ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-01-17 / 3. szám

gyobb gazdaságok tudvalevőleg szerződéses viszonyban állanak a cukorgyárakkal és e szerződések értelmében az uradalmak — tekintet nélkül a mostani helyzetre — tartoznak a gyáraknak a kialkudott cukorrépa mennyiséget termelni és szállítani. Nem légből kapott kombinációkból csinálunk szójátékokat, amidőn a magyar gazdasági életnek bajaival és különösen a cukorrépatermelés válságáról írunk, hiszen az Országos Magyar Gazdasági Egyesület szakavatott szemekkel belenézett a veszedelem mélységeibe és mit sem tart sürgősebbnek, minthogy a termelöket a mutatkozó bajok leküzdésére csatasorba állítsa. A közeli napokban több mint négyszáz magyar nagytermelő jelent meg Budapesten az emiitett egyesület által hirdetett gyűlésre. Ez a szám, bár a hadbavonulás és más okok folytán hiányos, mégis erősen bizonyítja, hogy sokakat érint érzékenyen ez a kérdés, sőt a mellett is tanúskodik, hogy az egész magyar nemzet érdekeire kiható feladat megoldásáról van szó. A tekintélyes gyűlésnek határozatával egyenesen nem foglalkozunk, azt azonban önállóan is kinyilatkoztathatjuk, hogy egységesen nem lehet dönteni a cukorgyárakkal kötött szerződések felett, mert egyrészről ezen szerződések pontjai minden adott esetben más és más természetűek, de másrészről az ország különböző részein levő gazdaságok helyzete s a munkásviszonyok is különbözők, Leghelyesebbnek látszik tehát, ha az ügy megoldására vállalkozó szervezet egységes határozat helyett, megfelelő elvi álláspontra helyezkednék s minden felmerülő vitás esetben a tanácsadó és a közvetítő szerepét játszaná a termelő és a cukorgyárak között. Helytelenül ítélné meg valaki a helyzetet, ha a most szokásos, divatos nagybirtokellenes és tökeellenes hangulattól vezettetve azt mondaná, hogy csak fájjon a nagybirtokosok és gyárosok feje a súlyos esetből kifolyólag, mert a cukorrépatermelés és a kellő üzemű cukorgyártás mindnyájunknak közös ügye. A kérdés kedvező megoldása mindnyájunknak, sőt magának — No, abból nem lesz hiány Gergő öcsém, csak gyere azonnal! — szólt Panna asszony. — Akkor hát megyek, — mondta Gergő legényke s lekúszott a fáról. S pár perc múlva már kezében volt a biró udvarán a német irás, de nem annyira az irásra, mint a pince ajtóra pislogott, hogy Panna asszony mikor jön fel onnét jó borral. — No Gergő öcsém, hadd halljuk hát, milyen huncut a német! — biztatta Varga András Gergőt. — Előbb hadd kóstoljuk meg, milyen jó a magyar biró bora — mondta Gergő ravaszul, látva, hogy a biróné asszony felbujt a kulacscsal a pincéből. A kulacs tehát erre Gergő szájához vándorolt s oly sokáig ott maradt, hogy Varga biró oldalba döfte a legénykét: — Dejszen öcsém, most már elég lesz a kóstolásból, mert majd még a különben is tótágast álló betűk táncra kerekednek a szemed előtt s nem tudod elolvasni az irást. — Hej, nagyobb igazság van a teli csutorában, mint ebben az irka firkában — mondta Gergő nagyot nyújtózkodva s megvetően pislantott az irásra. — Nini! — kiáltott fel aztán. — Hisz ez nem is németül van, hanem faranciául. — Igazán ? — csodálkozott Varga András, valamint a kedves élete párja is. — Igaz biz' a, ha én mondom! El kell hivni a Szűcs Jóskát. Eleget dicsekedik, hogy ő ért németül és faranciául is. Mutassa meg most hát, hogy mit tud ? Panna asszony erre elsietett az alszegre a hires Szűcs Jóska csizmadia legényért, aki mult az államnak is nagy érdeke, sőt bizonyos tekintetben életkérdése. