ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-11-07 / 45. szám

HÍREK. Őszi dalok. Irta: Dinnyés Árpád. Kopasz őszi tájat Szürke köd takar, Kopasz őszi tájon Minden bus avar. Elvirágzott rózsa Félve integet, Kopasz őszi tájon Minden oly rideg. I. Olyan ez az élet Mint az őszi táj, Alig érez, mégis Csak sajog, csak fáj, Elvirágzott tájat Szép emlékeket Befödi a csendes Őszi fergeteg, II. Uram, ha kegyelted vagyok, Hallgasd meg óhajom, Szólitsál majd magadhoz el Egy csendes szép napon. Legyen bús őszi alkonyat S a hulló falevél Takarja némán hantomat, Legyen az szemfedél. S ha majd befödtek engemet, Az őszi fuvalom Hordozza zord sirom felett Egynéhány bús dalom. III. Fent az égen őszi szellő Fodros felhőt hajtogat, Őszi holdas tiszta égen Sir a nyári alkonyat. Holdvilág az őszi égen, A természet csupa csend, Nyári álmok kék ködében Vágyó lelkem elmereng. IV. Rihalt már az erdőn a vig madár ének, Fái között sirva fújdogál a szél, Virág hervadása, levelek hullása Nyári napsugárról zokogva beszél. Valamikor régen azt mondták énnekem, Hogy az őszi bánat áthat a sziveken, De mióta téged szeret árva lelkem, Mintha muzsikahang kísérgetne e bús Örökké halgatag őszi természetben. Bús őszi éjjel, mikor a magány Babonás csönd — esője hull le rám, Lámpám pislákol... s a komor jelen Álmok tavára siklik hirtelen. Bús őszi éjjel, amikor elül A létért való nehéz küzdelem, Lelkem hozzád száll észrevétlenül Te boldogító édes szerelem! VI. Alkonyat száll a pusztára, Nyugovóra tér a nap. Napi bánat-gondnak vége, Néma tóra, csend vizére Fűzfa ágak hajlanak. Tőled messze elbolyongva Lelkem hozzád visszaszáll, Dalt suttog a fűzfa lombja Hosszú, néma bánatomra, De enyhülést nem talál. Mindhiába a távolból Kedves arcod rám ragyog Uj remények régi álma Mintha hivna, mintha várna S mosolyog, csak mosolyog . . . Tarkaság. A cár beteg katonái. A trombita rekedt, vonító hangja járja át a fogolytábor barakkos épületeit. Csakhamar megmozdul, megélénkül az egész környezet. Hömpölygő mozgással, ráérő nembánomsággal jönnek elő az orosz foglyok a barakkok félhomályából. A szokásos munkára mennek. Már mindenki tudja a maga sorakozóhelyét. Még a legutolsó, legegyügyübb orosz muzsik is. Az iroda előtt is gyülekeznek lassacskán a foglyok. Ezek nem óhajtanak a munka nemességéről hathatósabb bizonyságot szerezni. Ezek maródik, magyarul: gyengélkedők. Minden reggel husz-harminc, néha bizony negyven muszka is kerülközik orvosi vizitre. De ha véletlenséggel esik az eső már kora reggel, akkor bizony egy jelentkező sincs a cár beteget markirozó katonájából. Reggel félhét felé már szépecskén összegyűlt az egész ármádia. No de milyen formában! Az egyik piszkos kapcadarabbal köti fel az állát, a másik a feje búbját göngyölíti be Isten tudja honnét kaparintott flanellal. A harmadik görcsös husángot szorongat markai közt s arra támaszkodik. Mindegyik valami módon érvényre juttatja s külsőleg is ábrázoltatja maródiságát. A foglyok elég türelmesen várakoznak a maródi vezetőre, akinek szüntelenül az rebeg ajkán: — Podva! Podva! (Kettesbe!) A muszkák párosával állnak fel. Aztán megkezdődik a feliratkozás. — Famili? (Vezetékneved?) Egy kaukázusi örmény sunyi képpel válaszol: — Bircsenko. — íme? (Keresztneved?) — Timokfer. •— Kolko roki ? (Hány éves ?) — Szórokdva. (Negyvenkettő.) — Cso boli? (Mi bajod?) Rámutat forgatós szemekkel a hasára, hogy