ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-02 / 18. szám

Tarkaság. Varga János fogsága. A hajnalpiros égboltról már elég melegen süt alá az áprilisi nap a terjedelmes kaszárnyaudvarra. Az álmosszemü orosz foglyok ásitva bújnak elő vackaikból s bandukolnak sajkájukkal az udvar végiben füstölködő tábori konyha felé. No itt már nagy elevenség uralkodik. A foglyok százai, sőt talán ezrei várják már a menázsit. Az orosz szakácsok vidám fütyürészéssel sürögnek-forognak a csuda nagy üstök mellett, melyből illatos tea-párák szökdösnek a szabadba. Az éhes foglyok lökdösve taszigálják egymást, hogy mielőbb bekeblezhessék a várva-várt italt. Hiába ! A vér sose válik vizzé. Senki emberfia nem becsüli annyira a teát mint az orosz. Pedig hát az ő teájuk szerény véleményünk szerint amolyan gyámoltalan itóka, amelyet néhai való öreganyáink is közönségesen csak herbaiénak neveztek. Nohát ez is ilyen herbaté. Citrom, vagy rum nélkül. Az orosz azonban él-hal érte. A magyar csak akkor kényszeríti magába, ha izzadni akar. A zsivajgó tömeg végre megkapja a maga porcióját. Már csak néhány szolidabb fogoly lézeng a fényesre csiszolt sajkájával a fazekak körül. Legutolsónak sápadt, szomorú arcú fogoly marad. Félénken, szinte röstelkedve tartja oda sajkáját, azután félre vonul az udvar csöndesebb sarkába. Leül az ott heverő favágó tőkére s kelletlenül kezdi iszogatni kortyonként. Mintha medicinát inna. S hogy aztán elfogyasztotta a teáját, a kúthoz megy elmosni az edényét. Igy van ez a foglyoknál. Igy irja elő a reglama. A foglyok reggeli után napi foglalkozásuk után látnak. Ki ide, ki oda. Ahogy a felsőbbség jónak látja. Nehéz munkája egyiknek se akad. Hét óra felé munkára készen áll a fogolytábor legnagyobb része, jönnek a fegyveres kísérők. A szomorú fogoly még mindig tisztogatja, sikálja az amúgy is fényes sajkáját. Szórakozik. Az orosz altiszt észreveszi őt s oroszul valamit feléje kiált. A fogoly engedelmesen, tisztességtudóan felkel térdelő helyzetéből s megtörli vizes kezét. Az egyik magyar altiszt, aki néhányad magával a munkához vezényelt oroszokra várt, tréfásan odaszól a savanyu képű fogolynak: — Hé koma! Nem izük ugy-e a munka ? A fogoly kréta szinü arcát hirtelen pirosság önti el. Ajkai összeszorulnak s csak annyit bir hamarjában kinyökögni. — Magyarok maguk? Most meg a magyar altiszt és társain van a csodálkozás sora. Honnét tud ez a civilruhás, orosz sapkás fogoly olyan tiszta magyar kiejtéssel beszélni? A magyar őrök ámulva nézik a magyarul beszélő foglyot. — Ne csodálkozzanak rajta jó uraim. Hiszen én is magyar vagyok, Varga János a becsületes nevem s szatmármegyei Nyiresd községben születtem. Szava elakad. Csak vértelen, kicserepesedett ajkai vonaglanak némán. Megindultsága percekig tart. — Hét hónappal ezelőtt mint magyar polgári trénkocsist a katonai hatóság alkalmazásba vett. Elkerültem a harctérre is. Egy alkalommal, valahol Homonna tájékán orosz fogságba kerültem s az oroszok magukkal hurcoltak. Rövidesen orosz sapkát nyomtak a fejembe s erőszakkal besoroztak a hadseregükbe. — A bitangok, — tör ki az egyik magyar fiúból az igazság. — Már-már kétségbeestem szomorú sorsom miatt, amidőn egy nap magyar honvédek támadták meg az orosz tábort. Persze hogy én minden igyekezettel azon voltam, hogy a magyarok fogságába kerülhessek. Igyekezetem megvalósult. Elhallgatott a magyar fogságba került fogoly. Szemei fátyolba borultak. —• A végzet keze még mindig az utamat állotta. Mielőtt igazolhattam volna magyar voltomat, a honvédek egy cseh századnak adtak át s azok cseh nyelvismeretem hiában, a harctérről ide hurcoltak, ebbe a csehországi fogolytáborba, ahonnét nem birtam szabadulni. Azt hiszem azonban, hogy most már mégis csak teljesedésbe megy a vágyam. A jólelkű magyar katonák némán bólongattak igent. A szomorú sorsra jutott magyar ember iránt általánossá vált a részvét. A többi orosz fogoly el nem tudta gondolni, miért társalognak annyi ideig a magyarszki katonák ezzel az igénytelen külsejű, szomorú nézésű fogollyal. Varga János magyar fogsága már véget is ért. S most már csak kellemetlen emlékeit iparkodik elűzni magától. A napokban már levelet is hozott számára a posta. A cimezés már az illető fogolytáborba szólt s a nyiresdi lankásdombok susogó nyírfái üzenetét