ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-10-17 / 42. szám
gyönyörű szózattal fordul most a tanulóifjúsághoz, hogy néhány fillérrel e nagy és szent célok elősegítéséhez hozzájáruljanak. A gyűjtéshez szolgáló iveket a tanintézetek tanárai és tanítóitól lehet átvenni és ugyancsak az iskolákhoz kell a begyűjtött összeget átszolgáltatni. Minden fillér, mellyel a gyermekszanatóriumot szolgálja, örömet és áldást fog fakasztani, mert nincs a világon irgalmasság szebb és meghatóbb, mint amely a szegény beteg gyermekek ágya fölé hajlik. Felkérjük tehát a tanulóifjúságot, hogy a legmelegebb érdeklődéssel támogassák azon törekvést, hogy a gyermekszanatóriumi gyűjtés minél eredményesebb legyen és hogy a magyar gyermekvédelem elsősorban éreztesse áldásait azokon a szerencsétlen beteg kisdedeken, akiknek apjuk a rettentő háborúban érettünk elvérzett! * Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank felhívása hadikölcsön-jegyzésre. Folyó hó 17-én kerül kibocsátásra a harmadik magyar hadikölcsön. Mint az előző két hadikölcsönnél, ezúttal is Esztergomnak az elsők között kell lennie ama magyar városok sorában, melyek fiaink áldozatkészségével és hazaszeretetével a magyarság irányitóinak bizonyultak. A jegyzés minél nagyobb sikere érdekében intézetünk is mindent elkövet. E célból nem csak készpénzzel, hanem lombardkőlcsön alapján is elfogadunk jegyzéseket. A kölcsön alapján való jegyzést különösen a tisztviselők, katonatisztek, tanárok, tanítók és kereskedelmi alkalmazottaknak és iparosoknak ajánljuk ügyeiméhe. De még a legszegényebb napszámos embernek is módjában áll igy jegyezni. Minden 100 korona után a jegyzés alkalmával csak 7 korona 10 fillért kell leűzetni, mig a fennmaradó 90 koronára kölcsönt adunk igen alacsony kamatáb mellett. — Aki ily módon jegyez hadikölcsönt, nagyobb kamatot kap az államtól, mint amennyit űzetnie kell intézetünknél, mert mig a jegyző fél nekünk csak a leíizetetlen rész után térit meg 6°/o-os kamatot, az államtól 100 korona után kap 6% os kamatot. A hadikölcsön-jegyzés tehát üzletnek is kitűnő. Mindenki annyit törleszt, amennyit tud és amikor akar. Mindenkinek szent kötelessége bármilyen kis összeget — legalább 100 koronát — jegyeznie! A hadikölcsönt jegyzők nevét — tekintet nélkül a jegyzett összeg nagyságára — kivánatra a lapokban is közzétesszük. Bizalommal és szeretettel várjuk Esztergom város és vármegye polgárságát! Jegyezzünk Hadikölcsönt!! Hazafias tisztelettel Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank. * Belga kocsik vasutainkon. A németek óriási hadizsákmányában mit Belgiumnak elfoglalása alkalmával ejtettek sok sok ezerre rúgott a vasúti mozdonyok és kocsik száma. A világ legfejlettebb vasúti hálózatával a belgák dicsekedhettek s igy sok volt a közlekedési eszközük is. Mi magyarok a háború óta, egyre hallottuk, hogy kevés a vasúti kocsink, mert a legnagyobb részét ezeknek a katonaság igényli s ime itt is segítségünkre siet a hű fegyverbarát szövetséges német mikor vasúti kocsikat kölcsönöz vasutainknak. A nyitravölgyi vonalon sok ilyen kocsit látni néhány hét óta. A sárga festékkel irott feliratok világosan hirdetik, hogy a német legfőbbhadvezetőség kölcsönképen bocsájtotta rendelkezésünkre a kocsikat. Legtöbbjén kisebb nagyobb nyomokat hagyott a háború zivatara, miket a gépgyár műhelyeiben javítottak ki nálunk. * Vasáruk legmagasabb ára. A kormány rendeletileg szabályozza a réz- és nikkeláruk pótlásául szolgáló öntött és kovácsolt vasáruk maximális árát. A rendelet, amely folyó hó 2-án lépett életbe részletesen közli az öntött és kovácsolt vasáruknak maximális árát a kicsinyben és nagyban való eladásnál. A hivatalos árjegyzéknek minden kereskedésben ott kell lennie és azt a vevőknek megtekintés végett rendelkezésre kell bocsátani. * Felhívás a magyar vadászokhoz. A hazai vadászterületek tulajdonosai és bérlői az elmúlt vadászati évad alatt szívesek voltak a magyar szent korona országai vörös-kereszt egyletének a a házikezelésben élelmező kisegítő kórházaiban ápolt sebesült, vagy beteg harcosok ellátásának