ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-01-31 / 5. szám

célra fordítható. Merem állítani, hogy ez a jövedelem alig lesz nagyobb, mint egyetlen egy báli ruhának az ára. Aki a hazafiságot komolyan veszi, az, ha feleslege van, azt a haza oltárára teszi le, vagy legalább annyit, amennyit a táncmulatságra szánt volna. Aki élvezetet akarna szerezni azon, amire a hazáért szenvedőknek szükségük van, az a mai viszonyok közt kétszeresen vétkeznék a haza ellen. Hazánk sorsa hős fiaink kezébe van letéve, akik ezer veszély és nélkülözés között éjjel-nappal szembenéznek a halállal, hogy megvédelmezzék hazánk megszentelt földjét s azt a családi tűzhelyet, amelytől a kötelesség s a haza iránti lelkesedés elvonta őket. Hogyan érezhetnők magunkat jól a kivilágított báli teremben, hogyan élvezhetnék a zene vig hangjait s az ily szórakozás kellemeit, mikor tudjuk, hogy fiaink és testvéreink feje fölött gyilkos lövegek robbannak fel fejők körül süvit a pusztító golyó s szivöknek szegződik az ellenséges szurony ! ? Azt legalább is elvárhatják tőlünk, hogy mikor ők annyit szenvednek értünk, velük való együttérzésből ezidén legalább ne farsangoljunk. Ezt követeli tőlünk a keresztény önmegtagadás szelleme is. Az önmegtagadás mindig egyéni áldozat, amelyet magasabb célok elérésére hozunk. Vannak idők, amikor a nagy közcélok annyira lépnek előtérbe, hogy egyesektől szokatlan áldozatokat követelnek. Ily időket élünk ma, amikor kockán forog minden, ami anyagi és szellemi erőinknek saját javunkra való akadálytalan kifejtését biztosítja. A kereszténység szelleme, amely az örök élet eszményeért feláldozza a földi életet is, arra ösztönözzön minket, hogy a mostani nehéz időkben tudjunk lemondani az egyéni élvezetről, hogy e kis áldozat révén is biztosítsuk hazánk legszentebb javainak megvédését. Felhívom t. papságomat, hogy a világi hatóságokat a táncmulatságok betiltására vonatkozó rendeletének keresztülvitelében erkölcsi befolyásának teljes súlyával támogassa, a híveket ez irányban felvilágosítsa, buzdítsa s oda hasson, hogy nemcsak nyilvános táncmulatságok ne tartassanak, hanem hogy a magánosok is hozzák meg az áldozatot, hogy házi táncmulatságot sem rendeznek. Ezzel kapcsolatban serkentsék híveiket arra, hogy a táncmulatságokra szánt kiadásokat vagy legalább azoknak egy részét jótékony háborús célokra ajánlják fel. Egyébként meg vagyok győződve róla, hogy híveink most inkább a templom és Isten után áhítoznak, mint bármiféle mulatozások után. Ezzel azonban nem akarok minden társadalmi összejövetelt elitélni. Sőt helyesnek tartanám, ha a farsangi időben szokásos táncmulatságok helyett a háborús állapottal vonatkozásban levő oktató és aktuális jótékony célokat szolgáló összejövetelek rendeztetnének, amelyekből azonban minden felesleges fényűzést száműzni kellene. Ezeket arra is kellene felhasználni, hogy a közönség világosittassék fel arra nézve, hogy azon gazdaságosabb beosztást, józanabb életfelfogást, takarékosságot, együttérző szeretetet, melyekre a jelenlegi viszonyok tanítottak minket, lehetőleg továbbra is kellene dött. Nem szeret az egyedül járni 1 Éjszakának idején tüz ütött ki a házban. Alig hogy megmenekülhettek a rémes veszélyből. A világtalan fiút fogadott apja vitte ki a tűzveszélyből. Elégett az édesanya arcképe is. Azonban a fiu előtt titkolták a szülők. Napról-napra biztatták a világtalan gyermeket, hogy majd előkerítik neki. És előkerítették is, olyanképen, hogy az elesetthez teljesen hasonló keretet csináltattak. Az édes anya arcképét egy tiszta, fehér papírlap helyettesitette. A szent csalás sikerült: ujjongva szorította kebléhez a fiu édesanyja arcképének vélt keretes tiszta papírlapot s csíkjaival halmozta el az üveglapon keresztül. Közelgett azonban a Karácsony szent ünnepe a megkérdezték a fiútól, hogy mit szeretne Karácsonyra, vagyis mit vigyen neki a Jézuska? A kis világtalan fiu rövid gondolkodás után azt felelte, hogy ő azt kéri Jézuskától, gyógyítsa meg a szemét, hogy láthasson. — Hiszed-e, hogy Jézuska meghozza szemed világát? kérdezték tőle a szülők nagy meghatottsággal. — Hiszem ! felelte rendithetetlen hittel a fiu — Én