ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-09-05 / 36. szám
XX. évfolyam. fir Esztergom, 1915. szeptember 5. 36. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztőség 1 : Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség 1 , előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. szeptember 4. — A magyar nemzet hódolata. Az egész magyar birodalom valamennyi törvényhatóságának képviselői jelentek meg f. hó 2-án a magyar király trónja előtt s bemutatták a nemzet hódolatát a 85 éves uralkodó előtt. Páratlan fényes, ragyogó jelenetnek volt tanuja Schönbrunn. Az agg királyt hű magyarjai nemzeti diszben keresték fel hódolattal és lelkesedéssel. Történelmi időkben történelmi jelentőségű jelenet, amelynek súlyát megérzi az egész politikai világ. Ott voltak az ősi vármegyék és a modern élettől lüktető városok, ott Magyarország hercegprímása és számos más főpap, főurak, a polgárság képviselői egyaránt. Hódolt az Alföld ós a bérces Erdély, a Kárpátok és a magyar tenger, a négy folyó és a három bérc minden vidéke. Eljöttek a mi horvát testvéreink is. Szóval a magyar állam a maga erejének, egységének egész tündöklésével jelent meg királya előtt, hogy a legválságosabb időben dokumentálja a legvitézebb nemzet alattvalói hűségét. A múltból visszaragyog erre a képre ezer év minden dicsősége, a jelenben biborfényt áraszt reá a magyar nemzet csodálatos önfeláldozása s a jövőből uj dicsőség, uj nemzeti megerősödés sugarának előcsillámlását véljük látni. Erre volt bazirozva a király köszönő beszéde is. Valóban ilyen impozáns hódolattal még nem járult nemzet uralkodója elé. Ékes szavak és ékes tettek versengve tettek bizonyságot arról, hogy a Habsburgok hatalmának sziklaszilárd alapja, legbiztosabb bázisa csak a hatalmas Magyarország lehet. Menekülő ellenségeink, rohammal bevett várak, a német szövetséges elismerés, naprólnapra érkező diadalhirek adják meg a méltó keretet a csütörtöki hódolatnak. Egy gyözelemittas nemzet tette diadalmas kardját a trón zsámolyára Schönbrunnban, mondván : Ősz királyunk, a magyarok Istene oltalmazzon Téged és oltalmazza, áldja meg a Te legerősebb védelmeződet, a magyar nemzetnek világotverő, nemes, tiszta, dicsőséges fegyvereit! Vaszary Kolos bibornok, volt hercegprímás és esztergomi érsek meghalt, galambszelid lelke elszállt az örökkévalóság hónába. Az esztergomi bazilika hüs kriptája helyett Keszthelyen, szülőhelyén épült szerény sirboltba kivánt temetkezni. A ki uralkodása alatt is oly keveset élvezett a primási méltóság fényéből, még halálában is menekül az elöl. Bár a püspöki és kivált a hercegprímás! méltóság nem volt természetes folytatása korábbi eminenter tanári pályájának, melyre oly rajongó szeretettel gondoltak tanítványai, mégis az akkori konjunktúrák között 1891-ben, szinte áldás volt Vaszary Kolosnak esztergomi érsekké történt kinevezése. Bár a visszahatás a régi kedvelt munkakör és az uj méltóság közt állandóan érezhetővé vált nagy visszavonultságában, mégis Vaszary Kolos 21 éves primássága fényes bizonyítéka a katholikus hierarchiában rejlő természetfeletti erőnek: A katholikus sajtó, a keresztény politikai akció, a Regnum Marianum stb. megalakulása mind a Vaszary érához fűződő korszakalkotó intézmények. Naturelljére nézve egy Sympathikus, megnyerőén kedves megjelenés volt. Bárhol megjelent, sudár, galambősz mosolygó ajkú alakja, elbűvölte a tömegeket. A mellett természetadta szónoki előadással rendelkező okos ember volt. De váltig kerülte a szereplést. Aranyos jó szive minden kérésre azonnal megnyílt. Dispersit, dedit puaperibus... szórta a pénzt a szegények közt a szó szoros értelmében. Nemcsak százakra menő tanulóifjúság neveltetéséről gondoskodott mindkét nemből és intézeteket istápolt, hanem a nap-nap után tömegesen érkező folyamodványokra reflektált, nem ritkán talán méltatlanoknak is juttatva alamizs-nát. Különösen kimerítették jótékonyságát az egyes szegényeknek és intézeteknek