ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-05-16 / 20. szám
adózunk harctéri társainknak, akiket ily kemény szavakkal kerget hátra ezredesük a halálveszedelemböl: „Tisztelendő ur! Az ön helye hátul van, ha előre megyünk; elől, ha visszavonulunk; de semmiesetre sincs ott, hol a gránátok robbannak s a golyó fütyül. Mindenképen pedig többet gondoljon saját testének épségével, mint katonáim lelkének üdvével." Koráni Elemér futaid káplán kapta ezt a rendreutasitást ezredesétől, melyben bent van a legnagyobb dicséret, amit egy katona kaphat feljebbvalójától. Ily rettenthetetlen bátorsággal működnek a többi katonalelkészek is. Isten áldása legyen jutalmuk és a hőn szeretett magyar haza hálája. R. Tarkaság. Május elején. Otthon, a langyos, nyájas képű dunántúli részeken már bizonyára el is virágzott a cseresnyefa. Itt azonban, Csehországban/'még csak most kezd. A magas domboldalon kapaszkodó cseresnyefák alig pár napja vették magukra a fehér köntöseiket. A tavasz futárai, a villásfarku fecskék is csak a napokban érkeztek meg sebes autójukon. Bájos csicsergésükben még csak most gyönyörködhetik a cseh nép. Az éneklő madarak klubjából azonban számosan vannak erre felé képviselve. Legtöbb a fekete rigó és a szemtelen veréb. Nohát itt is szemtelen ám, nemcsak odahaza. Zsivajkodó csiripelésük és feltűnési viszketegségük egyszerűen kiálhatatlan. Nem csoda. A példa vonz. Olyan vidék kvártélosai, ahol a gazda se különb a Deákné vásznánál. A nap ereje is csecsemő korát éli. Pár napja, hogy jól megfontolt szándékkal arra tökélte magát, hogy melegebb sugarakkal traktálja a földi tereket a morozus képű országban. Azért azonban az éjszakák még mindig szükkeblüek. Nap felkelte idején szinte vacog az ember foga a hidegtől. Szeretné az ember jói fűtött szobából szemlélni a felkelő nap szines arcjátékát. Illatos tea mellett. A cibilek, meglehetős számmal tanyáznak még erre felé itthon, már nagy szélű szalmakalapokkal okvetlenkednek az utcákon: aránylag sokat adnak a külszinre. Lehet, hogy annál jobban korog az éhes gyomor. Hiába, nem mind arany, ami fénylik. A girbe-görbe utcák meglehetős piszkosak. Sok helyen a szemét ki van öntve az utcára, ami persze megint a jó ízlésről állit ki szegénységi bizonyítványt. Az udvarok majdnem kivételnélkül bűzösek, ami bizonyára szinte cseh specialitás. Akár csak a kutyafogat. Igen, a cseh nép nagyon praktikusan gondolkozik. Ha kutya, hát legyen kutya. S befogja istránggal kis kocsiba, mint odahaza a csacsit. Hajnalban valóságos trén vonatok érkeznek be a közeli falvakból. Hozzák az agyon krisztirozott tejet. A kis kocsikat megrakják hatalmas kannákkal s a rúd mellé nem arabs paripát, se helvét tehenet, hanem közönséges házi komondort fog be a kocsiba. Erre felé a kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába. Jól megfizeti a koszt árát. Negyven-ötven liter tejjel galoppoznak a kuty*a uraságok már kora hajnalban a bokáig poros országutakon. Olyan mulatságosnak tetszik ez a nem idevaló embernek. Hogyne ? Halálra kacagná magát még talán az X. ur is odahazulról, akit pedig sose láttam mosolyogni! A diszes kutyafogatok szép sorjában következnek az uton. Elég gyorsan halad a kocsi. A szegény pára nyelve anyira kilóg a nagy küzködéstöl, hogy szinte attól lehet tartani, hogy elvész a szájából. Ily r en fogat jön egyszerre harminc-negyven az egyikben hosszú szőrű házi komondor, a másikban nyurga lábu agár, tölti be a ló szerepét. Néha egyik másik megvadul esetleg meglát az ajtóküszöbön lustálkodó macskát, ilyenkor kivetkőzik minden jónevelésű paripa szerepéből s nagyokat szökkenve borítja fel a kocsi fehér tartalmát, aminek persze megint ő issza le a tejfelét. Ebből is világosan kilátszik a lóláb. A cseh nagyon számító, mindenből pénzt akar csinálni. Még az agyon nyomkodott citromhéjból is limonádét szeretne késziteni. S ezért szemben meghunyászkodó, mig máskor alaposan kimutatja foga fehérit. Gyógyíthatatlan betegsége, hogy a magyart nem szereti. Isten tudja, hogy miért. Elég gyakran van alkalmunk hallani, amikor az ember háta mögött mormog valamit csehül. Csak azt értjük meg, hogy — Magyarszki. S ezt