ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-01-24 / 4. szám
XX. évfolyam. Esztergom, 1915. január 24. 4. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára IfS fillér. Szerkesztőség 1 : Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség*, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. január 23. — Gibraltár visszahóditása. A három nagy latin nemzet: a francia, az olasz és a spanyol érdekeik komoly megfontolása után nem állhatnak az angol mellett, amely szövetségeseit az orruknál fogva vezeti oly irányban, amely által hatalma és gazdagsága biztositódnak. A franciát nem a nemzeti érdek tette az angol fegyvertársává, hanem az az olthatatlan gyűlölet, amellyel a német iránt egy félszázad óta viseltetik s amely végre is a jelenlegi véres, de megfontolatlan háborúban tört ki. Az olasz és a spanyol sem szeretik a németet, sőt természetszerűleg fáj nekik a franciák romlása, hiszen a szenvedő testvért látják bennük, mégis a boszú kalandos tanácsai helyett józan eszük sugallatára hallgattak eddig és bár semlegességük a szenvedélyek forrongó vulkánjának takarója, nem tévesztik szem elöl, hogy a német hatalmas akar lenni, de másokat is hagy élni, mig az angol a többi nemzetet érdekeinek igájába akarja hajtani és épen nem furdalja a lelkiismeret, nem bántja a becsület, ha arról van szó, hogy egy eddig neki szolgáló néptől elraboljon-e valami fontos kikötőt vagy tengerszorost. Az olasznak nagyon fáj Malta, a franciának sok minden más fáj, hiszen tengeri kereskedelmük egyre jobban érzi az angolok nyomását, mégis Spanyolország kapta a legfájóbb sebet az angoltól, midőn az a Gibraltárt, a földközi tenger kapuját elfoglalta. Eddig az egész Európa szemén szürke hályog volt s nem látta meg, amit meg kellett volna látnia. Szinte örülni látszott azon az európai diplomácia, hogy a fontos szoros kérdése igy meg van oldva és a gyengélkedő spanyol helyett a hatalmas és cselekvésre képes angol rendelkezik e fontos vizi kapunál. Most, hogy megtörtént a nagy leleplezés és az angol bűneinek csúnya mezében áll előttünk, egy villanásra megláttuk, hogy a gibraltári helyzet mily óriási csúfság egy élni akaró, független országra nézve. A spanyol nép is megérezte, hogy eljött végre az a történelmi pillanat, amely sokáig váratott magára és talán sohasem tér vissza: a sok helyen elfoglalt, a már meggyöngült angoltól most lehetne visszafoglalni Spanyolországnak ezen lemetélt darabját. Örömmel üdvözölnénk a spanyol népnek ezen vállalkozását, mert számukra megszületne az igazság, az angol gőgje pedig ismét halálosan kemény vágást kapna. (r.—) Olaszország garanciája. Minden országnak, minden embernek meg van a maga baja. A világháború mindenki hazájában és házában okozott akkora felfordulást, mely képes magára terelni, erősen lekötni az érdeklődésnek, a figyelemnek egész körét. Mégis Róma felé fordul minden szem: katolikusok, protestáns felekezetek, zsidók, mohamedánok s a pogá yságnak változatos fajtái is onnan várnak valami világot mentő, vigasztaló, megváltó tervet, gondolatot. Ez a Róma irányába toluló érdeklődés nem újság a világ népeinek életfolyamatában, sőt a diplomaták tarka seregében is számon tartották a pápát, mint az egész világot átölelő hatalmat, csak nem akarták mindnyájan elismerni, hogy valamikor hozzá keli menniök iskolába, ha a világfelfordulás bajait orvosolni kivánják. Magyarország, Ausztria és a nagy részben protestáns Németország sohasem szűntek meg kellően értékelni a pápaságban rejlő nagy hatalmat és szellemi erőket s nimbuszának fentartásán akkor is munkálkodtak, amikor a tüntetésekben utazó olasz, az apostataságban gögösködö angol, az istentelen francia, a cár főpapságát féltő orosz, a cinikus japán, az indifferens kinai, a fanatikus mohamedán mindenben ellene törtek, életkérdésekben ignorálták és teljes erővel leakarták szoritani a világkormányzás teréről. A világháború napjaiban tehát eljutottunk ahoz a jelentőségteljes ponthoz, amelyen minden barátságos, ellenséges vagy közömbös nép nagyon is kezdi értékelni a pápai hatalom nagy jelentőségét s barátságának morzsáiból valamit biztositani akarnak maguknak. De viszont épen e ponton tűnnek elő a nemzetek eddigi magatartásának hibái, sőt bűnös volta, mert tagadhatatlan tény, hogy a pápának szuverenitása nincs oly erősen körülbástyázva, hogy az Európának még nagyobb felfordulása idején is sértetlenül megállhasson és zavartalan diplomáciai cselekvésre képes legyen. Most, amikor a föld összes népei