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy az államnak az eddig szokásos cukorgyártásból nagy jövedelme volt. Ezen jövedelem a nem egyenes adóknak 40%-át tette. Ha tehát ezen a réven kevesebb adó folyna be, az állam kénytelen volna az egyenes adót emelni, vagy más megadóztatható alanyt szemelni ki. A fogyasztó közönség már eddig is zúgolódik a cukor árának emelkedése miatt, mi lesz azonban akkor, ha a megcsappant kínálat folytán az árak még magasabbra szöknek föl? Ezen a ponton tehát mindnyájunk érdeke találkozik és egyformán kell kívánnunk a lehető legkedvezőbb megoldást. R. B. — A forrongó Egyptom. Öntudatra ébredtek már azok a népek, melyek az angolok kereskedői, uzsorás lelkületének exponálva voltak. Egyremásra jöttek és jönnek a hirek a lázadó boerokról, elégedetlen indusokról. És megmozdult az angol birtokok elsőrendű kincse, a szuezi csatorna legnagyobb biztositéka: Egyptom. „Egyptom az egyptomiaké

a hangzik a jelszó. Mintha csak az angolok Teli el Kebir mellett Arabi pasának hadseregét tették volna csak tönkre, mert Arabi pasa szelleme ismét lázba hozza az egyptomiakat. Mert a fellah gyermekből a hadügyminiszterségig emelkedett Arabi pasa az, aki a nemzeti párt élére állva kiadta a jelszót: „Egyptom az egyptomiaké!" A nemzeti párt élén ő akarta megmenteni Egyptomot az idegenek inváziója és uzsorapolitikája ellen. Mivel az Arabi előtti khedive, Ismael pasa a „Caisse de la Dette" nevü pénzintézet és angolfrancia ellenőrének karmai alól ki akart szabadulni, mivel nem fogadta el az angolok protektorátusnak nevezett regimentjét, a nyakig eladósodott khedivét politikailag lehetetlenné tették, úgy hogy 1879-ben kénytelen volt távozni hazájából. Arabi pasa megváltoztatta a hehjzetet. Az adózás, jobban mondva az örökös és elviselhetetlen uzsorapolitika folytán kiszipolyozott egyptomiak lázadó, forrongó lelkületét felhasználva, Arabi pasa tisztjeivel megkezdte az első kísérletet a tűrhetetlen iga lerázására és 1881. szeptemberében kitört a forradalom az idegenek ellen, melynek részletei: az alexandriai vérfürdő, a város bombázása a tenger felől, a vége pedig Arabi pasának a Teli el Kebir melletti fegyverletétele 1882. szept. 13-án. Ezzel az angolok elérték céljukat. Egy év multán megjelenik Anglia politikai ügyvivője Lord Cromer személyében, kinek a „függetlennek" nyiltavaszon került haza széles a világ vándorlásából. Bejárta az egész Magyarországot, útba ejtette a nagy Németországot és a franciák fővárosát is. Igy mesélte ugyanis Szűcs Jóska, de akadtak többen a faluban, akik azt állították, hogy nem volt meszszebb őkelme a szomszéd vármegyénél. Hogy mi az igazság itt, azt én nem tudom, majd elválik a francia irás olvasásánál. Szerencséjére otthon találta a biróné asszony s Jóska felugrott azonnal a háromlábú székéről, még kabátot sem vett magára, hanem úgy, amint a munkánál ült, felgyűrt ingujban sietett Panna asszonnyal a biró úr portájára. — Hol az a rongyos irka-firka? írhatta ugyan bármily hitvány emberi kéz, avagy ha az ördögtől származik is, elolvasom én! — mondta nagy hangon, kézbe véve az irást. — Én pedig nem sajnálok tőled egypár korty jó bort. Itt is már a csutorában — biztatta Varga biró úr az elbizakodott legényt. Szűcs Jóska, a világlátott csizmadia legény, megvetően tekintett az irásra s a jelen voltak már azt hitték, hogy: ez hát kivágja azonnal a rezet, akarom mondani, úgy elolvassa egy szuszra az idegen irást. mint mikor csak egy keményhangu „adjon Istent" kiált. — Hát izé, no, mi is ez? — vitte most közel a szeméhez Szűcs az irást. — Zsidóul van az neked, pajtás. Annyit sem I értesz te faranciául, mint a kanász szamara. Annak az „iá" kiáltását legalább megérti a magyar is és a farancia is — jegyezte meg Gergő. — Hát izé, nem is tudom, mi lehet ezzel az írással ?! . . . De hisz, mint látom nem is faranciául van az irás, hanem németül. Nesze Gergő, vánitott khedive is alá volt vetve. Bár 24 esztendőn keresztül volt Lord Cromer a proconsul, az egyptomiakat meg nem törhette, mindenütt érezte, hogy Arabi szelleme folyton kisért. Bevallotta ezt politikai végrendeletében maga Lord Cromer is, midőn azt