olyan utánozhatatlan ajk rángatással teszi, hogy jobb tenyerünk önkéntelenül viszkedni kezd s szeretné alaposan ny r akon teremteni a nyájas idegent. A cseh őszinteségnél sokkal többet ér a sör. Pompás és nagyszerű erre felé a sör. Élvezet inni. Habja olyan mint a karrarai márvány. Gyönyörű hófehér és mindig megmarad. Elég olcsó is. Egy liter sör harmincnégy fillér. A borát nem érdemes felemlíteni.. Tulajdonkép az nem is bor, csak úgy néz ki. Fery. Levelek a harctérről. vm. ' Egyetlen Mamám ! Ne vedd zokon, hogy oly régóta nem irtam neked, de a legjobb akaratom mellett sem tehettem. Kezem vagy két hétig béna volt, alig birtam megmozdítani. Sőt néha egész lényemben olyan érzéketlenség és tudatlanság állt elő, hogy azt sem tudtam, vájjon létezem-e? A bimbó fakadás, s a balzsamos napsugár azonban visszahozták erőmet, jobban lettem. Kezembe visszatért s szemeimre az édes álom gyógyító lehellete. Mikor ugy éjjel az élet pihen, s a némaság országává válik a föld, lelkem mindig nálatok van. Testemet itt hagyom, s lelkemmel az álmok szárnyain hozzátok térek. Látok mindent, a kis házikót, a zöldelő kertet, a fakadó tulipánokat, pünkösdi rózsákat s a kis lugasban titeket kedvesim. Beszélek veletek, kérdezek, kérek s ti szeretettel vesztek körül. Oh milyen rossz az aztán reggel, mikor boldog álmomból magamhoz térek. Nem mintha itt hijját érezném valaminek — nem, de hiányoztok nekem, fáj az idegenség. Drága egyetlen anyám, hozzád szeretnék menni, a te szivedhez akarnám lázas fejemet érinteni, s a te vigasztaló szavaidat hallani. Akkor érzem, vérző sebem behegedne, erőm visszatérne s én ismét a te egészséges Alid lennék. Utolsó leveledet, melyben oly gyönyörűen vigasztalsz engem, lefordítottam Eliznek i?. Ájtatosan hallgatta, ágyam mellett egy kis zsámolyon ülve, s a meghatottságtól szép szemei harmatosak lettek. — Hegyi ur, magának édes Mamája van, mondta a végén, s zsebkendőjével eltakarta a szemét. S én, nem tudom, de ettől a pillanattól, hogy téged megdicsért, jobban szeretem ezt a leányt. Olyan szelid, az orcája bársony, a nézése s haja arany, mint a sivatag rózsája. Ezóta ugy várom, hogy hozzám jöjjön. Leüljön mellém s meséljen valamit. A napsugár ilyenkor a hajába téved s olyan aranyossá hullámossá teszi azt, mialatt finoman ápolt keze, valami bohó kis madarat teremt a selyemre, melyen dolgozik. Ma reggel, ahogy igy ült s hímzett, igy szóltam hozzá: Eliz mondja csak nekem, én nem tudom hogy', de magácska olyan ismerős nekem. Valahol láttam, de nem tudom hol? Elmosolyodott s pajkosan felelte — igazán ? Tán valahol a Tisza partján? Válaszolni akartam, de elnyomott a köhögés s mire szólni tudtam elfelejtettem mindent; most botlott csak az eszembe, ahogy irok. — Aztán bejött az orvos, öreg ur hajlott hátú szemüveges medikus. Sebemet bekötötte, lázamat megmérte, majd megmozgatta a fejét s valamit szólt lengyelül. — Eliz kérem, mit mondott az orvos kérdeztem, mikor távozott. Láttam, hogy nem tud rögtön felelni... „azt mondta, hogy csendben legyen és ne beszéljen sokat" — Eliz, Eliz még mást is mondott-faggattam tovább, de ő erre tagadólag intett s vékony kis kezét a számra tette. Hegyi ur, Hegyi ur pszt, pszt. . . S én szót fogadtam, lecsuktam a szemem, néma lettem, mint a sir. S szivemet valami ugy megszorította, olyan kegyetlen durvasággal. Édes anyám ha lehet írj megint, írj sokat, nagyon sokat, mert minden betűd gyógyít. Csókollak igaz szeretettel Grvisay, 1915. április 20. Aladár. NB. Már le volt ragasztva a levelem, de újra felbontottam. Valami nagyon érdekes dolog jött közbe. Képzeld, csak elővettem azt a néhány levelet, melyet abból az ismeretlen házból csupa kíváncsiságból magammal hoztam s olvasgatni kezdtem. Szép gyöngy apró írás, férfias árnyalattal — s francia. — Chere Elise! — állt az elsőn s átható centofolia illat lebbent el róla. Chere Elise! ... gondolkodtam el. S ekkor egy kép jutott az eszembe, amelyet abban az ismeretlen házban láttam a falon — egy leányt ábrázolt. S ime ez volt olyan nagyon hasonló Elizre. Lassan derengeni kezdett előttem a hasonlóság e rejtélye. Vájjon nem az ő házuk volt-e ez? Ki fogom puhatolni s akkor