hozta a távoli idegen országban rabságot szenvedő magyar fogolynak. Fery. * A hercegprímás az ujabb hadikölesönről. A miniszterelnök jelentette a bibornok-hercegprimásnak, hogy ujabb hadikölcsönt fog a kormány igénybe venni. Dr. Csernoch János bibornok a nagy ügyhöz méltó ünnepélyes szózattal fordul a főegyházmegye papságához s ezek útján a hivekhez s hazafias buzditással, meggyőző érveléssel mutatja be, hogy a kölcsön sikere a hadviselés szempontjából elsőrangú fontosságú, de emellett a magyar nép a kezében levő, gyümölcsözés nélkül álló pénzt a legjobban elhelyezheti az állami kölcsönben. Különös figyelmet igényelnek a következő szavak: „Felhívom ezért főegyházmegyém papságát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel (a szószéken, az általuk vezetett egyletekben és szövetkezetekben stb.) a tanítóság belevonásával hassanak oda, hogy a nép a fentiek értelmében kioktattassék, felvilágosittassék, kételyei eloszlattassanak és hathatósan buzdittassék, hogy országunknak e fontos érdekét karolja fel s félretéve minden bizalmatlanságot és szem előtt tartva saját jól felfogott érdekét is, lelkesen és áldozatos szellemben vegyen részt a megindítandó mozgalomban. Amenynyiben egyes helyeken oly egyházi pénzek állanának rendelkezésre, amelyek fentjelzett fontos érdek megsértése nélkül mozgósíthatók, azokon is hadikölcsönt lehet jegyezni. Ezt azonban az egyes lelkészek előzetesen jelentsék az egyházi hatóságnak s várják be annak engedélyét. Meg vagyok róla győződve, hogy papságom és tanítóim nemcsak jó példával fognak e téren elöljárni, hanem teljes igyekezetükkel azon lesznek, hogy hiveik a hadikölcsön ügyét minden fenntartás nélkül magukévá tegyék, utánozzák szövetségesünknek buzdító példáját s ily módon hathatósan támogassák testvéreiket és fiaikat, akik mérhetetlen áldozatokat hoznak értünk a harctéren, hogy szent igazunkat végleges győzelem elé vigyék. Meg kell értetni a néppel, hogy az állam nem ajándékot kér, hanem kölcsönt és kölcsönt seholsem lehet oly biztosan elhelyezni, mint az államnál. Az állam pontosan fizeti a kamatokat és az államnak pénzügyi ereje minden értéknek biztositéka. Ha a polgárok az államnak adnak kölcsönt, voltaképen önmaguknak adják, mert a polgárok összesége alkotja az államot." * Katonalelkészek kitüntetése. Dr. Walland Ferencet, a szentkereszti szaléziánus intézet igazgatóját, ki a háború kitörése óta mint tábori lelkész működik a harctéren, Ö Felsége az ellenség előtt tanúsított hősi és önfeláldozó magatartásáért a II. osztályú lelkészi érdemkereszttel tüntette ki. — Dr. Halász Vendel, az újonnan kinevezett nagj^szombati prefektus Divisionspfarrer lett. * Ünnepélyes papszentelés. A bibornokhercegprimás tudtunkra adja a most kibocsátott IX. körlevélben, hogy a végzett papnövendékeket május 13-án szentelik alszerpapokká, 15-én szerpapokká, végre május 16-án maga a főpásztor ünnepélyesen és nyilvánosan szenteli őket áldozópapokká a főszékesegyházban. * A szederlevelek gyűjtése igen szép eredménnyel járt, amennyiben a Budapestre szállított szederlevél súlya meghaladja az 1200 m.-mázsát. A gyűjtésért a közoktatásügyi miniszter köszönetet mond az iskolák vezetőinek: tanároknak, tanítóknak és az ifjúságnak. Dr. Csernoch János bibornok ugyanezeknek főpásztori elismerését nyilvánítja. * Az alispán gondoskodik. Élelmiszerekre vadászó vigécek bebarangolják az országot s összeszednek mindent, ami csak a kezükbe akad, aminek összegyűjtésével emelhetik a szükséget és a maguk hasznát. Ahol a közigazgatási hatóságok engedik, még a baromfinak se marad magja, de a tojásokat is összepakkolják. Esztergom vármegye ezután nem lesz ilyen szabad vadászterület, amelyen minden elnyűtt alaknak lehetne kalandozni. A mi ennivaló van, az nagyon kell nekünk is. Nem is lehet tűrni, hogy más országrészek, idegenek jólétét emeljük, mig magunk szűkölködünk. Már pedig az egyesek kapzsisága, a vigécek túlélelmessége erre vezetne, mert vannak olyanok, akik a pénz láttára elvesztik a józan eszüket s még az utolsó falatot is áruba bocsátják. Most ezeknek az állapotoknak egyszerre vége szakad. Esztergommegye önálló vámterülettel fog bírni. Behozni lehet élelmiszert, de kivinni nem. Igen bölcsen igy rendelte el vármegyénk alispánja, dr. Perényi Kálmán. A gyalogsátánok megvehetik