kiutalt évi járandóságok. Mindamellett még monumentális müvek is hirdetik primásságának emlékét. Sokan emlékeznek még az egyházpolitikai törvények hozatala utáni esztendőben az esztergomi szemináriumban tartott papi lelkigyakorlatokra, melyen megjelent Vaszary Kolos hercegprímás is. A végén allocutiot intézett a papsághoz az oltártól és spontán nyilatkozott többi között az uj törvényről is. Istent híva tanúul, kijelentette, hogy lelkét nem terheli hiba e törvények hozatala miatt! S ezt neki mindenki elhiszi. Az elhunyt nem okolható legtávolabbról sem e törvények miatt. Mindent megtett ellenök. Legsúlyosabban Esztergom városára nehezedett Vaszary Kolos folytonos gyengéiAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az ápolónő és a hős.* Irta: Suehter István, cs. kir. 26-os kapitány. Találkoztunk már mi valahol . . . De nem tudom, hogy merre hol? Talán az álmok éjjelén Repült a lelked én felém; Talán a vágy a képzelet Egy útján jártam teveled. Tán együtt szállt a sóhajunk S egy volt, legkedvesebb dalunk; Talán szerelmünk tavaszát Egy illat árja járta át. Talán csalódott sziveink Egyforma sebtől vérzenek, Talán letűnt reményeink Szomszéd sírokban fekszenek. Találkoztunk már mi valahol . . . De nem tudom, hogy merre hol? Találkozunk még mi valahol . . . De nem tudom, hogy merre hol? Talán a tábor tűz körül Fohászod kisér messzirül. S midőn halált oszt száz gránát: Megvéd a vésztől hő imád; Vagy tán a véres harc után Virágot hintesz én reám S a hős rohamban nyert sebet Te ápolod, kötözgeted; Vagy tán a távol harcmezőn Síromra térdelsz könnyezőn, S nem sejtve, hogy ki nyugszik ott, Te ápolod majd siromot. Találkozunk még mi valahol . . . De nem tudom, hogy merre hol? * Ezen szöveget megzenésítette ifj. Buehner Antal főszékesegyházi karnagy, zeneszerző (énekhangra és zongora kísérettel). Az özvegy ajándéka. Irta: Csite Károly. Soha oly látogatott, sóvárogva lesett hivatal még nem volt e világon, mint most háború idején a postahivatal. A reggeli postaérkezéskor zsúfolva van a felek részére fenntartott helyiség. Azonkívül a postaépület előtt is sokan várakoznak az ismerős, rózsaszínű tábori-lapokra, akik nagy tolongással fogják körül a levélhordókat, amint kilépnek a postaépület kapuján. Másfél hónapig az özvegy Paksáné is mindennapos várakozó volt a postaépület előtt. Azzal a reménységgel ballagott el minden reggel hazulról, hogy ma csak bizonyosan jön levél a harctéren küzdő fiától, de hiába, napról-napra azt a választ kapta a levélkézbesitőtöl, hogy nem érkezett számára levél. A szegény özvegy nem akart már a levélhordónak sem hinni. „Lehetetlen, •— gondolta magában — hogy a nagy csomagnyi, rengeteg levél közt ne akadjon az ő számára is egy kis tábori lapocska! Tán tévedett: elfelejtette a postás !" Várt tehát tovább. Nézte, nézte, mint osztja a levélhordó a többi várakozóknak a leveleket. Ámde hasztalan várt ő, nem került elő levél számára. Csalódottan, mélyen megszomorodva tért vissza minden nap a kis lakására. Mig végre meghűlt a sok várakozásban s egy hónapig ágyhoz kötötte a betegség. A jószivü, szomszédos, szegény napszámos asszony lakótársa gondozta betegsége idején, mialatt a nappalokon át szobaajtóját leste, hogy mikor toppanik be rajta a levélhordó a várva-várt levéllel ? Csalódott ismét mindennap s már többször keserűen kifakadt: — Óh, édes Istenem, bizonyosan meghalt az én szegény fiam, azért nem jön tőle levél! ... Mily szerencsétlen vagyok én, hogy még azt is megvonta tőlem a sors, hogy kaphattam volna egyszer gyermekemtől levelet! . . . Mikor felgyógyult, sem ment el többé a postaépület elé, mert munka után kellett neki nézni. A kis megtakarított pénze elfogyott betegségére s nem kapott hadisegélyt sem, noha kenyérkeresője volt már a fia, de mint tényleges katona vonult be. Azok után pedig nem adnak hadisegélyt a szülőknek. Napszámba járt azontúl a szegény beteges öreg néni. Fáradtan, teljesen kimerülve támoly-