javítására vadászzsákmányuknak bizonyos részét ajándékozni. Bár kétségtelen, hogy a hadügyi kincstár részéről az élelmezés okozta költségek fedezésére engedélyezett átalány az egyszerű ellátást biztosítja, de az ünnepi pecsenyét és az ápoltaknak kívánatos egy-két kedvezést abból nyújtani nem lehet. Ezt csak a társadalom áldozatkészsége nyújthatja. Ennélfogva ama kérelemmel fordul az egylet a hazai vadászterületek tulajdonosaihoz és bérlőihez, hogy valamint a mult, ugy a mostani évadban is engedjék át vadászzsákmányuk egy részét az emiitett nemes célra. Ajándékaikat méltóztassanak az alábbi címre feladni: Vöröskereszt Egyletnek, Budapest, IX. ker., Tóth Kálmán-utca 8—10. hűtőház. * Hadikölcsön. A Párkányjárási Iparosok, Kereskedők és Gazdák Hitelszövetkezetétől vesszük az értesítést, hogy a harmadik hadikölcsönre a mai napig 268,000 korona előjegyzés történt, vagyis már eddig meghaladta az előjegyzés az intézetnél a második kölcsönnél való jegyzést, amely 254,000 korona volt. * Gyermekek és a háború. Apa beszéli el a jóízű apróságot: A kis fiamat az idén akartam az elemibe beíratni. Fiatal kora miatt, még nem mult el 6 éves, nem vették fel az iskolába. A minap egyik barátjával játszott, ki megkérdezte tőle: — Téged is beíratnak az idén iskolába ? — Oh nem — felelt büszkén a fiam. — Miért nem ? — Mert a bátyám tiszt, a nagybácsi vadászönkéntes, az apám nemsokára újonc lesz. Nem hagyhatom itt a mamát és a lányokat; csak kell férfi a háznál? * Gyönyörű két Nordisk-filmet fog bemutatni kedden és szerdán a Korona-mozi. A Nordisk filmeknek nemcsak a mozilátogató közönség, de a szakértő kritikusok szerint is az a kiváló előnye van minden más film fölött, hogy nem lehetetlen, allegorikus és képletes, sokszor képtelen dolgot hoz vászonra, hanem az igaz realisztikus életnek regényes, megnyugtató, kibékítő epizódjait. A mozilátogató közönségnek nem vászonra vetített üres frázisok, durván fölkent szinek, hanem tanulságos, szolid, kissé romantikus életképek, finom tiszta pasztellek kellenek. A Korona-mozi tulajdonosa kiváló müizléssel tudja megválogatni, hogy mit kivan a jó mozitól az ö intelligens, műértő közönsége, mely éppen ezért hálás következetességgel ragaszkodik az ö megszokott Koronamozijához. * Harctéri levél. A fronton küzdő katonáink hazafiságát és vallásosságát élénken jellemzi a következő eredeti levél, melynek irója egyszerű pusztai béres. A levél szó szerint a következő: Kelt 4/X. 915. Szívből üdvözlöm a nagyságos lelkiatyám értesitlek lelki jo atyám a Harcztéri tapasztalásaimról nagyon sokat tapasztaltam ot hogy aki az Istenbe bizik az soha nem csalatkozik már nagyon sok ember Istenhez tért hogy Isten segicsége aza mi nagy haderőnk nem is látam a harcztéren aki térden nem végezné az imáját most hiszi sok ember hogy van Isten sokszor a fegyverheletis az imakönyv és az szent olvasó van a kezükbe a Háborúval járó szenvedéseket csak az a katona tudja elviselni kiben erős lélek lakik az elenség gojozáporának mind nyájan ki vanak téve de aki az Isten nevével száll a harczba az soha nincs egyedül az Isten mindenütt vele van s ha elesik is édes lesz még a haláll oraja is abban a tudatban hogy Isten nevével ajkán hal még mijén egy kivételes ember a magyar romai katolikus azt nem is lehet el képzelni ily fegyelmezel hadsereg nagy reméyekre jogosit az Oroszok azért szenvednek oly sokszor kudarczot mert az engedelmeségi szelem hiayzik a magyar hősöket nem csak csodálni ha nem követni is lehet Nagyon sokat tapasztal tam a harctéren azt sehogy leirni nem lehet elmondani is sok én most a morva Országi korház ba vagyok lelki atyám üdvözlöm tiszta szivembőboldog nagy hatalmú úristen kegyelméből Stul piczkí Sándor Honvéd közkatona. A másolatnak szószerinti, sorszerinti és irásmódszerinti hiteléül: Kurtakeszi, 1915. október 8-án. Kardhordó István h. alesperes plébános. * A burgonya eltartása. Az a nagy menynyiségü csapadék, ami július és augusztus folyamán vármegyénk igen sok vidékén a földeket jó formán a viz alá borította, egyik legfontosabb és mondhatjuk nélkülözhetetlen élelmezési