bibornokon kivül még szónokolni fognak: gróf Apponyi Albert és Ghillányi miniszter. * Főegyházmegyei hirek. Pázmány Adolf pozsonycsütörtöki plébános a nagyszombati szentszék ülnökévé neveztetett ki; Ürge József pozsonynádasi káplán katonalelkészi szolgálatra hivatott be; Sütő Ákos, aki betegség miatt szolgálaton kivül volt, Udvardon lett káplán; Vályán Lajos budapesti hitoktató Ipolynyékre neveztetett ki segédlelkésznek. * A kárpátaljai falvak felújítása. A jelenleg dúló világháború folytán elpusztult kárpátaljai falvak újraépítésére Esztergom szab. királyi város közgyűlése 1000 koronát szavazott meg oly feltétellel, hogy ez összeg adományozásával II. Rákóczy Ferenc emlékének is óhajt áldozni és igy az ennek ősi birtokát képezett Zboró község felépítésére fordítandó. E szép és hazafias akciót az Esztergomi Takarékpénztár is támogatni óhajtván, a város közönsége által nagylelkűen adományozott összeg gyarapítására szintén 1000 koronát szavazott meg és azt azon óhajával küldte a városi pénztárba, hogy a most már rendelkezésre álló 2000 koronából, valamint a városnak gyűjtőivein befolyt összegből Zboró község valamelyik középülete, községháza, iskolája vagy óvodája lenne megépíthető, melyen emléktábla jelezné, hogy ez épületet Esztergom sz. kir. város közönsége II. Rákóczy Ferenc dicső emlékének szenteli. * Az asszonyok a városházán. A hadisegélyes asszonyok a hónap elején nagy tömegekben lepik meg a városházát. A hadisegélyek kifizetését most is az adópénztárnak két hivatalnoka végzi, mint a háború elején. A folytonos bevonulásokkal azonban annyira felszaporodott a hadisegélyes asszonyok száma, hogy a két hivatalnok egy hét alatt se készül el a munkával, mert e mellett az adóbefizetésekkel is el vannak foglalva. Gondoskodnia kellene a városi hatóságnak, hogy a kifizetés több helyen történjék, mert sok asszony napokig kénytelen a városházán lézengeni és családját magára hagyni. A tüntetésszerü lárma, a melyet az asszonyok napról-napra cselekesznek, már meggyőzhette volna arról az illetékes köröket, hogy ezen a bajon sürgősen kellene segíteni. * Katonalelkész levele a harctérrel. Az esztergomi főegyházmegye egyik papja, hivatásos katonalelkész Esztergomba címzett levelében a következőket írja: „Mi csak megvagyunk idekint a fagy és óriási hónak birodalmában. Csend van — itt telelünk és várjuk, ugyan mi lesz majd, mire kitavaszodik. Mesés fedezékeket csináltak: úgy járunk ott, mint a katakombákban és végeztetjük az adventi gyónást. Istenem, milyen igazi bánattal gyónik itt mindenki, amidőn a deckung elé vág az orosz nehéz gránát. Érdekes és igazi pastoráció: hősök ezek, kérem és úgy halnak meg, mint a szentek. Hány zsidónak a nyakába akasztottam a Mária-érmecskét és hány protestáns tanul rózsafüzért imádkozni! Idekint ^katholikusok" vagyunk mindannyian. Hát még a németek! A hires Gallwitz tábornagyot és egész vezérkarát én gyóntattam mult télen és ott térdeltek a közkatonák között mind egy szálig. Minket az Isten is segit! De a sok vér már megszürkitette a fejemet és a halálhörgés szörnyen tépi a szivemet. Egy vigasztal: derék papjaim vannak a divisióban." * Előadás a zárdában. Az esztergom-viziyárosi érseki nőnevelő-intézet Mária-kongregációja december 5.-én d. u. 5 órakor a zárda uj épületében jótékonycélu előadás tart részben a Kárpátokban létesítendő „Máriafalva 0 építésére és részben kedves katonáink segélyezésére. Műsor: 1. Szávay Gyula: Prolog. Mondja: Clementis Edit. 2. Wéber: Marsch és Rondo. Zongorán játszák négykézre : Zsiga Annuska és Nagy Manci. 3. Hackl— Hevesi: Imádság. Éneklik a kongreganisták.4. Hörl Gyula: Hunnia gyásza, kivonat Jézus Krisztus, a századok Királyá-ból. Személyek: Hunnia: Majer Aranka, halandó : Nagy Mariska, idők vezére : Horváth Sári. 5. Schack—Kiss: Censztohói legenda. Melodráma. Szavalja: Szabó Margit, zongorán kiséri: Reviczky Erzsike. 6. Liszt: Rhapsodia. Magasan repül a daru. Zongorán előadja: Miller Irma, a nemzeti zenede növendéke. 7. Gounod : Ave Mária. Énekli: Rupp Margit, De Sanctis Artúr tanár növendéke a Fodor-féle zeneiskolában, hegedűn kiséri Rupp Ilonka, zongorán : Müller Karolina zenetanitónő. 