ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-06-06 / 23. szám

házi, de sőt talán fokozottabb mértékben alkotmányos jelleget öltött magára. És éppen azért aligha tévedek, mikor azt hiszem, hogy IX. Bonifácz, kinek egész kormányzata a jogi berendezkedések minden vonalán az egyházias jelleg kidomborítását célozta, éppen azért kötötte a primási méltósághoz a szent szék született követének méltóságát, hogy az által az egész sajátszerüen fejlődő intézményt, az egyházi jog szempontjából elfogadható kősziklára helyezze el. És tényleg ezentúl Róma minden megerősítő szava, ennek az alapnak hangoztatásán alapul. Igy V. Miklós Széchi Dénes primás sürgető kérésére és V. László meg Fridrik német császár ajánló szavaira, megerősíti 1452-ben az esztergomi érsekek primási és pápai követi joghatóságát és elrendeli, hogy az érsek, mint primás és mint született pápai követ, az érseki keresztet, érseki tartományának határain kívül, az egész ország területén mindenütt maga előtt vitetheti, hogy minden egyházmegyéből a hozzá panaszkép hozott peres ügyeket bíróságának illetékessége alá vonhatja és hogy rendeletei az ország minden megyéjében érvénnyel bírnak. A primási méltóság közjogi tartalmát a magyar királyok és királynők koronázásának és felkenésének joga; a kanczellári örökös méltóság, a királyi kettős pecsét őrzése, az ősi pizetumjog, a személyes eskü letétele alól való mentesség s egyéb kisebb-nagyobb precedencialis előjogok és kiváltságok képezték. Természetes, hogy ezen jogok és kiváltságok, a politikai viszonyok alakulata szerint, sokszoros támadásoknak is voltak kitéve és így azok védelme és fentartása fokozott éberséget és lankadatlan védekezést tettek szükségessé. És e védelemben Széchi Dénesen, Vitéz Jánoson, Bakács Tamáson, Várday Pálon, Pázmány Péteren kívül, különösen nagy érdeme volt Keresztély Ágostonnak, Sachsenzeidtz hercegének, a római szentegyház bibornokának, a szász fejedelmi család e kiváló sarjának, ki 1707. január 21-től 1721. aug. 23-ig ült az esztergomi érseki és magyar primási székben. Nem sokára alkalmam lesz e kiváló főpapnak életét, egykorú hiteles történelmi világításában, az érdeklődőknek bemutatni és eddig kevéssé méltányolt főpásztori és primási működését megrajzolni. Ezen alkalommal éppen csak egyik kiválóan nagy érdemére kívánom a közfigyelmet fölhívni, arra, amelyre ezt az esztendőt az esztergomi érsekAztán a kötényébe kukoricát rakott s ment a szárnyasok között szétszórni. Az állatok nagy rebbenve Jöttek elé az első kézmozdulatára. — Örültök, ugy-e drága csibéim. Örültök, már érzitek, hogy gyön az asszonykátok. Az ám, gyön, érte ment a Gyuri bácsi! Az asszony boldogságában minden állatnak, minden fának külön el szerette volna újságolni nagy örömét. Együtt nőtt fel a ház kisasszonyával, eleinte játszótársa, később cselédje lett. Mindig csudálta a szépségét. És szerette, mintha édes testvére lett volna és egyben királynője lett volna. A Szendekeőy házban vidámság és öröm volt mindaddig, amíg a ház kisasszonya szerelmes nem lett. Ekkor kezdődtek a viszályok. Az apja látni se akarta Gaál Sándort, ki valami paraszt nemzetségből származott és kijelentette, hogy ebbe a házasságba bele nem egyezik. Pedig Gaál Sándor gazdag földesúr volt. Müveit, világlátott férfi. A gazdasága mintaszerű volt. A kastély, melyben lakott, nevezetes képekkel, antik bútorokkal és műkincsekkel volt megrakva. Ö maga vidám kedélyű, magas, karcsú, sötét szemű férfi volt. S e csinos külseje miatt nőhódítónak tartották. Ez pedig nem volt igaz, soha se vágyott ezekre a babérokra. Sárit megszerette, az viszont őt. Ebben az érzésben kitartó volt és a végletekig ment. Nem adták neki szép szerével, megszöktette és titokban esküdött meg vele. Szendekeőy erre kitagadta a leányát és mikor a házaspár mégis megakarta látogatni a beteges embert, bezáratta előttük a házát. ség jubiláris esztendejévé emelte s amelyért néki a hálás emlékezés koszorújával kell adóznunk. 