cikkünket, a burgonyát tönkre tette. Kevés és kivételes az olyan hely és vidék, ahol épségesnek látszó burgonya is, ha télire való elraktározására különös gondossággal nem járunk el, több mint valószínű hogy a vermekben, pincékben és kupacokban fog elrothadni. A rothadásnak illetve elromlásnak elejét vehetjük azáltal, hogy már szedés alkalmával a sérült és egészségtelennek látszó gumókat feltétlenül kiválogatjuk, azután # pedig, amennyiben ez lehetséges, künn a földön a kiszedett burgonyát száradni hagyjuk. Ha ezt künn a mezőn nem tudnók megtenni, ugy a magtárban, pajtában, szóval tető alatt levő valamiféle férhelyen teregessük ki a burgonyát és elvermelés előtt pár napig hagyjuk ugy állani, hogy nedvességéből minél többet veszítsen. A lehetőleg jól kiszárított burgonyára pincébe vagy verembe történő berakás előtt rétegenkint hintsünk közönséges kénport és pedig annyit, hogy egy-egy mm.-ra 30 gr. jusson. Kénpor helyett használhatunk oítatlan meszet. Ezt vagy rétegenként reá hintjük a gumókra, .vagy pedig üres ládákba tesszük, amelyeket beborítunk közönséges dróthálóval és ezekből a mésszel tele ládákból szükségszerinti számút a pincében helyezünk el. Ha vermekbe, kupacokba kerül a burgonya, a meszes ládákat, különböző helyre a burgonya közé tesszük. Az oltatlan mész sok nedvességet vesz fel magába és azonfelül leköti a fejlődő szénsavat, azáltal is megakasztván a burgonya romlását. Amennyiben az égetett oltatlan meszet közvetlenül a gumókra hintjük, ugy használat előtt a burgonyát jól meg kell mosni. Ez az eljárás igen sok helyen jónak bizonyult. Nem valami drága dolog és bizony ma, mikor mindennek a megmentése és eltartása életszükséget képez, melegen ajánljuk gazdatársainknak, hogy télire elraktározandó burgonyát akár égetett oltatlan mész, akár kénpor alkalmazásával mentsék meg az elrothadástól. * Nagy botrányt okozott az utcán a napokban, hogy Petiké az iskolaépület egyik emeleti ablakából tintás üveget dobott le — nem is üresen — a többi diák fejére. Bár volt oka rá. Petikét ugyanis bezárta a tanár ur fecsegés miatt s a fiuk az ő bosszantására ugráltak s üvöltöttek az iskola előtt: — Petiké, Petiké. — Kimenne a szigetre! A dolog ugy esett, hogy a tanár ur kihirdette : — Délután elmegyünk a szigetre teát szedni a katonáknak. — Oda hát — vágott közbe Petiké vakmerően — hiszen a finom kínai tea nem is a szigetben van, hanem Brutsy Gyula üzletében. Egy kiló 16 korona, fél kiló 8 korona, egy deka 20 fillér. Tanügyi hirek. Tanitói előléptetések, illetve előlépések. A vallás- és közoktatásügyi magy. kir. miniszter Pravda Gyula zsitvaujfalusi r. k. tanítót a III. fiz. oszt. 3. fokozatába, Hágen József és Herczog József tóti, Majer István nagyhindi r. k. tanítókat a III. fiz. osztály 2. fokozatába, Misik Irén egyháznagyszegi, Prikaszky Róza farkashelyi, Sajdár Gábor István bélai, Szádeczky Berta kishindi róm. kath. tanerőket a III. fiz. oszt. 1. fokozatába, Ozorai Ferenc érsekújvári r. k. tanítót a II. fiz. osztály 3. fokozatába, Argai János szalmatercsi, Konecsny János csákóczi r. k. tanítókat a II. fiz. osztály 2. fokozatába sorozta s részükre a megfelelő államsegélyt folyósította. Tanítónő választás. Szentmiklósi Mária andódi tanítónő választását az egyházi főhatóság megerősítette. Irodalom és művészet. „Gyermekeink." Irta: Hercsuth Kálmán kir. s. tanfelügyelő, Ipolyság, 1914. Ára 4 korona. 189 oldal. Szinte megszokta már az ember, hogy a mai vajúdó világban neveléssel foglalkozó könyvet vesz a kezébe, eleve felszabadítva a lekötött, háborgó elméleteket, melyek lelkét betöltik és amelyek a gyermeki élet eredetisége helyett világnézetek eszközeit tartják szem előtt, ha nevelésről beszélnek. Hogy ugy mondjam, mintegy elmennek hazulról, azután ugy szólnak a nevelésügyről, ahogy a páholyok, klubbok, pártok stb. felhúzott gramofonja szajkózza. Ezért olvassuk bizonyos előítélettel és bizalmatlansággal az ujabban megjelenő neveléstani munkákat. Csak arra vagyunk sokszor kíváncsiak : no! ugyan hova tolja azt a gyermeket, milyen világnézet rabszolgaságába ? És sokan ir-