8. Sas Ede: A nábob fia. Szavalja: Jakoby Ella. 9. Büchner— dr. Pécsi: Kárpáti őrszem. Éneklik a kongreganisták. 10. Dancla : Resignation. Zongorán játsza: Bleszl Margit, hegedűn kiséri Borús Adolf zenetanár. Belépti dij 2 K, gyermekeknek 40 fillér. * Nincs hitele Vilmos császárnak. A császár a minap megszemlélte a legújabb orosz fogoly szállítmányt. Azt jelentették neki, hogy a foglyok között van Oroszország egyik legeszesebb, dúsgazdag bankárja. Az uralkodó kíváncsi volt a bankárra és maga elé hozatta. — Na — mondta — azt hiszem Oroszország pénzügyein már a maga zsenialitása sem segit. — Semmit se lehet tudni, felség, szól a volgamenti Rotschild. — Hát mondja, mennyit hitelezne most nekem? — kérdezte a császár tréfásan. — Egy rubelt se, — felelte a bankár nyugodtan. — Hogy mondhat ilyesmit. — Meggyőződéssel mondom, hogy Miklós cárnak ma is annyit kölcsönöznék amennyi pénzem volna, de felségednek nem mernék adni. . — Micsoda goromba fráter maga — szólt ingerülten II. Vilmos — hogy beszélhet igy! — Nagyon egyszerű a dolog — válaszolt a bankférfiu. —• Miklós eddig pontosan visszaadta Przemyslt, Lemberget, Bródyit, Kőnigsberget, Csernovicot, de felséged nem adta vissza Varsót, Ivangorodot, Antwerpent, Brüsszelt. A cárnak tehát bátrabban lehetne hitelezni, ő biztosan visszaadja. * A fehérnemüek varrását újra megkezdték az esztergomi asszonyok, meit az ipartestület vezetősége ismét abba a helyzetbe került, hogy akadt valaki, aki a hadvezetöségtől átveszi a katonai fehérnemüeket és kiosztja a munkára vállalkozó asszonyok nagy tömegének. Ha azonban a hónap végén Pelczmann Lászlónak ismét be kellene vonulnia a katonasághoz, ez a segélyező munka ismét megakadna. * A kukorica bejelentése. A rendőrség tudomására hozza a termelöknek és a felhalmozott termények tulajdonosainak, hogy az 1915. évi kukorica termésüket dec 18-ig jelentsék be a városházán a közigazgatási hivatalban. * Kevés kamatot adnak a pénz után. A pénzintézetek a mai körülmények között nem tudják pénzüket tisztességesen gyümölcsöző vállalatokba fektetni, azért a betétek után az eddigi kamatokat se hajlandók megfizetni. Értesültünk róla, hogy egyik előkelő budapesti pénzintézet újabban a 4%-os kamatot leszállította 3"15 %-ra. * Orosz búza magyar földben. A TordaAranyos vármegyében, Torda közelében fekvő Várfalu községben egy székely birtokos ember az elmúlt nyár folyamán érdekes és tanulságos mezőgazdasági kísérletezést végzett. Egy arra vetődő orosz hadifogoly néhány liter oroszországi búzát ajánlott neki megvételre. A várfalvi gazda megvette s bevetette a szemeket a saját földjére, kíváncsian várva az eredményt. A termés •— teljesen szavahihető értesülésünk — minden várakozáson felül sikerült. A déloroszországi fekete televényföldről, az úgynevezett Csernozemjából idevetődött buzaszem nagyszerűen fizetett, a székely gazda nagyon is meg volt elégedve s a környék gazdái közt most élénk szóbeszéd tárgya az eset. A talajváltozás, úgylátszik, ebben az esetben is előnyére vált a magnak, mint számos más esetnél is. Jó dolog az is, hogy az orosz mag — nem politizál. Mert akkor vele szemben sincs helye a politikának s a magyar gazda, orosz gabonaszemről lévén szó, annál nagyobb örömmel vághatja zsebre a hasznot, amit ezúttal nem az orosznak hozott az orosz buza. * Az ebek felszabadultak. A múltkori veszett kutya garázdálkodása szomorú következményekkel járt a házőrző és luxus kutyákra, amenynyiben kiadatott, hogy adóbiléta és szájkosár nélkül tilos nekik az utcákon csatangolni. A rendelet azonban nálunk nem arra való, hogy be is tartsák, igy azután a cirkáló sintérek zárkás kocsija naponkint megtelt minden fajtájú ebekkel. A gazdák, akik röstek voltak egy szájkosarat az állat orrára felkötni, nem voltak röstek kimenni a távoli sintérházhoz ebeiket kiváltani. Ennek a bajnak most már vége szakadt, mert a rendőrkapitányság december 3-án az ebzárlatot feloldotta. * A helybeli katonai kórházaknál folytatott, de a folyó év július havában betegeskedésem miatt beszüntetett működésemet, a helybeli cs. és kir. állomásparancsnokságnak és a katonai kórházak főparancsnokságának f. évi szept. 