majd legközelebb megírom Neked. Csókollak. Aladár. * Papszentelés a bazilikában. Ma vasárnap d. e. 9 órakor veszi kezdetét az ünnepélyes sz. mise, amelynek keretében dr. Csernoch János bibornok hercegprímás áldozópapokká szenteli az ezen évben végzett 15 hittanhalgatót, akik megelőző szombaton dr. Rajner Lajos püspöktől felvették a szerpapságot. * Személyi hirek. Dr. Breyer István miniszteri osztálytanácsos a mult hét elején véglegesen elköltözött Esztergomból s a minisztériumban átvette ügyosztályának vezetését. — Dr. Sebők Imre tanár katonalelkész, ki hosszú ideig harctéri szolgálatot teljesített, szombaton hivatalos ügyben Esztergomban járt. * Változások a primási udvarban. Dr. Lepold Antalnak a főegyházmegyei irodaigazgatói állásra való kinevezésével az udvarnak eddigi papjai mind előléptek, a megüresedett levéltárosi állásra pedig uj embert kellett keresni. A kinevezésekről szóló főpásztori leirat a mult hét első napjaiban jelent meg s ebből megtudtuk, hogy dr. Drahos János, ki eddig főszentszéki jegy*ző volt, az érseki titkári állásra lépett elő, főszentszéki jegyzővé pedig dr. Pongrácz Frigyes grófot nevezte ki a bibornok s az igy megüresedett levéltárosi és szertartói tisztségre dr. Madarász István budapesti hittanárt alkalmazta. A hercegprimási udvarnak és a főegyházmegyei hivatalnak papi tagjai jelentékeny tényezők a főegyházmegyei papságnak életében és a hivatalos munkálkodásnak irányításában, azért igen nagy érdeklődéssel nézzük mindig a változásokat és várjuk a kinevezéseket. Sőt több az érdeklődésnél az a figyelem, mely ezen kinevezésekre irányul. Mondhatnánk, hogy őszinte részvétel abban a szerető gondosságban, mellyel a bibornok hercegprímás a főegyházmegye életének irányításáról gondoskodik. Ezen nevezetes szempontból tekintve az előléptetett és ujonan kinevezett udvari papok egyéniségét és tehetségeit, őszintén örvendhetünk, hogy jövendő munkálkodásainkban és hivatalos érintkezéseinkben ily komolyan képzett, finom műveltségű és tapintatos egyénekkel fogunk találkozni. Közéleti, társadalmi és egyleti munkálkodásainkban is szép kilátások nyílnak előttünk, ha dr. Drahos János titkárnak és gróf Pongrácz Frigyes főszentszéki jegyzőnek eddigi buzgóságát, munkakedvét s a most kinevezett dr. Madarász István levéltárosnak képzettségét és tehetségeit tekintjük és mérlegeljük. * Tudós vendégek városunkban. Semayer Mihály- dr., a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának igazgatója előzetes bejelentés után május 9-én délelőtt Esztergomba jött tisztviselőtársaival — Mészáros Gyula dr. őr, Győrffy István dr., Kemény György dr. és Schmidt Tibolt dr. segédőrökkel, hogy — amint kifejezték — az egyes gyűjteményeket megtekinthessék és tudományszomjukat olthassák. Eitner Elemér Ákos lovag, főszékesegyházi sekresty-e-igazgató vezetése és szakszerű magyarázata mellett megtekintették a bazilikát, a kanonoki tanácstermet, képtárt, sírboltot és a sz. István kápolnát. A sekrestye-igazgató vendégekül látta őket. A várból a primási palotába mentek, hol dr. Lepold Antal irodaigazgató megmutatta a képtárt. A főegyházmegyei könyvtárban Keményíy Kálmán Dániel plébános könyvtáros kalauzolta a vendégeket. A délutáni hajójárattal visszautaztak Budapestre. * Magyarok idegen ezredekben. A magyar nép valóban megbecsülhetetlen áldozatokat hozott e háború napjaiban nemzeti létének és a szövetséges birodalmaknak fenmaradásáért. A magyar nemcsak magáért, hanem mások helyett is küzd, amidőn a galíciai ezredeket, amelyeknek területét a katonaköteles férfiakkal együtt elfoglalta az orosz, a magy-ar nép fiaiból egészítik ki. Ha szigorú jogi szempontból nézzük a dolgot, több ez az engedelmesség a nálunk megszokott vitézségnél ; nagyobb lelki erőre és nagyságra vall az idegen ezredekben való szolgálat, mint talán maga a harctéri véráldozat. Az országházban elhangzott a tiltakozás ezen intézkedés ellen, midőn azonban világossá lett, hogy a haza sorsa igy kívánja, belenyugodott minden hazafiúi lélek. Arról azonban nem kellene megfeledkezni, hogy a honvédelmi minisztérium időről-időre, söt minél gyakrabban nézessen utána, hogy a magyar férfiakkal