megtalálták a Rómába vezető utat, amikor Rómából szeretne kiki hazavinni vigasztaló AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A feketék világából. — Tanulmány az indusokról. — Irta: Zombory Gyula. Dél-Amerikának, Afrikának, Szumatra, Borneo, Zingapore vidékének megvannak a magafajta indusai. Amott a vörös bőrűek, emitt pedig a feketébe játszó acélszinüek. De azért csak indus az valamennyi, nomád hajlamú, makacs, ellenálló természetű s mennél messzebb esik valamely civilizált földrajzi területtől, annál vadabb, kegyetlenebb, de a fehérek iránt magukba szítt gyűlöletet osztja valamennyi. Ha természetüket, gondolkozásaik és cselekvéseiket van alkalmunk megfigyelni, felismerjük bennük a mi kóbor cigányainkat, kikből azonban egy kiváló lelki vonás hiányzik, ami pedig az indusban megvan, hogy a cigány hős nem tud lenni; merész, vakmerő, állatian kegyetlen, vérengző igen, de hős nem. Tudva azt, hogy a cigány indus származék s évszázadokkal ezelőtt, talán 1100 ban, a Sant-Lui törzsek meghasonlása alkalmával lettek a mi cigányaink szakadárokká s szűrődtek át Afrika partvidékéről először a legközelebbi Hyspániába, onnan a szomszédos államokba, a franciák és olaszok földjére, mindig beljebb s ahogy szaporodtak, nyugatról felhúzódtak észak felé s ma már alig van ismert földrész, ahol ebből a társadalomtól örökké különzárkózó emberrétegböl (a cigányokból) találni ne lehetne. Szerencséje társadalmunknak, hogy kiveszőben vannak, mint ahogy a bogáncs elvesz a fejlődő növénykultuszban. A bőrük színeiben változó indusok közt a leghatalmasabbak a Dél-Amerikában, a Mexikóban élő törzsek s egyben legintelligensebbek is. Tanulékony, éles tekintetű, észreveszi, meglátja a szépet s nem csak ma, de már e század elején is volt u. n. úri-osztálya. Akárhány államférfi, katonai méltóság, sőt tudós is került ki a vörösek törzséből. Hogy példát hozhassak fel, ott volt a boldogtalan véget ért Miksa császár korából Don Juarez indus tábornok is s a mai legkésőbbi korban pedig Don Sada-Csinba, a hires orvostudor Fernambukóból, aki — ha jól emlékszem — a nemzetközi orvos-kongresszuson szerepelt is s elméletével feltűnést keltett. A vörösbőrü indián erőteljesebb, szebb növésű a fekete fajnál s szellemileg is fölötte áll emennek s bár ősi telepeiken, ahova a haladás excelsiorfénye még világát nem vetette, a fehérekkel való kegyetlen elbánásuk egész a végsőig, az emberevésig fajul, ritkábban előforduló eset ez már köztük, mint fekete börü rokonaiknál Szumatra és Borneo vad vidékein, ahol még scalpirozott koponyákkal is találkozunk, melyek ékességül szolgálnak egy-egy indus vityilón s akárhány fehér pusztul el jó falatként kannibáli lakomáikon. A vörös fajnak már fejlődő kultúrájáról beszélnek a világutazók, de hírlapjaink is. A vörös indián szeret tanulni s még életrevalóbbnak tud mutatkozni a japánnál is, mert ötletes, találékony, mig a japán csak ügyes imitátor, szívesen utánozza s tudja is utánozni Európát s a látott dolgokat igen sokszor hatványozni, fejleszteni is képes. Az indus-fajnak általános tulajdonsága a büszkeség ; meg nem hódoló, igazságos, sőt az udvaj riasságnak a jeleivel is találkozhatni náluk. Olt;, ahol ő van otthon, elsőbbségi jogát nem engedi, de azért tud e fölényben sima is lenni s mintegy természetesnek találja azt, hogy minden kakas úr a saját dombján s én (az idegen) vegyem észre s vegyem hálásan, hogy velem szemben gyengédséget tanúsított. A nőkkel szemben pláne határozott udvariassággal él az indus, még a minden kultúra nélkül való is. S bár a többnejűség ősidőktől való életszokás náluk, lenézésben a nőknek nincs része, ez a körülmény, ez a helyzet nem rabszolgai állapotot jelent nekik, amit megint megtalálunk a műveltség sokkal fejlettebb fokán álló japánoknál, hol a nőről a társadalom ma még nem igen gondoskodott. Itt eszköz számba megy az asszony s csupán a férfi érzelmi világától függ, hogy menynyire érvényesiti különállóságát. Az indusok, akik elkülönítve a haladó világtól, faji szokásaiknak hódoltak sok századokon át, igen érthető, hogy nekünk ferdének látszó szokásokkal is birnak, melyeket a mi raffinált civilizációnk nem tűrne meg, de ismét sok olyan vonás jellemzi őket, ami előtt kalapot emelhet Európa férfi világa, hol a gyengédebb nem iránt, a nők iránti igen indokolt figyelem, gavalléria rohamosan kezd kiveszni, különösen azóta, amióta a létküzdelem a nőknek is szerepet osztott. Pedig ha mélyebben kutatnánk a dolgok után, rájönnénk, hogy ez a