24-én, november 23-án, s illetve nov. 30-án kelt felkérései, s illetve felhatalmazása alapján, különösen a közelgő karácsonyra való tekintettel is, újból folyamatba tettem. Felkérem ennélfogva mindazokat, a kik eddigi működésemet pártfogolták s a kik vitéz és derék, sebesült és beteg katonáink karácsonyi ünnepét lehetőleg boldoggá tenni, — s egyáltalában szenvedéseik nehéz napjait könynyebbé tenni óhajtják, hogy nagylelkű adományaikat hozzám mielőbb eljuttatni szíveskedjenek, A szíves adományoknál mindenkor jelezni kérem, hogy azok esetleg melyik betegnek adandók át, illetve melyik kórház betegei és sebesültjei között osztandók szét. Megjegyzem, hogy az adományokat mindenkor lehetőleg személyesen fogom szétosztani. A katonai kórházak sebesültjei és betegei istápolásán, már eddigelé is, a közeli napokban, érkeztek be adományok hozzám, és pedig Porgesz Bélánétól 1 doboz tea, Mike Györgynétől (Epöl) 8V2 liter tej, Gottmann Istvánnétól 18 pár harisnya, Schönbeck Mihálynétól 12 háromszögletű kendő, Brenner Margittól 6 pár harisnya, Marosy Józsefnétől 6 zsebkendő, Sánta Józsefnétől 7 hálóing, amelyeket uj szegéllyel Gottmann Istvánné látott el. Pénzadományok : Bayer Ágostontól 30 kor., Székesváry Imrétől (Köbölkút) 10 kor. — Fogadják szíves adományaikért őszinte köszönetemet. Esztergom, 1915. december A. P erény iné, * Bűzök és szagok a postán. A szegény gondoskodó szülők és hitvesek több szeretettel, mint belátással szerkesztik össze a csomagokat, melyeket a harctéren levő katonáiknak akarnak küldeni. A küldök nem számolnak azzal a körülménnyel, hogy a posta is kevesebb személyzettel dolgozik és hogy a hadi területen a szállítás és a kézbesítés is nagyon lassú. Sokszor megtörténik, hogy a csapatok helyet változtatnak s ilyenkor a csomag visszakerül. A csomagokban pedig savanyú káposzta, uborka, gyümölcs, kolbász, sült hús és más effélék vannak összepréselve trikóingekkel és bundafélékkel. Az evésre szánt dolgok megromlanak s a hivatalos helyiségeket szörnyű bűzökkel árasztják el. S ami legsajnálatosabb: a feloszlott ételnemüektől tönkre mennek a drága meleg ruhák is. * A marhazárlat feloldása. A párkányi és nánai járványtelepek fertőtlenítése megtörtént, azért a hatóság a szarvasmarhákra kimondott zárlatot a napokban feloldotta. Igy aztán a tejszállitás és a marhavásár minden akadály nélkül történhetik. * Borzalmas baleset. A város közönsége már tudomást szerzett arról a szerencsétlenségről, amely e hó 2-án Sádli János molnárnak a dorogi úti motoros malmában történt. A hatósági egyének állítják, hogy ily borzalmas balesetet még nem láttak, mint amilyen a 60 éves Neumannal történt. A motoros malom csak akkor indítható meg, amikor az ivlámpákat eloltják. Neumann tehát éjféltájban elhagyta a szobát, ahol gazdájával aludt s elindította a gépet. Sádli reggel V2 hat órakor nézett be a malomba, ahol a gép szakadatlanul ijesztő bugással járt. Kutatni kezdte e szokatlan jelenség okát s a gépészt a hengerre felcsavarva holtan találta. Ftvje és végtagjai teljesen szét voltak zúzva, mert valószínűleg egész éjjel törte a testet a henger, amely akkor kaphatta el Neumannt, amikor az a szűk helyen valamit igazítani akart a szerkezeten. * Vetítéses előadásokat ma már mindenütt a nyitrai K. I. V. E. szines képsorozataival tartanak. Vetítési képekről, vetítőgépekről és egyéb vetítési kellékekről jegyzéket kívánatra készséggel küld az egyesület. Tagok nagy kedvezményben; részesülnek. Tagsági dij egy évre 6 korona. — Katholikus Ifjúságot Védő Egyesület Nyitra r Piarista-utca 22. sz. * A napközi otthonokban elhelyezett gyermekek téli felruházásához ujabban a következő adományok érkeztek: Szecskay Kornélnétól az eddig beküldött 12 fejkötőhöz még 20 drb., Martinecz Jozefától az eddig küldött 10 fejkötőhöz még 6 drb., Brilly Gyulánétól 14 pár érmelegitő, Kelemen Jánosnétól 5 kis alsó szoknya. Az eddig kimutatott 648 kor. pénzbeli adományhoz ujabban adakoztak: Borz Ferencné 6 K-t, Drozdy Aladárné (Párkány) 20 K-t, Magurányi Józsefné 10 K-t, dr. Katona Sándorné 5 K-t, Draxler Alajosné 5 K-t, Kaufmann Ferenc 50 K-t. Persely gyűjtésekből: a fogyasztási szövetkezetből 9 K 60 fill.,