a tojásokat, a csirkéket, de itt kell nekik elfogyasztaniuk. Nem' mehetnek velük tovább a nemzet vérét és erejét szipolyozni. * Vörös-kereszt egylet hangversenye. A mult szombaton és vasárnap este az esztergomi Vörös-kereszt egylet hadijótékony célra hangversenyt rendezett, melynek fényét dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás magas megjelenésével emelte. Az előadás nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében folyt le. A műsor ügyes öszszeállitása és betanítása özv. Deseő Lajosné úrasszony fáradságot nem ismerő buzgalmának köszönhető. — A programmot Thiele Gyermeksymphoniája vezette be, melyet özv. Deseőné tanítványai adtak elő nagy készültséggel és ügyességgel. Ezután Vándor Ilonka kedves és preciz zongorajátékának tapsolt a közönség. Ennek elhangzása után Nagy Margitka a ^Mi a haza" c. melodrámát adta elő bájosan. A hatást nagyban emelte Zsiga Annuska szép zongorakisérete és a férfikar éneke. Majd Schubert „Marsch"-a következett, melyet zongorán: Etter Pál, hegedűn: Klinda Károly és brácsán: Borús József adtak elő jó készültséggel. Végül Kemény László lépett a közönség elé és Tarnay Alajos „Üzenet" cimü dalát énekelte csengő hangon. Az éneket Zsiga Annuska művészi zongorajátéka kisérte. A zeneszámok elhangzása után következett az est egyik fő érdekessége Német Ákos „Viharvirágok" cimü három felvonásos színdarabja. Szereplők voltak: Zsiga Annuska, Clementis Edit, Kerschbummayer Erzsike, Mihailic Erna, Vándor Magda, Schalkház Berti, Kemény László, Borús József, Klinda Károly és Klinda István. A szereplők mindegyike tökéletes játékával gyönyörködtette a közönséget, de különös dicséret a két főszereplőt illeti. Zsiga Annuska a hazáját szerető honleányt adta bájosan és érzéssel. Kemény pedig az önfeládozó katonát alakította ügyesen. A közönség bő tapssal honorálta a szereplők fáradságát. De lelkes ovációban részesítette a fáradhatlan „Lajka" nénit is, ki valóban sokat tett a cél érdekében. * Korán beköszöntött vizsgák. Már régebben megírtuk, hogy az intézetek nagy nehézségek mellett tudják csak élelmezni a falaik közé gyűjtött ifjúságot. Az élelmezési nehézségek folytán rendelte el a főpásztor, hogy az esztergomi papnevelde növendékeit hamarább engedjék haza, mint más években szokás. A theologiai vizsgálatok már április 28-án megkezdődtek és május 8-án befejeződnek. Ekkor azután szétmennek az ifjak otthonukba, hogy háború idején más módon értékesítsék munkaerejüket. Ezzel a theologus papnövendékek ügye el van intézve, a gimnazistákról azonban még nem lehet tudni, hogy meddig kell őket együtt tartani. Lehet, hogy a közoktatásügyi hatóságok végre is belátják, hogy a középiskolák körüli makacs erőlködés semmi jóra, haszonra nem vezethet. * Hadisegély megvonás és leszállítás. Természetes dolog, hogy az állam nem folytathatja azt a bőkezű gondoskodást a munkás tavaszon is, amelyet szépen tanúsított a szegény családok iránt a téli időkben. A földmives asszonykákra — nem tekintve néhány kivételt — nem lehet panaszunk, mert a segély dacára is szépen neki láttak a munkának. Nem is azért szállítják le és vonják meg a segélyt, mert nem akarnak dolgozni, hanem mivel minden egészséges emberi lénynek van bőséges alkalma arra, hogy kenyerét megszerezze. A hatóságok már jóformán a végére értek annak a nagy munkának, amellyel kitapasztalták, hogy kellő tapintatossággal mit lehet tenni ezen ügyben. A községi elöljáróságok beadták jelentéseiket a főszolgabírókhoz, akik azután határoztak a segélyezés arányának megállapítása ügyében, a pénzügyigazgatóság pedig ezen határozat szerint igazodik. Eleinte lesz egy kis harag, sziszegés, ha elmarad a könnyen jött garas, de a nép végre is belátja józan eszével, hogy az állam személyében önmagunkat nyúznánk. * A polgárőrség feloszlása. A háborús életnek egy érdekes vonása törlődik le a város éjjeli képéről, amidőn már nem látunk jóképű családapákat szörnyű fegyverekkel az utcákon végig sétálni. Már csak negyvenen vannak a hősök, akik készek voltak éjszakai nyugodalmukat lényegesen megzavarni, feldarabolni, hogy a többiek nyugodtan alhassanak, életük, vagyonuk felől biztonságban lehessenek. Mindenesetre dicséret illeti őket, hogy az utóbbi sorozások folytán nagyon megapadt létszám dacára is mostanig kitartottak,