hiszek ő benne! S eljött a várva várt boldog karácsony este tündöklő égi fény ragyogott kint és bent. Lement a nap, de az éji sötétség most száműzetett. A legtisztább, a legfehérebb, égből hullt fenntartani, mert a nemzeti vagyonnak elfecsérlése nemcsak a háború idején, hanem normális viszonyok között is pótolhatlan veszteség. Ha ily tanulságokat vonunk le a háborúból, akkor a megpróbáltatásnak e napjai a nemzeti életerő gyarapodásának uj korszakát nyitják meg számunkra. HÍREK. Simor János emlékezete. Január utolsó napjaiban, a fagyos, hózivataros légkörben nagyot lobban a „lux perpetua", az „örök világosság", mely a nagy bibonioknak : Simor János hercegprímásnak hamvai felett világoskodik. Mikor az egyházi naptárban e sorokat olvassuk a január 28 iki rovatban : „Ma van a huszonnegyedik évfordulója Főmagasságu és Főtisztelendő Simor János bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek temetésének" . . . . csodálkozva észleljük, hogy az elhunyt főpap az évek hosszú sora dacára is mily elevenen áll előttünk, sőt mintha évről-évre jobban ismernök őt, többet tudnánk róla: emléke az érzékek alá eső jelen gyanánt gyakorolja hatását lelkünkre. Sokan meghaltak már azok közül, kik ravatalát megilletődve állották körül, kik elsiratták a veszteség érzetével szivükben s utolsó hódolatos pillantásukkal végigsimogatták a zárókövet, mely földi maradványait lefödte s élettörténetének végére odatette a könyörtelen pontot. Sokan meghaltak, de még sokan élnek közülök és ezek jóleső érzéssel, győztes elégtétellel észlelik, hogy a halál diadalmaskodott ugyan az elgyöngült testen, de a „nagy szellemen" nem tudott erőt venni, azt nem tehette a mult zsákmányává, mert itt suhan végig az élők között, átlengi nagy alkotásait s a jövő értékes zálogává lett. Mikor tisztelői vonagló ajkakkal rebegték a végső búcsúszót: „a viszontlátásra" ! . . . odagondoltak a csillagokon túli, fényes országra s most látniok kell, hogy a viszontlátás hamar beteljesedett, mert az alamizsnának örvendő szegények a bőkezű nagy prímást áldják, aki végrendeletében egész vagyont hagyott nekik; az iskolák mint élő felkiáltójelek hirdetik, hogy a főpásztor miként szerette a tudóst s mint élesztgette a világosság tüzét: az ájtatoskodók a bazilika díszítésein a templomok stílszerű vonalain rejtelmes irást látnak: . . . Szerettem Uram, hajlékod ékességét..." S vájjon ki csodálkoznék azon, hogy egy ilyen diadalmas „nagy szellem"" nemcsak az élettelen alkotásokra nyomta rá hatalmas bélyegét, hanem a lelkeket is megbűvölte, vezére lett a cselekvésre törő szellemeknek, példánykép gyanánt áll az Istent dicsőségét és a haza javát munkáló utódok előtt. Végre ki kell mondanunk, hogy Simor János emlékének hatalmas ébredése, egyre diadalmasabb folytatása nem a véletlennek meglepő játéka; a sirja fölött világító örök fényesség vakító felloblepel boritá a földet S a fénylő csillagok miriádjai bocsátottuk le tündöklő fénysugaraikat. S bent a hajlékokban pedig az égi csillagoknál is fényesebb földi csillagok, a Jézuskát váró, leső boldog gyermekszemek áraszták a mindennél ragyogóbb s csilogóbb fényt: a szeretet örök fényét. Hogyne volnának fénytől ragyogók azok a hajlékok, melyekben az apróságok szemei kapják kölcsön a bethlehemi csillag fénysugarát! A szomszéd szobábrm csengetyü szolalt meg: Jézuska hivó szava. Örömrepesve, szivdobogva rohant át a kis leánytestvér. Utána a világtalan fiu. Ott ragyogott a karácsonyfa, minden széppel, jóval megrakva. S a fiu örömsikolyt hallatva felkiáltott : — Oh, Jézuskám, látok ! Látom a karácsonyfát s mindent! ... És amint megszabadította Jézus a kinos homály birodalmából, első gondolata édes anyja arcképe körül járt. Azt kapta kézbe ... Az ijedségtől megdermedve tekintettek össze a szülők: — Óh mennybeli Atyánk! Mi lesz most?! Megtudja a gyermek a csalást!... — Édes jó anyám ! — rebegte szent sóhajtással fiu s csókot lehelt a keretbe tett tiszta, fehér lapra, melyen most is ép ugy látta édes anyja arcképét, mind előbb az elégett képen! bánása nem egyedül a hivatalos emlékezet munkája, hanem a hálás, a megértő szerelet-é, mely a hercegprimási szék mostani örökösét