az fáj. Másik a torka, vagy a feje, vagy a lába. Mindeniknek olyan martirumképe van, hogy a hiszékeny, tudatlan ember szinte megsajnálja. Ahogy az összeirás megtörtént, az orvoshoz megy az egész lázár-karaván. Rémitő lassú, cammogó lépéssel baktat mindegyik, mintha mindegyik haldokló beteg volna. Tiz percnyi utat fél óráig se tesz meg a maródi sereg. Az orvos. már kandi szemekkel mustrálja végig a cár kendőző katonáit. Öt nem lehet megtéveszteni holmi arcváltozgatással. Jól ismeri a madarat a tolláról. Ö is megkérdi mindegyiktől mi baja. Gondosan megvizsgálja a páciens esetleges baját. Ha jónak tartja, egy, két, sőt három napi munkamentességet ad s ha pedig a betegsége úgy kívánja, a kórházba küldi. A maródivizitnek is megvan a maga állandó törzslátogatója is. Van akárhány, aki naponta eljárogat a vizitbe, amig csalafintaságát észre nem veszik. Ö kelme ugyanis olyképen okoskodik, hogy elmegy maródi vizitre, az végtére nem is olyan rossz dolog s végeredményében féltízig, esetleg tízig is nem kell a munka savanyú almájába harapni. S ez a legfőbb. Épen az az érdekes, hogy a foglyok legnagyobb része legcsekélyebb fejfájás mellett is szomorú ábrázattal jelentkezik maródira, mintha Isten tudja milyen rettentő nagy baja lenne. A vizit után a porok beszedésére kerül a sor. S ez micsoda szertartásos pózban történik a muszkák részéről! Szinte megmosolyogni való. A legártatlanabb aspirint olyan halálraszánt képpel nyelik le, mintha attól rögtön végük lenne. Végül bezáródik a maródi vizit. Még lassúbb tempóban jön hazafelé a díszmenet, hogy minél több időt lopjanak el a drága és rövidre szabott munkaidőből. S csodálatos! Mire a tábor elé ér a maródi sereg, a kapcarongyok, ílanelldarabok és a husángok eltűnnek s mindegyik lázár szájában ott füstölög vidáman a cigaretta! . . . Fery. Krónika. Volt káposztám kettő-három, Volt egy liszttel teli zsákom, Egy kanálnyi disznózsírom, Meg egy kilencnapos hízóm. Haj aha, hajahopp . . . S most milliomos vagyok! A házamból ki se léptem, A portékám nem dicsértem, A vevőim mégis jöttek, Térdenállva könyörögtek . . . Haj aha, hajahopp . . . S most milliomos vagyok! Elémhoztak minden szépet, Aranyakat, gyöngynyakéket: Egyik ideadta ingét, A másik Dárius kincsét. Haj aha, hajahopp . . . S most milliomos vagyok! Maximálnak, maximálnak, De az árak följebb szállnak . Vihetik már tőlem egyre Följebb, — akár az egekbe! Haj aha, hajahopp . . . Már milliomos vagyok! * A hercegprímás Bécsben. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a mult hét folyamán Bécsbe utazott s Ö Felségének köszönetet mondott a szent István-rend főpapjává való kinevezésért. * Kongnia. Felhivatnak az érdekelt lelkész urak, hogy az 1915. év II. felére eső kongrua illetményeiket a szokott módon mielőbb vegyék fel. * Nyugdíj intézeti gyűlés. A főegyházmegyei papi nyugdíjintézet igazgató választmánya november 18-án rendes gyűlést tart dr. Rajner Lajos püspök elnöklete alatt. * Plébánosi kinevezés. Polczer Jenő esztergom-belvárosi segédlelkész, aki öt éven keresztül kiváló munkásságot fejtett ki egyleti életünk terén, a pozsonymegyei Félre plébánossá neveztetett ki. * A városi vizvezeték. A mindenki által hőn óhajtott esztergomi városi vizvezeték legalább papíron közelebb jutott a megvalósuláshoz, amenynyiben a teljesen kidolgozott vízvezetéki tervrajzot és költségvetést a belügyminiszter általánosan