1715. június 10-én lesz ugyanis Kétszáz esztendeje, hogy Magyarország rendéi a magyar törvénykönyvbe igtatták az esztergomi érsekek hercegi rangját és cimét. Keresztély Ágost, indigena létére, meglepő érzékkel birt a magyar nemzet igazainak és jogainak, féltett kiváltságainak és intézményeinek megértésére s kellő tapintattal rendelkezett azok védelmére. HL Károly az elismerés zászlaját hajtja meg előtte, midőn kiemeli, hogy Magyarország lecsendesülésének helyreállításán lankadatlanul és a lehető legüdvösebben munkálkodott. És csaknem ugyanekkor az ország rendéi hasonlókép cselekszenek, midőn az 1715:23 trvcikkbe igtatják, hogy „elismervén a fenséges HercegPrímásnak külföldi létére a magyar nemzet és a közjó iránt tapasztalt nemes jellemét néki az indigenatusért járó kétezer arany dijjat teljesen elengedendőnek Ítélik. III. Károly, hogy elismerésének és hálájának látható jelét adja 1714. december 9-én Bécsből keltezett oklevelével Keresztély Ágoston és általa az esztergomi érseki székben mindenkori utódját és az ország prímásait „a római szent birodalom" valódi hercegeinek címére s a birodalmi hercegség méltóságaira emeli. A bibornok, mondja a királyi oklevél mint előttünk eléggé ismeretes, esztergomi érseki egyházának gyarapodását nagy mértékben szivén viseli s e végett nálunk esedezett, miszerint a mondott esztergomi érseki egyház nagyobb fényének és méltóságának öregbítése végett, az említett érseki egyházban való utódait a római szent birodalom hercegének cimére és méltóságára emelni méltóztatnánk: ezen okoktól buzdítva, de magunktól is, a magyar nemzet fényének emelésére hajlandók lévén, Magyarország Prímásának, valamint született apostoli követének, úgyis mint legfőbb titkos kancellárjának tiszteletreméltó méltóságait, melyekkel az esztergomi érsekek diszesítve vannak, magunktól is tisztelvén, a kért rangemelést a választó fejedelmek és a birodalmi rendek hozzájárulásával császári hatalmának teljességéből megadja. Keresztély Ágost az esztergomi egyház részére ekként nyert rangemelést és kitüntetést bemutatta az országgyűlésnek s a rendek közös akarattal és lelkesedéssel meghozták az 1715. évi 111-ik törvénycikket, mely igy hangzik: Öt éve mult már. És soha senkinek még a nevét sem volt szabad említenie. Gyuri a kocsis szerette az állatot. De ezen a napon úgy kiizzasztotta a szegény párát, melyen a nagy pusztára átlovagolt, hogy csak úgy gőzölgött a teste. Gaálék egyik kocsisa vetett pokrócot a szegény állatra, hogy meg ne hűtse magát. Gyuri nem volt újság a házban, átszokott ő jönni vasárnaponkint ebbe az uradalomba, mert hiszen volt komája a cselédek között. De most egyenesen a nagyságos asszony elé ment, aki csakhogy meg nem ölelte a hír hallatára. Nyomban befogatott, öltözött s az urával együtt átjöttek az öreg úrhoz, aki azonban csak a leányát bocsátotta maga elé. Gaál a fűtetlen, lakatlan szobákat járta végig idegesen. Szemben volt ismét a két dacos lény, igazi Szendekeőy. Sári halkan nyitotta be az ajtót, tudta, hogy az apja beteg. Az öreg úr a karosszékében ült és botját fogta egyik kezében, mellyel jelt szokott adni, hogy parancsolni kivan. — Jó apám — mondotta a leány. Aztán oda ment hozzá egész közel és megcsókolta. — Jó apám bocsáss meg. Ne haragudj, hogy elhagytalak, gyerek voltam, azt hittem, ha megteszem beleegyezel. Csak játéknak tünt föl, szomorú volt, mert soká tartott. De ugye most békességben leszünk és te megengeded, hogy én ápoljalak. — Add ide a kezed, leányom — szólt Szendekeőy. — Nézz rám. Látom, szép vagy, mint az igazi nemes virág. Féltettelek, azt hittem, ha a Hogy ő szentséges Felsége Magyarország Prímásának és esztergomi érseknek, a fenséges szász herceg bibornok ő Eminenciájának alázatos és sürgős folyamodására, ugyanazon