hozzákapcsolta a nagy föpásztorhoz életében, halála után pedig emlékének kegyeletes őrévé és fentartójává tette. Őszintén kell örvendenünk azon, hogy a nagy Simort nemcsak márványszobrában és alkotásaiban ismerjük és tisztelhetjük, hanem örökségül hagyott nagy szellemének hatását valóságban is élvezhetjük, miután dr. Csernoch János bibornok hercegprímás az ő puritán egyszerűségét, leereszkedő szeretetét, körültekintő bölcseségét értékes példányképül tűzte ki maga elé és tökéletesen nagystílű egyéniségébe beillesztette nagynevű elődjének értékes irányelveit. Boldogult Simor János bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek temetésének 24. évfordulóján ünnepélyes gyászistentisztelettel rótta le kegyeletét a hercegprímás és az esztergomi főkápialan. Január 28 án, az évforduló napján a tökáptalan tagjai és a papság jelenlétében dr. Csernoch János bibornok a főszékesegyházban délelőtt 9 órakor rekviemet tartott az elhunyt hercegprímás lelkiüdvéért, mely után a kupola alatt felállított ravatalnál az absolutio szertartását végezte el. A gyászlepellel bevont padokban a boldogult érsek rokonai, a primási tisztikar és egykori alkalmazottai foglaltak helyett. Küldöttségileg képviseltették magukat az általa alapított intézetek a gyászistenitiszteleten. R. * A hercegprímás Budapesten. Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás csütörtökön Budapestre utazott és e hét elején jön vissza Esztergomba. * Könyörgés a békéért a Bakács-kápolnában. Ő Szentsége XV. Benedek pápa magas rendeletére jövő hó 7 én Európa minden templomában könyörgések lesznek a béke mielőbbi bekövetkezéseért. A helybeli Bakács-kápolnában e napon reggel 6 órakor tétetik ki imádásra a legméltóságosabb Oltáriszentség. A szent misét Brühl József prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános mondja s ő tartja egyúttal a szentbeszédet is. Az Oltáriszentség betétele délután 4 órakor lesz a szokásos litánia keretében. ' * Uj apát. Mint a Magyar Kurir illetékes helyről értesül, a király Erdősi Károly esztergomföegyházmegyei áldozárnak, a Szent István-Társulat vezérigazgatójának a Szent Mihály arkangyalról nevezett Buda melletti Boldogságos Szűz Mária-szigeti címzetes apátságot adományozta. A kitüntetést a hivatalos lap egyik közeli száma fogja közölni. Erdősi Károly kitüntetése munkái élet jutalma. Irodalmi téren hazafias és szociális tárgyú színdarabjaival vívott ki ismert nevet. Nagy érdemei vannak a katholikus legényegyesületek szervezése és vezetése körül. Munkásságának eredménye az a nivó, melyre a Szent István Társulatot, annak nyomdáját és könyvkiadóhivatalát emelte. Szervezte az egész vállalatot, mely Magyarország legnagyobb könyvkiadói közé küzdötte fel magát az ö vezérigazgatói működése alatt, a mennyiben a népies irányú oktató és hazafias munkák százai mellett értékes szépirodalmi és tudományos munkák jelentek meg évenkint a Társulat kiadásában, nem is szólva a tankönyvek nagy tömegéről. * Változás a böjti rendeletben. A f. évi második főpásztori körlevélben bentfoglaltatik a részletezett böjti rendelet, melyben a következő uj utasítást találjuk: „Nagyszombat: ezen a napon a déli böjti étkezéssel (melynél tehát hust enni nem szabad) a bojt véget ér és a további étkezésnél sem a böjt, sem a hústól való megtartóztatás nem kötelező." Ezen ujabb rendelkezés a régi magyar szokásra való tekintetből adatott ki. * „Magyar talizmán-akció." A bibornokhercegprimás a legújabban megindult jótékonymozgalmat a következőkben ajánlja. A világtörténeti események ama forgatagában, melyek között élünk, a miniszterelnök ur elnöklete alatt működő Országos Hadsegélyző Bizottság azt a feladatot szolgálja, hogy enyhítse a hadbavonultak hozzátartozóinak megélhetési gondját s könnyítsen sorsukon a jelenben és a jövőben. E sok ágazatu tevékenységének egyik most meginduló akciója a „Magyar Talizmán" elnevezés alatt fordul hazafias társadalmunk áldozatkészségéhez. Ezen elnevezéssel ezüst érmeket és ezüst gyűrűket bocsát forgalomba, melyeket hazánk Patronájának a régi zászlóinkról és pénzekről ösmeretes domborművű képe (az Istenanya a kis Jézussal) ékesit. Az érmek ezt a