mondja, hogy minden tette és intézménye tulaj donképen agyaglábakon áll. Ma, amikor egész Európa egy lángtenger, Egyptom népének haragja is ébredezni kezd és ez a harag az idegen betolakodók ellen Egyptom minden néprétegében érezhető, amely tény az internationalis politikában is számottevő tényező gyanánt szerepel, pláne ha hozzávesszük a sejkül-izlam nov. 3-iki proklamációját, mely az összes mohamedánokat szent háborúra szólítja fel a tripleentent hatalmasságai ellen s amely proklamáció az egyptomi mohamedánok szivében is mély benyomást tett. Achmet Arabi pasát már régen keresztül vezette Arzaela az Al-sirát hídján, de szelleme és eszméje még folyton kisért és életben tartja az egyptomiakat, kiket épen ezért meg nem törhetett az angolok 32 esztendős uralma! H. Karácsonyi rekord a Reims-i lövészárkokban. Idestova négy hónapja már, hogy a francia és német seregek titáni küzdelemmel gyúrják egymást az Argonnesek alatt, de megállapodásra jutni sehogy sem tudnak. A franciák vegyes serege ugyan szüntelen támadásokkal igyekszik áttörni a németek csatárláncát, azonban — mint az eredmény mutatja — minden nagyobb siker nélkül. A németek oly erősen és ügyesen fészkelték be magukat, hogy náluk inkább csak az előrehaladás, mint a hátrálás lehetséges. Bátor férfiak küzdenek itt, valódi germán Szigfridek. Szakáluk megnőtt, ruhájuk piszkos, de a kimondhatatlan küzdelmek és fáradalmak dacára is, szemük ragyog és csak egy cél lebeg előttük, babért és dicsőséget aratni a nagy jövőjű Németországnak. Hősök, kemény rendithetetlen daliák, kik éjjel-nappal, idegszaggató bátorsággal csak előrét ismernek. S ebben a herosi küzdelemben, a lőporos felhők alatt nemcsak hadakozó férfiakat, nemcsak szakállas, izzadt homlokú harcfiakat látunk, nem, itt gyermeklelkű katonák is feltűnnek, kik a gránát és srapnell koncert mellett lelkük állapotára is súlyt vetnek. Ezekről akarok egyetmást szólni. Október elején indultam katonáimmal a harctérre. A körülmények hirtelen fejlődése következtében sokan lelki ügyeiket nem hozhatták rendbe, azért útközben és a harctéren pótolták a hiányokat. Szabad időben a katolikus legénység puskájával a vállán s olvasóval a kezében gyontatószékem köré sereglett s türelmesen várta a sorát. Jóllehet a gránátok felettünk fütyültek el életet keresve, olvasd el te, hisz cserébe voltál a németeknél — kapott észbe Szűcs Jóska. — Ha németül van, akkor csak olvasd el testvér magad, hisz eleget dicsekedtél vele, hogy az egész Németországot bejártad s ugy beszélsz németül, akárcsak a vízfolyás •— hárította el Gergő magától a súlyos feladatot, amihez ő is csak anynyit konyított, mint Szűcs Jóska. — Vagy igaz, mégsem németül van, hanem ángliusul, mint látom. Angliusul pedig nem tudok. Átakartam ugyan a faranciáktól az ánglusokhoz is menni, de nagy fogfájásom volt akkor, amiatt lemondtam a további útról — fordított szaván Szűcs Jóska s visszaadta az iratot a bírónak. Varga András ismét nagyon csóválta a fejét. Jóllehet kételkedett már a tudós legények tudományában. — Nohát majd magam járok a végére, hogy mi van ebben a németből franciára, franciából ángliussá változott levélben ? — dörmögte bosszúsan s a kertekalja felé indult. — Hová megy András bátyám? — kérdezte tőle Gergő meghökkenve. — Oda, aki ángliusul is tud. Azt hallottam, hogy a báró kisasszonynak ánglus nevelőnöje van. — Ne fáradjon vele, András bátyám, elviszem én az ánglus kisasszonyhoz — ajánlkozott Gergő s gyors léptekkel tűnt el az írással a kertekaljánál. Ámde Gergőt nem a kastély felé vitte az útja, hanem csak az Icig boltjáig. — Botos úr, egy német irást hoztam, kíváncsi vagyok, hogy kend is mit olvas ki belőle? — szólt a kehes öreg zsidóhoz, átnyújtva neki az iratot. — Tyű, ez egy parancs a községbirónak a becirker úrtól, aki most szolgabíró úr helyett ural-