elfogadta s a részletekre tett megjegyzésekkel visszaküldte a városnak. A tervrajzot Varga József budapesti magánmérnök készítette és 10 év óta dolgozik rajta. A belügyminiszter megjegyzései szerint a tervrajzot átalakítja s igy terjesztik a város közgyűlése elé. Különben a belügyminiszternek az a véleménye, hogy a mai munkaárak mellett lehetetlen a vízvezetéket megépíteni, tehát meg kell várni a békésebb időket. * Főegyházmegyei hirek. Pelczer Lipót kéméndi plébános, aki az esztergomi aiesperesi kerületben több éven keresztül működött esperesi minőségben, most a párkányi aiesperesi kerület tanfelügyelő alesperesévé neveztetett ki. — Kosztolánszky József rohói adminisztrátor ugyanott plébános lett. * Közeledik a rekvirálás. Már megjött a rendelet, amely a tavalyi mintára elrendeli a gabonakészletek megállapítását, hogy azután ennek megtörténtével a hatalom megindítsa az áruforgalmat a termelőtől s a birtokosától a fogyasztóhoz. A rendelet szerint a búzát, rozsot, kétszerest árpát, zabot, babot, borsót, lencsét dec. 25-től rekvirálják a maximális árnál 4 koronával olcsóbban. * Félszázados irói jubileum. Teplafő, egy igénytelen, kis tótajku katholikus község, de oly papot tisztel lelkipásztoraként, kinek egyénisége és szelleme e kis község határain túl, az egész főegybázmegyében, sőt azon túl is mindazon helyen, ahol csak katholikus tót nép él, áldásosán fejti ki hatását a vallásos életre. E férfiú Osvald F. Richárd, kinek nevét minden katholikus tót népet pasztoráló pap hálás lélekkel emliti. Közel félszázados irói tevékenysége a Szent Adalbert Társulat- és saját szellemének kiválóságával úttörő munkát végzett hazánk tótajku lakosságának a nyomtatott betű által való hitéleti emelésében. Két évtizeden át szerkesztett hitszónoklati és pasztorális folyóirata a „Kazatelna" fócusa volt a tót nyelven megjelenő katholikus szellemi tevékenységnek. E folyóirat megszűnését mai napig sinyli a katholikus tót irodalom. Három kötetes „Tovaristvo" c. munkájában a mult század katholikus szépirodalmi és tudományos emlékeit gyűjtötte össze és bocsátottta a további szellemi munka használatára. Katechetikai és pedagógiai művei mai napig is egyedül állnak a kath. tót irodalomban. Számos más kisebb munkáiban és röpirataiban a katholikus egyházat ért támadásokat védte ki meggyőző erővel és lelkes hévvel. A főegyházmegye e nagy szorgalmú, csöndes, szerény papja ez év október 3-án töltötte be 70. évét. A főegyházmegye és a szomszéd egyházmegyék számos papja sietett őt Írásban, élőszóval melegen, szeretettel ünnepelni e napon. Az üdvözlők között legelső volt főpásztorunk, ki egy szép levéllel tüntette ki az ünnepeltet. * Halottak estéje Köbölkúton. A sűrűn szitáló eső dacára csaknem az egész falu kicsinyjenagyja kivonult a temetőbe. A menetet az itthon levő szabadságos katonák gyászfátyolos zászló alatt vezették, kiket az énekkar tagjai s a hivők százai követtek. A temető kápolnája előtt álló nagy kereszten már messziről tündököltek a diszes transzparentek, amelyeknek fensőbbikén a helybeli elesett hősök pompás koszorúval és tenyérnyi széles, földig érő nemzeti szalaggal ékesített névsora ragyogott, mig alatta a másik nagyobbikon a központi hatalmak kivilágított színei között e sorok fénylettek. „Elesett hőseink! Áldott legyen dicső emléketek, mely át fog ragyogni időn és enyészeten. Isten veletek!" A kivonult katonák