érseknek az esztergomi érsekségben jövendő utódait a római szent birodalom valódi hercegeivé tenni és a birodalmi hercegség cimére és méltóságára, minden azt megillető dísszel és előjogokkal, különös keg5réből és kegyelméből emelni és felmagasztalni méltóztatott, a Karok és Rendek ő szentséges Felségének tőlük kitelhetöleg örök hálát adnak; 1. §. És a köteles háladatosság jeléül, ezen dolognak örök emlékezetét a jelen törvénycikkel a késő utókorra átszállítani óhajtották: Miáltal így, a fent tisztelt érsek és bibornok úr iránt is, a magyar nemzettel szemben ez irányban is tanúsított meleg szívbéli hajlandóságáért kölcsönös és kétségtelenül őszinte érzéseinket és tiszteletünket nyilvánvalólag bizonyítjuk. A második évszázad merül el a napokban a végtelenség tengerébe azóta, hogy a magyar törvénykönyv lapjaira a hálaérzet ezen ékesen szóló szavait bevéste a lovagias magyar nemzet nemes érzése és fenkölt gondolkozása. A magyar prímások újabb disze régi fényében ragyog és a hála érzet annak emléke iránt, akinek az esztergomi egyház és az ország ezt a díszt köszöni, ma sem halványult el. Keresztély Ágost emléke él és élni fog, amíg a magyar Sión ormán kő kövön marad. — Az olasz haderő. A kecskeszakálu galíciai szatír lelkesítő beszédet mond Róma piacán, ott, ahol valamikor kétezer évvel ezelőtt Cicero, Julius Caesar emelte a lelkeket a magasba, a római dicsőség perzseletlen szárnyain s Coriolanus, Mucius Scaevola, áldozták fel vagy adták oda életüket a hazáért. S most, mi lett e térből, mi lett az évezredes kövekből, melyek a kereszténység bölcsői voltak, mi lett belőlük, kérdem ? — Hordozói lettek egy fattyú népnek, mely megtagadta adott szavát s mint egykor Brutus gyilkot emelt vad sikollyal remegő kezébe. S a szathbeszél vörös szakála izgatottan megremeg ives orra alatt, míg kezével a magasba üt, — „Olaszok ! Aeneis utódai, emeljétek fel, pihenő bárdotokat, mely már oly régóta nyugodott, emeljétek fel magasra, s aztán sújtsatok le ellenségetekre, aprítsátok szét s mutassátok meg, hogy a rómaiak méltó utódai vagytok. Ragyogtassátok fel újra nemzetetek régi fényét, s szerezzetek új gloárt az olasz géniusznak.* — S a felelet, egy rengő „evviva," — igen dicsőséget, fényt, koronát szerzünk, a régi mellé, mely élni fog utódainkban örökké ! S. D'Annunzio Gabriel de genere Rappoport Móric lelép az emelvényről. Pedig ti szegény, Mórictól vezetett -taljánok, parlagival egyesülsz, a nemes zománc, ami a családunkat ékesíti, lehámlik rólad. Nem volt igazam, érzem a szavadból, látom a tekintetedből, hogy nem igy van. Tévedtem, aki melletted van nemes ember az. Hosszú idő kell a megértésre és lásd, csak az utolsó napok vezetnek a helyes Ítélethez. De úgylátszik, mintha az egész élet íszép lett volna, ha az utolsó napja szép. Megcsókolta most a leánya homlokát és újra erejét megfeszítve görcsösen fogta botját és a padlóhoz ütötte. Lackó valami nagy szék árnyékából hirtelen előkerült és futott jelenteni az apjának: A tekintetes kocog. A háznép, a cselédség mind együtt voltak. Vártak valami különöset. Gondolták, hogy igy együtt üdvözölik majd visszatért úrnőjüket. Egyszerre mindnyájan beözönlöttek a szobába. Äz öreg Szendekeőy nem is csudálkozott. — Jó, hogy itt vagytok — mondta barátságosabban, mint ezelőtt beszélni szokott. — Jó, hogy látjátok, milyen érdemes a harag csomóját fölbontani az utolsó pillanatban is. Öt év keservét elfelejttette egy percnyi öröm az élet utolsó napján. A cselédség visszafojtott lélekzettel némán állott. Megértette, hogy az utóbbi napok, melyeket uruk oly izgatottan töltött, utolsó napjai voltak. És küzdött a gőgjével és csak az utolsó napon, a végső percben lett szabad a lelke. Az utolsó napok megtörik a legkeményebb gőgöt is. A büszke nemes Szendekeőy magához ölelte a paraszt nemzetségből származott. Gaál Sándort. Á végső perc melegségéért.